Jimin szemszög

Elég tartalmas volt a napunk. Tíz óra körül oda értünk Sokchoba, szóval kezdődtek is a programok. Először a Seoraksan Nemzeti Parkba mentünk, ott nagyon sok időt eltöltöttünk, mert rengeteg látnivaló volt a parkban, és elég nagy területen is volt, plusz még túráztunk is egy kicsit. Nagyon sokat sétáltunk, ami fárasztó volt, ugyanakkor megérte, mert nagyon szép volt. Talán délután három felé jöhettünk ki onnan, és ez kész megváltás volt számomra, mert rettenetesen fájtak a térdeim. Próbáltam minél feltűnésmentesebb lenni, de Jungkook kiszúrta, hogy valami nem oké, ezért kénytelen voltam bekamuzni, hogy meghúztam tegnap a lábamat. Apropó, Jungkook. Végig mellettem haladt, beszélgettünk mindenféléről, és egy csomó hülyeséget is mesélt, szóval a fél sétát végig röhögtük. Meglepett, hogy nem hagyott egyedül, és velem volt végig, nem Taehyungékkal, mert az egy dolog, hogy nem a párja Yugyeom miatt, de simán lóghatott volna velük, de ő inkább engem választott. Nem gondoltam volna, hogy Jungkook ilyen jó fej igazából. Mindig csak a nagyképű és seggfej énjét láttam, mert velem mindig csak szórakozott, most viszont nagyon kellemes volt a társasága.

A Nemzeti Park után a Naksansa templomot látogattunk meg, ami nagyon szép volt. A tengerparton volt teljesen, szóval nagyon friss volt a levegő, és a tenger hangját is jó volt hallgatni. Kaptunk oda egy idegenvezetőt is, így egy csomó érdekes dolgot megtudtunk, és szerencsére még unalmas sem volt a pasas. A mi „nyelvünkön" beszélt velünk, laza volt, és még pár poént is elsütött, ami pluszban jó volt. Mondjuk Mr. Oh nem örült neki annyira, hogy ennyire lazára lett véve egy templomlátogatás, de ez van, nem tudott mit csinálni.

Mikor végeztünk a templomlátogatással, elmentünk a szállásra. Egy kis szállóban voltunk elszállásolva. Öt fős szobák voltak, és nagyon meglepődtem, amikor Jungkook megkérdezte, hogy akarok-e velük lenni egy szobában. Természetesen igent mondtam, mert nem akartam esetleg Mr. Ohval egy szobában aludni. Inkább alszok Jungkookkal, Taehyunggal, Yugyeommal meg Wonwooval. Elvileg nem rossz arcok, na meg Jungkook is ott lesz, szóval nem aggódok. Már csak azt kell kitalálnom, hogy hogyan fogok aludni, mert hát a hajam... Az gázos. A sapka tuti leesik a fejemről éjjel, szóval maximum marad a kapucnis pulcsi. Eddig nem volt baj a sapkával, mert hát, októberben nem furcsa, ha valaki sapkát hord, de a szállóban... Kicsit más lesz.

Megkaptuk a szobakulcsokat, szóval felmentünk a harmadikra, és megkerestük a megfelelő szobát. Bent két emeletes ágy volt, meg egy sima, egyszemélyes ágy.

- Stip-stop, én alszok az egyszemélyes ágyon! – mondta Wonwoo, majd rá is vetődött az említett tárgyra.

- Oké, akkor már csak az a kérdés, hogy kik alszanak fent – tűnődött el Taehyung.

- Yugyeom és Jimin a legkönnyebb, szóval szerintem legyenek ők – javasolta Jungkook. Végül is, ha fent alszok, nem fogják látni a hajamat. Yugyeommal egymásra néztünk, majd rábólintottunk a dologra, mert igazából nekem nem volt bajom a dologgal, és szerintem nem is lett volna más választásunk.

- Oké, akkor felettem alszik Gyeom, feletted meg Jimin, így jó? – kérdezte Taehyung, és lepakolt az egyik alsó ágyra.

- Tökéletes – mosolyodott el Jungkook.

A következő fél óránk azzal telt, hogy pakolásztunk a szobában meg... táncoltunk. Jungkook hozott hangszórót, és kapcsolt be zenét, de akkor elszabadult a pokol. Mind a négyen nekiálltak énekelni meg táncolni, én meg csak csücsültem az ágyamon, és jót mosolyogtam a produkciójukon.

- Jimin, gyere le te is! – szólt fel Yugyeom, miközben az aktuális zenére rázta magát. Nem igazán szeretnék lemenni, mert én így nem tudok táncolni. Nekem a hip-hop nem annyira fekszik, eddig csak a modern tánccal foglalkoztam, szóval nem szeretném leégetni magamat. Meg most lehet, a térdem sem díjazná ezt a tánc dolgot...

- Tegnap meghúztam a lábamat, szóval ezt most kihagynám. Meg különben is, táncolni sem tudok – mosolyodtam el, miközben bele hazudtam a szemükbe. Ebből a két mondatból egy szó sem volt igaz... Nem húztam meg a lábamat, és táncolni is tudok, csak... Nem most.

Hét körül szóltak nekünk, hogy menjünk le vacsorázni, szóval kikapcsoltuk a zenét, és lementünk a földszintre az étkezőbe. Az osztály nagy része már ott volt, szóval mi is helyet foglaltunk egy asztalnál, és türelmesen vártunk. Közben beszélgettünk a többiekkel is, szóval az idő gyorsan repült, és már csak arra lettünk figyelmesek, hogy lerakják elénk az ételt. Jó étvágyat kívántunk egymásnak, majd mindenki nekiállt enni. A környezetemben mindenki farkas éhes volt, így egyből lecsaptak az ételre, nekem viszont nem volt étvágyam. Ettem két falatot, de elkapott a hányinger is, így inkább nem erőltettem a dolgot, és nem ettem többet. Nem arról volt szó, hogy amúgy nem volt finom az étel, csak egyszerűen a gyomrom nem akarta bevenni. Elvileg a gyógyszereknek, amiket szedek, lehet mellékhatása az étvágytalanság meg az émelygés, de ha így folytatom, akkor el fogok fogyni...

- Nem ízlik? – hajolt közelebb hozzám Jungkook, hogy csak én halljam a kérdést.

- De, csak nem vagyok éhes – válaszoltam.

- Nap közben sem láttalak nagyon enni, lehetetlen, hogy nem vagy éhes – nézett rám gyanakvóan

- Nem igazán van étvágyam –próbáltam menteni a helyzetet.

- Chanyeol anyukája megkért reggel, hogy egyél rendesen. Szóval kérlek, egyél rendesen! – nézett a szemembe Jungkook, majd visszafordult az ételhez, és tovább falatozott. Én pedig csak nyeltem egyet, és próbáltam leküzdeni a hányingeremet, hogy tudjak még enni egy kicsit.

Mikor összekapartam magamat, újra ettem pár falatot, de utána egyből jött az az érzés, hogy na, most mindjárt visszajön az a kevés, amit megettem, szóval felálltam az asztaltól, és elmentem a mosdóba. Bent aztán megtámaszkodtam az egyik csapon, és próbáltam lenyugodni és elnyomni a hányingert. Ez nem normális, hogy ennyire képtelen vagyok enni. Éhes vagyok, de bármit eszek, rosszul leszek. Értem én, hogy ez egy mellékhatás, de basszus. Haljak éhen, vagy mi a szar?

- Jól vagy? – nyitott be a mosdóba Jungkook, majd be is jött.

- Persze, minden oké – motyogtam lehajtott fejjel.

- Nem úgy látszik – ráncolta szemöldökeit Jungkook.

- Egyszerűen csak... Nem tudok többet enni. Nincs étvágyam, úgy meg nem megy – néztem fel a szemeibe.

- Értem. Ne haragudj, hogy erőltettem – mondta bűnbánóan Jungkook.

- Semmi baj – mosolyodtam el.

- Lehet egy kérdésem? – kérdezte a fiú.

- Persze – bólintottam.

- Nem szeretnék tolakodó lenni meg ilyesmi de... Ugye nem éhezteted magadat vagy ilyenek? – tette fel a kérdést óvatosan Jungkook.

- Mi? Nem, dehogy! Miből gondoltad ezt? – kérdeztem meglepetten.

- Hát, amikor nálatok voltam, akkor is mondta Chanyeol anyukája, hogy egy napja nem ettél semmit, meg ma reggel is mondta, hogy egyél rendesen, és nem tudom. Olyan vékony vagy, és most enni sem szerettél volna, szóval ezért jutott ez eszembe – magyarázta zavartan.

- Nem, ilyesmiről szó sincs – nyugtattam meg.

- Akkor jó. Most megnyugodtam – mosolyodott el.

- Miért, érdekelne, ha ezt csinálnám? – kérdeztem.

- Persze, hogy érdekelne, hiszen barátok vagyunk, nem? – kérdezte csillogó szemekkel Jungkook.

- De, barátok – bólintottam mosolyogva.

Ezután, a kis beszélgetésünk után visszamentünk az asztalhoz, és Jungkook befejezte az evést a többiekkel. Mikor mindenki végzett, visszamentünk a szobánkba, és innentől szabad foglalkozás volt. Mondjuk már nyolc óra volt, szóval nem sok mindent tudnánk már csinálni.

2021.03.11.