Jimin szemszög

Hát... A karácsonyi szünet nem igazán úgy sikerült, ahogy én azt szerettem volna. De kezdjük, mondjuk, azzal, amikor is elmentem az igazi nagyiékhoz. Nos, nagyon meglepődtek, ugyanakkor nagyon örültek nekem. Beszélgettünk egy csomót, néztünk közösen filmet, és persze vacsoráztunk is. Aztán elmondtam nekik, hogy beteg vagyok. A nagyi sírt, és nem tudta elhinni, hogy velem is megtörténik ez, a nagypapa pedig csak annyit mondott, hogy minden rendben lesz, de láttam rajta is, hogy rosszul érintette őt is ez az információ. Basszus, kit ne érintene rosszul, ha megtudná, hogy az unokája leukémiás?

Egészen december huszonkilencedikéig a nagyszüleimnél voltam. Úgy volt, hogy aznap este megyek haza, mert Gayun már hiányolt, de végül este nem otthon kötöttem ki, hanem megint a kórházban. Elkaphattam valamit, ugyanis egész nap hánytam, annak ellenére, hogy nem ettem többet ebben a pár napban, mint előtte. Szóval délután a nagyiék bevittek a kórházba, és azóta is itt vagyok. Megtörtént az, amivel három hete még csak ijesztgetett Gayun és az orvos. Nem, hogy csak beteg voltam, de túl vékony is. Kaptam egy orrszondát, ami egy cső, amit az orron keresztül vezetnek le a gyomorba, hogyha a beteg valamilyen oknál fogva nem tud rendesen táplálkozni. Nekem pedig azt mondták, hogy ez sokkal hatásosabb, mintha teli tömnének kajával - amit úgysem tudnék megenni - , szóval nagyon úgy néz ki, hogy a szilvesztert a kórházban fogom tölteni egy csővel az orromban. Nesze neked kellemes ünnepeket...

Gayun minden áron itt akart velem lenni, és velem ünnepelni az újévet, de haza küldtem. Mondtam neki, hogy menjen el abba a buliba, ahova Inhoval menni akartak, és ne gondoljon rám. Nekem úgysem olyan nagy dolog az új év. Lefekszem tízkor, aztán felkelek másnap reggel, és hopp, már másik évet írunk. Amúgy sem értettem sosem, hogy ez miért olyan nagy durranás, szóval nem baj, hogy nem megyek sehová partiállatkodni. Nem mintha amúgy mentem volna, de mindegy.

Olyan este hét felé lehetett, amikor is Jungkook váratlanul, a semmiből feltűnt. Az üvegfalnak köszönhetően tökéletes rálátásom nyílt, ahogyan vigyorogva besétál az osztályra, majd a recepción kapott útbaigazítás után a szobám felé fordult, majd még jobban mosolyogni kezdett, már ha ez lehetséges volt, és integetve megindult felém.

- Csókolom! – köszönt vidáman Jungkook, mikor besétált a szobámba. Csókolnálak én nagyon szívesen...

- Ha tudtam volna, hogy jössz, akkor az ünneplős pizsamámat veszem fel... - sóhajtottam nagyot, mire Jungkook elnevette magát.

- Miért, az milyen? – kérdezte Kook, miközben levette a kabátját, és leült az ágyam mellé.

- Pingvinek vannak rajta, amiken csokornyakkendő van – mondtam büszkén, mire Jungkook megint nevetésben tört ki.

- Legközelebb akkor szólok, és mindenképpen azt vedd fel – mosolygott továbbra is Kook.

- Hogy-hogy bejöttél? – kérdeztem rá a dologra.

- Hát jöttem, hogy együtt töltsük a szilvesztert – válaszolta Jungkook, és közben az ölébe vette a magával hozott hátizsákját, és kicipzározta azt.

- Nem akarsz inkább a barátaiddal lenni? – kérdeztem.

- Vele vagyok – vágta rá Jungkook, miközben a táskájában matatott. – És meg ne próbálj elküldeni, mert úgysem fogok elmenni! Teljesen felkészültem egy vad, kórházas szilveszterre! – mondta Kook határozottan, mire én elnevettem magamat.

- Rendben – egyeztem bele a dologba mosolyogva.

- Szóval... Hoztam pudingot! Van itt vaníliás, csokis, karamellás... És azt hiszem, ennyi – kezdett el kipakolni a hátizsákból Jungkook. Valószínűleg felhívhatta Gayunt, aki elmondta neki, hogy csak könnyen nyelhető ételeket tudok enni, mert egyenlőre nagyon új nekem ez a csöves dolog. Mivel érdemeltem ki, hogy ennyire figyelmes? – Hoztam UNO-t, laptopot, hogy ha esetleg filmet akarunk nézni, csórtam Jeongmintől színezőket és... Ó, hát persze! Van gyerekpezsgő! – sorolta Jungkook, és a végére elégedetten elmosolyodott.

- Nem ihatok szénsavasat – húztam el a számat a gyerekpezsgő szó hallatán.

- Nem baj, akkor majd kikeverem neked belőle a bubikat – rántott vállat Jungkook, mire nekem megint nevetnem kellett. – Most mi van? Minnek is folyton ki kell kevernem a szénsavas löttyöket, mert nem bírja meginni – forgatta meg szemeit Kook.

- Anya is mindig ezt csinálta, amikor kicsi voltam – mosolyogtam továbbra is a szép emlékek miatt.

- Oké, de most nem azért vagyunk itt, hogy mély letargiába essünk, hanem, hogy jól érezzük magunkat, oké? – kérdezte Jungkook, mire én csak bólintottam egyet. – Akkor, mivel is kezdjünk? – nézett rám Kook.

- Legyen UNO – mondtam.

- Tökéletese választás! – kiáltott fel Jungkook boldogan, mire én lepisszegtem, ugyanis biztos van olyan az osztályon, aki pihenni szeretne.

Jungkookkal neki is álltunk az UNO csatának, és egy jó órát biztos játszottunk. Aztán egyszer csak feltűnt, hogy Jungkook igen csak sokszor bámulja az arcomhoz ragasztott és a fülem mögé tűrt csövet, szóval feltételeztem, hogy érdekli ez a valami.

- Esetleg, érdekel valami? – néztem Jungkookra, mikor már sokadjára bambult rám.

- Lehet egy indiszkrét kérdésem? – kezdett bele Kook.

- Mondd csak! – mosolyodtam el.

- Hogyan dugták be azt az izét az orrodba, és az hogy a fenébe jutott el a gyomrodig? – nézett rám értetlenül Kook.

- Hát... Sok sírás és szenvedés közepette került belém, és őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy miért lefelé megy a cső, és miért nem az agyamba – magyaráztam. Biztos van rá megfelelő orvosi magyarázat, csak ehhez én túl tudatlan vagyok. De legalább most már tudjuk, hogy az orrunkból a gyomrunkba is el lehet jutni...

- És... fájt? Meg nem zavar? – kérdezősködött Kook tovább.

- Eléggé fájt. Meg nem is tudom, olyan természetellenes volt az egész, hogy valamit feldugnak az orromba. Az meg, hogy ezen keresztül kapok kaját... na, az még furább – mondtam.

- És, hogy ha most belenéznék a szádba, akkor látnám a csövet? – lepődött meg Jungkook.

- Több mint valószínű, hogy igen – bólintottam.

- És... - kezdett bele Jungkook, de tudtam, hogy mit akar kérdezni, ezért közbe vágtam.

- Nem, nem nézheted meg, és szerintem lapozzunk, mert túltárgyaltuk ezt a témát – mosolyodtam el, mire Kook csak bólintott egyet.

Ezután a tartalmas beszélgetés után pedig megszavaztuk, hogy együnk pudingot, szóval mindketten nekiestünk egynek.

- Egyébként... Téged is hívtak a kiadótól? – kérdezte Jungkook két falat puding között.

- Aha – bólintottam.

- És mit mondtak? – nézett rám érdeklődve Kook.

- Azt, hogy vissza kell mennem, és, hogy majd még keresnek – mondtam.

- Nekem is ezt mondták. Most akkor... vagy bekerültünk a kiadóhoz, vagy több fordulós ez az izé, és tovább jutottunk a következő fordulóba – gondolkodott hangosan.

- Szerintem nem több fordulós. De majd ha keresnek megint, akkor kiderül. Ha kell készülnünk valamivel, akkor több fordulós, ha nem, akkor pedig bekerültünk – magyaráztam.

- Jó lenne, ha bekerülnénk – mosolyodott el Jungkook.

- Neked igen. Nekem viszont csak egy kellemetlen beszélgetést eredményezne, amikor is elmondom, hogy amúgy nem is akarok idol lenni – mondtam.

- Szerintem nem fognak haragudni, ha azt mondod, hogy rajta volt a bakancslistádon – tanácsolta Kook.

- Lehet, megpróbálom majd ezt – mosolyodtam el.

Az este hátralévő részében Jungkookkal nagyon jól elvoltunk. Kártyáztunk, aztán nekiálltunk egy filmet nézni. Jungkook befeküdt mellém az ágyba, ami mivel alapból csak egy személyes, ezért kicsit szűkös volt, de így legalább volt nyomós okom arra, hogy miért bújtam hozzá. Aztán éjfélkor Kook kibontotta a gyerekpezsgőt, és miután kikeverte nekem belőle a bubikat, koccintottunk. Azt hiszem, hogy ennél jobb szilvesztert elképzelni sem tudtam volna. Igaz, hogy kórházban vagyok és egy cső lóg ki az orromból de... Legalább Jungkookkal tölthettem el ezt az estét, és ez többet ért nekem mindennél.

2021.04.25.