Megérkeztünk a kastély templomához. Nagyon izgultam, de egyben mérhetetlenül boldog is voltam. Örültem, hogy végre összeköthetem az életem azzal, akit szeretek.

Az ajtók kinyíltak és mindenki felénk fordult. Egy csomó olyan ember volt ott, akit nem ismertem, de voltak ismerősök is. Nagyon sok csodáló tekintetet kaptam.

Odasúgtam Magnusnak.

-Miért néznek engem ennyire?

-Két okból.

-És pedig?

-Első ok, csodálatosan szép vagy. Második ok, hibákat keresnek rajtad, amit meg tudnak vitatni.

-Ettől nem lettem nyugodtabb.

-Én csak válaszoltam a kérdésedre.-nevetett halkan.

Végre, egy örökkévalóságnak tűnő út után, odaértünk az oltár elé. Mikor odaértem, Taehyung felállt az egyik padról és rám nézett. A szemei kétszeresére nőttek, de látszott a mérhetetlen boldogság az arcán.

Time skip

Ahogy kimondtuk az igent, mindenki tapsolni kezdett. A szertartás után egy hatalmas bál vette kezdetét. Mindenki gratulációját adta nekünk. Nagyon sok jó kívánságot és tanácsot kaptunk. Körülbelül öt órán keresztül tartott a fogadás. 

Végül minden vendég elment, mi pedig visszavonultunk a szobáinkba. A szobalányok segítettek levenni a ruhámat, majd felvenni a hálóingemet.

Mire beértem a szobába, Taehyung már ott feküdt az ágyban és éppen olvasott. Az ajtó nyitódására odakapta a fejét.

-Azt hittem már eltévedtél.-összecsukta a könyvet és felállt.

-Ugyan, csak kissé nehéz volt megszabadulni a ruhámtól.

-Úgy látom, még sem sikerült az összeset levenni.-az arcán megjelent egy sunyi mosoly.

-Valamiben aludnom kell.

-Az nem annyira biztos.-fonta karjait a derekam köré. Közelebb húzott és megcsókolt, amit azonnal viszonoztam. Először lágyan majd egyre hevesebben. Egy pillanat alatt felkapott az ölébe és az ágy felé sétált. Óvatosan letett, majd fölém tornyosult. Hirtelen felhúzott és levette rólam a hálóingemet. Zavaromban takargatni kezdtem magam.

-Ne! Ne takard el magad! Annyira gyönyörű vagy.-húzta el kezeimet a testem elöl és végig mért csillogó szemekkel.

Egy pillanat alatt levette magáról az igét, majd a nadrágját is, majd újra fölém hajolt.

-Ne aggódj! Vigyázni fogok rád.

Másnap reggel

---Taehyung szemszöge---

A reggeli nap sugarára ébredtem. Megfordultam és szemben találtam magam Lenával. Annyira békés és gyönyörű volt, ahogy aludt. Csodaszép, hosszú, barna haja össze-vissza volt a párnán és egy tincs rakoncátlan módon az arcába lógott. Hason feküdt, a takaró pedig a csípőjéig le volt csúszva. Normálisan betakartam és eltűrtem a tincset. 

El sem tudtam hinni, hogy ez a csoda itt feküdt mellettem egy érzelmekkel teli éjszaka után. Nem tudtam mit tesz velem ez a lány, de teljesen más lettem miatta. Ő volt az egyetlen, aki meg tudott nyugtatni vagy egyetlen gesztusával az őrületbe kergetni.

Egy picit mocorogni kezdett, az oldalára fordult, de nem ébredt fel. Pont velem szemben volt. Halkan felnevettem. Nagyon aranyos volt az a látvány. Pár perc múlva ismét elkezdett mozogni és fel is ébredt.

-Jó reggelt!-mosolyogtam rá és megcsókoltam a homlokát.

-Jó reggelt!-mosolygott vissza.

-Hogy aludtál?

-Meglepően jól.

-Nem csodálom. Fárasztó éjszakánk volt.-kúszott az arcomra egy cinkos mosoly. Erre ő csak a párnába bújt. Annyira édes, mikor zavarba jön.

-Nem mondj ilyeneket!-mormogta a párnába.

-Akkor miket mondjak?-nevettem halkan.

-Nem tudom.-nézett rám.

-Lena, nem kell zavarban lenned. Előttem nincs mit szégyellned. Nagyon szeretlek és annyira örülök, hogy te is viszont szeretsz. A legnagyobb boldogságot az jelenti nekem, hogy végre az enyém vagy és én pedig a tiéd.

Ekkor valaki kopogott az ajtón. Mind a ketten megijedtünk és a ruháink után nyúltunk. Gyorsan felöltöztünk, majd beengedtük az illetőt.

-Tessék?

-Uram, úrnőm, a reggeli tálalva van.-lépett be a szobalány.

-Köszönjük, máris megyünk.-mondtam, majd a lány elhagyta a szobát.

-Ez meleg volt.-törölte meg a homlokát Lena.

-Nem annyira, mint a tegnap éjszaka.-vigyorogtam rá.

-TAEHYUNG!-csapott vállon, én pedig csak nevettem.

Mindketten elkészültünk és kézen fogva mentünk enni. Reggeli után visszamentünk a szalonba, Lena kérte, hogy zongorázzak neki egy kicsit. Nagyon szívesen szórakoztattam. Azóta nem dicsért senki emiatt, mióta anya meghalt. Őszintén szólva jól estek a bókok.

Délután négy óra felé egy inas rontott be.

-Uram, az apja hívatja!

Rögtön felálltam és megindultam apám dolgozó szobája felé. Bekopogtam, mikor apám beinvitált, beléptem.

-Apám, itt vagyok. Miről szerettél volna beszélni velem?

-Sajnos rossz hírekkel kell, hogy szolgáljak fiam. Úgy tűnik, hogy a szomszédos országból érkezett egy csapat, ami feldúlta a határ menti falvakat. A nőket elrabolták, a házakat kifosztották, a férfiakat legyilkolták. Nem tudni, hogy a király tudta nélkül vannak-e itt vagy sem. Minden esetre, meg kell őket állítanunk. A vezetésemmel, elindulunk a határ felé, hogy legyőzzük az ellenséges csapatokat. Szeretném, ha te és a többi fivéred is velem jönne.-a szeméből látszott a sajnálkozás.-Tudom, hogy most inkább az újdonsült nejeddel lennél. Teljesen meg tudom érteni. Viszont ezen most az egész ország sorsa múlik.

-Ha ezt kívánja meg a helyzet, akkor nincs mit tennem. Tudom jól, hogy mi a kötelességem. 

-Ennek örülök.-veregette meg a vállam.-Holnap indulunk. Ezt az egy estét még használd ki!

Illedelmesen meghajoltam és elhagytam a szobát. A gyomrom miniatűrre szorult össze. Tudom, hogy ezt meg kell tennem a hazámért és a népemért, de nincs szívem egyedül hagyni Lenát. Hogy fogom elmondani ezt neki? Meg fog szakadni a szíve.

A nagy gondolkozás közepette észre sem vettem, hogy visszaérkeztem a Keleti szárnyba. Beléptem a szalonba, ahol éppen Lena játszott a kis Vaníliával. A látványra elmosolyodtam, de éreztem a szomorúság mardosó karjait, amik utánam nyújtózkodtak. Lena meglátott és szólásra nyitotta a száját.

-Beszéltél édesapáddal?-kérdezte.

-Igen, beszélgettünk.-válaszoltam szűkszavúan.

-Valami baj van? Letörtnek tűnsz.-döntötte oldalra a fejét.

-Van egy dolog, amit el kell mondanom neked.

-Mi az?

-El kell mennünk egy időre. Ellenséges csapatok tűntek fel az ország határainál. Apám elmondásai szerint, a szomszédos országból érkeztek.

-Mikor indultok?-kérdezte szomorú hangon.

-Holnap.-a válaszomra lehajtotta a fejét és a padlót tanulmányozta. Leültem mellé a szófára és álla alá nyúlva felemeltem a fejét.-Nekem is nagyon nehéz itt hagyni téged. A feladat úgy nyomja a vállamat, mint egy hatalmas szikla, de meg kell tennem. Ez a kötelességem.

-Ez én is jól tudom, csak számomra sem a legkönnyebb dolog.

-Ezt az estét még együtt tölthetjük. Csináljunk minél több dolgot közösen.-mosolyogtam rá.-Mihez lenne kedved?

-Nem is tudom. Talán zongorázhatnál nekem még egy kicsit.

-Ez az egyetlen dolog, ami hiányozni fog, ha elmegyek?-kérdeztem nevetve.

-Nem, mindened hiányozni fog.

-Kíváncsi lennék, hogy mit értesz minden alatt.-mosolyodtam el sejtelmesen. Erre ő csak elpirult. 

Ismételten leültem a zongora elé, úgy játszottam rajta, mint még soha. Az összes bennem kavargó érzelmet belevittem a hangokba. 

Észre se vettem, mikor Lena mellém sétált. Óvatosan kezét a vállamra csúsztatta. Felnéztem gyönyörűen csillogó szemeibe. A csuklójánál fogva az ölembe húztam és megcsókoltam. Először finoman, majd egyre több és felkorbácsolt érzelemmel. Egyre hevesebben vettem a levegőt, míg a kezeim Lena egész testét bejárták. A levegő hiány miatt elváltunk.

-Szerintem jobb lenne, ha ezt a hálószobánkban folytatnánk.-mosolyodtam el, miközben hüvelykujjamat végig húztam az alsó ajka vonalán. 

-Egyetértek.-húzódott egy aranyos mégis huncut görbületre a szája. Menyasszonyi pózban felemeltem, megindultam a hálószobánk felé.

Ahogy beértem, a lábammal becsuktam az ajtót, majd az ágy felé vettem az irányt. Lenát óvatosan letettem, ingemet levettem, úgy tornyosultam fölé. A vágytól és csodálattól csillogó szemeivel mérte végig meztelen felsőtestemet. 

-Látom tetszik a látvány.-vigyorodtam el.

-Nagyon is.-pirosodott ki az arca.

-Ma éjjel azt teszem, amit szeretnél. Minden kérésed számomra parancs.

-Csak egyetlen kérésem van.

-Mi lenne az kedvesem?

-Szeress Taehyung!

-Igenis úrnőm.-csókoltam a nyakába. Sóhajai visszhangoztak a fülemben. 

Még élek, nem fogom elfelejteni ezt az éjszakát.

Halihó mindenki!

Tudom, hogy nagyon sok időbe telt, mire megírtam ezt a rész. Sajnálatos módon az iskola kezdete és a nyelvvizsgára való felkészülés miatt eléggé kevés az időm. Nagy nehezen sikerült befejeznem ezt a részt is. Remélem tetszett. Várom a kommenteket és a vote-kat. Hamarosan érkezem a következő résszel.

Legyetek jók, hatalmas puszikat és öleléseket küldök nektek!

Sziasztok!