Jimin szemszög

Azt hittem, hogy nagyon unatkozni fogok a kórházban, de nem így volt. Három napig csak feküdtem, aludtam, és ettem, mert mást nem tudtam csinálni. Kedden és szerdán hőemelkedésem volt, és nagyon rosszul éreztem magamat, szóval nem is ettem, meg semmi. Jungkookkal sem beszéltem, pedig bejött, de egyszerűen nem voltam rá képes. Fájt mindenem; nem tudtam behatárolni, hogy mim fáj, és hogyan, de fájt. Szóval Jungkook bejött, de lényegében csak intett egyet nekem, aztán ment is. Nem nagyon volt értelme itt maradnia, mert nem tudott velem beszélni, annál meg biztos volt jobb dolga, mint engem nézni.

Aztán mivel csütörtökön és pénteken már jól voltam, ezért szombat reggel átvittek az intenzívről egy másik osztályra. Sok minden nem változott, mert a szobám ugyan olyan volt, csak pár emelettel lejjebb és nem néztek olyan sokszor rám a nővérek meg orvosok. Kicsit nyugisabb volt itt, mert nem rohangáltak fel-alá életveszélyben lévő emberekkel, bár nem tagadom, azért izgalmas volt nézni az intenzív osztályon a sürgés-forgást.

Konkrétan egy hete ki sem szálltam az ágyból, szóval kész megváltás volt, amikor azt mondták, hogy most már kicsit ki kellene mennem a szobámból járni egyet. Eddig nem is nagyon tudtam a katéter miatt - amit azért kaptam, mert, hogy mosdóba sem tudtam kimenni - , de hála Istennek végre azt is kivették, így már a dolgomat is elvégezhetem rendesen. A lábaim tökre el voltak gyengülve, szóval egyedül esélytelen volt, hogy sétáljak, így úgy döntöttem, hogy megvárom, amíg Jungkook ideér. Ma vasárnap van, szóval nem kell megvárnom a délután négy órát, amikor is Kook végezni szokott a suliban; korábban is tud jönni. Most már be is jöhet hozzám, igaz, hogy csak szájmaszkban, de bejöhet.

- Na, mi újság? Hogy vagy? – kérdezte Jungkook, mikor besétált a szobámba. Levette a kabátját, és leült az ágyam melletti székre.

- Most már egész jól – mosolyodtam el.

- Azt hittem, hogy már sosem jöhetek be hozzád – sóhajtott nagyot Kook, mire én elkuncogtam magamat.

- De most itt vagy, szóval akár sétálhatnál is velem egyet – dobtam fel az ötletet.

- Nincs ellenvetésem – bólintott Jungkook, és már fel is állt a székről, amire csak az imént ült le.

- Ne siess ennyire, nekem ez nem megy ilyen gyorsan – mondtam neki, miközben kitakartam magamat, és lelógattam az ágy szélére a lábaimat. Eddig sem voltam egy nagyon dagadt ember, de most, hogy így ránéztem a lábaimra... Még én is meglepődtem, olyan vékonyak. Pedig mackó nadrág van rajtam, de még abban is látszódik...

- Rendben, nem sietek – mosolyodott el Jungkook. Belebújtam az ágyam mellett lévő papucsomba, és óvatosan ráálltam a lábaimra. Egy kicsit remegtek, de egész stabil voltam.

- Nem baj, ha... - kérdeztem félve, és Kook kezére mutattam, hogy belecsimpaszkodnék, ha nem baj.

- Nem, dehogy – mondta Jungkook, és hagyta, hogy belé karoljak, és úgy induljunk el.

- Várj! A pulcsim! – jutott eszembe hirtelen, és visszafordultam a pulcsimért. – Inha nővér elpicsáz, ha pulcsi nélkül megyek ki. Múltkor azért is leszidott, mert nem volt rajtam zokni. De basszus, konkrétan fizikai fájdalmat érzek, ha zokniban vagyok az ágyban! – magyaráztam Jungkooknak, aki csak jót nevetett rajtam.

- Nocsak, megjött a kedved a sétához? – kérdezte mosolyogva az imént említett asszony a recepciós pult mögül.

- Kedvem az eddig is volt, csak vártam a megfelelő személyre – biccentettem Jungkook felé, mire Inha nővér csak elmosolyodott, és bólintott egyet.

- De tudod, csak ezen az emeleten! – kiabált még utánunk a hölgy, mire én felmutattam a hüvelykujjamat, hogy értettem.

- Szóval én vagyok a megfelelő személy? – kérdezte Jungkook, mikor már pár folyosón átsétáltunk.

- Igen – bólintottam határozottan.

- Örülök neki! – mondta Kook, és bár szájmaszk volt rajta is, én láttam, hogy mosolyog.

Jungkookkal körülbelül egy jó húsz percet sétálgattunk nagymama tempóban, de őt ez nem zavarta, nekem pedig jól esett a séta ennyi fekvés után. Szóval a húsz perc séta után visszamentünk a szobámba, és beszélgetni kezdtünk. Aztán Jungkook elővett egy kártyacsomagot, és nekiálltunk kártyázni, hogy elüssük az időt. Én az ágyamban ültem törökülésben, Jungkook pedig az ágyam melletti széken, és az ágyam elé hajlítható kis asztalra pakoltuk a kártyákat.

- Hé, húzz egy lapot, mert nem mondtad, hogy UNO! – mondtam Jungkooknak, mikor is feltűnt, hogy csak egy lapja van.

- De, én mondtam! – háborodott fel Jungkook.

- Nem! Biztos, hogy nem mondtad! Ne csalj! – néztem rá csúnyán, mire ő megadóan sóhajtott egyet, és húzott egy lapot.

- Borzasztó vagy – mondta duzzogva

- Bocsánat, hogy megzavarom a játékot, de meghoztam az ebédedet! – hallottuk meg Inha nővér hangját, azért felé fordultunk. – Két tasak átlátszó, és egy tasak ciklámen infúzió – mondta a hölgy, és már el is kezdte bekötni a mellkasomba az egyik löttyöt.

- Mi? Miért? Ez mi? – kérdeztem értetlenül.

- Szerdán mivel még rosszul voltál, ezért nem kaphattad meg az eheti kemot, de most már jól vagy, szóval meg kell kapnod. Nem szabad kimaradnia egy hétnek sem, mert akkor visszaesés lesz, azt meg senki sem szeretné – magyarázta Inha nővér.

- Ez nem volt vicces... Azt hittem, hogy tényleg ebédet kapok – sóhajtottam nagyot.

- Éhes vagy? – kérdezte a hölgy, mire én csak bólintottam egyet. – Majd ha lefolyt minden és jól leszel, akkor megkapod az igazi ebédedet is – mosolyodott el.

- De az még két óra! – nyafogtam.

- Én mondtam, hogy reggelizz rendesen – rántott vállat Inha nővér, majd miután lerakta mellém a kis edényt, amibe hányhatok ha kell, elhagyta a szobámat.

- Ez... kemoterápia? – kérdezte Jungkook.

- Igen – bólintottam.

- Értem – válaszolt tömören Kook, és figyelmét újra a kártyáknak szentelte. Láttam rajta, hogy új neki ez az egész, és rosszul is érzi magát amiatt, hogy én beteg vagyok, és ez nem tetszett.

- Látod ezért nem akartam elmondani, hogy beteg vagyok. Mert most sajnálsz, és rossz rád nézni basszus – magyaráztam, és teljesen elment a kedvem a játéktól.

- Nem sajnállak, csak nem igazságos, hogy neked ezt át kell élned ilyen fiatalon – morogta Jungkook.

- Ezt dobta a gép – mosolyodtam el szomorúan, és Jungkook is ugyanígy tett.

A következő két órában folytattuk a kártyázást, és nagyon jó volt, hogy Jungkook itt volt velem. Jól éreztem magamat, és kicsit elterelte a gondolataimat egy időre, és nem csak azon járt az agyam, hogy egy kórházban vagyok, mert majdnem meghaltam. Aztán amikor elhánytam magamat a kezelés miatt, és elbőgtem magamat kínomban, Jungkook ott volt mellettem, azt mondogatta, hogy minden rendben lesz, és meg is ölelt, én pedig hittem neki. Elhittem neki, hogy minden rendben lesz.

2021.04.07.