Jungkook szemszög

Nagyon zaklatott voltam, ugyanakkor tudtam, hogy felelősséggel tartozom mások, és nem utolsó sorban a saját testi épségemért is, így szerencsére minden gond nélkül odaértem a kórházba. Lövésem sem volt, hogy hová vihették Jimint, de a mentőautók legtöbbször a sürgősségin szoktak megállni, így egyből oda mentem. Rengetegen voltak bent, de még így is mindenki felfigyelt rám, ahogy nagy lendülettel berohantam a helységbe.

- Uram? Mi történt magával? Hol vérzik? – jött oda hozzám egy nővér, aki éppen egy vizsgálóból jött ki felvenni az új betegek adatait.

- Semmi, e-ez, nem az én vérem – magyaráztam nehezen. – Hova viszik azokat, az embereket, akiket mentővel hoznak be? – kérdeztem.

- Attól függ, hogy mi a bajuk – mondta az orvos.

- Tizennyolc éves leukémiás fiú, ömlött az orrából a vér és lázas, maximum tíz perce hozhatták be – hadartam el.

- A fiú nem tudom, hol van jelenleg, de legjobb tudomásom szerint a hozzátartozók az ötödik emeleten vannak – tájékoztatott a hölgy, én pedig egy gyors „köszönöm" után már rohantam is felfelé a lépcsőn. Nem akartam a liftre várni, mert az felesleges időpazarlás, plusz az adrenalin szintem olyan szinten az egekben volt, hogy jól is esett ez a kis lépcsőzés.

Ahogy felértem az ötödikre, elnéztem jobbra, majd balra, és egyből kiszúrtam Chanyeolt, Gayunt és Inhot.

- Tudunk már valamit? – kérdeztem lihegve, ahogy odaértem hozzájuk. Inho fel-alá járkált a folyosón, Chanyeol pedig a síró Gayunt vigasztalta egy-egy széken ülve.

- Nem, még semmit. Még egy orvos sem jött ide hozzánk – mondta Gayun, és közben elcsuklott a hangja.

- Maguk Jimin hozzátartozói, igaz? – hallottunk meg egy ismerős női hangot magunk mögül, mire mindannyian azonnal Jimin orvosa felé fordultunk. – Az orrvérzést elállítottuk, viszont azt szeretném kérdezni, hogy ki volt Jiminnel az ezt megelőző órákban? – kérdezte a doktornő.

- Én! – vágtam rá.

- És tapasztaltál valami furát Jiminnel kapcsolatban? – kérdezte.

- Fájlalta a fejét, hányingere volt, szédült, gyenge volt és persze lázas is. Azt hittem, hogy csak megint megbetegedett, de egy pár óra múlva már többször is el kellett mondanom neki valamit, hogy felfogja, és az ájulás követően nem emlékezett arra sem, ami előtte történt. Teljesen zavart volt – magyaráztam.

- Rendben, és mikor kezdődött ez az egész? – kérdezősködött tovább a hölgy, és közben serényen jegyzetelt.

- Délután kettő körül – válaszoltam.

- Akkor még időben vagyunk. – mondta a doktornő, miközben ránézett az órájára.

- Mármint? – kérdezte Gayun.

- Az elmondott tünetek alapján, és amit én is tapasztaltam Jiminen, több mint valószínű, hogy agyhártya gyulladása van. Veszünk tőle agyvíz mintát, hogy ez bebizonyosodjon, de ennek az eredményére több órát is kell várni, annyi időnk pedig nincs. Szóval most célzottan agyhártya gyulladásra kap kezelést, és reménykedünk a legjobbakban. Szerencsére időben orvoshoz került Jimin, így jó esélyei vannak – tájékoztatott minket az orvos és hallottam a hátam mögül, hogy Gayun ismét sírni kezd.

- Mikor lesz pontos eredmény? – kérdezte Inho.

- Két-három óra múlva – mondta a doktornő. – Viszont tájékoztatni kellene azokat, akik a mai nap folyamán Jimin közelében voltak, mert jelentkezniük kell a háziorvosuknál antibiotikumos kezelés miatt. Nem valószínű, hogy fertőző, de jobb a békesség – folytatta.

- De az agyhártyagyulladás nem minden esetben fertőző? – szólalt meg Chanyeol.

- Nem. Többen is elkapják a betegséget, de egy egészséges immunrendszerben ez nem mindig jut el az agyig, így általában egy kis lázzal lecseng az egész. De Jimin szervezete... Hagy, ne mondjam, hogy milyen gyenge állapotban van most – sóhajtott nagyot a nő. – Valamint van itt esetleg olyan valaki, akinek A pozitív a vércsoportja? – kérdezte.

- Nekünk egyikünknek sem az – mondta halkan Gayun.

- Nekem... lehet, hogy az. Nem tudom pontosan, mindjárt megnézem – mondtam, és közben elővettem a telefonomat, amibe minden ilyen szarság bele van írva. – Igen, nekem az – bólintottam, amikor megtaláltam az adatot.

- Jiminnek szüksége lenne vérre, de jelenleg nincs raktáron A pozitív vér. Igaz, adhatnánk neki nullásat, de az ő esetében a legjobb a saját vércsoportja lenne. Esetleg adnál vért Jiminnek? – kérdezte a hölgy, mire én nyeltem egy nagyot. Az egy dolog, hogy nem ájultam el attól, hogy valaki vérzik de... Hogy tőlem vegyenek vért... Azért az már más tészta.

- Rendben, legyen – bólintottam rá a dologra. Jiminért bármit!

- Köszönöm szépen! Elmúltál tizennyolc, igaz? – kérdezte a doktornő, mire én bólintottam egyet. – A reakciódból ítélve még nem nagyon adtál vért, szóval tudnom kell, hogy voltál-e mostanában vérvételen – folytatta.

- Igen, talán egy hónapja – gondolkodtam el.

- Rendben, akkor megyek, és előkerítem az eredményt. Ha minden rendben van, akkor visszajövök, és levesszük a véredet. Addig is, nyugodjanak meg! – mosolyodott el a doktornő, majd elsétált.

- Hogy a fenébe tudnék megnyugodni, mikor tudom, hogy Jimin nagyon rosszul van? – mászkált fel-alá Gayun, és még mindig sírt.

- Hallottad az orvost, Jiminnek jó esélyei vannak. Jól lesz! Erős fiú – nyugtatgatta Inho a feleségét.

- Felhívom Hansolt! – nyúlt Gayun a zsebébe, és előhúzta a telefonját.

- Minek? Úgysem érdekli, hogy mi van Jiminnel – horkant fel gúnyosan Inho.

- Nagyon nem akarom ezt kimondani, és ne is legyen így, de mit csinálsz, ha Jimin véletlen ma éjjel meghal? Tudnia kell – suttogta Gayun, de így is elég hangos volt, és meghallottam. A szívem egyből összeszorult a gondolatra, hogy Jimin elmegy, és a szemembe is könnyek szöktek. Nem hagyhat itt!

- Csinálj, amit akarsz, de ne lepődj meg, ha rád bassza a telefont! – mondta Inho, majd felvette a kabátját, és elindul lefelé a lépcsőn.

- Felhívod? – kérdezte halkan Chanyeol.

- Igen. Joga van tudni, hogy van rá esély, hogy... - kezdett bele, de Chanyeol félbe szakította.

- Ki ne mond még egyszer! Meg fog gyógyulni, jól lesz! – mondta idegesen a fiú. Gayun csak bólintott egyet, majd a telefonjával a kezében elsétált.

Az elkövetkezendő fél órában pedig csak ültünk, és vártunk. Gayun felhívta ezt a bizonyos Hansolt, aki mint kiderült, Jimin apja, és rá vártunk. Azt mondta eljön. Inho persze nem hitt neki, így ő csak mérgesen ült egy széken, és idegesen dobolt a lábával, én pedig egyszerűen nem tudtam elterelni a gondolataimat. Egyfolytában az járt a fejemben, hogy mi van, ha Jimin tényleg meghal? Mit fogok kezdeni magammal? Én azt biztos nem élném túl. Túl fontos lett nekem Jimin ahhoz, hogy csak így el tudjam engedni. Nem akarom, és nem is fogom elengedni! Ha azt mondanák most, hogy kell neki egy vese, akkor még az egyik vesémet is képes lennék neki odaadni, mert ennyire nagyon fontos.

- Hol van Jimin? Jól van? – termett mellettünk hirtelen egy férfi, aki nagyon hasonlított Inhora.

- Tehát eljöttél – nevette el magát Inho, de egyáltalán nem azért, mert boldog volt.

- Persze, hogy eljöttem. Miért ne jönnék el? Jimin kórházban van, itt a helyem – magyarázta Hansol.

- Csak tudnám, hogy miért csak akkor érdekel a fiad, amikor élet és halál között lebeg – folytatta Inho. – Csak azért vagy itt, mert megígérted Choanak, hogy vigyázni fogsz Jiminre, nem azért, mert esetleg aggódsz a saját fiadért – mondta idegesen Inho, és közben már felállt a székről. Kicsit kezdtem összezavarodni, mert fogalmam sem volt, hogy ki az a Choa. De aztán összeraktam a képet, és valószínűleg Choa Jimin anyja.

- Az Isten szerelmére, azért nem érdekel Jimin, mert ő nem az én fiam! Nem én vagyok az apja! – kiabálta Hansol, mire mindenki lesokkolódott, és csak döbbent fejjel bámultuk a férfit. Mi a fasz folyik itt? Sokkal több titok van itt, mint amire számítottam...

2021.04.02.