Jungkook szemszög

Jimin teljesen be volt zsongva az utazás miatt. Természetesen nem mondtuk el neki, hogy mindent én fizettem, hanem ő úgy tudja, hogy mivel ez egy próbakezelés, ezért nekünk nem kell semmit fizetni. Mondjuk, nem tudom, hogy ezt hogyan vette be, mert azért nem kevés pénzről beszélünk, de amilyen kis naiv néha, nem kellene csodálkoznom. Nem is baj, mert így legalább nem hisztizik, hogy én fizetek mindent, mert szerintem amúgy el sem jönne, ha tudná ezt.

Hétfőn délelőtt tízkor indul a gépünk, szóval nekünk már reggel hétkor ott kellett lennünk, hogy minden szarságot el tudjunk intézni. Ezt utálom a legjobban a repülésben, hogy ennyi hülyeség van. Vagy háromszor leellenőrzik az irataidat, átnézik a cuccaidat meg téged is, és te csak reménykedsz benne, hogy nem rontottál el semmit, és nem felejtettél el valamit. Szegény Jiminnek még a gyógyszereihez is kellett orvosi igazolást szerezni, különben nem is hozhatta volna magával, ami eléggé szívás lett volna.

Kilencre elintéztünk mindent, leadtuk a bőröndjeinket és megkaptuk a beszállókártyát is, és csak arra várunk, hogy beszállhassunk majd. De persze körülbelül tíz perce bemondták, hogy késik a gépünk minimum egy órát, szóval tizenegynél előbb nem megyünk innét sehová. Inho és Gayun teljesen nyugodtan el vannak, mindketten egy-egy könyvet olvasgatnak, amit magukkal hoztak, és különösebben nem zavarja őket a késés, de Jimin... Komolyan mondom mint egy óvodás...

- Jungkook, én nagyon unatkozom – szólalt meg sokadjára Jimin.

- Akkor gyere, és kísérj ki engem cigizni – sóhajtottam nagyot. Nagyon imádom őt, de tényleg tisztára olyan, mint egy öt éves kisgyerek. Sosem repült még, ezért is van annyira bezsongva, szóval valamilyen szinten megértem az izgalmát, és azért be kell vallani, hogy aranyos is ezzel a viselkedéssel.

- Én is kérhetek? – kérdezte Jimin a cigire utalva, mikor kimentünk az épületből, és elővettem a dobozt.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne – mondtam, majd magamnak kivettem egy szálat és meg is gyújtottam azt.

- Kérlek! – nézett rám boci szemekkel. – Utoljára az agyhártya gyulladásom előtt két héttel szívtam el egy szálat, nem lehetsz ilyen kegyetlen! Az lassan már három hónapja volt! Sőt, most tiszta ideg is vagyok a repüléstől, nem teheted ezt velem! – magyarázta Jimin morcosan, amin nekem mosolyognom kellett.

- Jól van, de csak egy szálat kapsz! – mondtam megadóan, majd felé nyújtottam a dobozt, amiben igazából már pontosan csak egy szál volt, Jimin pedig elégedetten vette azt ki belőle. Nem akarok magammal cigit vinni, még úgy sem, hogy egyébként lehet, mert Japánban elég sok helyen be van tiltva az utcán a dohányzás, és csak kijelölt helyeken lehet, annak meg nincs értelme, hogy a zsebemben ott van a cigi és csak sanyargatom vele magamat, mert elszívni meg nem tudom. Szóval csak ennyit hoztam magammal, és úgy néz ki, hogy tökéletesen elég is volt ez. – Gayunék nem mérgesek azért, mert cigizel? – kérdeztem, miközben kifújtam egy adag füstöt.

- Mondom, hogy utoljára három hónapja dohányoztam – sóhajtott nagyot Jimin. – De egyébként abban a pár hétben sem szóltak, amikor rendszeresen rágyújtottam, mert szerintem tudták, hogy nem fog sokáig tartani – rántott vállat a fiú.

- És Chanyeollal mi van? – érdeklődtem. Mivel jól nevelt gyerek vagyok, azért jó fej módra tőle is megkérdeztem, hogy akar-e jönni, de szerencsére ő nemet mondott, így négyesben utazunk Japánba.

- Mikor novemberben volt az az ominózus eset, megbeszéltük a dolgokat, de azóta nem nagyon kommunikálunk egymással. Elvagyunk, de nem olyan a helyzet, mint régen – mesélte Jimin.

- Nem akarok ünneprontó lenni, de a kapcsolatotok már sosem lesz olyan, mint régen. Túl sok szarságot csinált ahhoz, hogy minden rendben legyen – fejtettem ki a véleményemet.

- Tudom – sóhajtott nagyot Jimin, és láttam rajta, hogy most elkenődött egy kicsit, hála nekem.

- Szerintem menjünk vissza, mert hideg van, plusz kellene csinálnom pár felvételt – mondtam, és közben elnyomtam a csikket.

- Milyen felvételt? – kérdezte Jimin zavartan, miközben ő is elnyomta a csikket, és elindultunk befelé.

- Mostanában nagyon rákaptam az ilyen videó vágásra meg minden egyébre, és gondoltam, hogy megörökítem ezt az utazást is, hogy később vissza tudjuk nézni – magyaráztam, miközben kinyitottam a táskámat, amit felviszek majd a gépre, és elővettem az egyik kamerámat és a hozzá kellő dolgokat.

- Neked ilyen profi cuccaid vannak? – kérdezte Jimin meglepetten, miközben a dolgaimat nézegette. Na, igen, ebben a táskában szinte csak a kamerához tartozó kellékek vannak, meg egy másik kamera.

- Nem mondanám profinak, de igen, van egy-két cuccom – mondtam. – Na, de gyere, csináljunk pár menő repülőtéri felvételt – néztem Jiminre izgatottan, és szerencsére ő is elmosolyodott.

Mivel még volt bő két óránk a gépünk indulásáig, ezért mindenféle hülyeséggel ütöttük el az időt. Például, van az a rész, ami olyan, mint egy mozgólépcső csak lépcső nélkül, szóval igazából sík felületen megy az egész, hogy az embereknek könnyebb legyen néha a bőröndjeiket cipelni. Na, és Jimin felfeküdt annak a korlátjára, és úszást imitált rajta, én pedig majdnem megfulladtam a röhögéstől, és alig bírtam tartani a kamerát a kezemben. Aztán egyszer meg befeküdt egy lift elé, amikor pedig kinyílt az ajtaja, az emberek csak furán néztek rá, és átlépdelték őt. Persze én minden ilyesmit felvettem, és tökre meglepődtem, hogy Jimin ilyeneket is megcsinál. Nem néztem volna ki belőle.

A gépünk másfél órát késett végül, de szerencsére délben már a gépen ültünk, és vártuk, hogy elinduljunk. Jimin teljesen befeszült, mert mint már előbb említettem, most fogja elveszíteni a repülés szüzességét. Most szívesen mondanám, hogy a héten a rendes szüzességét is elveszíti, de sajnos erről már lecsúsztam. Bár mondjuk, a feneke szüzességét még simán elveszítheti...

- Jimin, nyugi, nem olyan vészes! – mondtam neki, mikor bemondták, hogy hamarosan megkezdjük a felszállást.

- Mi van, ha behányok? – nézett rám ijedten.

- Nem fogsz. De akkor csináld azt, hogy amíg felszállunk, ne nézelődj semerre, csak előre, és akkor nem lesz gond – adtam neki a tanácsot, ő pedig csak bólintott egyet.

Jimin sikeresen túlélte a felszállást, meg úgy az egész utat, szóval nem volt semmi probléma. Ablak mellett volt a helye, ezért konkrétan a másfél óra alatt mást sem csinált, mint kifelé bámult. Nagyon aranyos volt, ahogy nézelődött kifelé, és mindennek annyira örült, mint majom a farkának. Mondjuk egy kicsit bepánikolt amikor egy kisebb légörvénybe keveredtünk, de ezt leszámítva nagyon élvezte a repülést.

A repülőtérről taxival mentünk a hotelhez, ahol szobát foglaltam magunknak, mert azért bőröndökkel még sem kellene tömegközlekedést használni. Szerencsére már eléggé jártas vagyok itt Tokióban, mert az unokatestvéremék itt élnek, és volt, hogy egész nyáron itt voltam, így japánul is egész jól megértetem magamat, ha kell.

Jimin teljesen elvarázsolódott a városnak köszönhetően, és tulajdonképpen rám sem hederített egészen addig, amíg a szállodához nem értünk. Összesen egy hetet leszünk itt, mert Jimin holnap kap egy kezelést meg szombaton, és majd vasárnap kora délután megyünk haza. Két szobát foglaltam, egyet Gayunnak és Inhonak, egyet pedig Jiminnek és nekem, természetesen franciaággyal. Hülye lettem volna kétágyas szobát kérni magunknak...

- Azt a... Nagyon szép a szoba is, meg a kilátás is – gyönyörködött Jimin a szobában, amikor bementünk. A szálloda pontosan a Szumida folyó partján van, így valóban nagyon szép a kilátás.

- Igen, és a kórház is mindössze három percre van innen gyalog. És minden látványosság, amit meg akarok majd neked mutatni nagyjából fél órára van innen tömegközlekedéssel, szóval tökéletes helyen vagyunk – magyaráztam.

- Már ma is csinálunk valamit? – csillantak fel Jimin szemei.

- Hát, most van három óra, szóval, ha nem vagy fáradt és szeretnél, akkor elmehetünk valahová. Este úgy is el akarlak vinni egy nagyon jó étterembe, akkor előtte felmehetnénk a Skytree-re – javasoltam.

- Az micsoda? – kérdezte Jimin, miközben elterült a nagy franciaágyon. Csodálkozom, hogy még nem tette szóvá.

- Az egy 634 méteres torony, Japán legmagasabb tornya. Sötétben nagyon szép a kilátás, és ez így kezdésnek nem lenne rossz – mondtam.

- Rendben, akkor menjünk oda! – lelkesedett be ismét Jimin.

Azt hiszem, életem legjobb döntése volt, hogy kifizettem ezt az utazást. Park Jimin... készülj, mert egy csodálatos hétnek nézünk elébe!

2021.05.23.