Jimin szemszög

Miután elvitték az összes kislányt és összepakoltuk a cuccainkat, elindultunk Jungkookékhoz. Mi Jungkookkal külön mentünk, mert ugye Kook a saját autójával jött értem, de Min addig hisztizett, hogy ő is velünk jött, és nem a szüleikkel. Igazából egyáltalán nem tűnt hosszúnak az út, mert Jeongmin végig fecsegte az egész utat, így időnk sem volt unatkozni. Nagyon bírom a kislányt, mert annyi energia van benne, és annyira vidám, hogy az hihetetlen. Néha nekem is adhatna egy kicsit abból a fogyhatatlan energiájából, mert most is rendesen ki vagyok merülve.

- Menjetek el nyugodtan fürdeni, mert még csak most fogok nekiállni a vacsorának – mondta Jungkook anyukája, miután haza értünk, és levettük a kabátjainkat meg cipőinket. Mi csak bólintottunk egyet, majd elindultunk Jungkook szobájába az emeletre.

- Tessék, ezek talán nem fognak leesni rólad, de nem ígérek semmit. A mosógép melletti szekrényben találsz törölközőt, a tusfürdőt pedig szerintem megtalálod majd – magyarázta Jungkook, miközben a kezembe adott pár ruhát.

- Köszönöm! – bólintottam hálásan, majd elindultam a fürdőbe, hogy lezuhanyozhassak. Nagyon jól esett a meleg víz, szerintem tizenöt percet biztos álldogáltam alatta, közben pedig próbáltam kicsit összekapni magamat, mert valahogy éreztem, hogy vacsora után még nem fogunk egyből aludni. Egy kicsit talán sikerült felfrissülnöm, de határozottan nem voltam még fitt és éber.

Miután én kijöttem a fürdőből, Kook is elszaladt gyorsan fürdeni, én pedig addig letelepedtem az ágyára, és körbe kémleltem a szobájában. Olyan tipikus tini szoba volt, fehér és szürke színű falak, az alap berendezési tárgyak, egy jó nagy TV és természetesen elég nagy kupi volt. Bár egyébként Kooktól nem is vártam mást, mert a suliban is néha eléggé szétszórt. Sosem tudja, hogy hol lesz óránk, egy csomószor otthon hagyja a tesi cuccát, és egyszer a kulcsát is bezárta a szekrényébe... Őszintén, fogalmam sincs, hogy ezt hogyan hozta össze, de a gondnok nem igazán örült annak, hogy fel kellett feszíteni a szekrényt, majd kicserélni rajta az ajtót...

A nagy elmélkedésemet két kopogás zavarta meg, én pedig kíváncsian fordultam az ajtó felé, amin Jungkook anyukája nézett be.

- Csak szólni akartam, hogy kész a vacsora, szóval ha Guk végzett, akkor jöhettek le enni – mondta kedvesen a hölgy.

- Rendben, majd mondom neki – bólintottam mosolyogva.

- Minden rendben? Jól vagy? Nincs szükséged semmire? Szólj ám nyugodtan, ha kell valami! – kérdezősködött Jungkook anyukája mindenfélét.

- Igen, minden rendben van, köszönöm szépen! – válaszoltam. Kicsit kellemetlenül éreztem magamat, hogy így körül vagyok ugrálva, de közben jó érzés is, hogy szívesen látnak. Most már kezdem érteni, hogy Kook miért szeret annyit nálunk lenni. Gayun is ugyan így körül ugrálja Jungkookot, mint az ő anyukája engem.

- Rendben, akkor majd gyertek enni – mondta még Kook anyukája, én pedig bólintottam egyet. Kook anyukája kiment a szobából, és rá két percre már jött is Jungkook.

- Anyukád mondta, hogy menjünk majd le enni, ha kész vagy – tájékoztattam Kookot. Rajta egy rövid pamutnadrág és egy rövid ujjú volt csak, és elképzelni sem tudtam, hogy hogy nem fázik. Én a hosszú melegítőnadrágban is fáztam, nem, hogy rövidben.

- Oké, akkor mehetünk is. De mielőtt lemegyünk, tudnod kell, hogy apa az étkezésekből sem hagyja ki a vallást... Köszönetet fog mondani az ételért, de nem baj, ha nem tudod mondani, csak csukd be a szemed, és a végén mondd, hogy ámen – magyarázta Kook, én pedig igyekeztem megjegyezni a dolgokat. Nálunk sosem volt ilyen, így tényleg nem tudtam, hogy mit kell ilyenkor csinálni. De megjegyeztem, csak becsukom a szememet, és azt mondom a végén, hogy ámen. Ennyit csak meg tudok csinálni.

- Oké, azt hiszem, menni fog. Viszont, kérhetek egy pulóvert? Eléggé fázok – kérdeztem kicsit félve, mert már így is szarul éreztem magamat, hogy az ő cuccaiban vagyok.

- Persze, hogy kaphatsz. De azért fázol ennyire, mert csak csont és bőr vagy. Szóval most annyit fogsz enni, hogy mozdulni sem fogsz tudni! – mondta Kook, miközben elővett nekem egy nagy kapucnis pulcsit.

- De én nem tudok sokat enni – sóhajtottam nagyot, miközben felvettem a pulcsit, ami legalább a térdemig leért.

- Ó, dehogynem. Most menni fog – bólogatott Jungkook, miközben sunyin vigyorgott.

Miután felöltöztem rendesen, lementünk a konyhába, ahol már csak ránk vártak. Elfoglaltuk a helyünket, majd Kook apukája valóban elmondta a köszönetet, és csak ezután álltunk neki enni. Tényleg szabályosa féltem a férfitől, mert nagyon komoly volt, és szinte semmilyen érzelmet nem lehetett látni az arcán. Csak ült, evett, és néha engem szuggerált, ami roppant zavaró volt néha.

Nagy nehezen megettem mindent, amit Jungkook kimert nekem, de azért majd ha kettesben leszünk, akkor lecseszem majd egy kicsit, hogy most miatta vagyok teljesen tele. Nem jó érzés...

-Jeongguk, légy szíves, vigyétek el sétálni a kutyákat! – szólalt meg Jungkook apja, mikor már a koszos edényeket szedtük le az asztalról.

- Minek? Elvannak a nagy kertben – rántott vállat Jungkook, és folytatta a pakolást.

- Te örülnél neki, ha minden nap, minden egyes órájában egy helyre lennél bezárva egész életedben? – kérdezte a férfi, és hangjából hallani lehetett, hogy itt nincs olyan lehetőség, hogy nem visszük el sétálni az ebeket.

- Nem, nem örülnék neki.– sóhajtott nagyot Kook.

- Akkor kérlek szépen, ehhez mérten cselekedj – mondta Jungkook apja, majd kisétált a konyhából.

- Min, van kedved neked is jönni? – kérdezte Jungkook.

- Igen! – lelkesedett be a kislány.

- Akkor menj, és öltözz fel rendesen, aztán indulunk is! – mosolyodott el Kook, ahogy meglátta a pattogó húgát, aki egyből fel is rohant az emeletre, hogy átöltözhessen. Mi is felmentünk, és elkezdtünk rendesen felöltözni. – Bocsi, hogy apám kitalált valami hülyeséget – húzta el a száját a fiú, miközben magára rángatott egy hosszú nadrágot és egy pulcsit.

- Semmi baj, úgyis szeretek sétálni – rántottam vállat.

- Te mindent szeretsz? Szereted a gyerekeket, szeretsz sétálni, van egyáltalán valami, amit nem szeretsz? – nevette el magát Jungkook.

- Kevés olyan dolog van, amit nem szeretek – mosolyodtam el.

Miután Min is felöltözött, kimentünk a hátsó kertbe, és ráraktuk az összes kutyára a pórázt. Összesen három kutya volt; két német juhász és egy tacskó... Fogalmam sincs, hogy két ilyen böszme nagy állathoz hogy keveredett egy tacskó de... Nem is baj, mert tök édes volt. Min vitte a tacskót, mi pedig egy-egy német juhászt, én azok közül is az idősebbet, ami nem rángatott annyira, mert tuti eltaknyoltam volna. Már eléggé sötét volt, csak az utcai lámpák világítottak, amikből amúgy nem volt olyan sok itt a város szélén. De nagyon nyugodt volt a környék, ami tetszett.

- Kérsz? – nyújtotta felém Kook a cigis dobozt, amit az imént vett elő. Elvettem egy szálat, amit Jungkook meg is gyújtott nekem, és magának is.

- Anyudék tudják, hogy cigizel? – kérdeztem, miközben kifújtam egy adag füstöt.

- Nem. Apa megölne – rázta a fejét Kook.

- És Min... nem fog beköpni? – kérdeztem óvatosan, hogy a kislány ne hallja meg.

- Nem fogom beárulni Gukot, mert ő is beárulna akkor engem, de egyébként sem szabad árulkodni – szólt hátra Min hirtelen. Hát... Én megpróbáltam halk lenni.

- Miért árulna be téged? – kérdeztem Mint, mire ő megfordult, és hátra felé kezdett el lépkedni.

- Mert nem imádkozok minden este, pedig kellene – sóhajtott nagyot a kislány, majd visszafordult a menetirányba.

- Miért, te minden este imádkozol? – ráncoltam a homlokomat, ahogy Jungkookra néztem.

- Persze! – vágta rá, de közben megrázta a fejét és azt tátogta, hogy „Dehogy!". – Hát most, na, neki ezt nem kell tudnia. – suttogta a fülembe, mire én csak elkuncogtam magamat. Mekkora sunyi ez a Jeongguk. Szegény kishúgát így átveri... Nem hiszem el, hogy nincs bűntudata. Mondjuk alapvetően meg tök jó tesók, szóval ez lehet, belefér. Összetenném a két kezemet, ha nekem ilyen jó tesóm lenne...

2021.04.02.