Taehyung az ágyamon ült ölében az édesen alvó Vaníliával. Felnézett és elmosolyodott.

-Nézd!- mutatott a kisállatra.

-Mit keresel itt?

-Igazából téged kerestelek, de utána belefutottam ebbe a kis apróságba. A folyosón rohangált és olyan elveszettnek tűnt.

-És megtudhatnám miért kerestél?

Felállt az ágyról és elém sétált.

-Apa azt mondta elutazunk.

-"Mi"?

-Te és én.

-MICSODA?

-Azt mondta, a bálon túlságosan külön váltunk. Szeretné, ha egy kicsit jobban megismerkednénk és közelebb kerülnénk egymáshoz az esküvő előtt. Elmondása szerint fontos, hogy a házas felek tudjanak egymásra támaszkodni.

-És mennyi időre megyünk?

-9 hónapra.-nem bírtam megszólalni. 9 hónapig össze leszek zárva ezzel az fajankóval?

-Ne aggódj!-közelebb jött, kezeit a derekam köré fonta, majd a fülemhez hajolt.-Jó kezekben leszel.

Ellöktem magamtól és kirongyoltam a folyosóra. Csak céltalanul sétálgattam. Befordultam egy igen ismerős folyosóra. Az előttem terpeszkedő ajtó árulkodott arról, hogy hol is vagyok. Benyitottam és ugyan az a szoba fogadott, ahol az érkezésem napján összefutottam Hoseokkal.

Leültem a zongorához és elkezdtem azt a bizonyos dallamot. Körülbelül a felénél jártam, mikor nyitódott az ajtó. Yoongi lépett be a terembe.

-Mit csinálsz itt?- förmedt rám.

-Én csak....

-Azt kérdeztem, mit csinálsz itt? Ki engedte meg, hogy hozzányúlj a zongorámhoz?

-Ne haragudj.-hajtottam le a fejem és elhagytam a termet. Szomorúan ballagtam a folyosón. Egyszer csak beleütköztem valakibe. Felnéztem és a személyében Jint véltem felfedezni.

-Ne haragudj.-mondat szomorkásan.

-Semmi baj. Minden rendben?-most az először volt velem ilyen.

-Nem akarlak a gondjaimmal bombázni.-nem vártam meg míg válaszol, otthagytam.

Rá kellett jönnöm, hogy teljesen eltévedtem. Ebben a kastélyban miért egyforma minden folyosó? Ahogy mentem jobbra-balra, zsákutcába kötöttem ki. Egy kisebb ajtó volt ott. Gondoltam megnézem hová vezet. Kinyitottam és a szemem elé tárult egy szűk csigalépcső. Csak felülről szűrődött be fény. Körülbelül öt perc múlva felértem a lépcső tetejére. Egy ugyan olyan pici ajtó vezetett kifelé, mint amin bejöttem. Egy gyönyörű üvegház tárult a szemeim elé.

Ahogy egyre beljebb sétáltam, megláttam egy kisebb halastó szerűséget.

Teljesen elvarázsolt ez a hely. Olyan békés volt. Nem is hittem volna, hogy a kastély falai között egy ilyen helybe botlok. Valahogy ismerősnek tűnt, aztán hirtelen beugrott egy emlék.

--------------------------------------------

-Gyere gyorsan Lena!-kiabált nevetve egy kisfiú.

-Olyan gyorsan futok, ahogy csak tudok!

-Azt akarod, hogy azokban a kényelmetlen ruhákba erőltessenek?

-Nem!

-Akkor gyere!-nyújtotta felém a kezét.-Megmutatom a rejtekhelyemet.

Az üvegház egyik sarka felé húzott. A sok növény közül kilátszott a szűk csigalépcső.

Felszaladtunk a tetejére és egy kisebb eldugott zugba bújtunk. Próbáltunk minél halkabbak lenni. Pár másodperccel később hallottuk, ahogy az egyik szobalányom kiabál utánunk.

-Lena kisasszony, Taehyung úrfi, kérem jöjjenek elő! Késésben vagyunk.-nézett körbe tanácstalanul.

Alig bírtunk visszafogni a nevetést.

-Szerintem ne bujkáljunk többet. A végén még a szüleink mérgesek lesznek.-megfogtam Taehyung kezét és lementünk a lépcsőn.

-------------------------------------------

Mikor feleszméltem, már ott álltam a fehér csigalépcső előtt. Nem tudom mik voltak ezek az emlékek. Még életemben nem jártam a királyi kastélyban és mindig is utáltam Taehyungot. Hogyan lehetnek ilyen emlékeim róla, ha sosem voltunk a legjobb barátok? De ha ő emlékszik rám és arra, hogy jóban voltunk, akkor miért bánik így velem? Talán valami történt köztünk? Ugyan már Lena! Ébresztő! Én sosem voltam Taehyung legjobb barátja. Mindig is utáltam őt.

Jobbnak láttam elmenni. Amint leértem a lépcsőn, ismét elkezdtem a szobámhoz vezető utat keresni. Végül tíz perc múlva meg is találtam. Benyitottam, Taehyung még mindig ott ült az ágyamon.

-Megtennéd, hogy kimész?

-Nekem mi hasznom abból?- vigyorodott el gonoszan.

-Mondjuk az, hogy nem foglak hátsón billenteni.

-Húha! Most nagyon megrémítettél.-tette szívére a kezét.

Betelt a pohár! Közelebb léptem hozzá és egy határozott mozdulatból adódóan a kezem az arcán csattant. Az arca oldalra bicsaklott az ütés miatt, egy kisebb, de fájdalmas nyögés hagyta el a száját. Kezét a fájó pontra helyezve rám kapta a tekintetét. Szemeiben égett a düh.

-Hogy merészeled?! Te értéktelen szajha!-üvöltött rám.

A karomnál fogva elkezdett kifelé húzni a szobámból. Próbáltam kiszabadulni az erős szorításából, de nem sikerült. Csak szeltük a folyosókat. Egy számomra teljesen ismeretlen helyre érkeztünk. Előttünk egy nagy, sötétbarna ajtó terpeszkedett.

-Most pedig megtanítalak viselkedni.-húzott elő egy ütött-kopott kulcsot a zsebéből. A zárba helyezte, majd elforgatta. Egy kisebb kattanás jelezte, hogy az ajtó kinyílt. Mikor kitárult az ajtó, azt hittem elájulok.

A teremben nem voltak ablakok, csak az égő gyertyák adtak némi fényt. Elképesztően sivár volt a sötétvörös falaival és fekete padlójával. A terem közepén egy asztal volt. A földhöz az asztal négy sarkánál láncok voltak rögzítve. A falból kampók álltak ki, amiken külömböző korbácsok és egyébb kínzó eszközök lógtak.

A lábaim elkezdtek remegni. Miféle beteg állat ez? És mégis miért van itt egy ilyen szoba? Általában a kínzótermek a pincében szoktak lenni.

-Már nem olyan nagy a szád?-vigyorodott el.-Sajnálom, innen már nincs visszaút.-kezdett befelé húzni. Egy erősebbet rántott rajtam, aminek hatására majdnem elestem. Mire rá néztem, a kulcsot ismét a zárba helyezte és bezárta, csak azzal a külömbséggel, hogy most belülről.

-Most pedig elmondom a szabályokat. Ha itt vagyunk, mindig mesternek szólítasz! Ha ellenkezel, megbüntettlek! Mindig azt teszed, amit mondok! Nem beszélhetsz senkinek arról, ami itt történik! Megértetted?

-Igen.-hajtottam le a fejem.

-Igen mi?

-Igen mester.

-Jó kislány.-megfogta a karomat és az asztalhoz húzott. Ráfektetett hassal lefelé, megfogta a láncokat és megkötötte vele a két kezem.

-Most pedig játszunk egy kis játékot.-kezdett el csörömpölni valamivel. Megéreztem hátamon az egyik kezét és valami hideg, hegyes tárgyat, egy tőr volt az. Megfogta a ruhám hátát és meghúzta egy kicsit. A tőrrel elkezdte felvágni a ruhámat.

-Tíz vágást fogok ejteni a hátadon. Minden vágás után szépen azt mondod: "Bocsásson meg az illetlen viselkedésemért mester.", valamint számolod a vágásokat. Megértetted?

-Igen mester.

Megéreztem a hideg pengét a hátamon. Taehyung egyre nagyobb erővel nyomta a hátamhoz, majd elkezdte lassan végighúzni. A fájdalomtól kicsordultak a könnyeim.

-Egy. Bocsásson meg az illetlen viselkedésemért mester.

-Nagyon jó!-bár nem láttam, de éreztem, hogy vigyorog.

A következő vágást a nyakamtól a bal lapockámig ejtette.

-Kettő. Bocsásson meg az illetlen viselkedésemért mester.

Mikor a harmadik vágásnál járt, már megállás nélkül záporoztak a könnyeim.

-Három...-szipogtam.-Bocsásson meg az illetlen viselkedésemért mester.

-Jaj drágám, ne sírj! Már csak hét vágás kell.-lépett mellém, leguggolt és letörölte a könnyeim.

Elfordítottam a fejem, nem bírtam ránézni. Sóhajtott egyet, felállt és folytatta a "munkáját". Mikor megejtette a negyedik vágást, már elviselhetetlenné vált a fájdalom. Akaratlanul is felsikítottam.

-Ejnye! Ne ennyire hangosan! Hmm...ez így nem jó. Ha még egyszer sikítasz az valaki meghallhatja.-letette a fejem mellé a tőrt. A hegye tele volt vérrel, az én véremmel.

A tőlem jobbra lévő falhoz sétált és az egyik kampóról egy vastag bőrszíjat akasztott le. Pont olyan hosszú volt, hogy átérje egy ember fejét. Visszasétált hozzám és bekötötte vele a számat.

-Tökéletes, most már senki nem fog meghallani.-ismét a kezébe vette a tőrt.

Végül egy óra szenvedés után már csak egyetlen vágás volt hátra. A legfájdalmasabb, ugyanis az utolsó vágást a gerincem vonalán ejtette. Fájdalmasan felnyögtem, ahogy a nyakamtól kezdve egészen a csípőmig végighúzta a tőrt. Letette a tőrt a fejem mellé, közelebb hajolt és belesúgott a fülembe.

-Mivel a negyedik vágástól nem mondtad azt, amit hallani akartam tőled és még sikítoztál is ezért kapsz még egy kis büntetést.

Nem láttam melyik irányba megy, csak hallottam a kampók csörömpölését. Ismét megkínoz valamivel.

A hátamon valami végig siklott, majd egy óriási csattanás kíséretében hatalmas fájdalmat éreztem. Hátranéztem és láttam, hogy egy korbács van a kezében. Teljesen megrémültem. Menekülni akartam, de ebből csak egy erőtlen vergődés lett.

-Nem-nem! Ha ilyeneket csinálsz kénytelen leszek további büntetéseket kiszabni rád.-csapott rám ismét a korbáccsal.

A fájdalomtól elájultam. Nem tudom mennyi ideig kínzott, mikor felébredtem már a szobámban volt.

Annyeong mindenkinek!👋🏻

Gondoltam Taehyung kap egy olyan cselekedetet, ami miatt még inkább unszimpatikus lesz.😈 Remélem tetszett a rész. Nyomassátok a kommenteket, én pedig minél előbb hozom az új részt.

Legyetek jók kicsi chinguk!

Csókollak titeket! 💋💋💋

Annyeong! 💜