Jimin szemszög

Ahogy az ágyamban feküdtem, és Jungkook mellettem szuszogó, kimerült lényét tanulmányoztam, kicsit elkapott a bűntudat. Jungkook péntek délután óta nem ment innét haza, és most van vasárnap délután. Két egész napja itt van velem, nem ment haza aludni sem, fürdeni sem, és még enni sem. Végig itt volt velem, egy pillanatra sem hagyott magamra, ami bár rohadtul jól esett, azért aggódtam miatta. Szerintem a két nap leforgása alatt most látom először aludni. Pénteken és szombaton nem voltam túl jól, valamiért egyfolytában fájt a hasam, és Jungkook egész éjjel virrasztott mellettem, még úgy is, hogy szombat estére már jól voltam. Nem aludt, hanem csak feküdt mellettem, simogatta a hasamat, és árgus szemekkel figyelte minden egyes lélegzetvételemet, hogy bármikor ugrani tudjon, ha baj van. Szerencsére ma dél körül nem bírta tovább és elaludt, aminek nagyon örültem, mert eléggé szétcsúszott a napokban. Nem evett rendesen, csak így hébe-hóba, mikor hajlandó volt lemenni a büfébe kaját venni magának, naponta vagy négy kávét megivott, egy szemhunyásnyit sem aludt, én pedig kezdtem nagyon aggódni érte. Éppen ezért is hívtam fel az anyukáját nem rég, hogy jöjjön majd el Jungkookért, és rángassa haza, mert egyébként nem lesz hajlandó hazamenni. Holnap mennie kell gyakorolni, és ilyen kimerülten nem fogja bírni. És valahogy azt sem szeretném, ha megint pánikrohamot kapna miattam... Tegnap beszéltem Hobival, és elmesélte, hogy Jungkook múltkor egy elég durva pánikrohamot kapott, még pedig miattam. Amúgy is rosszul érzem magamat, amiért ennyi fájdalmat okozok neki, és most már az egészségére is rámegy az én hülyeségem, ezt pedig nem engedhetem.

- Szia Jimin! – köszönt hangosan Gayun, amint belépett a szobámba Inhoval és Chanyeollal együtt, de én egyből a szám elé raktam az ujjamat, jelezve neki, hogy legyen halkabb. Aztán Gayun is észrevette egyből, hogy Jungkook alszik, ezért visszavett egy kicsit, és a lehető leghalkabban osontak be mindannyian. – Most jövünk a nagyitól, és hoztunk egy kis kaját – folytatta halkabban, és közben bepakolt a kis hűtőmbe az ágyam mellett. Nos, igen, vasárnaponként mindig a nagyinál ebédelnek, de én sosem megyek velük.

- Nem mérgezte meg? – sóhajtottam nagyot, miközben hátat fordítottam Jungkooknak, ugyanis így kerültem szembe Gayunékkal, és legalább nem Jungkook arcába beszéltem. Ahogy hátat fordítottam a barátomnak, szinte egyből átdobta a csípőmön az egyik karját, és nagyon aranyosnak tartottam, hogy még álmában is ennyire figyel rám.

- Jimin... Oké, hogy nem bír téged, de attól még nem csinálna ilyet. Legalább is, remélem – mondta Gayun, engem pedig cseppet sem nyugtattak meg ezek a szavak. – Összefutottunk egyébként az orvosoddal, és azt mondta, hogy holnap jöhetsz velünk haza – mosolyodott el Gayun.

- Az most már jó lesz – erőltettem én is egy kisebb mosolyt az arcomra.

- Van valamire szükséged most? – kérdezte Inho.

- Nincs... De, szeretnék mondani valamit – mondtam ki nagy nehezen, ugyanis tudtam, hogy ennek sírás lesz a vége, és veszekedés, de máskor sosincs együtt a család, csak vacsorakor, de akkor nem lenne jó ötlet ez a beszélgetés.

- Mit? – mosolygott ismét Gayun, nekem pedig kicsit megfájdult a szívem.

- Szóval... Az a helyzet, hogy egy ideje nem jöttem el a kezelésekre – mondtam halkan.

- Mióta? – kérdezte idegesen Gayun.

- Március óta – válaszoltam.

- Te komolyan képes voltál majdnem négy hónapig a szemünkbe hazudni? – nézett rám mérgesen Inho, és nagyon komoly volt a hangja. Nem válaszoltam semmit, mert tudtam, hogy ez egy költői kérdés volt, és jobb most csendben maradni.

- Mit csináltunk rosszul? Nem volt elég az, amit érted tettünk? Rosszul bántunk veled? – kérdezte Gayun egymás után, nekem pedig időm sem volt válaszolni rájuk.

- Semmit sem csináltatok rosszul. Egyszerűen csak elfáradtam, nem akarom ezt csinálni, és nincs és értelme annak, hogy tovább éljek és szenvedjek – magyaráztam.

- Tényleg nem számítunk neked semmit? És mi van Jungkookkal? Miatta sem éri meg élni? – kérdezősködött Inho is, Chanyeol pedig csak csendben figyelte a történéseket.

- Jungkook már akkor is elfogadta a döntésemet, amikor ti megzsaroltatok – vágtam rá.

- Ne próbálj meg minket a rossznak beállítani! Persze, hogy megzsaroltunk, mert a kibaszott életedről van szó! – kezdett el egyre hangosabban veszekedni Gayun, és Jungkook el is kezdett mozgolódni, de nem ébredt fel szerencsére.

- Attól még nem kényszeríthettek semmire! – folytattam.

- Nekem... Ebből elég volt, belefáradtam. Azt csinálsz, amit akarsz, engem nem érdekel – mondta Gayun már halkabban, és hallottam a hangján, hogy mindjárt sírni fog. Gayun fogta magát, és kisétált a szobámból, Inho pedig egyből ment utána. Csak Chanyeol maradt a szobában, és láttam rajta, hogy nem tudja, mit kezdjen magával.

- Én... szerintem most megyek, mert itt fognak hagyni – köszörülte meg a torkát unokatestvérem, majd sietősen elhagyta ő is a szobámat.

Nagyot sóhajtva fordultam ismét Jungkook felé, és az egyik tincsével szórakozva gondoltam át, hogy akkor most mi legyen. Tudtam, hogy ez lesz, nem lepődtem meg, csak egyszerűen nem értem, hogy miért nem tudnak elengedni engem. Sokkal egyszerűbb lenne az életük nélkülem, szóval tényleg nem tudom felfogni, hogy miért kell ezen ennyit balhézni.

Szerintem maximum fél órát tudtam gondolkodni, ugyanis ekkor felbukkant Jungkook anyukája a szobám előtt, és mosolyogva integetett nekem. Nagyon bírom Jungkook anyukáját, mert mindig tök kedves meg aranyos velem, és azt is nagyon élvezem, amikor Jungkookkal civakodnak. Komolyan néha olyanok, mint egy idős házaspár.

-Szia! Hogy vagy? – kérdezte halkan a hölgy, mikor bejött a szobámba.

- Köszönöm, én most egész jól vagyok, de Jungkook kevésbé. Nagyon ki van merülve, és örülnék neki, ha végre hazamenne rendesen pihenni meg enni, mert egyszerűen nem hallgatott rám – meséltem, és közben beletúrtam Jungkook viszonylag hosszú hajkoronájába. Mivel nekem nem nagyon van hajam, ezért szokásommá vált, hogy Jungkook hajával szórakozok, de sosem mondta, hogy zavarja, szóval nem álltam le vele.

- Jól van, akkor keltsd fel, és hazaviszem! – mosolyodott el Jungkook anyukája, én pedig csak bólintottam egyet, és Jungkook arcát kezdtem simogatni, hogy felébredjen.

- Baj van? – kérdezte egyből Jungkook, amint kinyitotta a szemeit.

- Nincs semmi baj – mosolyodtam el, és adtam egy puszit a szájára. – Csak felhívtam anyudat, hogy vigyen haza téged, és itt van érted – mondtam.

- Nem akarok hazamenni – vágta rá Jungkook, miközben nyújtózott egy kicsit.

- Én viszont szeretném, ha hazamennél rendesen pihenni – sóhajtottam nagyot.

- És mi van, ha valami baj lesz? – kérdezte Jungkook.

- Nem lesz semmi baj, holnap már mehetek haza. Nem fogok meghalni, amíg nem vagy itt – mosolyodtam el egy kicsit, de Jungkook arca egyből átment teljesen szomorúba, és láttam a szemein, hogy mindjárt sírni fog.

- Ne mondj ilyeneket, kérlek! – kérte halkan Jungkook, és közben összeszorította a szemeit, hogy megakadályozza a sírást, de így is legördült egy-két könnycsepp az arcán.

- Hé, sajnálom! De tényleg nem lesz semmi baj, oké? – fogtam két kezem közé az arcát, és nagyon rosszul éreztem magamat, mikor a könnyáztatta szemébe néztem.

- Holnap átmegyek, oké? – kérdezte Jungkook, miközben felült az ágyban, és elkezdte összeszedni magát.

- Csak akkor gyere, ha nem leszel túl fáradt - mondtam neki, ő pedig bólintott egyet, hogy megértette. - Amíg aludtál, voltak itt Gayunék, és elmondtam nekik, hogy befejeztem a kezeléseket - folytattam.

- És? - kérdezte Kook egyből.

- Kiakadtak természetesen - sóhajtottam nagyot.

- Várható volt - húzta el a száját Jungkook.

- Mindegy, majd előbb-utóbb beletörődnek - rántottam meg a vállamat.

- Reméljük! Viszont akkor mi megyünk, jó? - kérdezte Jungkook, én pedig csak bólintottam egyet. - Ha bármi baj van, akkor hívj, és azonnal jövök! - mondta, miközben vissza hajolt az ágyba, és miután megint bólintottam egyet, az ajkaimra tapadt, és egy jó hosszú és érzelmes csókot kezdeményezett. - Szeretlek! - nézett a szemeimbe mélyen a csók után Jungkook.

- Én is nagyon szeretlek! - mosolyodtam el, majd Jungkook nyomott még egy puszit a számra, és anyukájával egyetemben elhagyták a szobámat. Nem is baj, hogy most kicsit egyedül leszek, mert jó sok mindenen kell gondolkodnom, azt hiszem.

2021.07.13.