Jungkook szemszög

Pénteken amint vége lett az utolsó órámnak, Chanyeol keresésére indultam. Szerettem volna kérdezni tőle valamit, de ahhoz meg is kellett találnom. Ő egyel felettünk jár, de szerencsémre jóban vagyok a legtöbb végzőssel, így volt kitől segítséget kérnem. Miután megtudakoltam, hogy melyik teremben van a fiú, egyből arra felé vettem az irányt, hogy minél hamarabb végezhessek.

-Szia Chanyeol! – sétáltam oda mellé, mire ő nem kicsit meglepődve nézett rám.

- Szia Jungkook! Mit szeretnél? – kérdezte kedvesen.

- Tegnap említettem, hogy átvinném Jiminnek a házikat. És azt akartam kérdezni, hogy átvihetem-e. Mármint, hogy Jimin van-e olyan állapotban – magyaráztam.

- Reggel nem volt túl jól, de mindjárt felhívom és megkérdezem – mosolyodott el, majd elő is vette a telefonját, és tárcsázta unokatestvérét. Tudom, hogy rokonok, mert igazából... Mindenki tudja, és kész. – Azt mondta, hogy nem muszáj átvinned, elég, ha átküldöd neki – fordult felém Chanyeol, amint lerakta a telefont.

- De szeretnék vele beszélni is, és nem telefonon – mondtam zavartan.

- Rendben, igazából azt mondta, hogy jobban van, szóval ha ennyire nagyon szeretnél, akkor menj nyugodtan – mondta mosolyogva Chanyeol. – Tessék, itt a címünk, viszont nekem mennem kell órára! – nyomott a kezembe egy cetlit, majd magamra hagyott az aulában. Címünk? Tehát ugyanott laknának? Ezt nem értem. Mindegy is, inkább gyorsan elindultam a megadott címre, hogy minél előbb haza érhessek.

Hogy miért is csinálom ezt? Magam sem tudom. Eddig szórakoztató volt heccelni csóri gyereket, de amikor két hétig nem volt iskolában... Nem is tudom. Mintha hiányzott volna. És itt nem csak arról van szó, hogy nem volt kit szekálni, mert bármikor kiszúrhatok magamnak egy alsóbb évest. Maga a személye hiányzott Jiminnek. Mindig olyan csendes, észrevétlen, ugyanakkor én már hetek óta rajta tartom a szememet. Fogalmam sincs miért, viszont kicsit megijeszt ez az érzés. Mostanában egyre többet hiányzik, ami elég furcsa számomra. Kizártnak tartom, hogy ennyiszer beteg legyen. Két hétig az volt, múlt héten, szerdán sem volt suliban, és ezen a héten is szerda délután óta már nincs. Rossz tulajdonságom, hogy rettentően kíváncsi vagyok, szóval most ezt is ki akarom deríteni, hogy mi folyik a háttérben, mert nekem ez gyanús. Aztán lehet csak rohadt beteges és valóban az ágyat nyomja. Minden esetre, jó fej leszek, és átviszem neki a házit.

Tíz perc séta és pár perc metrózás után már a megadott címen is voltam. Egy panel volt a megadott cím, pontosabban a negyedik emelet, tizenkettes ajtó. Lifttel felmentem a negyedikre, majd megkerestem a megfelelő ajtószámot. Megnyomtam a csengőt, és vártam, hogy Jimin ajtót nyisson, de helyette egy nő, gondolom az anyukája nyitott ajtót.

- Jó napot kívánok! – hajoltam meg illedelmesen. – Jimin osztálytársa vagyok, és a házi feladatokat hoztam át neki – magyaráztam a helyzetet.

- Ó, nagyon kedves vagy! Jimin a szobájában van, mindjárt szólok neki! – mosolyodott el a hölgy, majd arrébb állt, hogy bemehessek. Bent aztán levettem a cipőmet, és a hölgy kérésére követtem őt, egészen egy csukott ajtóig. Menet közben körbe néztem a házban, és nagyon otthonos volt. Kávészínűek voltak a falak, kivéve a konyhában, ami mellett elhaladtunk, mert az olíva színű volt. A bútorok fából voltak, a szőnyegek és a függönyök pedig krémszínűek. Egyszóval, egyszerű, de szép. – Jimin szívem, itt egy osztálytársad, a házi feladataidat hozta – szólt be a szobába a nő, és pár másodpercen belül egy eléggé nyúzott arcú, kócos Jimin nyitott ajtót.

- Szia Jungkook – köszönt meglepetten a szőke. – Gyere csak be – állt arrébb az ajtóból, én pedig be is mentem a szobájába.

- Kértek valamit? Inni, vagy enni? – kérdezte kedvesen Jimin anyukája, mire mind ketten csak megráztuk a fejünket, hogy nem. – Rendben, akkor hagylak titeket – mondta, azzal becsukta a szoba ajtaját.

- Mondtam, hogy nem kell átjönnöd. Ha ennyire szeretnéd odaadni a házit, akkor is elég lett volna telefonon átküldeni – sóhajtott nagyot a fiú, miközben kicsit feljebb húzta a redőnyt.

- Miért nem hagyod, hogy jó fej legyek? – forgattam meg a szemeimet, miközben leültem az ágyára. Aranyos szobája volt. Világoskékek voltak a falak, a bútorjai sötét fából voltak, a függönyök és a szőnyegek pedig fehérek voltak. Olyan Jimines volt az egész. Illett hozzá.

- Rendben, legyél akkor jó fej – mosolyodott el Jimin, amint felém fordult. A haja kócos volt, az arca fáradtságról árulkodott, és egy mackó nadrág meg egy póló volt csak rajta. Úgy néz ki, hogy valóban szarul van, nem csak kamuzik. Erről árulkodik az a rakat pirula is, ami a szekrényének egyik polcán van.

- Látom, jó sok szart kell szedned – biccentettem fejemmel a polc felé.

- A fele csak vitamin. Gyenge az immunrendszerem – rántott vállat a fiú, majd leült mellém az ágyra.

- Ó, jut eszembe, itt vannak a cuccok. Nyugodtan fényképezd le őket, és becsüld meg ezeket a jegyzeteket, mert olyan precizitással írtam őket, hogy csak na – adtam oda neki a füzeteket.

- Rendben, köszi! – mosolyodott el a fiú, majd elővette a telefonját, és fotózni kezdett. Nem tudta elkerülni a figyelmemet, hogy mennyire remegett a keze. Több jegyzetet is újra kellett fotóznia, mert annyira remegett a keze, hogy homályos lett a kép. Aztán volt olyan is, hogy elkapta egy köhögőroham, és azért nem tudott fényképezni, ezért egyszerűbbnek láttam, ha segítek neki.

- Majd én! – vettem el tőle a telefonját, majd gyorsan lefényképeztem neki a maradék jegyzeteket.

- Köszönöm! – nézett rám hálásan, mikor visszaadtam neki a telefonját.

-Nincs mit! – mosolyodtam el. – Egyébként, hétfőn jössz már? – kérdeztem.

- Igen – bólintott, és ekkor valaki kopogott az ajtón.

- Bocsi a zavarásért, de kész lett a süti, nem akartok enni? – kukucskált be az ajtón Jimin anyukája lelkesen.

- Kérsz sütit? – nézett rám kérdőn Jimin.

- Igen, elfogadom! – bólintottam, ugyanis a hölgy olyan lelkes volt, hogy képtelen voltam nemet mondani. Meg hát, a süti az süti...

Jiminnel kimentünk a konyhába, ahol már az asztalon várt minket süti, sőt, még egy pohár tejet is kaptunk. Én neki is álltam enni a sütit, míg Jimin csak szuggerálta az előtte lévő ételt.

- Jimin, legalább egy szeletet egyél. Tegnap este óta nem ettél, most már muszáj lenne – fordult hátra Jimin anyukája, mire a fiú sóhajtott egy nagyot, és nekiállt enni a sütit. Tegnap este óta nem evett? Itt valami nagyon nincs rendben. Remegnek a kezei, nem tud, vagy nem akar enni, egy rakat vitamint meg gyógyszert szed... Tényleg elég tápos ez a gyerek. – Chanyeol mondta, hogy sikerült rávennie az egyéni tanrendre. Hétfőn munka után beviszem a kérelmet a suliba – monda a nő, miközben nekünk háttal pakolászott.

- Köszi Gayun – mondta Jimin, és láttam az arcán, hogy nem akarta, hogy én erről tudjak. De ami még furcsább volt, hogy Gayunnak szólította az anyját. Vagy akkor... Ő nem is az anyja? Egyre furcsább ez a szitu...

- Bocsánat, de miért kell egyéni tanrend? – kérdeztem meg, ugyanis próba szerencse. Legfeljebb azt mondják, hogy nincs hozzá közöm.

- Jimin mostanában elég sokat beteg, így a hiányzásai egyre csak nőnek. Ha egyéni tanrendet igénylünk, akkor fel van mentve az órák látogatása alól, persze ha tud, bemegy. Viszont így nem lesz annyi hiányzása, és nem áll fent a veszély, hogy évet kell ismételnie a sok hiányzás miatt – magyarázta a Gayun néven szólított nő.

- Értem – bólintottam. – Nekem viszont mennem kell. Köszönöm szépen a süteményt! – álltam fel a székről, majd meghajoltam.

- Igazán nincs mit! Mi köszönjük a fáradozásodat, hogy áthoztad Jiminnek a házikat. Igazán rendes vagy! – hálálkodott mosolyogva a hölgy, nekem pedig oltári nagy bűntudatom lett hirtelen. Jimin valószínűleg nem mesélte el, hogy miket tettem vele az iskolában... És azt hiszi most ez a nő, hogy én tök rendes vagyok.

- Igazán nincs mit – mondtam zavartan.

Jimin kikísért engem, és miután felvettem a cipőmet, kinyitotta nekem az ajtót.

- Akkor majd hétfőn – intettem neki.

- Igen, hétfőn – mosolyodott el ő is, majd amint kiléptem az ajtón, ő be is csukta azt, én pedig elindultam hazafelé.

Egyre kuszább ez a dolog. Először ez a közös cím dolog, aztán Jimin a nevén szólítja az általam hitt anyukáját, ott van az a sok gyógyszer, az orrvérzés meg kézremegés, és akkor még az egyéni tanrend is. Itt valami tényleg nagyon nincs rendben. Egyre jobban érdekel ez a fiú, és ki is fogom deríteni, hogy mi folyik itt.

2021.03.11.