Sam

Egy vadászatból tartottunk még mi se tudjuk hová. Nem volt ötletünk, hogy merre menjünk, csak úgy mentünk. Éppenséggel az Angelville-be tartó úton haladunk, de a város még messze van.

Hirtelen lányokat pillantunk meg a távolban. Két barna és egy szőke. Hátizsák volt a hátukon. Ahogy innen nézve láttam, hogy a két sötét hajún farmer és póló volt, derekukra pedig kockás inget kötöttek. A világosabb színűn pedig csak egy nyári ruhát láttam.

Ahogy közeledtünk, Dean úgy lassított, majd csiga tempóra váltott, én pedig lehúztam az ablakot, hogy ki tudjunk szólni nekik.
- Elvigyünk titeket? - kérdezte Dean.
- Kösz, de inkább a saját lábunkon megyünk. - hárított a magasabb, barna hajú.
- Na ne viccelj! Úgy néztek ki, mint a szökevények. Az arcotokra van írva, hogy fáradtak vagyok és még messze a város. - győzködi őket Dean.
- Persze, még pont az hiányzik, hogy elvigyetek a kitudja hova és ott majd jól megerőszakoltok. - hadarta a lány felháborodásában.
- Kössz! Ennél jobb véleményt még nem kaptunk. - jegyezte meg szarkasztikusan a bátyám.
- Na jó - unta meg az alacsonyabik -amíg ti itt vitatkoztok, mint a rossz házaspár, addig én beülök. - felállt, levette a hátáról a táskát és az ajtóhoz lépett.
- Én is. - csatlakozott hozzá a szöszi, így már a harmadiknak se maradt választása, hacsak nem akart egyedül itt maradni, vagy épp ránk hagyni a barátnőit.
- Olyan hülyék vagytok. - puffogva ült be a kocsiba, és mikor hátrafordultam bemutatkozni láttam, hogy milyen haragosan és sértetten néz.
- Sam vagyok. - mutatkoztam be és közben elindultunk.

- Én Olivia. A melletem balra lévő Christine, jobb oldalt meg Emily. - a két barna, (akikről már megtudtam, hogy Christine és Emily) nem figyeltek ránk. Christine elmerült a gondolataiba, Emily pedig a duzzogással volt elfoglalva.

- Ha nem adtad volna oda Roger-nek a kocsit, akkor most nem lennénk ilyen helyzetben. - vitatkozott Emily Christine-nel.
- Jó, bocsánat, hogy segítettem egy barátnak. - emelte fel a kezeit védekezően. A bátyámmal összenéztünk. Tekintetén láttam azt a "ugye nem kezdenek el veszekedni, mert akkor én kiborulok" nézést.
- Ja, de nem csak Roger-nek van szüksége kocsira, hanem nekünk is. -Emily csak azért se hagyta magát.
- Miért? Belehalsz, ha gyalogolnod kell?
- Én gyalogoltam volna tovább, de te akartál beülni egy fostalicskába két perverzzel.

- Héj! Azért mindent hallunk.-háborodik Dean.- A Baby-t soha ne fostalicskázd le, minket meg ne hívj perverznek, mert csak segíteni akartam nektek azzal, hogy elviszlek titeket, mivel itt én vagyok a sofőr így, ha valami nem tetszik, bármikor kiszállhatsz.
-Oké. Akkor állj meg és kiszállok! - mondja határozottan a lány.

Dean, hogy eleget tegyen Emily kérésének, félreállt az úton, így az kitudott szállni.

- Te most tényleg elmész? Egyedül? -szól utána a szőke hajú Olivia
- Igen, nem bírok én itt tovább lenni, és ahogy ismerlek titeket, megtudjátok védeni magatokat. - becsapja az ajtót és tovább megy.

Dean is elindul az autóval, hátrahagyva a feleslegesen megsértődött lányt.
- Egy élősködővel kevesebb. - szólal meg megkönnyebbülésében a bátyám.

- "Élősködő". - ismételte meg nevetve Dean szavát Olivia.
- Milyen szépen fogalmaztál. - szólal meg Christine - Néha egy igazi hárpia. - tudatja velünk ezt az információt. - Van mikor azon veszekszik, hogy coca cola helyett, pepsi colát kaptunk a boltban. De olyan is volt, hogy sültkrumpli helyett, rizs volt a rántott sajt mellé. Végülis igaza volt, mert milyen dolog már a rántott sajt mellé nem sültkrumplit enni, de attól még nem kell levágni a hisztit. A legdurvább pedig az volt, mikor részegen volt egy szülinapi bulin és az egyik torta szelet kicsivel nagyobb volt, mint a másik. Mondanom se kell, azóta nem hívták sehova. - meséli lelkesen. Szerintem élvezi, hogy ilyen kínos dolgokat mondhat a barátnőjéről.

Kellemes tempóban haladtunk az úton és már beértünk a városba. Békés, kis kertváros. Szép családi házak, vidám kis parkok, hangulatos kávézók és fagyizók.

- Merre laktok? - kérdezte a bátyám.
- A város másik felén. - válaszolja Olivia.
A lány elkalauzolt minket a házukhoz. Szép, nagy családi ház, gyönyörű kerttel.

Dean legnagyobb örömére, behívtak minket egy pitére, amit örömmel elfogadtunk.

Bementünk a házba. Egy tágas nappali fogadott bennünket amivel az étkező és a konyha egybe volt nyitva. A helységben egy lépcsőt is találtunk, ami az emeletre vezetett.

- Üljetek le! Mindjárt hozom a pitét. - mondja Olivia és a hűtőből előveszi a süteményt, majd az asztalra teszi, aztán még elénk rak egy-egy tányért.
Olivia először Dean-nek szed, mert látja, hogy mennyire odavan a pitéért, aztán nekem szedett és utána pedig Christine-nek.
Éppen neki kezdenénk a desszertnek, mikor Emily beront a házba. Haja kócos volt, arca pedig az izzadságtól fénylett.
-Szia Emily! Kérsz pitét? - kínálja Olivia.
- Egy frászt. - flegmázott és felrohant az emeletre.
-

Ennek mi baja? - sóhajt Christine és folytatja az evés.

- Merre van a legközelebbi motel? - kérdezi Dean két falat pite közt.
- A központban. - válaszolja Olivia. -De nem maradtok itt éjszakára?
- Hát hamár így... - ahogy ismerem a bátyám, valami perverz dolog jutott az eszébe és mikor már az arcára néztem, megerősítette a gondolatom. Arcán olyan perverzió volt látható, hogy inkább gyorsan a lábára taposok, amitől csöndbe maradt.
- Köszönjük, nem. Jó lesz nekünk a motel is. - mondom, de Olivia olyan "engem nem versz át" nézésel nézett rám.
- Lehet, hogy te abba a szútykos motelba akarsz aludni, de a bátyád nyugodtan itt aludhat. Amúgy meg, ha itt alszol, sokkal jobban jász, mert legalább tiszta ágyneműt kapsz. - győzköd engem a lány, hogy maradjak.
- Na jó, talán maradhatunk egy éjszakát. - adom be a derekam.
- Csak egy apró kérdés... - Úgye itt nincs macska? Csak mert allergiás vagyok rájuk. - tudatja velünk Dean.
- Na még jó, hogy kutyát tartunk. - mondja Christine - Cory! - kiált fel az emeletre és egy nagy fekete kutya jönn le a lépcsőn.

Fenyegetően morog majd nekünk ront. Az utolsó pillanatban állunk fel.
- Cory nyugszik! Ül! - szól rá Christine a kutyára, aki hallgatott is a parancsra.
- Jobban jártunk volna egy macskával; ez a kutya majdnem megölt.-panaszkodik a bátyám.
- Nyugii! Nem ölt volna meg, csak a lábadat rágta volna le. - "nyugtatott" minket Christine.
- Húú! Sokkal nyugodtabb vagyok.- jegyzi meg Dean szarkasztikusan.
- Na ki a jó kutya? Na ki a jó kutya?-babusgatja a lány a kutyát, mi pedig egy gúnyos műmosolyt csaltunk az arcunkra. Christine odasétál a hűtőhöz és egy szelet nyers húst dobott oda a kutyának, aki egyből meg is eszi a falatot.
- Van kedvetek fagyizni?-terelte el a kutyáról a figyelmünket Olivia.
- Igen, jól hangzik, menjünk! - rohan le Emily az emeletről
-Fiúk? Jöttök?-kérdezi tőlünk Olivia.
- Naná! - vágja rá Dean
-Szuper. Induljunk! - lelkeseik Emily.

Christine

Elindultunk a közeli kávézóhoz fagyiért. Útközben szeretem megnézni a házakat. Nem tudom miért, ez megmaradt bennem kiskorom óta. Egyszercsak észrevettem, hogy az egyik ház ajtaján vérfoltok vannak.

- Nézzétek! - mutatok az ajtó felé. -Nézzük meg!-elindulok az ajtófelé.

- Gyertek! - intek a srácoknak, hogy jöjjenek. Meg sem várva őket benyitok a házba és körbenézek

A házban már rég nem lakott senki. Kicsit pókhálós és bútorozatlan volt. De ettől eltekintve szívesen laktam volna itt, mert tágas volt. A falak szépen le voltak festve, a padló is tökéletes állapotban volt.

Nem lenne nagy munka a házzal, csak portalanítani kell és bútorokat kell szerezni.

Mikor a többiek is bejöttek a házba, én már az emeleten voltam, ahol 1 fürdő és 5 hálószoba volt.
Ez már nem ház volt, hanem egy kisebb palota.

Egyszer csak egy feljárót veszek észre, ami tiszta vér volt. Persze, hogy olyan hülye voltam, hogy fegyvertelenül és felkészületlenül megyek fel, az éppen lakomázó lényhez.

Ez a lény, konkrétan a padláson szokott enni, mert látok 1-2 régebbi maradékot. A szörny, valami mutáns, undorító, eltorzult teremtmény volt, vagyis egy rugaru.

Észrevett. Én hülye módon, a falhoz hátráltam. Egyre közelebb jött felém én pedig fegyvertelenül csak sikítani tudtam és a földre csúsztam.

Dean

Éppen Christine-t kerestük, mikor sikítást hallottunk az emeletről
- Christine! - kiáltunk egyszerre és már rohanunk is fel.

Felértünk a padlásra és látjuk, hogy egy rugaru megakarja ölni. Olivia gyorsan levágta a rugaru fejét. Igen, Olivia. A kedves, aranyos lány, aki kinézetre a légynek se tudna ártani.

Sam-el odarohantunk, hogy felsegítsük Christine-t.

- Fejlevágással nem lehet megölni egy rugarut. - világosítom fel Oliviát.
- Dehogynem, mindent meglehet ölni, ha levágjuk a fejét, mert már nincsen agy ami az egész lényt irányítaná. Ezt bioszból tanultam. - okoskodott.

Egyszer csak a rugaru teste elkezd mozogni és életre kelni. Majd ugyanúgy, mint amikor még volt feje, felénk közeledett.

- Aztarohadt! Ez még él! - sikolt fel Olivia.
- Hát még jó, hogy él! Mondom, hogy nem ölheted meg úgy, hogy csak a fejét vágod le.

Olivia

Most jutottam el ahoz a pontig, hogy visszamegyek a régi biosz tanáromhoz és jól arcon köpöm, mert hazudott. Azt mondta nekem hogy: "Egyetlen lény sem tud megélni a feje nélkül, akármilyen szörny is."

Most meg persze itt van ez a rugaru, ami most támad nekünk FEJ NÉLKÜL.
- ÁÁÁÁÁÁÁH! SAM! - sikoltva ugrottam a karjaiba. - Mentsél ki, daliás hercegem!

Sam gondolkodás nélkül kivitt az épületből és a többieket meg ott hagyta a rugaruval.

Már kiértünk az utcára és akkor tett le.
- Tényleg kihoztál. - állapítottam meg miközben a szemébe néztem.
- Persze. Hagytalak volna meghalni? -nézet rám meglepődve.

- Nem haltam volna meg, ott volt Christine, Emily, Dean és te. Ott voltatok 4-en + Én, nem haltam volna meg. - magyaráztam.
- Végül is.-rántott vállat. - De egy rugarut úgy lehet megölni, ha felgyújtod.
- Kösz, jókor mondod. - állapítom meg szarkasztikusan

- Nekem vissza kell mennem segíteni a többieknek. - fordulna
- Várj! Még ne menj! - tartom vissza Sam-et.
- De muszály segítenem, nem hagyhatom őket cserben. - sietne vissza, de megint visszatartom.
- De várj! 3-an csak elbírnak egy rugaruval. Ügyesek ők.
- Aha, azok. - állapítja meg, de megint menne vissza, de elkapom a karját és újra visszatartom.
- Nézd, Olivia! Nekem vissza kell mennem segíteni, szóval engedj el! -szól rám, én pedig elengedem. Sam visszament a házba, ígyhát én is kénytelen voltam utána menni, mert nem akartam egyedül itt maradni.
Pont a legjobbkor érkeztünk vissza, mert Dean talált egy lángszórót és felgyújtotta a rugarut.

Vagyis, nem pont lángszóró volt, csak valami olyasmi
- Na végre! Hol voltatok ilyen sokáig? -cseszett le minket Emily.
- Kérlek mondjátok, hogy a csóknál tovább nem jutottatok! - szólt közbe Christine. Na szép! Épphogy 5 percet vagyok kint, máris jönnek az ilyenfajta csesztetések.
- Szükségünk lett volna a segítségetekre, ti meg kint faltátok egymást.-csesztet tovább Emily.
- Miért egy fej nélküli bolhás kutyával nem bírtatok el 3-an?-kezdtem a kötekedést.
- De azért minden erőre szükség lett volna. - harapja le Emily a fejem. - Neked ilyenkor segítened kellene és nem barátkozni.
- Szerintem hagyjátok abba a veszekedést, menjünk haza és beszéljünk meg otthon mindent egy kellemes tűz körül! - tanácsolja Christine.
- És a fagyi? - szól közbe Emily.
- Én már nem akarok fagyizni. - mondja neki Christine.
- Én sem. - tudatom velük, vagyis inkább Emily-nek.
- Akkor szerintem menjünk és szerezzünk fát! - szólal meg Christine - Aztán jöhet egy jó kis ottalvós buli.

Sam

- Hmm... Ottalvós buli, miféle dolgokat lehet ott csinálni. - mosolyodott el a bátyám perverzül.
- Ezek a lányok elevenen felfalnak, még Olivia is. - állítom le a bátyám.
- Ugyan már! Ezek is olyanok, mint a többi. Szépen becserkészem az egyiket aztán lecsapok. - mondogatja olyan nagyon a bátyám, mintha tényleg ez lenne, de amíg rajtam múlik, addig nem.
- Szerintem gondold át, hogy mit művelsz! Ezek a lányok szétszednek. Ha az egyiket megbántod, a másik kettő úgy levadássz téged, hogy pislogni se lesz időd. Jó lenne, ha nem csak a farkaddal gondolkodnál, hanem az eszeddel is.- próbálom meggyőzni Dean-t. Nem fogom hagyni, hogy ezeket a lányokat is csak játékszerként használja. Ahogy ismerem őt, képes magunkra haragítani.
A lányok elkezdték már a fát beszerezni. Először azt hittem, hogy vesznek valahol, vagy nem is tudom. Képzelhetitek mennyire meglepődtem, hogy bemennek a szomszédokhoz és onnan lopkodják el a fát.

- Loptok a szomszédoktól?-jegyezte meg kérdőn Dean.
- Miért ne? Úgyse veszik észre. - válaszolja Christine és még két fát elvett a rakásból.

Lassan hazahordtuk a zsákmányt.

A kisebb fákból csináltunk egy rakást és meggyújtottuk. A nagyobbakat későbbre hagytuk. Hoztunk olyan fát is ami túl nagy és még kisebbre kell vágni.

- Majd én felvágom a fát. -keménykedet Dean.
- Jó, felőlem. A szomszéd fészerében van balta, fűrész, flex, szolgáld ki magad! Csak nehogy a szomszéd észre vegye - mondom mire Dean átmegy a szomszédba és "kölcsönkér" valamit.

Nem sokkal később egy láncfűrésszel tér vissza.
- Láncfűrész egy ilyen kis fához? -lepődök meg.
- Ezt bízd csak rám! Ez férfi munka. -hősködőik.

Elkezdi a fát vágni a láncfűrésszel. Oké, lehet, hogy a fa nagy és fel kell aprítani valahogy, de ahhoz képest kicsi, hogy láncfűrésszel vágjuk.

A nagy keménykedés és hősködés közepette, Dean elvágja a lábát. Nem tudom, hogy mivel, meg hogy csinálta, mert a láncfűrész, az levágná, a fa pedig nem tud így elvágni egy lábat. Úgy látszik ilyen negatív csodák is vannak.

-Áááá!-ordít fel.

Mi lányok a homlokunkhoz csaptunk, "Na ennyi vagy kemény legény". Odamegyek hozzá és bekísérem a házba. Úgy néz ki a seb, minta egy kagylóba térdelt volna, vagy valami repülő kés neki ütközött, vagy mit tudom én. Gyorsan kitisztítom a sebet.
-Ezt össze kell varrni.-jelentem ki, mint valami orvos.
-Milyen messze van a kórház?-kérdezi Dean, mire én csak ennyit mondok:
-Kórház? Nem megyünk mi kórházba, össze varrom én.-mondom és már megyek is az elsősegély dobozhoz.

Kiveszem belőle a tűt és a cérnát, és elkezdem varrni a már fertőtlenített sebet.
- Mivel tudtad te ezt elvágni? -kérdezem varrás közben.
- Nem tudom. Már csak azt vettem észre, hogy fáj és vérzik. - válaszolja.
- Megtámadott egy láthatatlan, ninja kertitörpe. - viccelődök.
A kötszerért nyúlok és bekötöm Dean sebét.
- Kész!-jelentem ki, mikor végeztem.
- Kösz, ügyesen varrsz. - dicsérget.
- Dehogy is. Soha nem tudtam ilyet csinálni. Azt se tudom, hogy mit hogy kell.
- És ezt miért most mondod?
- Mert nem akartam akkor elmondani, mikor ezt csináltam, nehogy idegeskedj. - mondom.

A hűtőhöz megyek és kiveszek egy szelet pitét és Dean-nek adom.-Mivel jó kisfiú voltál, ezért kapsz pitét.-mondom, mint ahogy a nővérek szokták a kórházban.

Dean neki látott a pitének.
- Honnan tudsz így varrni? Talán varrónő voltál?
- Nem, a nagymamám tanított mindenre.
- Hát, elmehetnél nővérnek vagy varrónőnek.-bókolgat tovább.
- Na inkább edd a pitédet! - állok fel a székről és a hűtőhöz megyek sörért, de útközben Dean haját összeborzolóm.

- Szerintem mehetünk vissza a többiekhez. - jelentem ki. Dean gyorsan belapátolta az utolsó 2 falatot és elindultunk kifelé a többiekhez.

Közben egy nagy hűtős ládát cipelek, amiben vannak a sörök. A többiek már a tűz körül ültek. Mi is leültünk. A tűz körül ültünk, beszélgettünk, élményeket osztottunk meg egymásnak.

***

Fél tizenkettő körül járhat már az idő. Hülyére röhögtük magunkat egymás kínos sztoriján, söröztünk, énekeltünk, táncoltunk...stb.

Dean

Fél 1 körül járt az idő mikor bementünk, mert elfáradunk. Bár ez egy kellemes este volt. Volt sör és 3 lány akik ráadásul szórakoztattak. Bár Sam szerint ők nem olyan lányok, mint a bárcicák, idézem: Még, ha nem is lennének vadászok, akkor is különböznének a bárban lévő lányoktól. Pl.: nekik van és egyéniségük és józan eszük.

- Oké, ki hol alszik?-kérdezte Emily.
- Hát én biztos, hogy a saját szobámban. Hozzám nem kerül senki.-jelentete ki nekünk a drága Christine (a "drága" az szarkazmus csak, hogy értsétek)

- Nekem van pótágyam, azon aludhat valaki, például: Sam. - szólal meg Olivia.
- Jó akkor Sam helye megvan. Dean jó lesz neked a kanapé?-fordul felém Emily.
- Nekem a padló is megfelel, csak aludjak valahol. - szinte már majdnem elalszok, annyira fáradt vagyok.

Nem volt egy rossz kanapé. Kényelmes volt és elég széles ahoz, hogy tudjak rajta normálisan aludni. Kaptam egy puha párnát és takarót, aztán elaludtam.

***

Hajnali 3 óra volt, mikor hirtelen felriadtam egy rossz álom miatt. Kinyitom a szemem és Christine aggódó arcát látom.

- Dean? Jól vagy? - aggódva végig simítja a karom.
- Persze. Minden oké.
- Akarsz róla beszélni?
- Miről?
- Az álmodról. Miről álmodtál?
- Semmi különösről, ez csak egy egyszerű álom volt.
- Ühüm! Azért mondogattad, hogy: Apa ne! "Még szükségem van rád". Egy felnőtt nem mond ilyet, ha csak nincs valami gáz.
- Hát csak tudod apa eltűnt és nem találjuk. Sam-nek egyetemen kéne lennie, ehelyett itt van és apát keressük. Már az se biztos, hogy él.
- Sajnálom. El tudom képzelni, milyen lehet. - sajnál engem. - De, ha most nem baj, megy a sorozatom, már így is az ismétlést nézzem, szóval bekapcsolom a TV-t. - a távirányítóhoz nyúlt és egy rutinos mozdulattal bekapcsolja.

Ennél jobb sorozatot még nem láttam. Van benne minden; humor, horror, szerelem. Meg a történet is valami eszméletlen; egy fiút és egy lányt elrabolnak a démonok és a különleges képességeikkel tudnak csak kiszabadulni.

- Nem kényelmesebb itt a kanapén? -kérdezem tőle, mert a földön ült.
- Hát... ha már így megkérdezted.-arrébb húzódtam, hogy elférjen, felültem és együtt néztük a sorozatot. A következő, amire már emlékszem, hogy elaludtunk és egy furcsa álmom volt Christine-ről.
Az álom kesze-kusza volt, de nagyából letudtam belőle szűrni a dolgokat.

Van egy kislány. Kb. 6-7 éves lehetett. Várjunk...! Ő Christine, csak kislányként. És még volt vele egy fiú is. Jó barátokként játszottak, kergetőztek a parkban. Vagy nem is a parkban; egy ház hatalmas kertjében. Aztán jött egy macska. Az a fiú, mint egy kutya, kergetni kezdte a macskát.
- Shawn ne!-sikítja Christine, de már késő volt. A fiú arca csupa vér, a macska halott. A fiú nem is ember, mert átváltozott és széttépte a macskát.
- Olivia macskája. - susogja Christine; hangjában a félelem és a felismerés volt hallható.
- Nem mondhatod el Oliviának, hogy megölted a macskát! Mond azt, hogy eltűnt! - kérte a fiút.
Kiáltás hallatszódott a távolban. A gyerek arca megtelt félelemmel; a lelepleződés esélye miatt.

Egyszercsak érzem, hogy fáj a karom. Ez fura, mert álmunkban nem érzünk fájdalmat. Szorít; és a szorítás egyre erősebb. Aztán felébredek. Christine se ébredhetett előbb nálam. Pont, hogy egyszerre ébredtünk és a karomat szorította. Aztán, mikor látja, hogy a karomat szorítja, elengedi.