Jimin szemszög

Másnap reggel elég nehéz volt kikászálódnom az ágyból, ugyanis még éreztem az altatás hatását. Mindössze húsz percig voltam kiütve, de olyan érzésem volt, mintha legalább három órát altattak volna. Gayun azt javasolta, hogy maradjak itthon pihenni, de Mr. Oh figyelmeztetett, hogy minimalizáljuk a hiányzásaimat, szóval egy kis fáradtság miatt nem fogok itthon maradni. Majd ha sugárba hányok a kezeléstől és dől a vér az orromból, akkor otthon maradok, de most nem. Legfeljebb bealszok órán, de az meg nem téma, mert nem érdekli a tanárokat.

- Otthon kellett volna maradnod – szólalt meg Chanyeol a metrón.

- Még nem vagyok végstádiumú, csak kicsit álmos vagyok, ne fújd fel ennyire! – forgattam meg a szemeimet, ugyanis kezd idegesíteni ez a túlféltés, amit produkálnak körülöttem. Ő is, Gayun is, és még Inho is ezt csinálják. Értékelem, hogy aggódnak értem, de ez már kicsit sok.

- Emberek közé sem lenne szabad menned, sokkal veszélyesebb most egy betegség, mint eddig volt. Felfogtad, hogy bele is halhatsz egy náthába? – háborodott fel unokatesóm.

- Chanyeol, fejezd be! Mi lenne, ha nem a betegségemről lenne minden egyes percben szó? – szóltam rá erélyesen, amin rendesen meg is lepődött. – Próbálok rendes életet élni, pozitív lenni, de így rohadtul nehéz, hogy mindig csak azt hallom, hogy beteg vagyok. Igen, az vagyok, na és? Az élet megy tovább, ennyi – folytattam ugyanolyan stílusban. Chanyeol csak pislogott és bámult engem, nem szólt egy szót sem, ami most jó is volt.

Chanyeol az iskoláig nem is szólt hozzám. Lehet, hogy kicsit elvetettem a sulykot azzal a hangnemmel. Elvégre, mégis csak idősebb nálam két évvel, nem lett volna szabad így beszélnem vele. Mindegy, az időt nem tudjuk visszatekerni, megtörtént és kész. Legközelebb majd figyelek, hogy hogyan beszélek vele, de remélem ő is elgondolkozik azon, hogy miket mondjon nekem.

A termünkbe beérve leültem az asztalomhoz, és elkezdtem átnézni történelmet. Valószínűleg felelni fogunk, de nem félek, mert tanultam. A történelemmel mindig tisztában vagyok, mindig készülök rá, mert a jövőben szükségem lesz rá. Jogász vagy ügyész szeretnék lenni, amihez emelt történelem és koreai érettségi kell, így nem árt tanulni. Szóval, mi történelem fakton már előrébb járunk, mint az alap órán, így mindig csak át kell néznem a múlt órai anyagot.

- Hé Jimin! – telepedett le a mellettem lévő helyre Jungkook hirtelen. – Szia! – köszönt nekem mosolyogva, és már most gyanús volt a helyzet. Nem azt mondom, hogy nem szeretem nézni azt az édes mosolyát és a csillogó szemeit, de rám sosem szokott így nézni.

- Szia! – köszöntem neki vissza.

- Te jegyzeteltél irodalomból múlt órán? – kérdezte, mire egyből leesett, hogy ismét a jegyzetem kell neki, csak nem történelemből.

- Igen – sóhajtottam nagyot, és kivettem a táskámból a füzetet. – Tessék! – raktam le elé.

- Köszi! – mondta, azzal elő is vette a telefonját, és nekiállt fotózni az utolsó jegyzeteket. – Ő... Lehet, hogy nem szoktam jegyzetelni, de figyelni igen, és haljak meg, ha ilyenekről szó volt – nézett rám zavarodottan a fiú. Rápillantottam a füzetemre, és sikeresen az emelt irodalmas füzetemet adtam oda neki, így érthető, hogy miért nem emlékszik ilyenekre.

- Bocs, a faktos füzetemet adtam oda véletlen – mondtam, majd elvettem előle a füzetet, és odaadtam a másikat.

- Nem is tudtam, hogy emelt irodalmat tanulsz – mondta, miközben újra nekiállt fotózni.

- Miért is tudnád? Csak akkor szólsz hozzám, ha a jegyzetem kell, vagy ha szekálni akarsz. Két beszólás között meg nem szoktad megkérdezni, hogy milyen faktra járok – válaszoltam, és Jungkook kicsit meglepetten nézett rám. Nem igazán szoktunk ennyit kommunikálni, így érthető, hogy meglepődött a beszédességemen.

- Akkor, szeretnéd, ha legközelebb két beszólás között megkérdezném, hogy amúgy hogy vagy, vagy mi? – kérdezte.

- Nem. Inkább azt szeretném, hogy ne szólj be – sóhajtottam nagyot, ugyanis hiába szeretném ezt, úgyse fogja abba hagyni a szekálást. Ő élvezi, és van kin röhögni, ennyi.

- Ne kérj tőlem lehetetlent – nézett rám homlok ráncolva.

- Semmi sem lehetetlen, csak akarni kell – mondtam a szemébe nézve, majd elvettem előle a füzetemet, és a táskámba raktam. Ezután pedig nem szenteltem a mellettem ülő fiúnak több figyelmet, hanem inkább ismét belemélyedtem a történelem világába.

Az első hat órám viszonylag hamar lement, mert érdekesek voltak a témák. Viszont a hetedik órám testnevelés, és itt már akadtak gondok. Nem azt mondom, hogy nem akarok tesizni, viszont nem hiszem, hogy biztonságos lenne ezzel az izéval a mellkasomban. Eltaknyolok, ráesek erre a szarra és eltörik, lehet, még a vénámat is átlyukasztja és meghalok. Ezt szeretném elkerülni, mert nem a suliban akarok elpatkolni mindenki szeme láttára. Elég, ha majd csak értesülnek a dologról, nem kell látniuk is. Na, meg azért még nem most akarom feldobni a papucsot.

Nem tudom, hogy Mr. Oh beszélt-e már a többi tanárral, így a biztonság kedvéért, gondoltam szólok Mr. Kangnak, a tesi tanárunknak. Jó arc, nem szokott balhézni, szóval nem hiszem, hogy problémázni fog ezen a helyzeten.

- Szia Jimin! Miben segíthetek? – kérdezte Mr. Kang, amint kinyitotta előttem a tesi tanári ajtaját.

- Csak azt szeretném kérdezni, hogy beszélt már Mr. Ohval? – kérdeztem.

- Igen, beszéltem vele, és nagyon sajnálom, ami veled történt. De a leukémia tudtommal jól gyógyítható, szóval ne keseredj el annyira! – mondta a lelkesítő beszédet. – Ami pedig a testnevelést illeti, ha akarsz, tesizel, ha nem, nem.

- Nem arról van szó, hogy nem akarok, csak nem hiszem, hogy biztonságos lenne – húztam el a számat.

- Miért? – kérdezte a férfi meglepetten. Én csak sóhajtottam egyet, és kicsit arrébb húztam a pulcsimat, hogy láthassa azt az izét a kulcscsontom alatt. – Oh, értem – szomorodott el. – Ez esetben, akkor akár haza is mehetsz, ha ez az utolsó órátok. Úgy sem tesizel, felesleges itt maradnod plusz egy órát – mondta kedvesen. Mondtam, hogy jó arc.

- Rendben, köszönöm szépen! – mosolyodtam el, majd már indultam is. Tényleg felesleges itt maradnom, akkor inkább haza megyek, és tanulok. Délután úgy is megyek Hoseokkal táncolni, legalább lesz egy plusz órám, amit tanulással tölthetek, így nyugodtan táncolhatok majd. 

2021.03.11.