Jungkook szemszög

- Még mindig alszik? – kérdeztem Gayuntól, ahogy mellé sétáltam, és benéztem Jimin szobájába az üvegfalon keresztül.

- Igen, de szerintem nem sokára fel fog ébredni, mert sokat forgolódik – sóhajtott nagyot Gayun. Már három napja itt vagyok Jiminnel a kórházban, egy órára sem mentem haza, ugyanis Jimin egyre gyengébb, és lehet, hogy itt az idő. Csak mosdóba mentem el, meg kávét venni, akárcsak most, mert én nem merek aludni még akkor sem, ha Jimin mindig elmondja, hogy biztosan fel fog ébredni. Nem merek kockáztatni, így inkább iszok naponta öt kávét, minthogy aludjak, és megtörténjen a legrosszabb. Legalább amíg ő alszik, addig én tudom őt csodálni és ölelgetni anélkül, hogy rám szólna, fejezzem be.

- Jó napot kívánok! – termett mellettünk hirtelen Jimin orvosa.

- Jó napot! – köszöntünk vissza neki Gayunnal szinte egyszerre.

- Mivel Jimin már ennyire... gyenge, ezért gondoltam szólok önöknek, hogy Jimin pár napja aláírt egy nyilatkozatot, miszerint nem kér újraélesztést, ha leáll a szíve – mondta Dr. Seo, én pedig nem lepődtem meg rajta, hogy Jimin ezt is megtette.

- Ez a fiú tényleg mindent megtett azért, hogy ne tarthassuk életben – rázta a fejét Gayun rosszallóan, de közben halványan mosolygott.

- Tudom, hogy nehéz ezt elfogadni, de én azt ajánlom, hogy ebben a maradék kevés időben ne nehezteljenek rá, hanem használjanak ki minden egyes pillanatot vele – javasolta a doktornő.

- Rendben, úgy lesz – bólintott Gayun, az orvos pedig magunkra is hagyott minket. – Felhívom a nagyszüleit meg Hansolt, hogy ha akarnak, akkor még most jöjjenek be hozzá – mondta Gayun szomorúan, és már nyúlt is a telefonjáért.

- Hansol úgysem fog bejönni, nem érdekli őt Jimin – vágtam rá, ugyanis szerintem teljesen felesleges lenne őt felhívni.

- Egy hete körülbelül felhívott, hogy mi van Jiminnel, és megkért, hogy szóljak neki, ha baj van. Valamennyire azért érdekli őt Jimin. Elvégre, mégiscsak ő nevelte fel őt, még akkor is, ha rosszul csinálta – magyarázta Gayun, én pedig rendesen meglepődtem, hogy Hansolt érdekli, mi van Jiminnel. Csak bólintottam egyet, majd újra Jiminre vezettem a tekintetemet, és észrevettem, hogy felébredt, ezért bementem hozzá.

- Jó reggelt! – köszöntem neki mosolyogva, és leültem az ágya mellé.

- Neked is! – mosolyodott el Jimin, de a hangja nagyon gyenge és halk volt.

- Vagyis igazából már jó napot, mert délután kettő van – helyesbítettem, mikor is az órámra néztem.

- Idefekszel mellém? – kérdezte, miközben hátrébb csúszott az ágyában, hogy mellé tudjak feküdni. Egyből levettem a cipőimet meg a pulcsimat, és fél perc múlva már Jiminnel szemben feküdtem, és az arcát simogattam, ő pedig csukott szemmel élvezte az érintéseimet.

- Hogy érzed magadat? – kérdeztem tőle, ugyanis kíváncsi voltam, hogy mi a helyzet.

- Nagyon fáradt és gyenge vagyok. Szerintem, ha megint elalszok, akkor már nem fogok felkelni – motyogta Jimin, nekem pedig összeszorult a szívem ezek hallatán.

- De igen, még jó sokat fogsz aludni, és fel is fogsz ébredni – mondtam neki, ugyanis nem akartam elfogadni azt, hogy nemsokára itthagy engem.

- Nem Jungkook, érzem. Ez már másmilyen fáradtság – magyarázta Jimin, nekem pedig nagyon nehezemre esett visszatartanom a sírásomat.

- Gayun felhívja a nagyszüleidet és Hansolt, hogy jöjjenek be – tereltem el inkább a témát.

- Jó, de siessenek – mondta Jimin halkan, és teljesen a mellkasomhoz bújt.

Nagyjából másfél órán keresztül feküdtem bent Jiminnel, és ölelgettem őt. Meséltem neki erről-arról, ő is beszélt néha, de annyira gyenge volt, hogy csak feküdni tudott. Egy idő után megérkeztek a nagyszülei és Hansol, ezért én kimentem a szobából, hogy mindenki nyugodtan tudjon beszélgetni Jiminnel. Közben telefonáltam Hobinak is, hogy ha szeretne, akkor jöjjön, ő pedig természetesen azonnal elindult. Azt hittem, hogy egyedül fog jönni, de nagyon meglepődtem, mikor Hobi Jinnel, Namjoonnal, Taehyunggal és Yoongival egyetemben bukkant fel.

- Hogy vagy? – kérdezte Hobi, miközben szorosan átölelt.

- Úgy érzem, hogy Jiminnel együtt haldoklom – mondtam halkan, és most már szabadjára engedtem az órák óta visszatartott könnyeimet.

- Semmi baj kölyök, itt vagyunk veled – szólalt meg Namjoon, és csatlakozott az ölelésbe. Aztán a többiek is, így egy nagy csoportos ölelés lett, ami bár nem sokat enyhített a fájdalmamon, azért egy kicsit jobban éreztem magamat tőle.

Jiminnél két órán keresztül bent voltak a nagyszülei, Hansol meg Hobi, így addig én kint ültem a váróban a többi fiúval, Gayunnal, Inhoval és Chanyeollal. Mindenki csendben volt, nem beszélgettünk semmiről, mert mindenki nagyon rossz állapotban volt. Hihetetlenül fáradt voltam, ezért fejemet Jin vállára döntve pihentem egy kicsit, de nem aludtam. Nem akartam és nem is mertem.

- Jungkook! –szólt nekem Hobi halkan, mikor kijött Jimintől. – Szeretné, ha bemennél hozzá – mosolyodott el, én pedig már fel is pattantam a székről, és bementem Jiminhez.

- Minden rendben? Beszélgettetek? – kérdeztem Jimintől, miközben leültem ismét az ágya mellé.

- Igen. Hansol azt mondta, hogy sajnálja, amiért régen úgy bánt velem, meg minden egyéb. Persze nem tudom, hogy mennyire gondolta ezt komolyan, de nem is számít. A nagyiékat nagyon sajnáltam, mert nagyjából végig sírták azt az egy órát, amíg bent voltak, Hobival pedig jó volt újra ilyen sokat beszélgetni – mesélte mosolyogva.

- Akkor jó. Örülök neki, hogy sikerült mindent elrendeznetek – mosolyodtam el én is.

- Jungkook? – nézett rám a nagy boci szemeivel Jimin. – Tudom, hogy ez neked nagyon nehéz, de... itt tudsz velem maradni végig? – kérdezte, nekem pedig megint szorítani kezdett a mellkasom.

- Igen, addig maradok, ameddig csak szeretnéd – bólintottam.

- Idefekszel megint? – kérdezte ismét, és én nem is válaszoltam semmit, csak befeküdtem mellé. – Haragszol rám? – szólalt meg pár perc csend után Jimin.

- Nem. Azt szeretném, hogy te boldog legyél – válaszoltam, és ismét az arcát kezdtem simogatni.

- Egy kicsit félek – sóhajtott egy aprót Jimin.

- Ez érthető. De azt mondta az orvosod, hogy nem fog fájni – mondtam.

- Nem a fájdalommal van baj, hanem azzal, hogy nem tudom, mi van az élet után – magyarázta.

- Nem gondoltad meg magadat? – kérdeztem, mire ő egyből nemlegesen kezdte rázni a fejét.

- Ha most maradok, akkor csak sokkal rosszabb lesz – mosolyodott el egy kicsit. – Szeretnék neked adni valamit – folytatta. – Felvennéd a földről a hátizsákomat? – kérdezte, én pedig már le is hajoltam a táskájáért, és felvettem. – Van benne egy négyzet alakú becsomagolt dolog, meg egy befőttes üveg. Azok a tieid – mondta, én pedig ki is vettem a táskából a dolgokat, és visszaraktam a földre.

- Ezek mik? – kérdeztem a dolgokat nézegetve.

- A befőttes üvegben minden napra van egy kis üzenet neked, és majdnem két évig elég lesz – magyarázta, én pedig már ekkor a sírás határán álltam. – A másikat meg bontsd ki, és meg fogod látni – mosolyodott el. Egyből nekiálltam kibontani a csomagot, és mikor megláttam, hogy fotóalbum van benne, nem tudtam tovább visszatartani a könnyeimet. Ahogy lapozgattam az albumot, az összes közös emlékünk újra előjött, és ha lehetett, akkor még jobban sírni kezdtem.

- Köszönöm! – néztem Jiminre mosolyogva, és az ajkaira hajoltam, hogy megcsókolhassam. Most kivételesen Jimin vezette a csókot, mert én képtelen voltam rá. Csak sodródtam az árral, kiélveztem még egyszer minden pillanatát a csókjának, és reménykedtem benne, hogy nem ez az utolsó alkalom, hogy megízlelhetem a csodálatos ajkait.

- A táskámban még van pár levél, majd légy szíves, add oda a többieknek, oké? Neked is van benne – mondta Jimin, miután vége szakadt a csókunknak, én pedig csak bólintottam egyet.

Az elkövetkezendő pár órában csak feküdtem Jimin mellett, szorosan öleltem őt, és beszélgettünk. Idő közben Gayun, Inho és Chanyeol is beültek a szobába, és hallgattak minket, ahogy mindenféléről beszélgetünk. Bár inkább én meséltem Jiminnek, ő pedig hallgatta, mert nagyon fáradt volt. Az idő rohamosan szaladt, én pedig egyre jobban féltem, és remegtem. Próbáltam Jimin miatt erős maradni és nem kimutatni azt a hatalmas fájdalmat, amit éreztem, de egyszerűen lehetetlen volt.

- Fáradt vagyok. El fogok aludni – nézett rám Jimin este fél kilenc körül.

- Rendben, aludj csak nyugodtan! Nem fogunk haragudni, oké? – kérdeztem tőle mosolyogva, ugyanakkor a kezem remegett, ahogy az arcára simítottam, és szemeimből potyogtak a könnyek.

- Köszönök mindent Jungkook! Köszönöm, hogy szebbé tetted ezt az évet nekem, és hogy mindenben támogattál. Örökké szeretni foglak, erre mindig emlékezz! Figyelni foglak fentről, szóval jól gondold meg, hogy miket csinálsz! – mosolyodott el Jimin, én pedig elkuncogtam magamat, hogy még ilyenkor is képes megfenyegetni.

- Én is köszönök mindent Jimin! Soha nem foglak elfelejteni, mindig is te leszel az első igazi szerelmem, és mindig szeretni foglak! – mondtam neki sírva, és nyomtam egy hosszú puszit az ajkaira.

- Énekelsz nekem? – kérdezte Jimin, én pedig természetesen egyből nekiálltam halkan énekelni a kedvenc dalát. Az első refrént még elénekeltem, de ekkor Jimin lehunyta azokat a csodálatos szemeit, majd pár másodperc múlva egy gép hosszan és egyenletesen sípolni kezdett, ezzel jelezve nekünk, hogy Jimin végre elérte a célját, és már a mennyország felé tart anyukájához. Belőlem egyből kitört a zokogás, és Jimint továbbra is magamhoz ölelve adtam egy utolsó puszit a homlokára. 

2021.08.05.