A bűntudat zabolátlanul döfködte hasfalam, mintha valaki egy iszonyatos gyomrossal ajándékozta volna meg felelőtlenségem. Nem volt elég, hogy szegény lány elvesztette az édesanyját, az apja már rég halott volt, a testvére fogságban, még én is rátettem egy lapáttal, és elvettem tőle valamit, amit már sosem fogok tudni visszaadni neki. Belegázoltam az ártatlanságába, pusztán azért, mert megkívántam őt.

Vajon ő is akarta, vagy csak azért ment bele, mert látta rajtam a magabiztosságot? Legalább sikerült élvezetessé tennem neki az első alkalmat?

A kérdések szinte felőröltek, ahogy végigrohantam a pokol tágas, növényekkel szegélyezett folyosóján. Az első szembejövő fél-ivadékot megkértem rá, hogy siessen Lux elé, és kísérje a harminckettes szobába.

Nekem nem volt merszem a lány szemébe nézni ezek után. Azonnal beszélni akartam Naylee-vel, többnyire azért, hogy tanácsot adjon. Mégis mit kellett volna tennem?

Abban biztos voltam, hogy ha ez valaha apám fülébe jut, akkor halott vagyok, így az egyetlen opció a húgom volt, akire az életem is rábíztam volna.

Egy nagy sóhaj keretében teleportáltam a Colonie-i házba, egyenesen a konyha közepére. Bárcsak ne tettem volna. Amint megérkeztem, öt szempár szegeződött rám. A testvéreim az asztalnál ültek, úgy tűnt, hogy apa éppen számonkérte őket, míg anya a pultnak dőlve álldogált.

- Te meg mit keresel itt? – szegezte nekem a kérdést anya, de nem bírtam felelni. Sokkos állapotban rogytam le Naylee bal oldalára a fa székre, majd futólag rápillantottam.

- Mi bajod van? – érdeklődött apa. – Furán viselkedsz.

- Semmi! – vágtam rá. – Minden rendben.

- Sikerült körbevezetni a lányt? – Mondhatjuk így is.

- Aha – bólogattam összeszorított szájjal.

- Remek – sóhajtotta apa. – Akkor megtennétek, hogy nem a kicseszett iskolában verekedtek?

- Az a faszfej kezdte! – fakadt ki Nolan. – Hagyjam, hogy megverjen?

- Nem, Nolan! – csattant fel apa. – Kerüld ki!

- Szerintem felfogták – mormolta anya. – Amúgy sem értem ezt az egészet. Úgy csinálsz, mintha te valaha elsétáltál volna, Nathan!

- Te mégis kinek az oldalán állsz? – háborgott apa rendületlenül. – Mit csináljak, Eleanor? Dicsérjem meg őket, amiért három embert kórházba juttattak?

- Nem! – válaszolta anya. – Csak túl van ez beszélve. Megtörtént, ez van. Majd legközelebb visszafogják magukat, igaz, Nolan?

- Rendben, legközelebb majd hagyom, hogy halálra verjenek – rántott vállat makacsul. – A kórházban tudtok majd összeszedni.

- Fejezd már be, Nolan! – kiabált Naylee. – Csak hagyd abba, mert semmi értelme ennek az egésznek!

- Tényleg nincs – tette hozzá Nova.

- Miattad alakult így ez egész! – förmedt Nolan Novalie-ra. – Te igazán befoghatnád!

- Miattam? – sikoltott éles hangon Novalie. – Én tehetek róla, hogy a faszkalap megfogta a seggem?

- Te pedig nehogy megszólalj! – lökött meg erőteljesen Naylee. – Tulajdonképpen a te hibád!

A székek, amin ültünk egyszeriben megemelkedtem alattunk, majd oldalra dőltek, amitől mindannyian a padlón kötöttünk ki.

- Befejeztétek? – érdeklődött apa. – Akkor keljetek fel, és mindenki menjen a dolgára!

Egy büdös szót nem szóltam, csak felkeltem a földről, majd felállítottam a széket, és leszegett fejjel megindultam az emelet felé. A súly, ami a vállamra nehezedett sokkal nagyobb volt, mint egy gyermeteg vita a családommal. Továbbra is bűntudatot éreztem, méghozzá akkorát, hogy szinte agyonnyomott.

- Nael! – kiáltott lentről anya. – Gyere vissza, kicsikém!

Összeszorított fogakkal fordultam vissza a lépcsőn. Nem akartam apám közelében lenni, eddig is olyan furcsán vizslatott. Biztosra vettem, hogy látta rajtam, hogy valami rendesen összezavart.

Besétáltam a konyhába, azonban apa szerencsére már eltűnt, ahogy a testvéreim is. Valószínűleg együtt távoztak a pokolba.

- Baj van, anya? – ültem vissza előző helyemre, majd rátámaszkodtam az asztalra.

- Elmondod, hogy miért vagy ennyire csendes, édesem? – sétált hozzám közelebb, majd helyet foglalt velem szemben. Végigmért zöld szemével, majd oldalra döntötte kobakját, amitől vörösesbarna haja oldalra esett.

Anyával mindig is közel álltunk egymáshoz, néha kicsit úgy éreztem, hogy rám sokkal több figyelmet szentelt, mint a testvéreimre. Persze ez nem volt igaz, de jól esett a törődése és a felém irányuló őszinte szeretete. Mindenki olyan édesanyára vágyott volna, mint amilyen az enyém volt. Kedves, nyitott, vicces és legfőképp ragaszkodó. Hozzánk, a gyerekeihez és az apánkhoz is.

A szüleim minden gondjuk ellenére megteremtettek nekünk egy olyan környezetet, ahol boldogan nőttünk fel, olyan emberekkel körülvéve, akik szerettek minket. Ezért is voltak számomra annyira fontosak. Nekik köszönhettem mindent, ami ma voltam, legalábbis a pozitív dolgokat. Az, hogy egy idióta voltam, és az agyam kicserélődött a farkammal, már abszolút nem rajtuk múlt.

- Nincs semmi – mosolyogtam rá, hátha elhiszi, de erős kétségeim támadtak, amikor hátradőlt a széken, és összefonta karját melle alatt.

- Nael, kicsikém – kezdett bele hunyorogva. – Volt idő, amikor nem láttam át ezen az édes álarcon – körözött a levegőben arcom felé mutogatva. – Viszont ez már a múlté, úgyhogy kérlek, mondd el, hogy mi a baj.

Sajnos értettem a célzást, mégsem gondoltam úgy, hogy az anyámmal kellett volna ezt megosztanom.

- Tényleg nincs baj, anyu – próbálkoztam tovább, de láttam rajta, hogy nem hitte el.

- Nael, tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem. Valami van azzal a lánnyal? Talán rájöttél valamire, amin mi átsiklottunk? – Valamire határozottan, csak az nem éppen az anyámra tartozott.

- Nem – ráztam a kobakom. – Nincs vele gond.

- Talán tetszik neked? – mosolygott rám halványan. Reméltem, hogy nem ült ki az arcomra a pánik, ami bensőmben körözött, mióta ott hagytam egyedül a halálra vált Luxot a fürdőszobában, miután megfosztottam a szüzességétől.

- Egy kicsit – vallottam be, hátha elengedi a témát, és betudja idegességem a puszta ténynek, hogy csinosnak találtam Luxot.

- Szép lány – szélesedett ki anya vigyora. – Miért nem hívod el magaddal valahova?

- Nem akarom – rántottam vállat.

- Nael, történt valami, azért viselkedsz ilyen furán? – hajolt közelebb hozzám.

Úgy döntöttem, hogy elengedem ezt az egészet, hátha enged a szívemet szorosan gúzsba fogó kötél szorítása.

- Lehet – ismertem be csöndesen. Nem mertem anyára nézni.

- De mi?

- Indokolatlanul nagy baromságot csináltam – bólogattam az asztalt szuggerálva.

- Mit, kicsim? – sóhajtotta anya. – Nyugodtan elmondhatod, tudod, hogy úgyis segíteni fogunk.

- Ezen nem tudsz már – szedtem össze a bátorságom, és belenéztem a szemébe. – Elvettem valamit, amit már nem tudok visszaadni.

- Nael, nem mondanád el normálisan? Vagy azt szeretnéd, hogy találgassak? – türelmetlenkedett.

- Talán jobb lenne, ha nem tudnád – feleltem egy perc hallgatás után. – Nem akarom, hogy apa megtudja, és azt sem, hogy titkolózz előtte.

- Nem értelek – ráncolta homlokát anya. – Miért nem tudhatja az apád?

- Mert csak kiakadna és ordítozna, ráadásul jogosan.

- Bármi legyen is az, valószínűleg így történne – nevetett fel anya. – Aztán segítene, édesem.

- Nincs min, anyu – kezdtem bele feszülten. – A lényeg, hogy egy idióta voltam, és bűntudatom van.

- A lányhoz van köze? – trafált bele, mire gondterhelten felsóhajtottam. – Szóval igen. Mit csináltál vele, kicsikém? Összevesztél vele? Esetleg... bántottad?

- Anya! – háborogtam egyből. – Miért bántanék lányokat?

- Nem tudom, Nael. Nem mondod el, így kénytelen vagyok találgatni! Nem, mintha ínyemre lenne ez az egész. Könnyebb lenne, ha beszélnél hozzám, kicsim.

- Ígérd meg, hogy nem mondod el apának – hoztam fel az alkut. – Akkor megtudhatod.

- Jó, megígérem – forgatta zöld szemét idegesen.

- Szóval... én... – motyogtam halkan. – Elképzelhető, hogy... le...lefeküdtem vele.

- Tessék? – támaszkodott az asztalra anya, és szinte áthajolt felém nagyra tágult szemmel. – Szerintem rosszul hallottam, Nael.

- Nem – sütöttem le a tekintetem. – Sajnos nem.

- De miért? – emelte meg a hangját anya. – És nem akarta, vagy most mi a franc van már?

- De! – védekeztem habozás nélkül. – Akarta, csak elfelejtette közölni, hogy szűz.

- A kurva életbe! – ugrott fel anya a székről, majd fel-alá kezdett járkálni a konyhába. – Nem értem, édesem. Elárulod nekem, hogy mégis mi vitt rá erre? Egyáltalán mikor volt erre időtök? Alig egy órája ismerted! Talán olyan nehéz lenne a gatyádban tartani a farkadat, kisfiam?

- Elrontottam – pislogtam anya felé nagyokat, igyekeztem kiskutya szemekkel bámulni rá, hátha megenyhül tőle.

- Oké – torpant meg, majd meredt rám elég dühösen. – Megtörtént, és elmondta?

- Nem – vékonyodott el a hangom. – Láttam.

- Szóval vérzett? – kérdezett rá telibe, mire kínomban csak egy bólintásra futotta. – Rendben, és ezután mit tettél?

- Elszaladtam – közöltem magabiztosan.

- Mi van?! – kiáltott rám feszülten anya. – Nem elég, hogy megdugtad, de még miután kiderült, hogy ez volt számára az első alkalom, ott hagytad egyedül?

- Mit kellett volna tennem? – meredtem döbbenten anyára.

- Talán vele maradni, és megnyugtatni? – tárta szét a karját. – Egy cseppnyi jóérzés sem szorult beléd, Nael Jones? Legszívesebben felpofoználak, kisfiam!

- Miért is? – csatlakozott hozzánk a nappali felől apa, mire megmerevedtem a széken. Annyira szét voltam zuhanva, hogy észre sem vettem, hogy visszatért.

Anya apára nézett, majd csípőre tette a kezét, de nem szólt semmit.

- Már úgyis mindegy – suttogtam szigorúan magam elé meredve. – Úgysem hagy békén, amíg meg nem tudja.

- Jól látod, fiam – sétált apa anya mellé. – Mi folyik itt, gyönyörűm?

- Fogalmam sincs, hogy kinek a gyereke az ott! – böködött felém anya nagy elánnal. – Egyszerűen nem hiszem el, hogy bármi köze van hozzánk!

- Mit csináltál? – förmedt rám apa. – Miért idegesíted az anyádat, Nael?

- Tudtam én, hogy inkább kussolnom kellett volna – emelkedtem fel a székről. – Anya, mondd el neki, én inkább lelépek.

- Nem! – parancsolt rám apa. – Itt maradsz, fiam. El ne merjél menni, mert amint megtaláltalak, magam rángatlak vissza!

Kifújtam a belém ragadt levegőt, majd visszarogytam a székre. Azt hiszem, eljött a végítélet.

- Essünk túl rajta – mormoltam az orrom alatt.

- A fiad teljesen kifordult önmagából – harsogta anya éles hangon. – Őszintén nem tudom, hol rontottuk el, Nathan.

- De mégis miért? – tudakolta apa. – Mit csinált, Luna?

- Ahelyett, hogy körbevezette volna azt a lányt a pokolban, inkább megdugta!

- Várj! – kacagott fel apa, mire a szemem elkerekedett. – Mi van?

- Igen! – toporzékolt anya. – Nael lefeküdt azzal a kislánnyal, ráadásul utána ott hagyta a faszba!

- Nem értem – nevetett tovább apa. – Nael, miért?

- Hagyd már abba a röhögést! – csapta hason anya apát. – Szerinted vicces elvenni lányok szüzességét, aztán faképnél hagyni őket?

- Mi van? – ismételte apa csodálkozva. – Beléd meg mi ütött, kisfiam?

- Semmi! – ráztam meg a fejem. – Elcsesztem, de mégis honnan kellett volna tudjam, hogy még nem volt senkivel?

- Legalább védekeztetek? – emelte meg a szemöldökét apa.

- Nyilván! – vágtam rá rögvest. – Azért ennyire nem vagyok hülye, apa!

- Nem értem, miért hagytad ott – fonta össze karját mellkasán.

- Megijedtem – vallottam be kisfiúsan.

- Így már értem, miért van magába roskadva a lány – morfondírozott apa. – Elég gondterheltnek tűnt, amikor az előbb beszélgettem vele. Azt hittem, csak az új hely, vagy az, hogy nincs senkije... erre kiderül, hogy a legnagyobb fiam megdugta, aztán ő is egyedül hagyta. Nem tettél büszkévé, fiú.

- És akkor ennyi? – kérdezte anya, zöld szeme csak úgy csillogott a méregtől. – Vagy esetleg este visszamész még egy menetre?

- Most megy vissza! – jelentette ki apa, mire rákaptam a pillantásom. – Odamész, és bocsánatot kérsz tőle, amiért egy seggfej voltál. Aztán megkérdezed tőle, hogy mennyire haragszik rád, és mindent megteszel, hogy helyre hozd.

- Én arra gondoltam, hogy inkább elkerülöm – hoztam fel újdonsült ötletem. Ezek után mégis mit mondhattam volna neki?

- Gyáva vagy? – esett nekem apa. – Tényleg, Nael, mi a szar ütött beléd? Egyáltalán hogy kerültetek ilyen helyzetbe?

- Így alakult? – fintorogtam. – Előfordul, nem?

- Nem! – válaszoltak egyszerre.

- Jól van... – forgattam tekintetem feszülten. – Beszélek vele!

***

A szívem hevesen vágtázott mellkasomban, ahogy immáron teljes öt perce Lux szobája előtt toporogtam. Odabentről halk levegővételek hangja szűrődött ki, így tudtam, hogy ébren volt.

Minden bátorságomat összeszedve kopogtam be az ajtón, ami sajnos túl hamar kitárult. Lux szeme elkerekedett, amikor meglátott engem, majd azzal a lendülettel hátrált is egy lépést.

- Beszélhetnénk? – érdeklődtem a lehető legkedvesebb hangomon. Lux összeszorította íves ajkát, majd egy aprót bólintott.

Beléptem a helyiségbe, majd bezártam magam mögött az ajtót, és szembe fordultam a lánnyal, aki szégyenlősen álldogált a szőnyeg közepén.

- Szeretnék bocsánatot kérni – kezdtem bele halkan. – Nem szabadott volna megcsókolnom téged, egy hiba volt. Sajnálom, hogy... rád másztam.

- Tessék? – suttogta maga elé meredve. – Én azt hittem...- tartott egy leheletnyi szünetet. - nem is tudom. Én nem sajnálom. Még sosem bánt így velem senki – rebegte félénken, orcája újfent piros színben úszott, ahogy szemembe nézve várta válaszom.

- Hogy? – döntöttem oldalra a kobakom. Megakadt a pillantásom a száján, és rögtön eszembe jutott, ahogy a falnak nyomva csókoltam, miközben mélyen benne voltam. Azonnal elhessegettem a gondolatot, ugyanis a farkam ismét rakoncátlankodni kezdett odalent. Valami döbbenetes módon kívántam ezt a lányt, mintha csak arra teremtették volna, hogy felállítsa a férfiasságom.

- Ennyire... törődően – súgta. – Abban a pár percben úgy éreztem, hogy számít valakinek a jólétem. - Inkább nem akartam mélyebben beleásni magam ebbe a témába.

- Akkor, ha jól értem, nem okoztam neked fájdalmat – vontam le a következtetést, de Lux összeszorította a száját. – Miért nem szóltál, hogy... szűz vagy?

- Egy kicsit fájt először – vallotta be ajkát rágcsálva. – Aztán meg... csodálatos volt. Én... akartam, de féltem, ha elmondom, akkor visszakozni fogsz.

- Értem – bólintottam semlegességet erőltetve magamra. Lux szerint csodálatos volt, és némiképp én is így éreztem, amikor benne voltam. Újra át akartam élni, aztán még ezerszer. – Akkor... örülök, hogy nem esett bajod. Sajnálom, hogy itt hagytalak, nem szabadott volna.

- Semmi baj – legyintett. – Én nem szóltam, érthető, hogy... kiakadtál.

- Oké – nyögtem. – Akkor majd találkozunk! – mosolyogtam rá futólag, majd nagy léptekben távoztam a szobájából, mielőtt válaszolhatott volna. Túl nagy volt a kísértés, hogy újra ajkamon érezzem az övét. Teljesen elvette az eszemet a lány. Lényegében én sem értettem, hogy pontosan mi a franc ütött belém. Még sosem volt rám senki ilyen hatással, Lux pedig érthetetlenül letaglózott a kinézetével és aranyos, félős személyiségével.

Nem is ismered! – ordított a bensőmben az angyal, aki általában a háttérbe húzódva szunyókált, és hagyta, hogy a démon kitombolja magát.

Tényleg nem ismertem, és talán az lett volna a legjobb mindkettőnk számára, ha nem is akarok közelebb kerülni hozzá, de valamiért mégis úgy éreztem, hogy nem maradhatok távol tőle.

Átszeltem a pokoli labirintust, majd egyenesen Naylee szobájába léptem be. Behajtottam magam mögött a nyílászárót, majd a húgomra néztem. Naylee ahogy észlelte érkezésem, leeresztette a kezében tartott telefont, majd ülésbe tornázta magát, és megpaskolta az ágyat maga előtt.

- Na, mi a helyzet? – vigyorgott rám, amikor lerogytam elé, mint egy zsák szemét.

- Akkora balfasz vagyok, Nay.

- Miért?

- Tudod, van az a csaj, aki ma érkezett – kezdtem bele, mire Naylee bólintott. – Sikeresen elbasztam a dolgokat.

- A lényeget mondd már! – lökte meg a vállam Naylee. – Tudod, hogy utálom a sok körítést. Bejön, vagy mi van vele?

- Lefeküdtem vele – közöltem vele, mire Naylee szája szó szerint leesett.

- Mit csináltál? – emelte meg a hangját.

- De nem is ez a legrosszabb, hanem az, hogy a csaj szűz volt, de nem szólt róla. Ráadásul valamiért folyamatosan azon gondolkodom, ami köztünk történt pár órája – vágódtam keresztbe Naylee ágyán. – Szerinted? – fordítottam felé a fejem.

- Mióta szedsz fel random csajokat a pokolban? – vihogott fel húgom.

- Úgy tűnik, hogy mától – nevettem fel én is. – De Lux olyan... más.

- Hibrid – jelentette ki Naylee. – Valószínűleg ezért látod annyira különlegesnek.

- Lehet – vizslattam húgom szív alakú arcát. Naylee buksiját rázva dőlt neki az ágy háttámlájának, majd a válla mögé söpörte derékig érő, barna haját, és megköszörülte a torkát.

- Beszélni fogok vele! – szögezte le markánsan. – Kipuhatolom, mik a szándékai, aztán ha normális, áldásom adom rátok.

- Te milyen kedves vagy, Naylee Jones! – vigyorogtam rá. – Én sosem adtam az áldásom Justinra, mégis titokban vele hemperegsz.

- Ez egy nyílt titok – forgatta kék szemét.

- Csak apa nem tudja – nevettem fel. – Szerintem Justin hamar megszabadulna a fejétől, ha kiderülne.

- Igen – húzta a száját Naylee, majd egyszeriben arca kivirult. – Képzeld el, Nael! – csapott egyet a párnájára izgatottságában. – Nova ma azt mondta, hogy van valami srác, aki elhívta randizni!

- Mi? – grimaszoltam rögtön. Nem örültem a hírnek, sőt... egyenesen feldühített. Novalie híresen naivnak bizonyult, és nem akartam, hogy ezért bárki kihasználja őt.

Úgy, ahogy te Luxot? – esett nekem könyörtelenül a lelkiismeretem, és csessze meg... igaza volt.

- Igen! – bólogatott Naylee. – Hatra megy át a sráchoz.

- Ma? – ültem fel gépiesen, majd felkaptam Naylee mobilját, hogy az időre nézzek. Délután fél négy volt.

- Igen! – vágta rá Naylee. – Állítólag aranyos a srác.

- Vagy csak meg akarja dugni, aztán eldobni!

- Nem vagy te egy kicsit álszent, öcsikém? – paskolta meg az arcom.

- Nem vagyok az öcséd! – közöltem vele, hátha elfelejti költői kérdését.

- Ha azt vesszük, hogy melyikünk a felelősségteljesebb és okosabb, akkor én vagyok az idősebb – vigyorgott rám. – Egyébként meg nagyjából három percet késtem! Nem igazságos, hogy ettől már a húgodnak számítok! Ráadásul én ekkora vagyok – mutatott apró termetére, amit anyától örökölt, majd rám fejét csóválva. – Te pedig magas vagy!

- Ezt ne rajtam kérd számon! – kuncogtam fel. – Ez anya hibája!

- Ne sértegesd az anyukám! – ráncolta homlokát mérgesen. – Inkább menjünk este Nova után. Nem bízom a srácban.

- Letépem a fejét, ha bántani meri – emeltem meg a szemöldököm, mire Naylee arcán egy ördögi mosoly kezdett körvonalazódni.

- Nem, öcsikém, én fogom!