Jimin szemszög

Nagyon reménykedtem benne, hogy csütörtökön már a saját ágyamban aludhatok majd, de sajnos még csütörtök este is a fehér, kórházi ágyban hajtottam álomra a fejemet. Nem volt különösképpen semmilyen problémám az ággyal, vagy a szobával, vagy úgy egyáltalán a kórházzal, mert bármi bajom volt, egyből jöttek, és elrendeztek, valamint az étel is relatív finom volt. Egyszerűen csak hiányoltam az otthoni légkört, a szobámat, és nem utolsó sorban, egyedül is éreztem itt magamat. Gayun esténként mindig bejött, hozott tiszta ruhát meg egy kis ételt, egyszer Inho is bejött, meg Jungkook is minden délután belesett, de a nap többi részében tök egyedül voltam. Szobatársam nem volt, minek után, ha beraknak mellém valami beteg embert, lehet, hogy meg is halok. Szóval igen, az egyetlen társaságom nap közben egy poloska volt. Irtózom a bogaraktól, viszont így legalább nem voltam egyedül. Oké, szerintem kijelenthetem, hogy ebben a három napban kicsit becsavarodtam... Basszus, egy poloska volt az egyetlen társam, és még örültem is neki...

Szóval, azt hiszem egyértelmű, hogy nagyon boldog voltam, amikor péntek délután kettőkor megkaptuk a zárójelentést és végre haza engedtek. Inho eljött értem, hogy gyorsan haza vigyen, de miután segített felvinni a cuccaimat a lakásba, már ment is vissza a munkahelyére. Én pedig csak bedobtam a szobámba a táskámat, majd pár tiszta ruhát felmarkolva elmentem végre zuhanyozni. Amíg a kórházban voltam összesen egyszer zuhanyoztam, még pedig kedd este, amikor bevittek. Akkor nem igazán voltam magamnál, így hagytam, hogy segítsenek nekem, de utána már nem. Szerdán nem is fürödhettem a biopszia vétel miatt, tegnap pedig minden áron segíteni akartak nekem, az meg annyira nem tetszett. Végül is, annyira sok mindent nem csináltam, szóval nem olyan vészes a dolog.

Elég sokáig áztattam magamat a meleg víz alatt, de mikor már ráncosodni kezdett a bőröm, inkább elzártam a vizet. Megtörölköztem és felvettem a tiszta a ruháimat, majd befeküdtem az ágyamba, és megnéztem két részt a kedvenc sorozatomból. Igazából ezzel csak elütöttem az időt fél négyig, ugyanis Jungkook ekkor érkezett meg. Azt mondta, hogy átjön, mert nem szeretné, ha egyedül lennék, meg a házikat is áthozza.

- Na, én úgy gondoltam, hogy bemásolom a füzeteidbe az anyagokat, amikről lemaradtál a héten, hogy neked ne kelljen annyit bajlódnod vele – mondta Jungkook, mikor is besétált a szobámba, és lerakta az iskolatáskáját az íróasztalomra.

- És mit gondoltál, addig én majd nézlek? – vontam fel a szemöldökömet.

- Persze, hogy nem! Segíteni fogsz nekem! Mármint, nem a másolásban, hanem másban – magyarázta, és közben elővett egy szatyrot a táskájából. – A húgomnak jövő hét végén lesz a születésnapja, és lesz egy bulija. Jeongmin mostanában tiszta állatbolond, szóval anya azt találta ki, hogy állatos témájú lesz a buli. És ehhez nyomtatott ki egy csomó állatos képet meg minden szart, szóval segítened kellene azokat kivagdosni, mert nekem ahhoz nincs türelmem – nevette el magát, miközben tovább magyarázott.

- Oké, én amúgy is szeretem az ilyen kézműves dolgokat – villantottam ki a fogaimat. Azaz, villantottam volna, ha nem lett volna rajtam az a hülye arcmaszk. Mindenesetre, Jungkook így is értette, hogy szívesen megcsinálom, így át is adta nekem a dolgokat, ő pedig leült az asztalomhoz, és nekilátott másolni. Én az ágyamon ültem törökülésben, és nagyon precízen vagdostam a tigriseket meg elefántokat.

- Hány éves lesz a húgod? – kérdeztem, miközben éppen egy zebrát vágtam ki.

- Hét – válaszolta Jungkook. – Gondolj bele! Egy egész délutánig össze leszek zárva tizenöt hét éves kislánnyal. Meg fogok bolondulni – sóhajtott nagyot.

- Én tök szeretem a gyerekeket – mosolyodtam el.

- Akkor nem akarsz majd segíteni nekem pesztrálni őket? – kérdezte lelkesen Jungkook.

- Ha jól leszek, akkor nagyon szívesen segítek majd – bólintottam.

- Ó, tényleg. Ez ki is ment a fejemből, hogy megeshet, hogy nem leszel jól – szomorodott el Jungkook.

- Reméljük, hogy jól leszek, és akkor tudok neked segíteni – álltam hozzá pozitívan a dolgokhoz, és erre Jungkook is elmosolyodott.

- Igen, reméljük – motyogta.

Az elkövetkezendő pár órában Jungkookkal folyamatosan beszélgettünk, és közben mindketten csináltuk a dolgunkat. Ő rendíthetetlenül másolta a jegyzeteket, én pedig kitartóan vagdostam az állatokat. Egy percig sem volt köztünk csend, mert valamelyikünk folyton előrukkolt valami eszement baromsággal, szóval egész végig nevettünk, a végén már azon, hogy Jungkook nevetése viccesebb volt annál, mint amin nevettünk. Nagyon jól éreztem magamat Jungkook társaságában, és egyre jobban kezdem megkedvelni őt. Eddig sikerül csak barátként tekinteni rá, viszont így, hogy egyre kedvesebb és jobb a kapcsolatunk, nagyon nehéz nem leragadni annál, hogy milyen helyes is Jungkook.

- Sziasztok, fiatalok! – kukucskált be Gayun az ajtómon hat óra körül.

- Szia Gayun! – köszöntem neki mosolyogva.

- Kész a vacsora, jöttök enni? – kérdezte vidáman.

- Maradsz vacsira? – fordultam Jungkook felé.

- Ha nem zavarok – mosolyodott el Jungkook.

- Ne butáskodj, annyi mindent teszel Jiminért, ez a legkevesebb! Meg hát, tényleg nem zavarsz, sőt, örülök, hogy ilyen jóban vagytok és ilyen sokat vagy nálunk – lelkesedett be Gayun.

- Okés, pár perc és megyünk enni! – szóltam közbe nevetve, mire Gayun értette a célzást és becsukta az ajtómat. Jungkook csak mosolyogva felállt az asztalomtól, ahol már lassan két és fél órája gubbaszt, és kinyújtóztatta minden porcikáját.

- Szerintem le fognak törni az ujjaim, úgy beálltak – nézte kezeit Jungkook, miközben kisétáltunk a konyhába.

- Csak nem – néztem rá nevetve. Inho, Gayun és Chanyeol is az asztalnál ültek már, így csak ránk vártak. Jungkookkal leültünk egymás mellé, velünk szemben Gayun és Chanyeol ült, az asztalfőn pedig Inho.

- A kedvencedet főztem, gondoltam biztos örülni fogsz neki így a kórházi étel után – tájékoztatott Gayun, miközben az asztalra rakta a még gőzölgő ételt.

- Köszönöm szépen! – néztem rá hálásan, mert tényleg nagyon jól fog esni ez most, az tuti.

Miután mindenki mert magának, elkezdtünk enni, és közben beszélgettünk. Legfőképpen Jungkookot faggatták ki mindenről, és szegény nem győzött válaszolni a sok kérdésre. Én pedig csak hallgattam a beszélgetést, és reménykedtem benne, hogy Jungkook még ezek után is szívesen fog hozzánk jönni.

- És mondjátok csak – kezdett bele Chanyeol. – Lefeküdtetek már? – kérdezte tök természetesen unokatestvérem, és Jungkook a kérdés hallatán félre nyelte az ételt és fuldokolni kezdett, én ledermedtem, Gayun és Inho pedig csak értetlenül pislogott.

- Mert, hogy? – kérdeztem vissza még relatív nyugodtan, de már ez a kérdése is iszonyatosan felbaszott.

- Hát mert nem azért lógtok ennyit, mert jártok? – kérdezősködött tovább a fiú.

- Már miért járnának szívem? Mindketten fiúk – értetlenkedett Gayun.

- Ja, hát mert Jimin amúgy meleg – jelentette ki egyszerűen Chanyeol, mintha azt mondta volna csak, hogy esik az eső.

- Élvezed? – kérdeztem egy nagy levegőt véve, és a szemeim szerintem szikrákat szórtak. Az egész lakásban csend volt. Ijesztően nagy csend.

- Mégis mit? – kérdezte ártatlanul, ugyanakkor a szája sarkában én láttam azt a pici, gúnyos mosolyt.

- Azt, hogy ekkora szemétláda vagy! – kiabáltam rá konkrétan.

- Ó, ne haragudj, azt hittem, hogy tudják – játszotta a bűnbánót.

- Cseszd meg, de tényleg! Annyira szánalmas, amit csinálsz! Az unokatestvéred vagyok basszus! Három napig itthon se voltam, hozzád se szóltam, nem is láttál, erre most megint elkezded? Hánynom kell tőled, de tényleg! – mondtam neki idegesen, majd felálltam az asztaltól, és a szobámba mentem, magam után pedig becsuktam az ajtót. Leültem az ágyam szélére, és próbáltam lenyugodni, de konkrétan majdnem elbőgtem magamat az imént történtek miatt. Még mindig nem tudom felfogni, hogy miért teszi ezt velem a saját unokatestvérem, de kezd elegem lenni belőle, de nagyon. Nem elég, hogy Gayunék megtudták, hogy homokos vagyok, most már Jungkook is tudja. Mondjuk ő meg biszex, szóval csak abban tudok reménykedni, hogy nem fog megutálni és magamra hagyni. 

2021.03.25.