Jungkook szemszög

- Tessék? Mi az, hogy Jimin nem a te fiad? – kérdezte Gayun döbbenten.

- Choa... Félrelépett – sóhajtott nagyot Hansol, és közben leült egy székre.

- Azt hittem, hogy ennél mélyebbre már nem süllyedsz... Egy olyan embert bemocskolni, aki már megvédeni sem tudja magát... Undorító vagy Hansol! Csak mondd azt, hogy nem érdekel Jimin! – mondta idegesen Inho.

- Nem hazudok, oké? – vett nagy levegőt Hansol. – Akkoriban sokat dolgoztam, hogy előléptessenek, és jobban keressek, hogy szép életet tudjak varázsolni a családomnak. De elhanyagoltam Choat, ő pedig... Talált mást, aki foglalkozott vele, amikor én nem. Aztán nem sokkal később bevallotta, hogy megcsalt és terhes is. Én pedig megbocsájtottam neki, mert basszus, ő volt életem szerelme! Annyira nagyon szerettem, hogy még ezt is megbocsájtottam neki. A gyereket megtartotta, én pedig beletörődtem a dologba. Aztán amikor megszületett Jimin, minden figyelmet ő kapott. Minden körülötte forgott, Choa le sem szart engem, és ez zavart. Utáltam Jimint, mert miatta volt ez az egész. Choa nem akart több gyereket, így Jimin miatt nincs saját gyerekem sem. Nem tudtam saját fiamként tekinteni rá, mert tudtam, hogy nem az. És tudom, hogy ez undorító volt, de irigy voltam rá. Aztán amikor öt-hat éves lett, rájöttem, hogy megpróbálhatnék saját fiamként tekinteni rá, de akkor már késő volt. Jimin utált, került engem, és félt tőlem, mert volt, hogy erőszakos voltam vele. Már késő volt, ezért inkább nem próbáltam meg helyre hozni a dolgokat. Aztán mikor Choa meghalt, újra megpróbáltam ezt az egészet, de nem ment. Túlságosan hasonlít rá, érted? Fájt Jiminnel lenni, mert mindig Choa jutott eszembe, és azért bíztam rátok, mert tudtam, hogy ti jobban gondját tudjátok majd viselni, mint én – mesélte Hansol, s közben el is sírta magát.

- Te bántottad Jimint, amikor kicsi volt? – kérdezte Chanyeol, és láttam rajta, hogy nagyon ideges. Hansol csak bólintott egyet.

- Senki se higgye azt, hogy ez Jimin ellen van, mert nagyon szeretem őt, de te képes voltál úgy ránk bízni, hogy nem hogy nekünk de még neked sincs az ég egy adta világon semmi közöd hozzá? – kérdezte Inho mérgesen, és Hansol megint csak bólogatott.

- És akkor mi van, ha nem vér szerinti rokonunk? Ettől most kevésbé szeretjük őt, mert nincs közünk hozzá? – szólalt meg Gayun.

- Természetesen nem – mondta Inho. – Hansol, jobban teszed, ha most elmész. Nincs semmi közöd Jiminhez, ő a mi fiunk.– nézett testvére szemébe Inho komolyan. Hansol csak könnyes szemekkel nézett Inhora, de végül felállt a székről.

- Ha történik valami, akkor azért felhívtok? - kérdezte Hansol.

- Igen - mondta Gayun, de láttam rajta, hogy csak azért mondta, hogy Hansol végre elmenjen. A férfi csak bólintott egyet, majd végül elindult. Őszintén szólva, eléggé megdöbbentett ez a történet. Szóval Jimin... Nem Hansol fia, így igazából valóban semmi köze sincs Chanyeolékhoz. Viszont az, amit Inho mondott, még nekem is jól esett, pedig nem is rólam volt szó. "Nincs semmi közöd Jiminhez, ő a mi fiúnk!" Azt hiszem Jimin valóban jobb helyen van Chanyeoléknál, mint az apjánál. Ki tudja, lehet most is simán kezet emelne rá, Jimin meg amilyen gyámoltalan, még ellenkezni sem tudna nagyon.

- Ezt sosem mondjuk el Jiminnek, rendben? -kérdezte Gayun egy kis csend után.

- Egyetértek. Nem tudhatja meg, mert így is nagyon rosszul érzi magát, amiért velünk él. Ha még az is kiderül, hogy valójában nem is vagyunk rokonok, biztos, hogy kiakad - mondta Chanyeol.

- Nem tudom elhinni, hogy az a mocsok kezet emelt rá, amikor kicsi volt. Örüljünk neki, hogy nem lett Jiminnek semmilyen komoly lelki problémája emiatt a köcsög miatt.- morogta Inho.

- Most inkább foglalkozzunk azzal, hogy mi lesz Jiminnel. Nem megy vissza iskolába igaz? - kérdezte Gayun.

- Biztos, hogy nem - szólaltam meg, és erre mindenki rám nézett. Szerintem el is felejtették, hogy itt vagyok. - Nem szeretném még egyszer ilyen állapotban látni, és abban reménykedni hogy időben kórházba érek-e vele, vagy nem. Legyen magántanuló, és ha kell, akkor majd segítek neki - mondtam.

- Rendben, ez lesz a legjobb - bólintott Gayun.

A következő pár percben mindenki a saját gondolataiba mélyedt, és csak arra figyeltünk fel, hogy a folyosó végéről két orvos kitol egy ágyat, és konkrétan rohannak vele.

- Vigyétek az intenzívre, és kössétek rá minden gépre! Adjatok neki még egy adagot mindenből, és egész éjjel legyen folyamatos megfigyelés alatt! - mondta Jimin orvosa, ahogy a két másik mellett ment. Ahogy elhaladtak előttünk, egyértelművé vált, hogy Jimint tolják el, ezek szerint az intenzívre. Csak egy pillanatra láttam Jimint, de annyi bőven elég is volt ahhoz, hogy rájöjjek; nagyon nincs jól. Össze volt kuporodva az ágyon, az egész teste remegett, homloka pedig tiszta verejték volt a magas láza miatt.- Te pedig velem jössz! - kapta el a karomat a doktornő, és felrángatott a székről, és maga után húzott. Én csak ijedten bámultam vissza a többiekre, és szerencsére Chanyeol utánam jött.

- Mi van Jiminnel? Hova megyünk? - kérdezősködtem.

- Rendben van az eredményed, szóval most azonnal le kell vennünk a véredet, mert kell Jiminnek! - mondta a nő, és egy terembe behúzva leültetett egy székre. - Vedd le a pulcsidat! - kérte, miközben előkészített mindent, ami kelleni fog. Közben Chanyeol is beért a terembe, így ő is rákérdezett, hogy most mi van, miközben én levettem a pulcsimat, és próbáltam lenyugtatni magamat, mert nagyon nem lenne jó most elájulni.

Miután a doktornő kikérdezett, hogy ettem-e ma rendesen és ittam is-e eleget, nekiálltunk a dolognak. Egyáltalán nem volt férfihez méltó, hogy nem néztem oda, amikor beszúrta a tűt, de nem tehetek róla, ha kell a vérem, akkor nem szabad odanéznem. Konkrétan egész idő alatt Chanyeolt bámultam, mert ha csak a tűt, vagy azt, ahogy folyik ki a vérem én meglátom, akkor bajok lesznek.

Mindössze tíz perc volt az egész, szóval egész hamar megvolt. Kaptam egy fél literes vizet, amit ott meg kellett innom, meg még öt percet nyugiban kellett lennem, aztán már mehettünk is vissza a folyosóra, mert a doktornő konkrétan elrohant a véremmel.

- Minden rendben van? Mi történt? - kérdezte Gayun, amikor visszaértünk.

- Levették a véremet Jiminnek - mondtam.

- És mi van Jiminnel? - kérdezte Inho.

- Nem tudom, azt nem mondta - válaszoltam.

Szerencsére csak pár percet kellett várnunk, és jött is a doktornő elmondani, hogy mi is van.

- Az a helyzet, hogy Jimin állapota mégsem annyira stabil, mint hittük. Az első adag gyógyszerre nem reagált a szervezete és rosszabbul lett, úgyhogy átvittük az intenzív osztályra. Folyamatos megfigyelés alatt van de... Jobb lesz, ha felkészülnek a legrosszabbra is. Jimin immunrendszere nagyon le van gyengülve, így nem tudok biztosat mondani. Ha az éjjelt túléli, akkor jó esélyei vannak a teljes felépülésre de... Az éjszaka hosszú és bármi történhet - mondta az orvos. - Egy valaki bent lehet vele éjjel - tette még hozzá. Gayun és Inho egymásra néztek, és szavak nélkül is eldöntötték, hogy ki lesz az, aki bemegy hozzá, ezért Gayun fel is állt, hogy akkor megy.

- Várj! - szóltam utána, Gayun pedig megállt, és visszafordult. - Ezt tedd kérlek Jimin nyakába! - adtam a kezébe a nyakláncomat, amin a kis kereszt medál volt.

- Rendben! - mosolyodott el Gayun, de a szemeiben attól még ott csillogtak a könnyek. Ezután pedig elmentek az orvossal, így hárman maradtunk. Én konkrétan a sírás és a teljes összeomlás határán álltam, és szerintem a többiek is.

- Jungkook menj haza pihenni, jó? Ha van valami, akkor majd hívlak! - nézett rám Chanyeol, mire én vonakodva, de bólintottam egyet. Lehet jobb lesz, ha nem maradok itt, mert be fogok golyózni.

- Köszönünk mindent! - nézett rám Inho, mielőtt még elsétáltam volna, mire én csak rámosolyogtam, és elindultam.

Az egész hazafelé vezető úton a könnyeimmel küszködtem, és próbáltam minél jobban koncentrálni, mert nem akartam én is a kórházban kikötni.

Ahogy beléptem az ajtón, nem bírtam tovább, és az ajtónak dőlve lecsúsztam a földre és kitört belőlem a sírás.

- Gukie! Mi a baj? - termett előttem Min, és az ölembe ülve átölelt. Szerintem sosem látott még sírni, pláne nem így, ezért abszolút megértettem, hogy miért nézett rám ennyire ijedten.

- Jeongguk mi történt? Te vérzel? - kérdezte anya aggódva, és leguggolt elém.

- Nem. Jimint megint kórházba kellett vinni! Leukémiás, és én erről nem is tudtam, érted? - mondtam a sírástól fuldokolva. - Agyhártya gyulladása van, és nem is biztos, hogy túléli - folytattam.

- Viselkedj már úgy, mint egy férfi, és ne bőgj itt nekem! - hallottam meg apa hangját anya mögül, nekem pedig hirtelen ment át a szomorúságom dühbe. Jeongmint lefejtettem magamról, majd nagy nehezen felálltam és apa elé sétáltam. 

- Utállak, érted? Elegem van belőled, és abból, hogy ránk kényszeríted a saját szarságodat... - mondtam az arcába, a következő pillanatban pedig éreztem, ahogy a tenyere az arcomon csattan. A fejem oldalra bicsaklott, akkorát kaptam, és meg a szám is felszakadt egy kis helyen.

- Takarodjál fel a szobádba és ne is lássalak egy darabig! - sziszegte idegesen apa, én pedig meg is indultam az emelet felé. Dühös és mérges voltam egyszerre, ugyanakkor boldog is, hogy végre szembe szálltam apával. Nem mondhatja meg, hogy mit csináljak. Elég volt!

Már csak abban reménykedem, hogy az éjszaka nem fog telefonálni Chanyeol mert az azt fogja jelenteni, hogy... mindennek vége. 

2021.04.07.