Jungkook szemszög

Utoljára hétfőn este beszéltem Jiminnel, amikor is eljött velem táncolni. Azóta eltelt majdnem öt nap, de ő nem nézi meg az üzeneteimet, nem keres, és a telefont sem veszi fel nekem. Eléggé aggódtam miatta, és féltem, hogy újra baj történt, és kórházban van, de mikor felhívtam Chanyeolt, csak annyit mondott, hogy adjak egy kis időt neki. Nem igazán értettem, hogy miért kell neki időt adnom, mert nem tettem semmi rosszat, nem vesztünk össze meg semmi, de én tartottam magamat Chanyeol kéréséhez. Igaz, nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rá, ne hiányoltam volna, és ne akartam volna felhívni. Minden egyes nap egy kész kínszenvedés volt nélküle, és egyszerűen alig bírtam létezni a mosolya és a hülyeségei nélkül. Komolyan mondom, most még egy kemoterápiára is szívesen elmentem volna vele, csak hogy vele lehessek, annak ellenére, hogy utálom őt úgy látni, hogy nincs jól.

Aztán szombat délelőtt kaptam egy eléggé meglepő hívást. Gayun hívott fel engem, és konkrétan könyörgött nekem, hogy menjek át, és kezdjek valamit Jiminnel, mert ő már nem tud mit csinálni, de tétlenül pedig nem akarja nézni a dolgokat. Azt nem mondta el pontosan, hogy mi a baj, de ha már ő hív fel engem, akkor biztos nagy a baj.

Szóval szombat délelőtt tizenegykor már a negyedik emeleti lakásukba gyalogoltam fel, mert nem volt kedvem liftezni. Mióta apa elvette a jogsimat meg az autómat, sokkal egészségesebb életvitelt folytatok, ha lehet így mondani. Mikor volt autóm, mindenhová azzal mentem és teljesen el voltam kényelmesedve, most meg már meg sem kottyan az sem, ha húsz percet kell a csontig hatoló hidegben várnom a buszra.

Mikor felértem a negyedikre, bekopogtam az ajtajukon, és vártam, hogy valaki beengedjen. Ez nem sokkal később meg is történt, Gayun nyitott nekem ajtót, de a már jól megszokott mosoly elmaradt. Csak kinyitotta előttem az ajtót, és beengedett, de semmi mosoly. Az arca és a szemei alatt lévő karikák fáradtságról árulkodtak, és a kissé kusza öltözete is arról, hogy mostanában nem nagyon volt ideje magával foglalkozni.

- Köszönöm, hogy átjöttél! – kezdett bele Gayun, miután főzött nekünk egy-egy teát, és leült velem szemben az asztalhoz.

- Igazán nincs mit – mosolyodtam el egy kicsit.

- Én csak... Már fogalmam sincs, hogy mit kezdjek vele. Hétfő este óta ki sem dugta az orrát a szobájából, csak néha mosdóba meg enni, de ennyi. Csak fekszik bent a sötét szobában, senkivel sem hajlandó beszélni, kizavar minket a szobájából és egyszerűen olyan, mint egy élő halott. Enni sem eszik rendesen, szerintem három napja csak egy-két falatot eszik, én pedig nem tudok vele mit csinálni. Nagyon le van fogyva, nagyon le van gyengülve, és ha hétfőig sem lesz hajlandó rendesen enni, akkor azt mondta az orvos, hogy megint be kell vinnünk a kórházba, én pedig csak... Fogalmam sincs, hogy mit kellene csinálnom. Tudom, hogy veled sem beszél, de nem tudnál esetleg megpróbálni beszélni vele, vagy akármi? – magyarázta kétségbeesetten Gayun, nekem pedig fájt a szívem, hogy így kell látnom. Teljesen szét van csúszva Jimin miatt, aki ráadásul nem is a saját fia. Nem érdemli ezt.

- De, megpróbálok – bólintottam, hiszen egyértelmű, hogy meg kell próbálnom. Adtam neki majdnem öt napot, annyi időnek elégnek kellett, hogy legyen.

- Köszönöm! – kezdett el egyből hálálkodni Gayun.

- Még ne köszönj semmit, lehet, hogy én sem tudok semmit sem tenni. Jimin makacs és nehéz eset – sóhajtottam nagyot, majd megindultam a szobája felé. Bekopogtam az ajtaján, de ahogy számítottam rá, nem érkezett válasz, szóval lenyomtam a kilincset, és kinyitottam az ajtót.

- Nem vagyok éhes – hallottam meg Jimin halk hangját. Az egész szobában sötét volt, és csak onnan tudtam, hogy Jimin az ágyán fekszik begubózva, hogy világított a laptopja, amin egy rajzfilm ment. Nekem háttal feküdt, így nem láthatta, hogy ki vagyok.

- Hát, ami azt illeti... Nem is pont ezért jöttem – mondtam, miközben becsuktam magam mögött az ajtaját.

- Rád meg nem vagyok kíváncsi – motyogta pár másodperc csend után.

- Nem érdekel – vágtam rá, majd beljebb sétáltam, és leültem az ágya végébe.

- Mit nem értesz azon, hogy nem vagyok kíváncsi rád? Menj el! Kérlek! – mondta továbbra is halkan, de a mesét még mindig nem állította meg.

- Nem megyek el, mert tudom, hogy hazudsz. Mi a baj? – kérdeztem kedvesen. Jimin végre megállította a mesét, de még mindig háttal feküdt nekem.

- Te vagy a bajom – szusszantott nagyot.

- Tessék? Én? Miért, mit csináltam? – kérdeztem értetlenül, mert tudtommal semmi rosszat nem tettem.

- Semmit. Nem csináltál semmit. – motyogta Jimin.

- Akkor? Mi a baj velem? – kérdezősködtem tovább.

- Az, hogy teljesen tőled függök, és ezt nem akarom – mondta már mérgesen.

- Mi? – lepődtem meg teljesen.

- Ha nem vagy velem, akkor nem tudok magammal mit kezdeni, szomorú és életképtelen vagyok, és azt várom, hogy újra veled lehessek. És ez nem jó. Nem függhetek tőled, mert te nem leszel itt mindig. Ezért ignoráltalak az elmúlt napokban, és ezért is foglak továbbra is. Nem csak akkor akarok boldog lenni, amikor veled vagyok – magyarázta Jimin, én pedig teljesen döbbenten hallgattam a dolgokat.

- Én ezt nem értem. Ha velem érzed jól magadat, akkor miért akarsz ellökni? – kérdeztem értetlenül. Én nem akarom őt elfelejteni. Nekem ő a mindenem.

- Mert ez így nem helyes. Nem tudsz mindig itt lenni és a nyomorék lényemet pátyolgatni. Ha gyakornok leszel, úgy, ahogy Hobi is, akkor meg pláne nem lesz időd rám, de ez rendben van. Csak tegyük könnyebbé a dolgot, és felejts el már most. Nem akarok tőled függeni. Boldog akarok lenni nélküled is – folytatta a hülyeségeit Jimin.

- Nem akarlak elfelejteni, oké? Rád mindig van időm – próbáltam győzködni.

- De nem érted, hogy nem lesz időd rám? Inkább menj el Jungkook! – mondta a képembe mérgesen és közben már felült az ágyban.

- Nem fogok elmenni – mondtam neki ismét, de még mindig higgadtan.

- Menj el! Nincs szükségem rád! – emelte fel a hangját, és a szemeiből könnyek potyogtak. Jimin teljesen szét volt esve; sírt, remegett az egész teste, és fogalma sem volt arról, hogy mit akar. Teljesen össze van zavarodva. Ezért is csúsztam közelebb hozzá, és öleltem át a pici, vékony testét, mire ő csak még jobban sírni kezdett.

- De igen, szükséged van rám – suttogtam a fülébe, miközben szorosabban öleltem őt. Jimin ha lehet, akkor még jobban sírni kezdett, de már nem ellenkezett, csak hagyta, hogy minden fájdalom kijöjjön belőle. Közben észrevettem, hogy Gayun résnyire kinyitotta az ajtót, és úgy néz minket. Szemeiben neki is könnyek csillogtak, én viszont küldtem felé egy kicsi, de bátorító mosolyt. Jiminnek csak rám van szüksége. Meg fogom oldani ezt is. – Csak beszélned kell nekem. Elképzelni sem tudom, hogy milyen rossz lehet most ez neked, meg úgy az egész gyerekkorod milyen szörnyű volt, de ha nem mondod el, hogy mit érzel, akkor nem tudok segíteni. Nem érdekel, ha mindig sírni fogsz, amikor beszélgetünk, az sem érdekel, hogy ha nem lesz mindig jó kedved, és az sem fog érdekelni, ha esetleg a kórházban fogunk beszélgetni egy kemoterápia közben. Nem foglak magadra hagyni, itt leszek veled mindig, és együtt csináljuk végig ezt az egészet, rendben? – kérdeztem, és éreztem, hogy Jimin bólint egy aprót. – És ha csak velem érzed magadat boldognak... Akkor minden nap eljövök hozzád és boldogítalak. De meg kell tanulnod nem csak a rosszat, hanem a jót is meglátni az életben. Igen, beteg vagy, de van egy szerető családod, akik mindennél jobban szeretnek és bármit megtennének érted – folytattam.

- Sajnálom – hallottam meg Jimin halk hangját.

- Ne sajnáld. Örülök neki, hogy ez megtörtént, mert különben még most is azt hinném, hogy minden rendben van – sóhajtottam nagyot. – Most pedig mit szólnál hozzá, ha együtt befejeznénk a mesét? – kérdeztem, mire ó csak bólintott egyet, és visszafeküdt a helyére, én pedig mögé. Jimin elindította a mesét, és egyből bele is mélyedt, de én nem igazán tudtam arra koncentrálni. Azon járt az agyam, hogy hova vihetném el Jimint, amitől biztosan jobb kedve lenne. Semmi értelmes nem jutott az eszembe, ráadásul egy csomó helyre nem is mehet Jimin a leukémia miatt. Azt hiszem, ez kicsit nehéz lesz, de nem lehetetlen. Jobb kedvre akarom deríteni Jimint, és bármit képes lennék megtenni azért, hogy újra mosolyogni lássam.

2021.04.13.