Jimin szemszög

- Biztos, hogy jó ötlet ez? – kérdezte Jungkook, mikor kiszálltunk az autójából.

- Igen, biztos – mondtam.

- Szerintem meg nem – sóhajtott nagyot Jungkook.

- Jungkook, ezt én döntöm el, oké? – fordultam felé mérgesen, mert már vagy hatszor megbeszéltük ezt. – Most az egyszer én vagyok fölényben és nem ő, szóval ezt ki fogom használni. És különben is, ennyivel tartozik nekem – magyaráztam.

- Ha te mondod – rántott vállat Jungkook, engem pedig csak még jobban felcseszett.

- Csak viselkedj normálisan, nem kell semmit sem mondanod – mondtam neki, mire ő bólintott egyet, ezért végre el tudtunk indulni a bejárat felé. A kapuhoz érve beütöttem a kódot, amit még egy évvel ezelőtt használtam utoljára, és örömmel vettem észre, hogy az óta sem változtatták meg azt. El kellett gondolkodnom egy kicsit, hogy melyik lakásba is kell mennünk a sok közül, de hamar megrohamoztak az emlékek, így minden gond nélkül eltaláltunk a luxuslakáshoz, amiben egyenesen utáltam élni. Még jó, hogy csak két hónapot laktam itt.

- Itthon vannak? – kérdezte Jungkook, mikor megálltunk a bejárat előtt.

- Remélem – mondtam, majd megnyomtam a csengőt és vártam, hogy valaki ajtót nyisson. Ez meg is történt, egy fiatalos nő nyitott ajtót, én pedig sejtettem, hogy ki lesz ez.

- Sziasztok! Miben segíthetek? – kérdezte a hölgy kedvesen.

- Park Hansolt keressük. Park Jimin vagyok, a fia – adtam a nő tudtára, hogy miért is vagyok itt. Egy kicsit meglepődött, de aztán arrébb állt, és beengedett minket.

- Ki volt az? – jelent meg az apámnak nevezett hímegyed mosolyogva, majd mikor meglátott engem, egyből lefagyott a mosoly az arcáról. – Jimin? Mi szél hozott? – kérdezte feszengve.

- Szeretnék veled beszélni valamiről – mondtam, mire „apa" csak bólintott egyet.

- Vetkőzzetek le, aztán akkor menjünk be a nappaliba – javasolta apa, mi pedig Jungkookkal egyből neki is álltunk levenni a kabátunkat meg a cipőinket, és követtük őket egészen a nappaliig. Semmi sem változott egy év alatt, talán csak annyi, hogy nagyobb volt a rend, mint mikor csak mi ketten éltünk itt. – Először is, be szeretném mutatni neked Jiat, az élettársamat – mutatta be „apa" a mellette ülő hölgyet.

- Hamar túlléptél – jegyeztem meg, és láttam rajta, hogy nagyon nem tetszett neki ez a mondat, de próbált nyugodt maradni. – De ha már itt tartunk, akkor én meg bemutatom neked Jungkookot, a barátomat – mondtam, és közben Jungkook meghajolt egy kicsit.

- Mindig is tudtam, hogy meleg vagy – vágta rá „apa".

- Én meg mindig is sejtettem, hogy nem vagy az apám – vágtam vissza, mire ő kicsit meglepődött. – Szóval hagyjuk ezt az apa dolgot, és maradjunk a Hansolnál – tettem hozzá.

- Nincs ellenemre – rántott vállat Hansol.

- A lényeg az, hogy mint sejtheted, nem beszélgetni jöttem ide, meg afelől érdeklődni, hogy hogy s mint vagy – kezdtem bele.

- Valahogy sejtettem – bólintott a férfi, Jungkook és Jia pedig csak csendben figyelték a társalgásunkat.

- Nem fogok keríteni, kellene egy kis pénz, de Gayunéktól nem akarok kérni – csaptam bele a dolgok közepébe.

- És miből gondolod, hogy én fogok neked pénzt adni? – kérdezte sunyin mosolyogva az a szutyok.

- Oh kérlek, ennyivel tartozol nekem – mosolyodtam el én is pimaszul. Ha ő így, akkor én is.

- Már miért tartoznék neked? – nézett rám kérdőn Hansol.

- Tönkretetted az egész gyerekkoromat! Folyamatosan bántalmaztál, rettegésben tartottál és folyton megaláztál mások előtt. Addig vertél, amíg sírva nem könyörögtem neked, hogy fejezd be, és te még megkérdezed, hogy miért tartozol nekem? – kérdeztem idegesen.

- Nem az én hibám, hogy szar gyerek voltál – rántott vállat.

- Nem én voltam a szar gyerek, hanem te voltál a szar nevelőapa – vágtam rá. – Nem érdekel, hogy ki az igazi apám és az sem érdekel, hogy mi történt, amiért nem te vagy az apám. De örökre eltűnők az életedből, ha most adsz nekem pénzt. Nem kereslek többet, és nem kérek tőled többet semmit – tettem fel neki az ajánlatot. És hogy miért kell nekem pénz? Jungkookkal kitaláltuk, hogy el szeretnénk utazni Thaiföldre nyaralni egy kicsit, de nem akarom, hogy Gayunék fizessék, és azt sem, hogy Jungkook. Nekem nincs annyi pénzem, hogy az egész utat kifizessem, de apának van.

- Mennyi kellene? – kérdezte Hansol.

- 800 000 – mondtam.

- Ha adok neked egymilliót, akkor tényleg békén hagysz? – nézett rám Hansol, én pedig csak bólintottam egyet. – Mindjárt jövök – állt fel a kanapéról, majd el is tűnt.

- Kértek valamit enni vagy inni? – kérdezte Jia kedvesen a kínos csendet megtörve.

- Nem, köszönjük – válaszoltam. Mekkora görénynek gondolhat engem most ez a nő... De az igazi görény nem én vagyok, hanem az ő kedves pasija. De majd megtapasztalja ő is, ha esetleg elborul Hansol agya és őt is meg találja verni.

- Itt van, pontosan egymillió – adott a kezembe Hanyol egy nagy kötegnyi pénzt, mikor visszajött a szobába.

- Köszönöm! – köszöntem meg azért, majd már fel is álltam Jungkookkal egyetemben a kanapéról, és elindultunk az előszoba felé. – Azért a temetésemre majd eljöhetsz. Anya mellé leszek temetve, szóval anya sírját is meglátogathatod végre, ha már egy év alatt egyszer sem sikerült eddig – mondtam neki gúnyosan, miután felöltöztünk.

- Jól van, majd meglátom – forgatta meg a szemeit Hansol.

- Nos, öröm volt veled üzletelni! Akkor majd a temetésemen találkozunk! – köszöntem el tőle mosolyogva, majd Jungkookot kézen fogva kisétáltunk a lakásból, és ezzel együtt az apámnak hitt személy életéből is. Abszolút megérte.

- Ez könnyen ment – jegyezte meg Jungkook, miközben az autójához sétáltunk.

- Igen, de sejtettem, hogy bele fog menni. Minden vágya volt, hogy ne legyek az élete része, én pedig tálcán kínáltam ezt a lehetőséget most neki. Hülye lett volna nem élni vele – magyaráztam.

- De... van valami, amiről nem tudok? – kérdezte Jungkook.

- Mármint? – néztem rá zavartan, ugyanis fogalmam sem volt, hogy mire érti ezt.

- A temetésedről beszéltél... - mondta Jungkook.

- Ja, nem, nincs semmi, amiről nem tudsz. Csak valamivel fel kellett dobni a dolgot – rántottam vállat.

- Engem nem dobtál fel vele – sóhajtott nagyot Jungkook, és beültünk közben az autójába.

- Jól van, bocsánat, de te is látod, hogy jobban vagyok, szóval ne aggódj! – mosolyogtam Jungkookra. Az elmúlt két hónapban sikerül felhíznom ötvenhárom kilóra és az eredményeim is jobbak lettek, plusz a hajam is elkezdett kicsit visszanőni, ezért már kevésbé nézek ki úgy, mint aki nem sokára meg fog halni.

- Igen látom, és nagyon örülök neki! – mosolyodott el Jungkook is, majd nyomott egy gyors puszit az ajkaimra. – Akkor most irány a vállalat? – kérdezte, miközben beindította az autót.

- Igen, és reménykedünk benne, hogy elengednek téged egy hétre – mondtam.

Nagyjából fél óra alatt odaértünk az ügynökséghez, így pont időben érkeztünk a megbeszélt időpontra. Kicsit félek attól, hogy a főnök nem fogja elengedni Jungkookot, de azért reménykedem. Egy hétre csak tudják nélkülözni őt, nem? Egyébként is nagyon szorgalmas és sokat fejlődött majdnem fél év alatt, szóval szerintem nem lenne nagy gond, ha egy hetet pihenhetne.

- Minek köszönhetem látogatásotokat? – kérdezte kedvesen a főnök, mikor már Jungkookkal az irodájában ültünk.

- Szeretnénk valamit kérdezni – kezdett bele Jungkook, de láttam rajta, hogy fél megkérdezni a dolgot. – Szóval, a lényeg az, hogy Jimin a legjobb barátom. Szinte már a testvérem – kezdett bele az első hazugságba. – És ami azt illeti, még decemberben lefoglaltunk egy közös nyaralást Thaiföldre, ami két hét múlva lenne esedékes – folytatta. Az igazság az, hogy egy hete találtuk ezt az egészet ki, de nem baj, nem kell mindent tudnia.

- Mennyi időről lenne szó? – sóhajtott nagyot a férfi.

- Egy hét. Hétfőn mennénk és vasárnap már itthon lennénk – mondta Jungkook.

- Nézd, nem repesek az örömtől, de nem fogok nemet mondani. A hónap végén lesz egy leépítés, amikor is négy gyakornoktól megválunk, de te nem vagy köztük. Te vagy az egyik legtehetségesebb és legszorgalmasabb a tíz fiú közül, így úgy gondolom, hogy nyugodt szívvel elengedhetlek téged. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem kell készülnöd a hónap végi szintfelmérőre, de megnyugodhatsz, mert te nem fogsz repülni – magyarázta a férfi.

- Tényleg? – kérdezte Jungkook meglepetten, és én is le voltam döbbenve teljesen.

- Igen, de ezt nem mondhatod el senkinek sem – mondta a főnök.

- Természetesen nem fogom és köszönöm szépen! Több ilyen nem lesz – hálálkodott Jungkook.

- Nincs mit, és érezzétek jól magatokat! – mosolyodott el a férfi. – És te fiam? Hogy vagy? – nézett most rám.

- Köszönöm szépen, egyre jobban. Ez az utazás is egy ilyen bakancslistás dolog, szóval köszönöm szépen, hogy lehetővé teszi, hogy kipipáljunk még egy pontot – köszöntem meg én is.

- Tényleg nincs mit, megérdemlitek mindketten – mondta továbbra is mosolyogva a férfi.

Még egy órát biztos elbeszélgettünk a főnökkel, ezért csak az után indulhattunk el végre haza. Nagyon örültem neki, hogy elengedte Jungkookot. Őszintén szólva, nem hittem volna, hogy tényleg elengedi, de most pozitívan kellett csalódnom.

- Ha hazaértünk, akkor megvesszük a repülőjegyeket? – kérdezte vigyorogva Jungkook, mikor ismét az autójában ültünk.

- Előbb közöljük Gayunnal a terveinket, aztán utána megvehetjük őket – mosolyodtam el én is.

- Már alig várom, hogy a tengerparton süttethessem a hasamat – sóhajtott nagyot Jungkook. – És persze azt is, hogy egy egész hétig veled lehessek a világ egyik legszebb helyén! – nézett rám Jungkook, majd áthajolt hozzám, és az ajkaimra tapadt. Igen, én is rohadtul várom már, hogy egy egész hetet csak vele tölthessek, távol minden stresszforrástól és gondtól. 

2021.07.06.