Az elmúlt két órát Naylee oldalán töltöttem. Kiveséztük a titkos barátját, Justint, akit legszívesebben megfojtottam volna, de Naylee állítása szerint megfelelően bánt vele, így arra jutottam, hogy egyelőre meghagyom az életét. Természetesen ez bármikor megváltozhatott.

 Ezenkívül Naylee feltett háromszáz kérdést Lux-szal kapcsolatban, amire igyekeztem válaszolni neki, de nem történt nagy áttörés az ügyben, csak elültette a fejemben a gondolatot, hogy nyitnom kellett volna a lány felé ismételten. Vagy akár ő is kinyithatta volna a combajit...

 - Menni kéne – kocogtatta meg Naylee a telefonjának képernyőjét. – Már háromnegyed hat van!

 - Hova? – robbant be a szobába Nolan váratlan hirtelenséggel. – Hova megyünk?

 - Megfigyeljük, mit csinál Novával az a srác, tudod, aki...

 - Én is megyek! – szögezte le Nolan ellentmondást nem tűrő hangon.

 - Gyere – kuncogott fel Naylee. – Csak induljunk, mert lemaradunk!

 Naylee felugrott az ágyról, majd belekarolt Nolanbe, míg én húgom másik oldalára álltam, majd lepillantottam rá, amikor Naylee elkapta az én karomat is.

 - Tényleg nőhettél volna nagyobbra – jegyeztem meg kuncogva.

 - Kapd be, Nael! – hisztériázott mellettem, majd egyszeriben megérkeztünk a Colonie-i házba. – Te meg milyen türelmetlen vagy, Nolan! – lökte meg öcsénket, majd idegesen az előszobaszekrényhez trappolt, és felkapta a kocsikulcsot.

Naylee a kezébe vette az irányítást, és beült a volán mögé, míg én mellé az anyósülésre, Nolan pedig hátrakényszerült. Naylee gázt adott, azonban az autó nem mozdult, csak a kerekek forogtak a betonon.

 Felnevettem, amikor megláttam apát a verandán karba font kézzel, míg Naylee fújtatni kezdett.

 - Hova megyünk? – szállt be Nolan mellé hátra. – Mesélj róla, szépségem! – hajolt előre Naylee felé.

 - A dolgunkra, apa! – fordult felé Naylee. – Nem mennél te is a tiédre?

 - Nincs – rántotta meg a vállát. – Elkísérlek titeket! De hova is, kicsim?

 Naylee felsóhajtott, majd nagy gázt adva elindult végre eredeti célunk felé, habár az nem volt tervben, hogy apa is velünk tart, de így legalább nem nekem kellett lerángatnom Novalie-ról az udvarlóját, amennyiben szükség lett volna rá.

 - Nova átment Ronaldhoz – mesélte Naylee. – Gondoltuk megbizonyosodunk róla, hogy minden rendben van-e.

 - Micsoda? – mérgelődött apa. – Ki ez a fiú? És miért nem szóltok nekem, hogy a húgotok titokban fiúkhoz járkál? Ráadásul Ronald? Milyen hülye név ez?

 - Gondoltuk megoldjuk – vetette fel Nolan.

 - Nolan, én vagyok az apátok – szállt vele vitába. – Az a dolgom, hogy...

 - Bocs, hogy beleszólok – kiabált Naylee fülsiketítő hangon. –, de tudja valaki, hol lakik Ronald?

 - Az utca végén balra, ott végig, aztán jobbra, és az az utca lesz az!

 - Egyébként, Naylee, ha már itt tartunk, igazán mesélhetnéd Justinról – hajolt előre apa. – Milyen kapcsolatban is álltok?

 - Szóval az anyám egy áruló? – pillantott felé futólag Naylee.

 - Nem, nem tőle tudom – vágódott vissza hátra apa. – Magamtól kellett rájönnöm, ami igen sok kétséget keltett bennem.

 - Nem értem – sóhajtozott Naylee, majd elkanyarodott balra.

 - Hallottam, hogy beszélgettél vele telefonon, és nem kimondottan jöttem tőle lázba, amikor azt ecsetelte, hogy mennyire szemrevaló alakod van.

 - Csodás – mormolta Naylee. – És most mi lesz? Kinyírod?

 - Nem – válaszolta apa szigorúan. – Szeretnék találkozni vele, aztán eldöntöm, hogy élhet-e.

 - Annyira nem vészes – pillantottam hátra apára. – Múltkor beszélgettem vele.

 - Miről? – visította Naylee. – Mikor, Nael?

 - Három hete? – vigyorogtam húgomra. – Elmeséltem neki, hogy mit szoktak csinálni a pokolban azokkal, akik ártatlan lányok szívét törik össze.

 - Na, beszélsz te már megint! – folytatta Naylee. – Képzelem, milyen faszán érezheti magát az a szerencsétlen lány miattad!

 - Beszéltél vele? – érdeklődött apa.

 - Igen – bólogattam szorosan az utat kémlelve.

 - Mármint csak beszéltél vele, ugye?

 - Igen, apa! – forgattam a szemem.

 - És nagyon haragszik?

 - Nem, egyáltalán nem – pislogtam apa felé. – Azt mondta, hogy neki jó így, és elég megértő is volt.

 - Hát ez furcsa – állapította meg Nolan. – Szóval felszedted azt a csajt?

 - Nem – ráncoltam a homlokom. – Csak...

 - Csak megdugta, mert ahhoz volt kedve! – gúnyolódott Naylee fennhangon. – Persze, mert itt mindenki azt csinálja, amihez éppen kedve van! Kit érdekelnek a következmények?

 - Nyugodj meg, szépségem – tette apa Naylee vállára a kezét. – Nem kell idegeskedni, ráérsz majd akkor, amikor Justin egy karnyújtásnyira lesz tőlem.

 - Idegesítő vagy, apa! – söpörte le magáról a kezét Naylee, majd dühöngve rám emelte kék szemét. – Melyik az a ház?

 - Én honnan tudjam? – csodálkoztam Naylee arcát fixírozva.

 - Az a kék! – jelentette ki Nolan.

 - Te honnan tudod? – kérte számon apa rögvest.

 - Nyomoztam egy kicsit – nevetett hátul Nolan.

 - Jól van, fiam, örülök neki, hogy lassan te is használható leszel!

 - Apa – kezdett bele Nolan. – Tényleg idegesítő vagy!

 - Ugyan már, fiú – vonta közelebb magához. – Én vagyok az apukád! Nem örülsz neki?

 - Nem, apa – nyomta el magától Nolan. – Ne ölelgess már! Nem vagyok már öt!

 - Gurulj egy házzal arrébb! – javasoltam Naylee-nek, aki bólintott, majd megtette, amire kértem.

 - Apa! – nyávogott hátul Nolan. – Ne csináld már!

 Hátrafordultam, hogy szemügyre vegyem, mégis miért jajveszékelt ennyire az öcsém. Aztán megláttam, ahogy apánk jó erősen magához szorította, majd összekócolta barna haját.
Nolan szabadulni próbált, de apa nem hagyta neki, majd végül megkoronázta Nolan vergődését egy puszival, amit egyenesen az arcára adott.

 - Fúj már! – visította Nolan. – Komolyan?

 - Mi bajod van, Nolan? – eresztette végre öcsémet. – Tíz éves korodig te álltál érte sorba a leglelkesebben. Azon gondolkodtunk anyáddal, hogy vajon meleg leszel-e.

 - Mi van? – törölgette Nolan az arcát. – Ti teljesen hülyék vagytok, apa? Mi a franc bajotok van?

 - Én is ezen gondolkodtam sokáig, miután megszülettél, Nolan – vágott vissza apa.

 - Befejeznétek? – fordult hátra Naylee, ábrázatáról csak úgy sütött a düh. – Apa!

 - Naylee?

 - Foglalkozzunk Novával! – indítványozta Naylee, amivel teljesen egyetértettem.

 Apa felsóhajtott, majd kiszállt az autóból, és odasétált a megfelelő ház elé. Én is rögtön követtem, majd beálltam mellé, és összevont szemöldökkel az ablak felé pillantottam. Határozottan éreztem a húgom illatát, biztos voltam benne, hogy odabent volt.

 - Mit tervezel? – tudakoltam apa felé pislogva.

 - Hallod ezt? – emelte az ujját a magasba egy másodpercre. Fülelni kezdtem. Az utca zaja szinte mindent felülírt, azonban ahogy elkezdtem a ház belsejére koncentrálni, edénycsörömpölésre lettem figyelmes, majd pár kósza lépésre, végül megértettem, hogy miről beszélt apa.

 - Nova – kezdett bele Ronald. – A bátyád nem fog agyonverni, ha ezt most folytatjuk?

 - Dehogy fog – nyugtatta Novalie naiv módon. Legszívesebben a nyakát törtem volna, amiért a húgom körül ólálkodott.

 - Én fogom megölni – mormolta mellettem apa. – Hallod, miről beszélnek?

 - Igen – bólogattam, majd vártam, hogy abbahagyják a cuppogást odabent. Kimondottan rossz érzéseket keltett bennem, hogy a kishúgomat hallottam smárolni egy idegennel.

 - Csinálj valamit! – lökte meg apa karját Naylee, aki másik oldalán állva fülelt ez idáig. Nolan is ugyanígy tett, csak ő a régi Chevrolet mellől figyelte az eseményeket.

Apa ismét nagy levegőt vett, majd egy másodpercre visszaült az autóba, majd idősebb formájában szállt ki, és elvigyorodott.

- Üljetek be hátra! – utasított minket, mire Naylee megforgatta kék szemét, majd nagy kegyesen elindult. Nolan is engedelmesen követte, még én sem makacskodtam ezúttal. Jobb oldalra ültem, míg Naylee középre, Nolan pedig balra. Nyitva hagytam az ajtóm, és félig kihajolva figyeltem, ahogy apa megnyomta a csengőt. Az ajtó fél percen belül kitárult, és megjelent egy fekete hajú, középmagas, testes férfi. Úgy nézett ki, mint aki egész életében gyúrt, mert akkora izmai voltak mint egy testépítőnek.

- Jó estét! – üdvözölte apa illedelmesen. – A lányomért jöttem.

- Üdv – szólalt meg mély hangon az izomkolosszus. – Maga Novalie apja?

- Én lennék – felelte neki apa kimérten. – A lányom elfelejtett szólni, hogy ma átjön a fiához – magyarázta apa a helyzetet. – Így úgy gondoltam, hogy meglátogatom.

- Értem – vigyorodott el a férfi. – Fiatalok! Talán hagyjuk őket szórakozni.

- Nem! – szögezte le apa. – A tizenhat éves lányom engedély nélkül szökött át a fiához. Maga szerint ez rendben van?

- Nincs, de biztos maga is volt fiatal... mi is a neve? Elfelejtett bemutatkozni.

Szinte már éreztem a dráma hűvös szellőjét, ahogy apa a kötözködő felé nyújtotta a kezét.

- Nathaniel vagyok – ráztak kezet.

- Elég markáns szorítás – jegyezte meg a csávó. – Én James volnék.

- Örülök – válaszolta apa. – Szólna Novalie-nak, hogy jöjjön ide azonnal?

- Biztos ne hagyjuk őket?

- Szeretném hazavinni a lányomat! – erősködött apa.

James egy óriási grimasz kíséretében tűnt el a küszöbről, míg az ajtót behajtotta. Talán két perc sem telt el, mire Novalie megjelent az oldalán.

- Apa? – nyávogta kislányos hangon, majd felénk kapta a pillantását.

- További kellemes estét! – ragadta meg Novalie felkarját, majd beparancsolta az anyósülésre.

- Ezt most miért kellett? – zendített rá Nova, amikor apa elfoglalta a volánt, majd visszaváltozott normális, fiatalos alakjába.

- Neked teljesen elment az eszed, Novalie? – esett neki várakozás nélkül. – Ki engedte meg, hogy ide gyere?

- Tudok egyedül döntéseket hozni! – kiáltotta Nova zaklatottan.

- De miért nem szólsz, kislányom? – vitatkozott vele apa. – Hogy segítünk, ha baj van, amikor azt sem tudjuk, hogy merre jársz, édesem?

- Naylee-nek elmondtam, hova megyek! – csattant fel Novalie. – Köszi egyébként! – fordult hátra hozzá. – Kurvára nem mondok neked semmit legközelebb!

- Novalie! – emelte meg a hangját apa igencsak vészjóslóan. – Fejezd be, míg szépen kérem!

- Nem! – makacsolta meg magát húgom. – Nem fogod megmondani, hogy mit csináljak! – sziszegte apa felé. – Elegem van ebből, hogy nem lehet itt semmit sem tenni anélkül, hogy ne szólnál bele te vagy anya!

- Mi vagyunk a szüleid, Novalie! – jött a heves válasz. – Mégis mit kéne tennem, hogy megértsd, jót akarunk neked, kicsim?

- Persze, apa! – hőbörgött Novalie. – Mégis miért nem tudsz békén hagyni legalább egy este erejére?

- Hogy megdugjon egy random ember, kislányom? – ordított rá apa, mire Novalie idegesen felé hajolt.

- Ezen már túl vagyunk, ha érdekel – vigyorgott rá, mire még az én szemem is elkerekedett. Mi van?

Naylee felém kapta a fejét, majd Nolannel is váltottak egy sokat sejtető pillantást. Apa arcán színtisztán kirajzolódott a méreg, ahogy farkasszemet nézett legkisebb lányával.

- Remélem élvezted! – vetette oda végül semlegesen. – Mert ezentúl ki nem teszed a lábad kíséret nélkül a kibaszott pokolból!

- Ezt nem teheted! – üvöltötte Novalie, fekete pillantása bejárta az autót. – Gyűlöllek! – visította. – És titeket is! – nézett ránk.

- Nem érdekel, Novalie – mosolygott rá apa. – Tudod jól, hogy az lesz, amit én mondok.

- Nem! – sikoltott fel Novalie, majd egyszeriben megremegett a Chevrolet alattunk. Pontosan olyan érzés kerített hatalmába, mintha zuhantam volna, vagy éppen portálon utaztam volna, mégis más volt. Egy idegen rezgés szaladt át testemen, majd lehullottam a fűbe.

Hunyorogva pislogtam körbe, mert a nap élesen tűzött ott, ahova érkeztem. Jobbra fordítottam a fejem, majd balra, de nem volt ismerős a környék. Előttem egy ismeretlen, fehér színű ház állt, míg mögöttem egy út húzódott, ahol elég sűrű forgalom volt.

- Nael? – hallottam meg apa feldúlt hangját. – Naylee? Nolan?

- Itt vagyok! – ütötte meg a fülem Naylee csilingelése.

- Én is! – szólt Nolan elég távolról.

Feltápászkodtam a földről, majd leporoltam a nadrágom, és sietősen megindultam a családom irányába, hogy minél hamarabb megtudjam, mi történt.

- Nael? – fordult felém apa, amikor beértem őket egy tölgyfa árnyékában.

- Hol vagyunk? – tártam szét a karom tehetetlenül. – És itt miért van nappal?

- Nem tudom – mormolta apa, majd tett egy kört maga körül. – Egyébként ez Los Angeles.

- Los Angeles? – hüledezett Naylee.

- Igen! – válaszolta apa. – Itt lakott az anyátok, mielőtt Colonie-ba költözött, de ezt a házat már elég rég eladta Michael.

- Miért nem megyünk le a pokolba? – vetette fel Nolan, mire helyeslően bólogatni kezdtem.

Apa vállat rántott, majd megnyitotta a portált a lábunk alatt, amin keresztül az alvilágba érkeztünk egy meglepően sötét folyosóra. Határozottan máshogy nézett ki, mint ahogy én ismertem. A falakat fáklyák szegélyezték, míg minden olyan... poros volt és homályos. A virágok pedig eltűntek.

- Ez nem jó hír! – közölte apa. – Nagyon nem jó!

- Miért? – ragadta meg a karját Naylee.

- Attól tartok, hogy Novalie visszaküldött minket a múltba, mert ennek nagyon nem így kéne festenie...

- Mégis hogyan? – kérdezte döbbenten Nolan.

- Nem tudom, fiam – válaszolta apa. – Azonnal el kell tűnnünk innen!

- Miért? – jajveszékelt Naylee.

- Mert Belzebub szagát érzem, ami azt jelenti, hogy még nem a családunké ez a hely.

Jobbról magabiztos lépések zaja zavarta meg társalgásunkat. Apa rögtön reagált rá, és már nyílt is a portál a talpunk alatt, amin át úgy érzékeltem, hogy Mason Citybe érkeztünk.

- Ki kell derítenünk a dátumot! – jelentette ki apa. – Aztán, ha visszaértem, elkapom a húgotok grabancát, és a pokol legtávolabbi szegletéig repítem.

- Miért nem megyünk csak egyszerűen vissza? – hozta fel Nolan töprengve.

- Mert te tudod, hogy kell? – emelte meg a szemöldökét apa. – Ha igen, akkor induljunk, Nolan!

- Honnan tudnám, apa? Te vagy itt a felnőtt!

- Igen, és sosem szórakoztam időutazással! – dühöngött már-már önkívületi állapotban az apánk. – A rohadt életbe már, de tényleg! – fordult egyet maga körül, majd meglódult az első járókelő irányába. – Üdv! – mosolygott az idősebb nőre. – Meg tudná mondani, hogy mi a mai dátum?

- Szeptember tizenöt – mérte végig a hölgy apámat, pont, mintha csak most szabadult volna az elmegyógyintézetből.

- 2023? – kérdezett vissza apa, mire a nő bólintott.

- Köszönöm! – sietett vissza hármasunkhoz. – Ez kurva nagy baj! – kiáltotta zaklatottan. – Mi a francot kéne csináljak, de komolyan? Egyáltalán miért ide érkeztünk?

- Hol vagy ilyenkor, apa? – érdeklődött Naylee a velünk szemben elhelyezkedő játszóteret kémlelve. – Kérjük segítséget magadtól.

- Naylee, nem szórakozhatunk az idővel, nem mehetünk a közelembe még véletlenül sem!

- De hol vagy most? – erősködött tovább húgom.

- Valahol Los Angeles mellett egy erdőben! – válaszolta apa idegesen. – Ott is leszek még pár napig!

- De minek? – fintorgott Nolan. – Nem értem.

- Lényegtelen! – kiáltott rá apa.

- Miért nem kérünk segítséget a papától? – döntöttem oldalra a kobakom.

- Ugyan melyiktől, Nael? – esett nekem apa. – Attól amelyik jelenleg a mennyei seregek vezére, vagy attól aki embert játszik három utcával arrébb?

- Odamegyek Lucifer papához! – dobbantott egyet Naylee. – Úgysem ismer!

- És? – meredt rá apa felpaprikázva. – Mit mondasz, ki vagy, kislányom?

- Hittérítő!

- Hogyne! – fújtatott apa. – Ez el van baszva!

- Nyugodj már meg! – szóltam rá erélyesen. – Nem old meg semmit, ha dühöngsz!

- Oké – vett egy nagy levegőt, majd felsóhajtott. – Majd én beszélek vele.

- Mármint a papával? – érdeklődött Nolan.

- Igen – rántott vállat apa. – De ti nem jöhettek még csak a közelébe sem! Nem változtathatjuk meg a saját időnket, értettétek?

- Vagy... - kezdett bele Naylee. – Beszökünk a pokol könyvtárába! Ott kell lennie könyveknek erről, nem?

- Nem – nevetett fel apa. – Egyetlen egyszer láttam bárkit időutazni, és azt is ti csináltátok – mutatott rám és Naylee-re. – Szóval akár rá is jöhetnétek, hogyan kell.

- Anya azt mondta, hogy egyszer ti is visszamentetek a múltba egy kis idő erejére – kötözködött Naylee. – Hogy csináltad?

- Nem tudom, szépségem – jött a szomorú válasz. – Egyszer történt meg, és elég rossz idegállapotban voltam akkoriban.

- Egyáltalán a papa tudhat erről bármit? – tártam szét a karom.

- Nem tudom, Nael – felelte apa kimérten.

- Mi lenne, ha csak megpróbálnánk visszajutni együtt? – döntötte oldalra a fejét Nolan.

- Rendben, fiú! – csattant fel apa. – Add a kezed, gyerünk! Kapaszkodjatok össze!

Egy óriási sóhaj keretében ragadtam meg Naylee és Nolan kezét, majd beálltunk egy körbe egymással szemben. Képzelem, mit gondolhattak rólunk a mellettünk elhaladó emberek. Nem voltak sokan, de az az egy-kettő is kellőképp megnézett minket magának.

- És most? – tudakolta Naylee.

- Próbáljunk meg arra koncentrálni, hogy visszajussunk a mi időnkbe! – adta ki az utasítást apa, mire bólintottam, majd felfedtem démon szemem. A többiek is így tettek, miközben hagytam, hogy felgyűljön bennem a végtelen erő, amit általában a harag táplált a legjobban, így csak elengedtem magam, és vártam, hogy a bűntudatom, ami elég gyorsan fordult át méreggé segítse a helyzetünket.

Ahogy összekapaszkodva álltunk, éreztem négyünk együttes erejét, ami fergeteges módon vett minket körbe. Bármit képes lenne elpusztítani, mintha egy világméretű atombomba lettünk volna.

Aztán egyszeriben kicsúszott a talaj a lábunk alól, és rémisztő zuhanásba kezdtünk. Nem tudtam, mi történt, csak reménykedni mertem benne, hogy sikerrel jártunk, amikor egy padlón koppant a seggem.

- A francba már! – káromkodott apa, amikor egymás mellett földet értünk azt hiszem, hogy a Colonie-i házban. Csak kapkodtam a kobakom, de úgy tűnt, hogy minden rendben volt.

Feltápászkodtunk a parkettáról, én pedig rögtön az ablakhoz rohantam, hogy kitekintsek rajta. Kint sötétség honolt, ami jó előjelnek tűnt, így felkaptam a mikró mellett elhelyezett órát, ami a mi időnket mutatta, azonban... valami nem volt rendben.

- Apa – mormoltam kitágult szemmel. – Ez azt írja, hogy október elseje van!

- Az lehetetlen! – tépte ki ujjaim közül, amikor mellém ért. – Bassza meg! Egy hétig lettünk volna távol?

- Egy hétig? – jajveszékelt Naylee is. – Hol van anya? Ha egy hétre eltűntünk, már biztos halálra aggódta magát!

- Inkább hol van Novalie?! – morogta apa. – Mindegy, valószínűleg ott lesz a hálátlan húgotok, ahol a gyönyörű anyukátok.

- Keressük már meg anyát! – sápítozott Nolan is. – Egyébként is szülinapja van!

- Tényleg, Nolan? – förmedt rá apa. – Nem mondod, fiam?

- Menjünk már! – kezdtem egyre feszültebbé válni én is, ahogy lassan tudatosult, hogy mit tett a húgom. De vajon ő mit hitt, mit csinált velünk?

Apa portált nyitott, így egyenesen a tanácskozó elé érkeztünk a pokolba. Kicsapta a kétszárnyú ajtót, majd bevonultunk rajta. Elég hirtelen kapta felénk a fejét Lucifer és Michael papa. Anya megrogyottan ült a széken, szeme sarka könnyes volt, míg mellette Novalie-é is.

- Apa! – ugrott fel egy másodperc alatt Novalie, de amint észrevett minket anya, ő is fellelkesült. – Apa! – szaladt oda hozzá Novalie, majd két karjával átölelte. – Apuci! – tört ki belőle a zokogás.

- Nathaniel! – dörrent Lucifer papa hangja. – Hol voltatok? A kisleány azt állította, hogy meghaltatok.

- Micsoda? – döbbent le apa, míg anya idesétált hozzánk, és egyesével magához ölelt minket. – Azt hitted, megöltél minket, Novalie?

- Igen – bömbölte Novalie fájdalmasan. – Annyira örülök, hogy itt vagytok!

- Kicsikém – ragadta meg a karom anya, miközben rám emelte könnyektől maszatos szemét. – Azt hittem, nem látlak többet – kámpicsorodott el, mire a szívem összeszorult. Gyűlöltem, amikor sírni láttam az anyámat, mert engem is arra késztetett, hogy vele bőgjek, bármennyire is gyerekesen hangzott ez.

- Itt vagyunk anyu, mind! – vontam magamhoz azonnal. – Ne legyél szomorú!

- Már nem vagyok! – állt lábujjhegyre, hogy arcon csókoljon. – Jól van – sóhajtott egy nagyot, majd rám mosolygott, és megszeretgette Naylee-t, utána Nolant is ugyanúgy, ahogy az imént engem. Végül apához lépett, azonban nem sok esélye volt odajutni hozzá, mert Nova olyan szorosan ölelte, hogy azon sem csodálkoztam volna, ha megfojtja.

- Nael! – tette a vállamra a kezét Michael papa. – Merre jártatok, fiam?

- 2023 szeptember tizenötödikén – kuncogtam fel, mire Michael papa felvonta a szemöldökét.

- Ez elég meglepő – reflektált Lucifer papa a háttérből.

- Nael – állt meg előttem remegő szájjal Novalie, majd kitárta a karját, és magához ölelt. Egy mély sóhaj keretében öleltem őt vissza.

- Egy idióta vagy – mormoltam neki.

- Tudom – szakadt ki belőle újra a sírás, mire megsimogattam a hátát, és megpusziltam a haját, hátha megnyugtathatom. El sem mertem képzelni, mit éltek át anyával az elmúlt héten, miközben mind azt hitték, hogy halottak vagyunk.

- Ne sírj! – szorongattam meg szeretetteljesen. – Mindenki jól van, látod? – toltam el magamtól, és csak a vállát fogtam tovább. Novalie-nak csak egy kósza bólintásra futotta, majd letörölgette arcáról a könnyeket, és Naylee elé lépett.

Futólag Michael papára pillantottam, majd leereszkedtem Lucifer papával szemben az asztal mellé. Miután apáék is kiölelkezték magukat ők is követték a példámat.

- Nos – kezdett bele Lucifer papa. – Örvendetes, hogy éltek, azonban meglepően sok minden történt, míg távol voltatok.

- Mi? – hajolt előre apa, habár elég nehézkesen, mert anya úgy csimpaszkodott rajta, mintha az élete múlna rajta. Mondjuk nem csodálkoztam, állandóan össze voltak nőve az elmúlt tizenhat évben is.

- Tekintve, hogy azt hittük, hogy tragédia történt, elképzelhető, hogy hoztunk pár rossz döntést.

- Például? – értetlenkedett apa.

- Kivégeztünk egy csordányi foglyot – rántott vállat Lucifer papa. – Illetve elég rondán összevesztünk Rafaellel a hibrid lány miatt, akit szó szerint követelnek.

- Micsoda? – kaptam fel a fejem egy másodperc alatt a hír hallatára.

- Aggódsz a barátnőd miatt? – szúrt oda apa, mire felsóhajtottam. Valamelyest igaza volt, nem volt ínyemre, hogy a mennyekhez kerüljön a lány, akit megfosztottam ártatlanságától. Azt akartam, hogy a közelemben maradjon.

- És akkor most mindenki azt hiszi, hogy halottak vagyunk? – tereltem a témát apa gúnyolódását figyelmen kívül hagyva.

- Nem – válaszolta Lucifer papa. – Nem szóltunk erről senkinek.

- De pontosan hova tűntetek? – hozta fel Michael ismét az őt legjobban érdeklő témát. – És mit csináltatok egy hétig, Nathaniel?

- Fél órát voltunk távol – közölte apa, mire lényegében mindenki szeme elkerekedett, aki nem volt velünk a kis kiruccanásunkon.

- Mi van? – csattant fel anya. – Akkor itt miért telt el egy hét?

- Nem tudom – pislogott rá apa. – Nem is értem.

- A lényeg, hogy itt vagytok – jelentette ki Michael papa. – Ez esetben szólni kéne Jayce-nek és Morgannek is, hogy ne aggódjanak tovább. – Őszintén reméltem, hogy Morgan nem tervezett idejönni. Jayce-szel, a nagybátyámmal szívesen társalogtam, de Morgan sokszor kiborító volt az állandó becézgetésével, ami annyiból állt, hogy „kicsi Nathan".

- Majd én! – lelkesedett Naylee, és már talpon is volt.

- Menj, kisleányom – hessegette Lucifer papa. – Addig megvitatjuk a másik leánnyal kapcsolatos problémát.

- Sziasztok! – villantott Naylee egy széles vigyort, majd elteleportált.

- Szóval, gyermekem – fordult felém Lucifer papa. – Úgy hallottam, hogy feleségül veszed a jövevényt.

- Apám, fejezd már ezt be! – kiáltott fel apa mérgesen. – Miért kell állandóan a kicseszett esküvőkkel jönni?

- Nem veszek én senkit sem feleségül! – szögeztem le, mielőtt mélyebben súrolhattuk volna ezt a témát. Főleg nem lányokat, akiket pár órája ismertem.

- Akkor csak vele háltál? – vonta fel a szemöldökét Lucifer, mire felsóhajtottam.

- Nem ejthetnénk ezt a témát? – forgattam a szemem. – Megtörtént, és?

- Használtál védszert?

- Papa! – tört ki belőlem. – Igen! Hagyjál már ezzel!

- Helyes! – csapott az asztalra. – Maradjon is így, fiú!

- Fú, baszki – mormoltam.

- Térjünk már a lényegre! – emelte meg a hangját apa. – Miért akarja Rafael a lányt?

- Rafael elmondása szerint a leány igazat beszélt, amikor először elsírta bánatát – magyarázta Lucifer papa. – Az anyját kivégezték évekkel ezelőtt, a nővérét pedig három napja. Veszélyesnek tartják.

- Nem értem – kotyogott közbe Nolan. – Akkor minket miért tűrnek meg?

- Ne legyél tufa, fiú! – mordult rá Lucifer papa. – Tisztában vannak vele, hogy mi lesz a sorsa annak, aki hozzátok ér, nem akarnak problémát. Azonban a leány nem tartozik a családunkhoz, ezért ki akarják írtani a problémát gyökerestül. Nem akarnak kósza hibrideket a földre, se sehova. Ráadásul ez a leány egy frissen átváltozott hibrid, aki még nem ismeri a korlátait, könnyen baleset történhet – fordította a fejét anya felé, miközben arra célozgatott, hogy annak idején anya kinyírta Gabrielt.

- Húsz éve ismételgetem, hogy nem direkt volt! – mérgelődött anya, mire apa csak felnevetett.

- Én pedig húsz éve minden alkalommal elmondom, hogy nem számít! – felelte Lucifer papa.

- És ha nem adjuk át? – kérdezte apa.

- Nos... nem tudom – rántott vállat Lucifer. – Nem konkretizálta, de kétlem, hogy idejönnének, kevés esélyük lenne, így gondolom, kiderül, fiam.

- Foglalkozni kéne a lánnyal – vetette fel Michael. – Megtanítani, hogyan védje meg magát.

Próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire nem én akartam lenni az az ember, aki a szárnyai alá veszi Luxot, de reményeim egy másodperc alatt dőltek össze, mint egy rosszul felépített torony.

- Nael! – pillantott felém apa. – Vállalod, igaz? Délután ráérsz, miután végeztél az iskolában.

- Hogyne – mormoltam, de szinte rögtön megbántam, hogy nem visszakoztam.

- Akkor indulj, keresd fel a leányt, és közöld vele, hogy holnap tanítás után találkoztok! – bökött Lucifer papa az ajtó felé.

◄◄ ►►
Sziasztok! Nos, ez a rész kicsit ilyen wtf lett, de sebaj, jól van ez ide, nem?