Jimin szemszög

Jungkook úgy döntött, hogy nálunk alszik, ezért mikor Inho megjött értem, ő nem haza ment, hanem hozzánk. Mivel gyakornok, ezért egyéni tanrendje van, mert van, hogy délelőtt is bent kell lenniük a vállalatnál, ezért azt mondta, hogy nem probléma, ha holnap nem megy be iskolába. Elvileg úgy is kettőre kell mennie az ügynökséghez, mert ma hamarabb elengedték őket, szóval azt mondta, hogy lehet amúgy sem ment volna be suliba.

Miután hazaértünk, Jungkookkal nekiálltunk egy filmnek, de nem sokkal később Gayun szólt, hogy kész a vacsora, ezért kimentünk enni. Nem is baj, mert amúgy is eléggé unalmas volt a film és követhetetlen, szóval nem volt nagy probléma, hogy félbe kellett szakítanunk. Meg amúgy is, úgy döntöttem, hogy vacsora közben elmondom nekik, hogy befejezem a kezeléseket. Máskor úgysem tudnám, mert sosincs együtt máskor a család, meg amúgy is, jobb minél előbb túl lenni rajta.

Már nagyban vacsoráztunk mind az öten, én pedig ezt a pillanatot tartottam a legjobbnak arra, hogy kitálaljak nekik. Lehet nem pont vacsora közben kellene elmondanom, hogy meg akarok halni, de most már mindegy.

- Abba fogom hagyni a kezeléseket – szólaltam meg hirtelen, és nem is bonyolítottam a dolgokat, csak közöltem a tényeket.

- Tessék? – kérdezte Gayun meglepetten.

- Nem szeretném tovább folytatni ezt az egészet, szóval nem fogok több kezelésre elmenni – fejeztem ki magamat máshogy.

- De ha nem jársz el a kezelésekre, akkor meg fogsz halni, nem? – nézett rám Chanyeol.

- Igen, pont ez a lényeg – bólintottam.

- Ezt te sem gondoltad komolyan, igaz? – kérdezte Gayun mérgesen, miközben lecsapta az asztalra az evőpálcikáit.

- De igen. Már Jungkooknak is mondtam és ő támogat benne – mondtam, és közben Jungkookra pillantottam, aki néma csendben figyelte a történéseket.

- Te komolyan ilyen hülye vagy, hogy támogatod ebben? – nézett idegesen Jungkookra Gayun.

- Nem támogatom, de nincs jogom megmondani neki, hogy mit csinálhat és mit nem. Ez az ő döntése, én nem szólhatok bele – magyarázta Jungkook, de közel sem volt olyan határozott, mint általában.

- Nem fogod abbahagyni a kezeléseket, megértetted? Továbbra is eljársz szépen rájuk – mondta Gayun.

- De nem érted, hogy nem akarok? Elfáradtam, nem akarom tovább csinálni ezt, és nektek is csak könnyebb lenne az életetek, ha én nem lennék – mondtam idegesen.

- Inkább túlórázunk Inhoval életünk végéig, minthogy hagyjunk téged meghalni! Chanyeol is szereti a délutáni munkáját, szóval verd ki ezt a hülyeséget a fejedből! – folytatta az ellenkezést Gayun, én pedig teljesen ledöbbentem. Azt tudtam, hogy ők sokat túlóráznak, de arról fogalmam sem volt, hogy Yeol is dolgozik miattam.

- Akkor meg végképp befejezem! Nem akarom, hogy miattam, egy olyan fiú miatt, aki még csak nem is a rokonotok, egész életetekben dolgozzatok! – mondtam.

- Mindenki nyugodjon meg, és beszéljük ezt meg normálisan! – szólalt meg Inho.

- Már hogy lehetne normálisan megbeszélni azt, hogy konkrétan öngyilkos akar lenni? – csattant fel Gayun.

- Nem öngyilkos akarok lenni, hanem csak hagyni, hogy legyőzzön a betegség – sóhajtottam nagyot.

- El akarod venni a saját életedet, egyszóval öngyilkos akarsz lenni – mondta Chanyeol halkan.

- Nem tudtok megakadályozni benne, mert nagykorú vagyok, és enyém a döntésjog! Nektek semmi beleszólásotok sincs – dobtam be az aduászt.

- Bármikor tudok keresni egy szakembert, aki nagyon szívesen beszámíthatatlannak vagy depressziósnak, vagy bármi másnak nyilvánít és akkor a miénk lesz a döntés. Minden nehézség nélkül el tudjuk venni a döntésjogodat – nézett a szemeimbe Gayun nagyon komolyan, engem pedig egyre jobban kezdett felidegesíteni.

- Nem mered... - kezdtem bele, de ő a szavamba vágott.

- De igen! Csak tudjam meg, hogy nem jársz el a kezelésekre és akkor már keresem is a megfelelő szakembert! – mondta Gayun.

- Miért nem tudjátok elfogadni a döntésemet? – csattantam fel.

- Miért várod el tőlünk azt, hogy ebben támogassunk? Még anyád halálát sem dolgoztuk fel teljesen, de te most azt kéred tőlünk, hogy boldogan bólogassunk az idióta ötletedre és álljunk neki a temetésedet szervezni – szólt közbe Inho is.

- Nem hiszlek el titeket, de komolyan – nevettem el magamat kínomban.

- Te döntesz. Vagy a könnyebb utat választod és eljársz a kezelésekre önszántadból, vagy a nehezebbet, de azt nem fogod megköszönni – mondta Gayun karba tett kezekkel.

- Ha valóban én döntenék, akkor már rég lemondtam volna az előre feljegyzett kezeléseimet, és nekiállhatnék szép nyugodtan haldokolni... - morogtam, majd felálltam az asztaltól, és a szobámba mentem. Nem hiszem el, hogy komolyan megzsaroltak... Miért nem tudják csak elfogadni a döntésemet, mint Jungkook? És miért nem látják be, hogy igazam van? Csak szenvednek velem, nélkülem pedig boldogok lehetnének.

Nem sokkal később Jungkook utánam jött, és meg akarta velem beszélni az előbb történetek, de én nem akartam róla beszélni, hanem csak feküdni az ágyban és Jungkookot ölelgetni. Ő ezt megértette és nagyon szívesen ölelkezett velem majdnem három órán keresztül, miközben mindenféle random dolgokról beszéltünk. Olyan tizenegy óra körül elmentünk együtt fürdeni, majd visszafeküdtünk az ágyamba, és elindítottunk egy filmet, mivel nem voltunk még álmosak.

Nagyjából egy óra eltelhetett már a filmből, mikor is Jungkook hirtelen megállította a filmet, én pedig csak értetlenül néztem rá, hogy ezt miért csinálta.

- Mi az? – kérdeztem tőle, miközben felültem az ágyban.

- Éhes vagyok – mondta halkan, mire én elnevettem magamat.

- Komolyan? – kérdeztem mosolyogva.

- Igen. Nem tudtam befejezni miattad a vacsorát, szóval adj valamit enni – mászott ki az ágyból és az ajtóm előtt megállt csípőre tett kezekkel.

- De már éjfél is elmúlt – csóváltam a fejemet rosszallóan, de azért én is kimásztam az ágyból nagy nehezen, ugyanis a lábam még nem volt a tökéletes.

- És? – rántott vállat Jungkook, mire én megint elnevettem magamat.

- Jól van te bélpoklos, keresek neked valamit – mondtam mosolyogva, majd nyomtam egy puszit az ajkaira, de persze ő mohó volt és nem elégedett meg ennyivel, ezért nagyjából két percig álltunk az ajtóm előtt és faltuk egymást.

- Még mindig nagyon imádom az ajkaidat – suttogta Jungkook miután elváltunk egymástól.

- Én is a tieidet, de ha most nem hagyjuk ezt abba, akkor nem tudok neked kaját adni és éhen maradsz – mondtam, majd gyengéden megpaskoltam Jungkook arcát.

- Igazából téged is nagyon szívesen megkóstolnálak... - vigyorgott Jungkook.

- Mindjárt gondoltam – forgattam meg a szemeimet, majd kinyitottam az ajtómat, és elindultam a konyhába. Persze Jungkook nem bírta megállni, és rácsapott egyet a fenekemre, mikor elsétáltam mellette. Kis perverz... - Ramen jó lesz? – kérdeztem tőle a konyhában halkan.

- Tökéletes – bólintott Jungkook és közben nekidőlt a fenekével a konyhapultnak és úgy nézte, ahogy nekiállok vizet forralni. Menet közben én is megéheztem, szóval úgy döntöttem, hogy én is eszek egyet. Úgysem árt, ha hízok egy kicsit.

Miután felraktam a vizet forrni, én is neki dőltem a pultnak, ahogy Jungkook, és a tökéletes lényét kezdtem tanulmányozni. Egy fél percig ezt el is tűrte, majd ellökte magát a pulttól, és elém állva átkarolta a derekamat a kezeivel. Én kapásból a nyakába tettem a karjaimat és a haját kezdtem piszkálni a tarkójánál, mert azt egyébként is nagyon szerette.

- Nagyon szeretlek! – suttogta Jungkook mélyen a szemeimbe nézve.

- Én is szeretlek! – mosolyodtam el, Jungkook pedig nem is habozott, egyből az ajkaimra hajolt, és nem túl durván, de mohón csókolni kezdett. Szerettem azt is, amikor egy kicsit határozottabb volt Jungkook, akárcsak most, így egy aprócska nyögés is kiszaladt az ajkaimon a csók közepette. Aztán lehet, az is közre játszott, hogy Jungkook a fenekemet markolászta...

- Oh, ne haragudjatok! – hallottuk meg Gayun hangját, ezért egyből szét is ugrottunk, ugyanis egyikőnk sem szeretett annyira mások előtt csókolózni. Főleg nem a családunk előtt...

- Nem, te ne haragudj! Máskor nem csináljuk majd előttetek – mondtam zavartan.

- Igazából tök aranyosak vagytok, szóval engem nem zavar. Örülök neki, hogy boldog vagy – mosolygott ránk Gayun, miközben egy pohár vizet öntött magának. – Döntöttél már? – köszörülte meg a torkát.

- Igen – mondtam halkan. Már pont sikerült teljesen elterelni a gondolataimat erről az egész cirkuszról, erre megint fel lett hozva...

- És...? – kérdezte Gayun.

- Folytatom a kezeléseket – sóhajtottam nagyot, és éreztem magamon Jungkook meglepett tekintetét.

- Örülök neki, hogy így döntöttél! És kérlek, ne vedd ezt támadásnak, és ne utálj minket ezért! Mi csak a legjobbat akarjuk neked, mert nagyon szeretünk, és nem akarunk elveszíteni téged. Inho is és Chanyeol is, csak ők férfiak és sosem mondják ezt ki, de így gondolják – magyarázta Gayun.

- Tudom – mosolyodtam el egy kicsit.

- Akkor rendben van – mondta mosolyogva Gayun, majd adott egy puszit a homlokomra és elhagyta a konyhát.

- Tényleg folytatod a kezeléseket? – kérdezte Jungkook, miután újra szembeállt velem és átkarolta a derekamat.

- Van más választásom? – sóhajtottam nagyot.

- Tudod, az egyik felem most nagyon örül, a másik pedig nagyon sajnál téged – mondta Jungkook.

- Nyugodtan örülj csak, nem haragszom meg érte. Csak arra kérlek, hogy maradj velem, és ne hagyj el, oké? – öleltem át Jungkookot, és ő is engem.

- Megígérem, hogy veled maradok! – mondta Jungkook halkan, majd egy puszit nyomott a sapkába bújtatott fejem búbjára. Az élet egyáltalán nem fair... Én csak szép nyugodtan meg akarok halni, de még ezt sem lehet.

2021.07.02.