Emily

3 hét telt el azóta, hogy a Winchester-ek elmentek. Olivia azóta csak nyálas filmet nézz, Christine meg a szobájában bömböltet valami magyar rock zenét.

Már lassan 20x hallom ezt a kicseszett számot. Hiába megyek fel Christne-hez, bezárta kulccsal és hiába kopogok nem nyítt ajtót.

-Christne?!-kopogok be megint.-Nem kéne enned is valamit?

-Ne félts engem! Van elég csipsz, csoki meg gumicukor eldugva a fehérneműs fiókban.-kiabál az ajtón kersztül. Hát legalább beszél. Lefele megyek a lépcsőn. Olivia még mindig a filmet nézi és sír, nem tudom, hogy a film vagy a Winchester-ek miatt vagy mindkettőn.

-Ahjj gyerekek! Most jut eszetekbe, hogy szerelmesek vagytok?-szólalok meg.

-Kikérem magamnak! Én nem  szerelmes vagyok, csak alkotok.-dugja ki a fejét Christine és kiabál le a földszintre. Na most ebből nem értetem semmit. "Alkot"? Ugyan mit? De legalább kidugta a fejét a szobából. Az elmúlt 3 hét alatt, csak WC-re jött ki. Meg néha lejött enni is vagy üdítőt vinni fel magához. A tisztálkodás nála az csak a fogmosásból áll, mondván, hogy "úgyse megy sehova minek legyen szép és illatos?". Tegnap este azonban mégis zuhanyzott. Nagy lényeget nem láttam benne, azt hittem, hogy már unja, hogy büdös. Azonban egyik reggel nem volt a szobájában. Az éjjeli szekrényén pedig egy papírcetlit találtam.

Ne a kávézóban keresetek, mert nem vagyok ott!

Puszi: Christine

Most komoly? Ez olyan... egyértelmű, hogy ott lesz. Gyorsan felvettem a bakancsom és már indultam is. Kint kellemes, napsütéses idő volt, töklétes a sétákhoz. Viszont, én most nem csak egy szimpla sétára indultam. Egyenesen a kávézó felé tartotam. 2 utcányit sétáltam, mire odaértem. Bemegyek, de Christine-t nem találom. Odamegyek a kávézó egyetlen pincéréhez, mert több pincér nem is dolgozik itt.

-Elnézést! Nem látott egy kb. 160 centis lányt? Hosszú, barna haja volt.

-Véletlen nem Christne-t keresi?-kérdezi a pincér

-De, igen. Ismeri őt?

-Ön Emily?-kérdezi.

-Öömm..Igen.-kicsit elbizonytalanodok, hogy honnan tudja a nevem.

-Christine mondta, hogy, ha esetleg felbukkan adjam át ezt az üzenetet.-elővesz a zsebéből egy papírcetlit és átadja nekem.

Mondtam , hogy ne a kávézóba keress, mert nem ott vagyok. Azt hitted, hogy ennyire hülye vagyok? Na nem baj. A következő nyom a parkban lévő "öregfa" odújában van.

Pusz: Christine

Kimegyek az utcára és elindulok a parkba, ami kb. a kávézóval szembe van. Átmentem a parkba, a park közepén áll egy fa. Azt neveztük mi "öregfa"-nak. Megnézzem a fa egyik ódújába lévő elrejtett cetlit.

Nem adod fel, ugye? Nem baj. Jó tudni, hogy fontos vagyok és megakarsz találni. Na de most kapaszkodj meg... Menj a ... és a vörös hajú, szeplős srácnál vedd át a rendelést! Csak mond be a neved, a srác tudni fogja.

Pusz: Christine

Először nem tudtam, hogy mire gondolt, aztán eszembe jutott, hogy nemrég a McDonald's-ban voltunk és egyfojtában a vöröshajú, szeplős srácon röhögtünk. Most mehetek a McDonald's-ba. Nagyszerű.

Elmentem a McDonald's-ba. Odamentem ahoz a vörös hajú, szeplős sráchoz, bemondtam a nevemet és már hozta is a rendelt sajtburgert. Jellemző; Christine imádja a sajtburgert. Felnyitom a dobozt és szintén volt benne egy cetli.

Tudtad, hogy a sajtburger nem csak az Én, hanem Dean kedvence is? Dean-ről mi jut eszedbe? Semmi? Nem baj, segítek. Menj a Spar parkolójába!

Christine

(most nem puszilkodok, mert a végén azt fogod hinni, hogy lezbi vagyok és belédzúgtam XD)

Még az "XD"-t is képes volt odaírni. Viccesnek érzi magát. Na de, a Spar parkolójában mégis hol? Az agyamra megy már ez a lány.

Elmentem a Spar parkolójához és a hatalmas parkoló táblára ezt írta:

Kövecske :) <3 --->

És még plusz egy nyíl is odavolt rajzolva, ami egy kő felé mutatott. Bevallom ez most okos dolog volt. A többi ember azt hiszi, hogy valami zizi ember csak úgy odaírta, de én tudom, hogy a kő alatt van valami. Felemelem a szikladarabot (mert ez már az) és kiveszem az alatta lévő cetlit.

John Winchester a városban van. Azt is tudom miért. A démon, amit már 22 éve üldöz itt van. Siess! Hívd a Winchester-eket. A démon eljött valakiért. Na találd ki kinek van pont ma 6 hónapos kislánya? Úgy bizony, Kennedy-éknek. Amint elolvastad égesd el, engem a motelban találsz, siess!

Christine

Miafasz? John Winchester a városban van? Vagy ami még durvább: egy démon van a városban. Még sose volt dolgom démonnal. Nem is tudom hogy kell őket megölni. A város egyetlen moteléhez mentem. Útközben felhívom Dean-t.
-Helló Dean! Ide tudtok jönni?
-Ööm... Igen. Miért? Baj van?
-Hát, tudod itt egy démon a városban és én nem tudok démont ölni. Segítenetek kell.
-Rendben, máris indulunk.
Marha jól eset, hogy segítséget kértem és már ugrottak is. De viszont nekem most Christine-hez kell mennem. A motel márcsak 2 utcányira volt. 10 perc alatt odaértem és közben még SMS-t is tudtam írni Christine-nek. A motelhez érve már várt rám a bejárati ajtó előtt.
-Szia.-köszönök neki.
-Helló. John a 17-es szobában van. Még nem beszéltem vele, téged vártalak. Gyere!-intett, hogy menjek utána. A 17-es szobához mentünk és bekopogtunk. Hallottuk, ahogy az ajtó túl oldaláról valaki feláll, kibiztosítja fegyverét és az ajtóhoz jönn, amit először résnyire nyit ki, hogy megnézze ki/kik vannak az ajtó mögött, majd tágabbra nyitja.

-Segíthettek?
-Ön John Winchester?-kérdezi Christine teljes határozottsággal.
-Attól függ ki kérdi.
-Szóval akkor ön az. Mi...-ekkor Christine-t képen fröcskölték szentelt vízzel majd engem is.-...nem vagyunk démonok.
-Kik vagytok ti?
-Én Christine Walker vagyok ő pedig Emily Robinson.-hüvelyk ujjával felém mutat.-Beszélnünk kell!
-Gyertek beljebb!-Tesékel minket be John és leültünk; John a kanapéra, mi meg az előtte lévő 2 fotelba. Christine faggatni kezdte John-t.

-Miért kell a démonnak pont 6 hónapos gyerek?
-Még nem tudom, de kiderítem.
-Ez a démon ölte meg Mary-t, igaz?
-Honnan tudsz erről? Ki vagy te?
-A fiai, Sam és Dean barátja. Ők meséltek... erről.-az "erről" szónál Christine kellemetlenül érezte magát.
-Sam és Dean itt van?
-Itt VOLT.-javította ki Christine a "volt" szót kihangsúlyozva.
-Jól vannak?
-Aggódnak magáért. Fel se veszi a telefont. Miért?
-Nem akarom.
-De miért?
-Mert nem akarom őket veszélybe sodorni.

-Ez hülyeség. Most téged keresnek és, kitudja, hogy a démon nem-e találja meg őket. Vagy ők a démont. Azért gondolkodjál már!
-Christine nyugodj le!-fogom meg a karját.
-Nem. Nem nyugszom le, mert ő...-mutat ujjával vádlón John felé-...nem képes a saját fiainak felvenni a telefont. Ha legalább felvenné és mondaná, hogy "csá köcsög, megvagyok"-ot elnyögne abba a rákos telefonba, akkor most nem keresnék őt és Sam még egyetemen lenne, Dean pedig élvezné a fiatalságát. De te...-most ezúttal John-hoz beszél-...te inkább itt bujkálsz, mint egy nyuszi és bamba szemekkel nézed, hogy a démon kettőt lélegzet és egyet pislogott. Mi a f@szért van neked az a rákos telefon? Én is próbáltalak elérni, de a hangpostád jelentkezett, amin Dean számát adtad meg, amiért köszi, mert legalább tudom Dean telefon számát. - kicsit higgadtabb lett a hangja, de aztán újra felemeli. - De, ha valaki a démon miatt hívna, akkor beszéljen Dean-el?
-Ne ordibálj velem! Ki vagy te? Neked inkább iskolába kellene járnod és nem démonokra vadászni.
-Megmondom én ki vagyok. Az, aki jobban törődik a fiaiddal, mint te.-csap az asztalra.
-Takarodj innen!-csap John is az asztalra.

-Amúgy is menni akartam. Én nem pocsékolni seggfejekre időt.-kényesen hátra dobja a haját és kisétál a szobából én meg mentem utána. A folyosón pedig jól nyakon legyintettem Christine-t.
-Miafasz bajod?-nem értete, hogy miért kapta a nyakast
-Nem bírtad befogni a pofád. Miért nem bírod ki, hogy ne kössél bele mindenkibe?
-Mert én ilyen vagyok. Ezt már megszokhatnád!-drámaiasan kinyitja a motel ajtaját és, mint valami nagyasszony lép ki a "pornép" közzé az utcára.
-Igen, de most az egyetlen embert, aki segíthetne nekünk, azt most oltottad le és így már a hülye nem fog segíteni nekünk.
-Nyugalom! Megoldjuk.-legyint le.
-Megoldjuk? Hogy? Nem tudunk démonra vadászni, nem tudjuk hogy kell.
-Na és? Majd kitaláljuk. Próbáljuk meg szentelt vízzel, ezüsttel, vassal, majd valamelyik biztos beválik. Meg a fantasy könyvekben van démon űző rituálé. Megoldjuk.
-Ja, és ha elbasszuk és a démon megöl minket?
-Akkor mi leszünk Angelville önfeláldozói.
-Azt fogják hinni, hogy egy egyszerű gyilkosság volt.
-De Angelville kisváros, itt mindenki ismer mindenkit, ha meggyilkolnak akkor minden évben megemlékeznek ránk.
-Ahhoz élve is elkel érned valamit.
-Szép vagyok, azzal mindent elértem már.
-A szépségeddel max annyit tudsz elérni, hogy összejössz a polgármesterrel és úgy halsz meg. Na akkor fognak rád emlékezni.-Christine hirtelen megáll...
-Szerinted bejöhettek neki?
-Úristen! Te komolyan elgondolkodtál rajta? Szállj már le a magas lóról!
-Minek? Ha egy szép, magas lovon vagyok, akkor miért szállnék le?-ezen a kijelentésen a homlokomra csaptam.
-Jeszus ezt nem mondod komolyan! Te tényleg enyire hülye vagy?
-Nem szívem, tudod én élem tökéletes életem.-inkább már nem szóltam semmit.
-Amúgy honnan tudtad, hogy John hol lesz és miért?-váltok 5 perc után témát.
-Szerinted miért voltam 3 hétig a szobában? Nyomoztam. Az internet és Judas segítségével.-válaszolja
-Ki az a Judas?
-Csak egy srác, aki megmentett a vérfarkasoktól.-Én már kezdem azt hinni, hogy elment az esze. Biztos vagyok benne, hogy Judas nem létezik. Kit hívnának Judas-nak?

Christine

Hazaérve már lehetett érezni az ebéd illatát. Olivia finomakat szokott főzni. Most bolognai spagettit készít. A kedvencem, imádom a spagettit. Már annyira hiányzott a főztje, olyan rég főzött már. Az elmúlt 3 hétben Emily főzte a borzalmas ételeit. Nem tud főzni. Jó mondjuk én se, de én legalább nem főzök, nem úgy mint Emily. Ő még a beacon-t is elcseszi, pedig azt csak sütni kell. Na mindegy.

Leültünk az asztalhoz és Olivia pedig már tálalta is a mennyei ételt. A szokásosabbnál kicsit többet szedtem magamnak, mert imádom a bolognait.
Kopogtak. Olivia nyit ajtót és legnagyobb örömünkre a 2 Winchester fiú állt ott.
-Sammy!-ugrik sikongva Sam nyakába.
-Dean!-ugrok én is Dean nyakába, majd mikor látom, hogy Olivia megfojtás nélkül elengedte, Sam nyakába ugrok.
-Sam!
-Gyertek! Van spagetti.-csalogatja be Olivia a fiúkat.

Beljebb menvén, Dean Emily-től kérdez:
-Miért hívtál? Mi történt?-Emily csak egy nagy sóhaj után válaszolt.
-A démon. Itt van a városban. És...-szintén nagy sóhaj-...és apátok is.

Dean megdöbbent. Nem tudott mit mondani. Végül csak ennyi jött ki a torkán:
-Apa...
-Hol van most?-érdeklődik Sam.
-A motelben. Megtalálod, Angelville-ben csak 1 motel van.-mondja Emily

A fiúk pedig már rohantak is a kocsihoz.
-És a spagetti?-kiált utánuk Olivia, de a fiúk már kocsiba ültek és elmentek.

-Menjünk már mi is!-állok fel az asztaltól és már rohanok is Drágához. Drága egy fekete Dachia terepjáró. Beültem a vezetőülésbe, Emily az anyós ülésben, Olivia pedig hátra ült.

Az Impala már leparkolva volt, mikor mi a motelhez értünk. Szerencsére John kocsija is (vagyis ez csak egy megérzés, hogy az John kocsija) még ott volt. Besiettünk a motelba és a 17-es szobához mentünk és hallgatóztunk.
-Miért nem vetted fel a telefont?-hallatszódott Dean hangja. John nem válaszolt.
-Ezeknek a lányoknak segítség kell, te pedig itt ülsz. Nem erre neveltél minket.-Hallottuk Sam kiabálását.-Most pedig azonnal jössz a lányokhoz és segítesz.-nyílik az ajtó mi pedig beesünk rajta.
-A hallgatózó társaság.-szólal meg Dean.
-Helloka!-a köszönünk egyszerre.
-Mint az ikrek.-kuncog Dean az orra alatt.
-Akkor... jöttök hozzánk?-Kérdezi Emily.

***

Már késő este van és még a démon után kutatunk. Vagyis... John Emily-nek mesélte a 22 éves munkáját, Sam a laptopján kereste, hogy még hol fordult/fordulhat elő a démon, Olivia Sam haját fésülte, Dean Olivia haját fonta, én pedig Dean haját fésültem, így ültünk egymás mögött törökülésben. Egyszercsak röhögést hallunk Emily-ék felől és mindannyian odanézünk és egyszerre kérdeztük:
-Mi az?
-Mint valami kiscsaj pizsipartija.-röhög John, mi pedig nem is tudtuk, hogy mit is mondjunk erre.

-Mire jutottatok?-kérdezem tőlük.
-Nos, mielőtt a démon lecsap, előtte viharos az idő, a jószágok pusztulni kezdenek...-válaszolja John
-De miért Kennedy-ék 6 hónapos gyereke kell?-vágok közbe a kérdésemmel.
-Egyáltalán miért kell neki most egy 6 hónapos gyerek?-kérdezi Sam.
-Te is 6 hónapos voltál, mikor a démon eljött. Pontosan 6 hónapos.-meséli John.-Sajnálom! Nem ilyen életet akartam volna nektek.
-Szerintem mi a lányokkal kimegyünk és hagyjuk, hogy nyugodtan telhesen ez a családi akármicsoda.-Emily közben int nekünk, hogy menjünk utána.
Kint voltunk az udvaron. Én a kutyámmal labdáztam, Olivia a macskájával játszotta.... azt amit a macskákkal szoktak játszani, Emily pedig az ablak alatt hallgatózott.

-Na? Mit mondanak? -kíváncsiskodok.

-Csupa érzelgés meg nyáladzás.-válaszolja unottan.

-Nagyon szar életük volt?-a kérdésemnél, Emily rám nézett ó, torkán alig jött ki hang, csak suttogást lehet hallani.

-Még most is az.-hangja elcsuklik, arcán a sajnálat látszódig. - Nekik gyerekkoruk óta ilyen az életük. Dean nevelte Sam-et, mert az apjuk hetekre elment. Bobby többet törődött a fiúkkal, mint a saját apja.

-Ki az a Bobby.-Emily csak a vállát rántotta.-Amúgy, ha a démonnak pont ma 6 hónapos gyerek kell, akkor nem ma éjjel fog lecsapni?-váltok témát.

-Nem, holnap lesz 6 hónapos.-csatlakozik közénk Olivia. - Bébiszitterkedtem már náluk néhányszor, ezért tudom biztosra, hogy holnap lesz pont 6 hónapos.-*kis szünet után..*-Amúgy meg nem csúnya dolog hallgatózni?

-NEM!-vágjuk rá egyszerre.

-Ez most egy életbevágóan fontos feladat. Ha most nem hallagatozunk, akkor bután fogunk meghalni, én nem akarok bután meghalni. Te bután akarsz meghalni?

-Jesszusom Christine, miért halnál meg ezért bután? És még én vagyok a szőke, chh...-háborodik Olivia.

-Azért halnák meg bután, mert soha nem tudnám meg, hogy mit beszéltek a Winchester-ek ezen az estén.

-Őszintén: Sok mindenről nem maradnál le, mert senki nem kíváncsi 3 pasas érzelmi kitörésére, ami a sötét családi múltjuk... na jó talán mondasz valamit.

-Há'! Emily legalább mellém áll.

-Christine ne gyerekeskedj már!

-Fogd be és inkább játssz Bajusz úrral!

-Ő nem Bajusz úr, ő Jack Sparrow Kapitány.-mondja kényes, gyerekes hangon.

-Mint 2 óvodás.-üt Emily a homlokára.

-Csönd és inkább hallgatózz!-szólok rá.

-Miért hallgatóztok? - jelenik meg Dean az ablakban, mire mi sikongva ugrottunk fel az ijedségtől.

-Christine, mond csak el neki...-megjelenek a többiek-...vagyis nekik, hogy miért hallgatózzunk!-szól Emily.

-Nos, azért, mert nem akarunk bután meghalni. Mert, ha nem hallgatózzok, akkor sose tudom meg, hogy 2005. április 10-ei éjjelen a Winchester-ek miről beszéltek a házamban, és, ha sose tudom meg, akkor sose tudom meg és úgy halok meg, hogy nem fogom tudni, hogy miről beszéltek és, ha nem tudom meg, akkor egész életemben megöl a kíváncsiság és ebbe fogok belehalni.

-Azt tudtad, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik?

-Pontosan. Ezért kell megtudnom, hogy ne legyek kíváncsi és így tovább maradok fiatal.

-Hihetetlen vagy.-kuncog egy kicsit- Gyertek be!

***

Arra ébredek, hogy Emily kelteget.

-Christine, Christine, ébredj! Tűz van!

-Mi?-felkelek és a füst, már az ajtón keresztül árad befele. Gyorsan kiveszek annyi ruhát, amenyit tudok és kidobom az ablakon, néhány könyvet és félre tett pénzemet meg egy táskát, amibe ezeket teszem majd. Ki akartam ugrani, de Emily visszatartott.
-Te hülye vagy? Kitörőd a nyakad.-kénytelen voltam a rendes úton menekülni.

Már mindenki kint volt. Nézték ahogy a ház leég.
-Várjatok! Bent maradt valami.-rohanok vissza a házba

-Christine, ne! Ne menj vissza!-hallom, ahogy utánam kiabálnak, de nagyon nem törődök vele. Gyorsan besiettek a házba, le a pince szerűségbe (erre majd később visszatérek) és elvettem a nyakláncot, majd kirohantam.

-Te megőrültél? Mi volt anyira fontos, hogy az életedet kockáztatva visszarohanj?-kiabált Dean. Én pedig elcsukló hanggal, csak ennyit válaszoltam:
-Shawn...-mutatom a nyakláncot.

-Ki az a...-Dean be se tudta fejezni, mert...
-Ez őrült ötlet volt. Miért nem hagytad, hogy elégjek? Vadász vagy, ezt tudod kéne.-jelent meg Shawn szellemként

-De akkor rossz világba kerülsz. A Purgatórium nem jó hely.
-Honnan tudod édes? Lehet, hogy jó hely.
-Az biztos nem lehet jó hely. Különben is, kinek mesélném a próblémáimat?-szinte már sírva fakadtam. Annyira hiányzik Shawn. Annyira át akarom ölelni, érezni illatát, megérinteni, de nem tudom.
-Shawn...-nem tudtam befejezni, mert már eltűnt, én pedig csak álltam ott és sírtam.
-Christine...-jön ide hozzám Dean-részvétem.
-Inkább segíts összepakolni a megmentett holmim!