Jimin szemszög

- Sejtettem, hogy nem fogsz hozni játszós ruhát, szóval én hoztam neked! – mondta Jungkook, majd a kezembe nyomott pár ruhadarabot. – Oda bemehetsz átöltözni, és anyáék cuccai is ott vannak, szóval nyugodtan ott hagyhatod a ruháidat. – folytatta mosolyogva, és közben egy ajtóra mutatott.

- Okés, köszönöm! Sietek! – mondtam, azzal be is mentem a szobába. Nem volt nagy, csak egy kis tárolóféle, amiben valóban ott voltak Jungkook szüleinek a cuccai meg még más egyéb parti kellék meg ilyenek.

Megnéztem, hogy Jungkook miket adott nekem, és nem repestem az örömtől... Egy térdig érő pamut nadrágot meg egy rövid ujjút adott. Őszintén szólva, nem lenne semmi bajom ezekkel, csak egy; tuti le fog esni rólam a gatya, kettő; ezekben látszódni fog az összes véraláfutásom és a mellkasomon a katéter is ki fog dudorodni...

Nem nagyon tudtam mit csinálni, szóval lekaptam a nadrágomat meg a pólómat, és egy nagy sóhajtás közepette nekiálltam öltözködni. Először a nadrágot vettem fel, és rendesen meg kellett húzni benne a madzagot, hogy ne essen le a derekamról. Aztán pont vettem volna fel a pólót, amikor is hallottam, hogy mögöttem kinyílt az ajtó, én pedig reflexből háta fordultam, nem gondolva a következményekre.

- Ne haragudj, nem tudtam, hogy itt vagy! – kezdett el egyből szabadkozni Jungkook anyukája. Pont mondtam volna, hogy nem gond, mikor is szemei kikerekedtek, és az ajtót becsukva maga mögött jött közelebb hozzám. – Az meg mi? – kérdezte döbbenten, és a katéteremet kezdte elemezni. – Mondd, hogy nem az, amire gondolok! – nézett rám kétségbeesve a hölgy.

- Nem igazán tudom, hogy mire tetszik gondolni – mosolyodtam el egy kicsit.

- Ugye nem rákos vagy, vagy valami hasonló? – nézett mélyen a szemeimbe aggódva.

- Nem. Vagyis, de – sóhajtottam nagyot.

- Milyen? – kérdezősködött tovább.

- Leukémia – válaszoltam.

- Édes Istenkém! – emelte kezeit az arca elé Jungkook anyukája. – Guk tudja? – kapta fel hirtelen a fejét.

- Nem, és nem is szeretném egyelőre, hogy tudja – mondtam, és végre felvettem a pólót.

- Miért nem? – kérdezte a hölgy, miközben leült egy székre.

- Mert még meg szeretném várni a sulis előadásunkat, és utána megígérem, hogy elmondom neki. Annak jól kell sikerülnie, nem ronthatom el az egészet ezzel. Úgy is egyre gyengébb vagyok, és utána nem hiszem, hogy fogok már suliba járni, mert nem túl biztonságos a dolog – magyaráztam.

- Értem. Én nem fogom elmondani Jeongguknak, megígérem! – mosolyodott el Jungkook anyukája.

- Köszönöm! – bólintottam hálásan.

- És kapsz valamilyen kezelést? – kérdezte a nő.

- Igen, kombinált kemoterápiás kezelést kapok kéthetente. A héten is kaptam, szerdán – mondtam.

- És biztos nem gond, hogy itt vagy? – kezdett el ismét aggodalmaskodni.

- Nem, nem baj. Legfeljebb ha elkapok valamit, akkor pár napra bekerülök a kórházba, de az nem olyan vészes. Még nem fogok meghalni, ha ettől tart – nevettem el magamat, hogy oldjam egy kicsit a hangulatot.

- Ne viccelődj ilyenekkel Jimin! Ez komoly dolog – sóhajtott nagyot Jungkook anyukája.

- Sokkal egyszerűbb az élet, ha elpoénkodom ezt az egészet – rántottam vállat. – De most mennem kell, mert azt ígértem Kooknak, hogy sietek! – mondtam, majd felálltam a székről, amin eddig ültem.

- Rendben, menj csak! Aztán vigyázz magadra! – mosolyodott el a hölgy, mire én csak bólintottam egyet, majd kimentem a szobából.

- Azt hittem, hogy elnyelt téged az a szoba – forgatta meg a szemeit Kook, amikor kijöttem a szobából.

- Nem, csak anyukád kérdezett néhány dolgot, aztán, ja – magyaráztam.

- Mit csináltál a karoddal? – kérdezte meglepetten Jungkook, és a kezébe vette a karomat, hogy szemügyre vehesse a bevérzett könyékhajlatomat és kézfejemet.

- Vérvétel meg infúzió – mondtam egyszerűen, majd kihúztam a kezemet a kezéből.

- És a lábad? – jött utánam Jungkook.

- Azzal fogalmam sincs, hogy mi történt. Szerintem nekimentem valaminek, vagy nem tudom – hazudtam. Láttam Kookon, hogy valamin nagyon töri a fejét, de megillettem egy mérges pillantással, és egyből nem is foglalkozott már a dologgal. Esküszöm, hogy nem kell már sokat várnod, és megtudsz mindent...

Nos, a délutánunk további része elég mozgalmas volt. Jungkook berángatott engem is a játékokhoz, hogy játszunk a kislányokkal. Teljesen ránk tapadtak, és le sem lehetett szedni rólunk őket. Igazából tök jól éreztem magamat. Volt, hogy egyszerre nyolc kislánnyal birkóztam a szivacs medencében, volt, hogy együtt trambulinoztunk Kookkal és a gyerekekkel, sőt, még Just Dance!-et is játszottunk velük, és természetesen hagytuk őket nyerni. Az egész hely tele volt aggatva azokkal az állatokkal, amiket múlt héten kivagdostam, szóval duplán jó volt itt lenni, és látni, hogy volt értelme a munkámnak.

- Nincs kedved nálunk aludni? – kérdezte Jungkook, mikor már egy padon ültünk, és pihentünk, mert elkezdtek jönni a kislányokért, így véget ért a móka. Nagyon leizzadtam, de Jungkook sem nézett ki sokkal jobban. A haja tiszta víz volt, és nyakán csorgott le az izzadtság, így extra szexivé téve a fiút.

- Hát ha szeretnéd – rántottam vállat.

- Persze, hogy szeretném! – vágta rá Kook, mire én elmosolyodtam.

- Oké, akkor ott alszok, de csak akkor, ha válaszolsz egy kérdésemre! – mondtam.

- Lökjed! – vigyorodott el Jungkook.

- Honnan tudja a húgod, hogy smároltunk? – kérdeztem, és láttam Kookon, hogy kellően megleptem a kérdéssel.

- Hát... Ez kicsit bonyolult – vakarta meg a tarkóját zavartan. – Legyen elég annyi, hogy lehet, meghallott egy beszélgetést, amit nem kellett volna – zárta le ennyivel.

- Oké, legalább nem közvetlen neki mondtad – néztem a jó oldalát a dolognak.

- Annyira hülye azért én sem vagyok, hogy a fejlődésben lévő hét éves húgomnak elmondjam, hogy a bátyja megcsókolt egy fiút – nevette el magát a fiú. – Na, de akkor szólj Gayunéknak, hogy nálunk alszol, aztán lassan mehetünk is. – paskolta meg a combomat Jungkook, mire én csak zavartan bólintottam egyet, és előkerestem a telefonomat, hogy tényleg szólhassak Gayunnak, hogy nem megyek ma már haza. 

2021.04.02.