Jimin szemszög

- Jimin szívem, ne felejts el délután bemenni a kórházba az eredményeidért, rendben? – figyelmeztetett Gayun reggel, mielőtt iskolába indultam volna.

- Nem felejtem el, bár szerintem teljesen felesleges – bólintottam. Ezután adtam egy puszit neki, majd Chanyeollal az oldalamon elindultunk iskolába.

Chanyeol az unokatestvérem, Gayun pedig az ő édesanyja, vagyis a nagynéném. Lassan egy éve velük élek, és Inhoval, apukám testvérével. Van még egy unokatestvérem, Yoora, de ő már külön él a párjával. Az ok pedig, hogy miért velük élek... hát ez egy bonyolult történet. Anya lassan egy éve, hogy elment. Rákos volt, és sajnos a betegség legyőzte őt. Apa pedig a munkája miatt sokszor van külföldön, egyedül hagyni viszont nem akart, így azt látta a legjobb megoldásnak, ha a testvére családjára bíz. Igazából nem bánom, mert mindig is jó volt a kapcsolatunk velük, sok közös programunk volt, így nem volt nehéz megszokni a helyzetet. Chanyeol egyel felettem jár a suliban, ő jelenleg végzős, én pedig tizenegyedikes vagyok, így még ez is segített a dolgokban, hogy mindvégig egy iskolába jártunk. Kis koromban ő volt az én testőröm a suliban, ami így visszagondolva nagyon nagy segítség volt.

- Biztos jól vagy már? – kérdezte Chanyeol, miközben a suliba gyalogoltunk.

- Persze, de nem kell ezt ennyire felfújni – sóhajtottam nagyot.

- Azért mégis csak két hétig az ágyat nyomtad – emlékeztetett Chanyeol.

- Az lehet, de most már meggyógyultam, szóval nyugodjatok meg – mosolyogtam rá. Az elmúlt két hétben otthon nyomtam az ágyat, mert beteg voltam. Influenzás voltam, de nem igazán akart elmúlni, így a második hét végén a házi orvos elzavart egy kivizsgálásra meg vérvételre, biztos, ami biztos alapon. El is mentem, de rá két napra meggyógyultam, így szerintem tök felesleges volt - amit akkor is mondtam - , de Gayun hajthatatlan volt.

- Rendben – bólintott Chanyeol, így szerencsére már nem ez volt a téma. Nem szerettem a középpontban lenni, amúgy sem voltam sosem egy figyelem éhes személy, de jelenleg meg pláne nem, mert tulajdonképpen csak befurakodtam ebbe a családba.

Húsz perc séta után meg is érkeztünk az iskolába, amit nem bántam, mert így szeptember végén már elég hűvös van. Yeollal elváltak az útjaink az épületben, ugyanis nyilván másik teremben lesz óránk. Furcsa újra itt lenni, ugyanis két hete be sem tettem a lábamat. De hát egyszer úgyis vissza kellett volna jönnöm, mert iskolába muszáj járni.

A termünkbe érve köszöntem halkan a többieknek, majd a helyemre akartam osonni, de valamiben megbotlottam, így majdnem dobtam egy hasast, de szerencsére nem égettem le magamat egy eséssel, és sikerült megállnom a talpamon.

- Mi van te gyökér, nem vitt el az a fránya influenza? – kérdezte gúnyosan Jungkook mellőlem, mire én csak megforgattam a szememet, és a helyemre mentem. Egyértelműen ő próbált meg elgáncsolni... megint. Jungkook nem igazán csípi a fejemet, bár nem tudom miért. Vagyis, talán azért csinálja, mert unatkozik, én pedig kitűnő préda vagyok neki, mivel eléggé észrevétlen vagyok. Ez a szituáció pedig csak azért kegyetlen gáz, mert egy jó két éve már bele vagyok habarodva. Miatta jöttem rá, hogy én nem igazán a lányokhoz vonzódom, és nagyjából két éve utána epekedek. Jungkooknak már számos barátnője volt ez idő alatt, amit bevallok őszintén, rohadt szar volt végig nézni, de hát ez van. Sosem vett észre, csak akkor szólt hozzám, ha a házim kellett, vagy heccelni akart. Ez egy éve kezdődött talán, és azóta nem volt olyan hét, amikor ne tett, vagy mondott volna valami sértőt. Nem azt mondom, hogy élvezem ezeket a bántó dolgokat, de legalább most már tud a létezésemről.

Az órák csak teltek, én pedig magányosan tengettem az egész napomat. Nem nagyon van az osztályban barátom, mert nem igazán szimpatikusak az osztálytársaim, így megmaradtam inkább a magam kis világában. Nem azt mondom, hogy mindenki utál, mert igazából csak Jungkook szívózik velem, de annyira nem is kedvelnek. Olyan észrevétlen vagyok. Ha nem vagyok suliban, fel sem tűnik nekik, és csak akkor szólnak hozzám, ha kell a házi feladatom, vagy arra akarnak megkérni, hogy feleljek önként.

Éppen történelem órám volt, és serényen jegyzeteltem, mikor is egy vércsepp csöppent a füzetemre, és egyből utána még egy, majd egy pillanat múlva már egy kis tócsa volt a füzetemen. Nem igazán értettem a dolgot, de mikor az orromhoz nyúltam, minden világossá vált. Az orromból csurgott a vér, ami számomra nagyon meglepő volt, ugyanis szinte sosem vérzett még az orrom.

Gyorsan a levegőbe emeltem azt a kezemet, amivel éppen nem a véremet fogtam fel, és csak reménykedtem benne, hogy a tanár úr hamar észrevesz, láthatatlanságom ellenére.

- Igen Jimin? – kérdezte a férfi.

- Kimehetek mosdóba? – dörmögtem neki, ugyanis máshogy nem nagyon tudtam megszólalni.

- Persze, menj csak! – mondta azonnal, amint észrevette, hogy van egy kis probléma.

- Össze ne vérezd a földet, kár lenne érte! – szólt oda Jungkook, miközben kifelé siettem, és egy jót röhögött. Nem különösebben érdekelt a beszólása, mert spuriztam a mosdóba, hogy ne vérezzek tényleg össze mindent.

Legalább öt percbe telt, mire elállt a vérzés. Én nem tudom, hogy ez mitől volt, de ajánlom, hogy ez egy egyszeri alkalom legyen, mert nem egy olyan szívet melengető dolog, ha az orrodon folyik ki a véred, ahol amúgy jó esetben csak takonynak kellene. Mindegy, egyszer túlélhető, úgyis mindent ki kell egyszer próbálni, hát most túl vagyunk rajta.

- Minden rendben? – kérdezte a tanár úr, amint visszamentem a teremben.

- Igen, persze – mosolyodtam el halványan, majd leültem a helyemre, és egy lapot elő véve folytattam a jegyzetelést, ugyanis így most lemaradtam, és nem tudom folytatni a füzetemben. Na, meg az csurom vér...

Nekem egyel kevesebb órám volt, mint Chanyeolnak, ezért egyedül indultam el a kórházba. Még mindig feleslegesnek tartom elmenni az eredményekért, mert nincs semmi bajom, makkegészséges vagyok, de hát Gayun kitekeri a nyakamat, ha nem megyek el.

A kórházba beérve megkerestem a megfelelő emeletet, majd egy sorszámot húzva vártam. Elvileg az orvos, akire várok, éppen most végzett egy műtéttel, így nemsokára jönni fog. Remélem, tényleg siet, mert ma táncolni megyek Hoseokkal, és minél előbb kezdjük, annál több időnk van gyakorolni. Hobi egy jó barátom még általánosból. Együtt jártunk modern táncolni, de megszűnt az egyesület, így csak egyénileg, hobbiból csináljuk már. Ennek ellenére, van, hogy heti háromszor is kibérlünk egy kis termet, hogy tudjunk táncolni.

- Park Jimin! – szólt ki egy hölgy egy teremből, én pedig a motyómat összeszedve indultam meg. Bent illedelmesen meghajoltam, majd leraktam a cuccomat az ajtóban, és közelebb sétáltam az orvoshoz.

- Mond Jimin, egyedül érkeztél? – pillantott fel a lapokból rám az orvos.

- Igen, csak beugrottam az eredményekért. A vizsgálatok után két nappal már semmi bajom nem volt, szóval nem gondolnám, hogy nagy probléma lehet – magyaráztam.

- Ide tudnád hívni valamelyik szülődet? – kérdezte a férfi.

- Hát, esetleg a nagy nénémet tudom, mert velük élek – húztam el a számat.

- Rendben, az is jó – mosolyodott el.

Azt mondták, menjek ki, és szóljak, ha itt van Gayun, és akkor majd foglalkoznak velünk. Nem értem, hogy mit kell itt izélni. Csak adják oda a lapot, hogy minden rendben, nem kell ide felnőtt.

Felhívtam Gayunt, és elmeséltem neki a történteket, mire ő azt mondta, hogy húsz perc és itt van. Szegényt sajnálom, hogy miattam kell ugrálnia, ráadásul a munkahelyéről. Bár erről most kivételesen nem én tehetek, az orvos szeretné minden áron látni őt.

2021.03.09.