Jimin szemszög

Nagyon hamar eljött a SOPA napok hete, mi pedig Jungkookkal gőzerővel készültünk az előadásunkra. Persze, hogy tökéletesre akartuk, mert meg szerettük volna mutatni, hogy igenis van tehetség az ének szakosokban is tánc terén, valamint ez volt a legkedveltebb esemény ezen a héten, természetesen csak a koronázás után. Mert persze egyértelműen az a diákok kedvenc eseménye, amikor kiderül, hogy ki is lesz a király.

Összesen egy hetünk és két napunk volt megtanulni a táncot, ami annyira nem volt túl sok, így kénytelenek voltunk minden nap délután négytől este tízig a táncteremben lenni, és sokszor még Hobi is csatlakozott hozzánk, mert néhány részt meg kellett változtatni, ő pedig koreográfusnak tanul, szóval nagy segítségünkre volt. Egyébként szerintem elég extra lett, annak ellenére, hogy annyira nem gyilkos a tempó és nincs benne annyi szemet kápráztató lépés. Szerintem ennyi is bőven elég lesz ahhoz, hogy megkapjuk a maximális pontszámot, ami egyébként tizenkettő. Négy zsűri van, és mindenki egytől háromig pontozhat, így jön össze a tizenkettő. Szerintem ez így pont jó, mert például ha öt pontot adhatna minden zsűri, akkor akár ha csak egy zsűrinek is nem tetszene a produkció, akkor az nagyon le tudná húzni a pontszámot.

Egyébként tökre vártam már ezt az előadást, attól függetlenül, hogy szerintem be fogunk égni. Jó volt Jungkookkal együtt dolgozni, még jobban összekovácsolódtunk, és már eléggé kiismertük egymást. Így utólag nem bánom, hogy elvállaltuk ezt a feladatot.

Szóval péntek reggel relatív jó kedvvel indultam el a suliba, mert amúgy egész nap rendezvények vannak és nincs tanítás. A hangulat is nagyon jó, van egy csomó finom kaja, meg ilyenkor az osztály is kicsit közelebb kerül egymáshoz.

Nem is volt semmi problémám egészen délután kettőig. Elvoltunk a többiekkel, beszélgettünk meg minden, de egyszer csak elkezdett nagyon rossz lenni a közérzetem. Nem tudom miért, de nem nagyon törődtem vele. El is táncoltuk az osztálynak a táncot, ami nagyon tetszett nekik, viszont nekem utána muszáj volt leülnöm, mert kegyetlenül szédültem. Forgott az egész terem velem, és a többiek hangját is csak tompán hallottam. A fejem zúgni kezdett, és ha becsuktam a szememet, még akkor sem múlt el a szédülés. Nem lehetek pont most rosszul... Csak egy kicsit bírjam már ki!

- Jól vagy? – hallottam meg Jungkook hangját, ezért kinyitottam a szememet. Jungkook előttem guggolt, és a szemei aggodalmat tükröztek.

- Persze, csak kicsit szédülök – mondtam nehezen, majd visszacsuktam a szemeimet.

- Ettél ma már valamit? Ittál eleget? – kérdezősködött Kook, és közben egy üveg vizet nyomott a kezembe, amit én ki is nyitottam és beleittam.

- Igen, reggel ettem egy szendvicset – bólintottam.

- Ennyi? Ez nem túl sok... - rázta a fejét Jungkook, miközben leült mellém egy székre.

- Hidd el, ennék én többet, de most tuti behánynék, ha bármit ennék – magyaráztam.

- Oké, akkor ne egyél. Még három óra, aztán elkezdődnek a táncok. Addig bírd még ki, aztán ha kell, akkor utána hazaviszlek – paskolta meg a combomat Jungkook, mire én csak bólintottam egyet, mert valószínűleg ez lesz a legjobb megoldás. Eltáncoljuk a táncot, aztán Jungkook hazavisz. Ha lesz kedve, és ott marad velem, akkor talán most már el is mondom neki, hogy leukémiás vagyok.

Az idő rohant, én pedig egyre rosszabbul lettem. A fejem hasogatott, hányingerem volt, belázasodtam, és néha kiesett egy-két perc az emlékezetemből. Nem tudom, hogy mi van velem, de ez rohadtul nem oké.

- Nem kellene felhívni a nagynénijét? – eszméltem fel erre a kérdésre, amit Mr. Oh tett fel Jungkooknak.

- Nem tudom. Jimin? Felhívjuk Gayunt? – kérdezte Jungkook előttem guggolva, ugyanis én egy kanapén feküdtem az aulában.

- Mi? – kérdeztem vissza, ugyanis nem tudtam teljesen felfogni a kérdést. – Ja, ne, nem kell! Még el kell táncolni a táncot. Majd utána – motyogtam nehezen.

- Biztos vagy benne? Nagyon magas lázad van – mondta Mr. Oh, miközben kezét a homlokomra tette.

- Igen, biztos – bólintottam, és közben becsuktam a szememet, hogy pihentessem egy kicsit.

- Jimin! – szólt hangosan Jungkook, mire kipattantak a szemeim. – Már ötödjére szólok neked. Elaludtál? – sóhajtott nagyot Kook, és leült mellém a kanapéra.

- Nem, én nem aludtam. Csak pihentettem a szememet – mondtam.

- Ilyen állapotban nem fogsz tudni táncolni. Tíz perc és mi következünk – magyarázta Kook, mire én nagy nehezen felültem a kanapén.

- Dehogynem, menni fog. Csak három perc az egész – mondtam határozottan.

- Tuti? – kérdezte Kook.

- Persze – bólintottam mosolyogva.

- Akkor gyere, menjünk! – mosolyodott el Kook is, majd elindultunk a tornaterem felé, ahol a színpad van felállítva.

Talán tizenöt percet kellett várnunk a színpad mögött, mert volt egy kis csúszás. Hárman voltak előttünk, mi voltunk a negyedikek. Nem sokára minket szólítottak, így Kookkal megindultunk a színpad felé. Őszintén szólva, eléggé paráztam, hogy odahányok a színpadra vagy ilyesmi. El tudnám képzelni, ugyanis már a színpadra vezető lépcsőn is megbotlottam, és leestem volna, ha Jungkook nem áll mögöttem, és tart meg. Persze az egész tornaterem röhögni kezdett, pedig számomra egyáltalán nem volt vicces a helyzet.

Jungkookkal beálltunk a kezdőpozícióba, és vártunk, hogy elinduljon a szám. Összeszedtem minden koncentrációmat, és amikor felcsendült a dal, kizártam minden fájdalmat és rosszullétet, és csak táncoltam. Nagyon kellett koncentrálnom, mert a lábaim nagyon remegtek és néha nem arra akartak menni, mint amerre én akartam, így csak reménykedni tudtam benne, hogy ez nem volt feltűnő. A testem lángolt, ami miatt rendesen izzadtam és kapkodtam a levegőt, de csodával határos módon túléltem ezt a három és fél percet. Viszont az utolsó lépés egy ugrás volt, amiből ugyan talpra érkeztem, de nem sokkal később térdre zuhantam, mert a lábam nem bírta tartani a testemet.

-Jól vagy? – guggolt le mellém lihegve Jungkook, én pedig próbáltam megérteni a szavait a nagy tapsvihar közepette.

- Nem igazán – motyogtam, majd elfogadtam Jungkook kezét, és segített felállni.

- Két perc és mehetünk! – suttogta a fülembe Kook, mikor már egymás mellett álltunk, és átkarolta a derekamat, hogy ezzel is tartson egy kicsit.

- Nos, fiúk, le vagyok nyűgözve! – szólalt meg az egyik zsűri. – Tudom, hogy ebben a versenyben nem szabad különbséget tenni a különböző szakok között, és mindenkit egyformán kell értékelni, de le a kalappal! Olyan volt ez a produkció, mintha két táncszakos adta volna elő. Büszke vagyok rátok! – folytatta.

- Engem is megleptetek, nem is kicsit. Már készültem, hogy egy újabb amatőr produkciónak leszünk szemtanúi, de ez határozottan nem az volt. Szép volt fiúk! – mondta a másik zsűri, és erre mindenki tapsolni kezdett. Mindent tompán hallottam, de annyit ki tudtam venni az ezek után elhangzott dolgokból, hogy Jungkookkal megkaptuk a maximális pontszámot.

- Megcsináltuk Jimin! – mondta boldogan Kook, majd megölelgetett. Visszaöleltem én is, és egy halvány mosoly az én arcomon is volt.

Ezután elindultunk lefelé a színpadról, én mentem elől, Jungkook pedig mögöttem. Egy pillanatra megálltam, mert minden elmosódott, de tovább indulni nem volt alkalmam, ugyanis éreztem, hogy az elmém bemondja az unalmast, és a testem magatehetetlenül zuhan a földre, miközben valaki a nevemet kiabálja. 

2021.04.02.