Jungkook szemszög

Reggel borzasztó fejfájásra ébredtem. Nem lepődtem meg, mert nem aludtam túl jól az éjjel plusz este egy csomót is sírtam, szóval várható volt, hogy fájni fog a fejem. De ami viszont meglepett, az az volt, hogy Jimin nem volt mellettem, mikor felkeltem. Általában mindig előbb keltem, mint ő, de úgy néz ki, hogy ez most fordítva volt.

Ahogy felültem az ágyban és nyújtózkodtam egyet, felpillantottam a falon lévő órára, és teljesen ledöbbentem. Már tizenegy óra volt, és egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy hogyan tudtam ilyen sokáig aludni, mert általában legkésőbb már kilenckor fent voltam. Kimásztam az ágyból, és körülnéztem a házban, de sehol nem láttam Jimint, ezért gondoltam, hogy a mosdóban van. De mikor tíz perc múlva sem jött ki és semmi mozgolódást nem hallottam bentről, elindultam a mosdó felé, mert nem tetszett nekem ez a nagy csend. Ahogy benyitottam a fürdőbe, egyből megpillantottam Jimint, ahogy a fal mellett ült, a pólója és a kezei tiszta véresek voltak, így egyből bepánikoltam és letérdeltem elé.

- Hé Jimin! Ébren vagy? – kérdeztem tőle, miközben kezeim közé fogtam az arcát. Jimin lassan kinyitotta a szemeit, és ahogy meglátott engem, elmosolyodott, de én egyáltalán nem tudtam boldog lenni. – Mi történt? Honnan jött ez a sok vér? – kérdeztem tőle aggódva, ő pedig laposakat pislogva bámult engem.

- Nem tudom. Az orromból, számból... mindenhonnan – motyogta nehezen.

- Mióta ülsz itt? – kérdeztem, miközben bevizeztem egy törölközőt és letöröltem a vért az arcáról meg a kezeiről.

- Kilenc óta körülbelül – mondta, én pedig még rosszabbul éreztem magamat, hogy pont most aludtam ilyen sokáig.

- Miért nem keltettél fel? – néztem a szemeibe mélyen, ő pedig csak megrántotta a vállait.

- Nem tudtam felkelni innen és kiabálni sem tudtam – mondta nehezen.

- Keresek egy orvost, oké? – álltam fel mellőle, ő pedig csak bólintott egyet. – Itt hagyhatlak? Nem leszel rosszul? – kérdeztem tőle.

- Ennél rosszabbul? – mosolyodott el egy kicsit, nekem pedig összeszorult a szívem miatta.

- Sietek, oké? – guggoltam vissza elé, és adtam egy puszit a homlokára, majd úgy, ahogy voltam, pizsamában elindultam a recepcióra. Egy kész örökkévalóságnak tűnt, mire odaértem, és hirtelen azt sem tudtam, hogy mit kellene mondanom, mert itt se japánul se koreaiul nem értenek, szóval muszáj lesz előkaparnom azt a borzasztó angoltudásomat.

Nagy nehezen elmagyaráztam a hölgynek, hogy mi a problémám, ő pedig azt mondta, hogy hív egy orvost, mert a szigeten nincs kórház, ahová bevihetnénk. Amíg vártunk az orvosra, addig én visszamentem Jiminhez, és megitattam meg lecseréltem a pólóját, de nagyon elmozdítani nem akartam a helyéről, ezért ezek után leültem mellé és úgy vártuk az orvost. Jimin nem nézett ki túl jól, nagyon sápadt volt és kimerültnek tűnt, valamint szerintem lázas is volt. Nem kellett volna tegnap kimennünk az esőre...

Szerencsére az orvos tizenöt percen belül megérkezett, és megvizsgálta Jimint. Megmérte a lázát, vérnyomását meg a vércukrát, és azt mondta, hogy át kell mennünk Phuketre, és be kell vinni őt a kórházba, mert nincs jól. Én egyből neki is álltam összepakolni a cuccainkat, addig az orvos adott valamit enni Jiminnek, hogy legyen egy kis energiája, majd már indultunk is a recepcióra. Az orvos és egy alkalmazott segített vinni a cuccainkat, én pedig Jiminnel a kezemben igyekeztem, hogy minél hamarabb elintézhessek mindent és mehessünk a kompra.

A recepción lévő hölgy nagyon kedves volt és sietett mindennel, ezért öt perc alatt elintéztünk mindent, és már mehettünk is a kikötőbe. Az orvos volt olyan kedves és elvitt minket a komphoz, és még a cuccainkat is segített felpakolni, és szólt, hogy amint visszaértünk Phuketre, egy mentőautó fog minket várni és bevisznek minket a kórházba. Nagyon hálás voltam neki, ugyanis még egy órát buszozni a csomagokkal meg Jiminnel ilyen állapotban... Rémálom lett volna.

Nagy mázlinkra nem voltak sokan a kompon, ezért Jimint el tudtam fektetni egy kanapén anélkül, hogy az emberek hisztiztek volna, amiért ennyi helyet foglalunk. Sőt, nagyon segítőkészek voltak ők is, mert, ahogy látták, hogy Jimin milyen rosszul van, egyből hoztak neki vizet meg csokit, és nem győztem hálálkodni, amiért ilyen kedvesek.

Nagyjából egy óra alatt visszaértünk Phuketre, aminek nagyon örültem, mert Jimin kezdett egyre rosszabbul lenni. A láza is feljebb ment, elkezdett megint vért köhögni és remegett is, ezért szerettem volna, ha minél hamarabb megfelelő ellátást kapna, mert én nem tudok érte sok mindent tenni. Egy kedves házaspár segített levinni a bőröndjeinket a hajóról, és a kikötő parkolójában valóban ott várt már minket a mentő, ezért hamar el is vették tőlem Jimint, és már mentünk is a kórházba.

Amíg Jimint a kórházban megvizsgálták, addig én felhívtam az orvosát, és elmeséltem neki, hogy mi történt. Még vissza kell majd hívnom, ha van valami eredmény, mert nyilván ő tudja, hogy mit kellene csinálni Jiminnel. Ezután felhívtam Gayunt is, és neki is elmeséltem mindent, ő pedig természetesen egyből aggódni kezdett Jimin miatt, de megnyugtattam, hogy jó kezekben van, szóval nem kell félni. Aztán felhívtam anyát is, és megkértem, hogy rakassa át a repülőjegyeinket vasárnap az első osztályra, mert nem tartom valószínűnek, hogy Jimin lesz olyan állapotban, hogy végig üljön hat órát, az első osztályon viszont aludni is tud majd. Nem különösebben érdekelt, hogy mennyibe fog ez kerülni, mert Jimin egészsége sokkal fontosabb volt számomra, mint a pénz.

Azt mondták az orvosok, hogy Jimin szervezete nagyon le van gyengülve és meg is fázott, ezért vasárnap a gépünk indulásáig itt kell maradnunk a kórházban, hogy összeszedjék őt legalább annyira, hogy kibírja a repülőutat. Azért egy kicsit örültem, hogy mindössze ennyi probléma van csak, mert lehetett volna rosszabb is.

- Jobban vagy? – kérdeztem Jimintől, mikor már beengedtek hozzá.

- Egy kicsit – motyogta Jimin, de én láttam rajta, hogy még így is nagyon rosszul van.

- Vasárnap reggelig itt kell lennünk. Addigra elvileg összekapnak téged és haza tudunk repülni gond nélkül, de az otthoni orvosod azt mondta, hogy holnap ideküldenek egy koreai orvost, aki majd hazarepül velünk, hogy ha esetleg baj lenne a repülőn, akkor el tudjon látni téged – magyaráztam Jiminnek, miközben az arcát simogattam.

- Sajnálom, hogy elrontottam a nyaralást – mondta Jimin halkan.

- Dehogy rontottad el! Igaz nem teljesen így terveztem, de így is ez volt életem legszebb öt napja! – néztem rá mosolyogva, mire neki is kicsit boldogabb lett a tekintete. – De ne is foglalkozz ezzel, hanem inkább pihenj, oké? – kérdeztem tőle, és rendesen betakartam őt, ugyanis az egész válla kint volt.

- Nem hagysz itt, ha elalszok? – nézett rám a nagy boci szemeivel Jimin, nekem pedig ismét megszakadt érte a szívem. Hogy gondolhatja azt, hogy itt hagyom?

- Nem megyek sehová. Itt leszek veled végig – mosolyodtam el ismét, és adtam egy gyengéd puszit az ajkaira.

- Énekelsz nekem? – kérdezte már csukott szemekkel Jimin, én pedig egy kis gondolkodás után neki is álltam az egyik kedvenc dalának. Nagyon sajnálom, hogy így alakult a nyaralásunk vége, de még így is ez volt életem legszebb pár napja. Kettesben lehettem Jiminnel ezen a gyönyörű helyen, lefeküdtünk, és bár megtudtam valami olyat, amit egyáltalán nem akartam, de még így sem csinálnék semmit sem máshogy. 

2021.07.13.