– Jól hallottad – felelte nyugodtan. – Azt mondod, kijöttél egy deum ketrecből, Nael. Akkor most azt szeretném, ha megpróbálnál átváltozni.

– Én nem tudom, hogy kell – tiltakoztam nagy elánnal.

– Először én sem tudtam – mondta apa a helyzethez képest elég kiegyensúlyozottan –, aztán egyszer csak sikerült. Anyád unszolására mondjuk, és egy kövér, hosszú hajú bolti eladó lettem, de ez egy másik történet. A lényeg, hogy azt akarom, hogy megcsináld!

– Azt sem tudom, hogy néz ki Alexis – adtam tudtára halkan. Némi csalódottság vegyült a hangomba, ugyanis elég sok kétely megfogalmazódott bennem az elmúlt három percben. Lehetetlenség, amit apa kért tőlem. Csalódást fogok okozni neki.

– Nem kell Alexisnek lenned, én leszek Alexis, neked elég lenne felvenned az én alakom, és csendben megállni a szobában.

– Kétlem, hogy képes lennék erre – hajtottam le a fejem bűnbánóan.

– Hogy a picsába jöttél ki egy deumból, kisfiam?

– Felzaklattam magam, aztán arra gondoltam, hogy csak akarnom kell, és akkor sikerül – ismertem be. – Igazából miattad sikerült, apa.

– Büszke vagyok rád, Nael – veregette meg a vállam. – Viszont kérlek, higgy magadban, és tedd, amit kértem! Minél előbb megtudjuk, hol van Lux és Nova, annál előbb tudjuk őket kiszabadítani.

– Igen – hápogtam, mint egy szerencsétlen.

– Menj a tanácskozóba, és próbálkozz! Elmegyek addig a nagyapádért, mert rá is szükségünk lesz.

– Rendben – motyogtam elhalóan. Már megint úgy éreztem magam, mint egy ijedt kisfiú, aki legszívesebben elbújna az apja lába mögé. Szinte biztos voltam benne, hogy ez azért alakult így, mert sosem volt részem még hasonlóban. Azt is tudtam, hogy sosem érhetek fel az apámhoz, sosem lehetek annyira erős, mint ő, de igyekeztem mindent elkövetni annak érdekében, hogy megfeleljenek számára a tetteim. Legalábbis mostantól.

– Menni fog! – biztatott, majd bátorítóan rám mosolygott, és egy portálon keresztül távozott.

Lassú léptekkel hagytam el a börtönt, majd szeltem át a hosszú folyosókat a tanácskozóig, ahova benyitottam, és megálltam kellős középen. A szőnyeg közepén forgolódtam egy darabig csípőre szorított ököllel, és tanakodtam. Pont erre volt ez a hely, nem igaz?

Mi a fenét kéne tennem? – Csak ez pörgött az elmémben, mert ötlet híján, más nem is nagyon tudott.

Egészen addig kínlódtam, és elmélkedtem, amíg apa és Lucifer papa be nem sietett a helyiségbe.

– Nem sikerült? – szegezte nekem a kérdés apa, amint belépett.

– Nem is próbáltam – sütöttem le a szemem. – Nem tudom, hogyan kéne, apa.

– Jól értesültem róla, fiú, hogy kitörtél egy deum zárkából? – lépett elém Lucifer papa, így ráemeltem a pillantásom, majd kedvszegetten bólintottam. ¬– Minden elismerésem a tiéd, gyermekem!

Egy apró mosoly jelent meg az arcomon, amikor konstatáltam, hogy kivételesen nem szidott meg valamiféle légből kapott indokból, de hamar lehervadt, amikor rájöttem, hogy a szabadulásom édes kevés ahhoz, hogy megtaláljuk a húgom és a szerelmem.

– Na! – jött közelebb apa is, majd megállt a nagyapám mellett. – Próbálkozz!

– Valaki mondja el, mit tegyek!

– Képzeld el a személyt, akivé válni akarsz – kezdett bele rögvest Lucifer papa –, utána pedig hagyatkozz az erődre. Végtelenül egyszerű!

– Hát persze – szúrt oda apa szarkasztikusan, majd megforgatta a szemét. – Mindegy, csináld, amit mondott!

Hátráltam egy picit, majd az édesapámra néztem. Egyszerűbbnek éreztem az elképzelés részét, ha közvetlenül őt bámulom. Összegyűjtöttem a bennem lakozó erőt, de a manőver nem sikerült. Teljes hibrid formámban álltam előttük.

– Nem baj, fiú! – nyugtatott Lucifer papa. – Még egyszer!

– Az sem biztos, hogy képes vagyok ilyesmire – mormoltam az orrom alatt, hiszen magam sem hittem benne.

– Nael, bármire képes vagy, csak akarnod kell! – közölte apa teljes meggyőződéssel. Elképesztően sokat jelentett számomra a támogatása, így felvettem emberi alakom, majd újrapróbáltam, azonban ismét hibriddé alakultam. Ez így ment legalább tíz percen keresztül, és egyre csak ingerelt a saját bénaságom.

Lucifer papa felsóhajtott, láttam rajta, hogy megunta a szenvedésem. Azonban ennek ellenére egy büdös szót sem szólt, csak türelmesen várt. Nem is ismertem rá. Azt hittem, a harmadik balul elsült átváltozásnál erőszakosan kiabálni fog, de ezúttal nem így történt.

– Keress motivációt! – hozta fel apa. – Gondold át, miért teszed ezt. Valahogy kijöttél a ketrecből is, kisfiam.

– Igen – helyeseltem, s próbáltam felszívni magam, és úgy tenni, ahogy az apám és a nagyapám várta tőlem. Nem akartam kudarcot vallani, se csalódást okozni nekik.

A gondolataim cikáztak. Először a húgom arca jelent meg előttem, majd Luxé, és az, hogy megígértem neki, mindent megteszek a védelmének érdekében. Nem szerettem volna hazuggá válni. A félelem és az elvesztésüknek fájdalma valamit átfordított bennem. A kezem megremegett, amikor ismét arra kényszerítettem a testem, hogy megtörténjen a hőn áhított alakváltás.

– Valami történik! – csillant fel az apám írisze, míg Lucifer papa is helyeslően bólogatott.

– Csináld még, fiú! – tette hozzá.

Behunytam a szemem, és tovább koncentráltam. Az akaratomra és az aggodalmamra hagyatkozva igyekeztem az apámmá változni.

– Sikerült! – kiáltotta fel apa, mire összerezzentem, majd felnyitottam a szemhéjam, és rájuk pillantottam.

– Tényleg? – kérdeztem, azonban nem a saját hangomat hallottam vissza. Az ablak felé fordultam, majd eltátottam a szám. Valóban az apám ábrázata figyelt engem a visszatükröződésben.

– Gratulálok, gyermek! – mondta Lucifer papa, majd apámra emelte az íriszét. – Akkor fiam, te jössz!

– Én legyek Alexis? – grimaszolt, majd vett egy nagy levegőt, és egyszeriben megjelent előttem egy lány. Barna hajában szőke melírcsíkok húzódtak, míg barna tekintetét Lucifer papára szegezte. – Na, hogy festek, apám? – érdeklődött csajos hangon, mire önkéntelenül felkuncogtam.

– Nagyon elegáns vagy, leányom – eresztett el egy vigyort Lucifer, majd megköszörülte a torkát, hogy komolyra fordítsa a szót. – Induljunk ahhoz a mocskos, áruló gyermekhez, akibe annyi tisztelet és hála nem szorult, hogy mi oldalunkat erősítse a nehéz percekben. Legszívesebben lávával öblögetném a száját, amíg meg nem ered a nyelv, de ilyet mégsem tehetek, úgyhogy menjünk, gyermekeim!

Gyalog indultunk meg a különleges cellákat tartalmazó kisebb „pince" irányába. Némileg elégedett voltam, hogy sikerült megtennem, amire kértek, de ettől még ugyanúgy izgultam a csajok miatt. Őszintén reméltem, hogy nem esett bántódásuk.

Levonultunk a csigalépcsőn, ami a deumból készült ketrecekhez vezetett, azonban arra nem számítottunk, ami ott fogadott bennünket. Gedeon a zárka alján feküdt, mellkasát átszakították, kék írisze a semmibe révedt. Vörös vér csordogált a kőpadlóra. Az első reakcióm a döbbenet volt, aztán szép lassan hátratántorodtam, és megkapaszkodtam egy asztal szélében. Elárult minket. Elárult, mégis a testvéremként szerettem. Együtt nőttünk fel.

A légzésem szaporább lett, míg görcsösen szorongattam azt a rohadt fából tákolt asztalt. Csak meredtem az unokabátyám holtteste felé. A többiek is lefagytak egy percre, végül apa visszaváltozott a saját alakjába, ugyanis többé nem volt szükség rá, hogy Alexis legyen. De ez azt is jelentette, hogy egyre távolabb kerültünk Lux és Novalie megtalálásától is.

Lucifer papa is odalépett, majd megrázta a fejét. Nem bírtam továbbá rájuk figyelni, mert a gyomrom felfordult. Azt hittem, össze fogok rogyni attól, ami hirtelen rám tört. A testem feladta a küzdelmet, és magától változott vissza eredeti formájába, miközben lecsúsztam a fal mentén, és az unokabátyám hullája felé meredtem.

Haragudtam rá, de nem kívántam a halálát még akkor sem, ha sorozatosan rossz döntéseket hozott. Eltűnődtem rajta, vajon én is így viselkednék, ha az édesanyámról lenne szó?

Nem tudtam a választ, így csak bámultam Gedeon felé.

Apa kitárta a ketrecet, és leguggolt Deon mellé. A mellkasára tette a tenyerét, ha jól gondoltam, megpróbálta meggyógyítani. Eltelt legalább öt teljes perc, de a helyzet változatlan maradt.

– Túl régóta halott – nyögte ki apa, majd felegyenesedett, és megcsóválta a fejét. – Ki tette ezt?

– Bárki is volt, jól elfedte a nyomait – felelte Lucifer papa. – Nincs árulkodó szag. Egyértelműen valaki a palotából, ide Ahira nem juthatott le.

– A kurva életbe! – csattant fel apa, majd idegesen fel-alá kezdett járkálni. – Ez nagyon nagy baj. Mégis hogy mondjuk el...

– Nathaniel! – dörrent a nagyapám hangja. – Sajnálatos, hogy a gyermek életét vesztette, de cselekednünk kell, mielőtt a másik két leány is ugyanerre a sorsra jut!

– Mi neveltük fel! – szállt vele vitába apa, míg én ugyanúgy a hideg fal mentén kuporogtam. – Számodra lehet egy vállrándítás, de nekem nem!

– Nem erről van szó, fiú. Nyilvánvalóan nekem is fájdalmat okoz a gyermek elvesztése, de mindennek megvan a maga sorrendje. Itt nincs már teendőnk, míg a másik két kisleány veszélyben van.

– Nem fogom itt hagyni így! – fakadt ki újra az apám. Rég láttam ennyire szétesettnek.

– Felviszem a testét a tanácskozóba – válaszolta Lucifer papa. – Addig kapard fel a fiad a földről, és szóljatok a többieknek arról, ami történt. Nem fognak örülni, de nyilvánvalóan tudniuk kell, ne érje őket meglepetésként. – Ezzel odalépett Gedeon mellé, felemelte, és egy portálon keresztül távozott. Apa rám emelte a szemét, majd felsóhajtott, és felém nyújtotta a kezét.

– Jól vagy? – kérdezte, miután elfogadtam a segítségnyújtását, és talpra kecmeregtem.

– Nem tudom – vallottam be halkan. – Elég váratlanul ért...

– Engem is – vonta össze a szemöldökét, majd egyszerűen magához vont. Nem tiltakoztam, azt hiszem, szükségem volt erre. Úgy szorítottam az apám, mintha kötelező volna.

– Szeretlek, apa – motyogtam, mint egy kisfiú.

– Én is téged, fiam – húzódott el tőlem. – Belehalnék, ha veled vagy bármelyik testvéreddel történne valami... ehhez hasonló, úgyhogy... menjünk, és keressük meg a húgod.

– Hogy fogjuk így megtalálni őket? – tettem fel a legfontosabb kérdést.

– Nem tudom. – Apa az égnek emelte kék íriszét, majd vett egy nagy levegőt. – Menjünk, fiam, el kell mondjuk anyádnak, hogy Gedeon meghalt.

– Mondd el neki, apa – mormoltam. – Én nem akarok ott lenni.

Bőven elegendőnek éreztem, hogy első kézből láthattam Gedeont holtan. Nem akartam szemtanúja lenni annak, ahogy az anyám összeomlik. Minden bizonnyal én is így tennék, arra pedig nem volt idő. Helyette úgy határoztam, hogy megkeresem az öcsém.

– Ahogy gondolod – válaszolta. – Akkor menj, Nael, várj meg minket a szobádban.

– Oké – bólintottam, apa pedig tudomásul vette, és egy portálon keresztül távozott.

Megszaporáztam a lépteim, és megindultam Nolanhez. A szobájában találtam rá, az ágyon ülve. Amikor beléptem felém kapta a fejét, remény csillant benne.

– Nolan – rogytam le mellé. – Gedeon meghalt.

– Mi? – kérdezett vissza a kelleténél gyorsabban.

– Igen – motyogtam.

– Mi-mi történt? – nézett rám az öcsém eléggé meggyötörten.

– Nem tudjuk.

– Hát ez... egyre rosszabb lesz – temette az arcát a tenyerébe. Nem feleltem, mert igaza volt. Mit mondhattam volna? Talán azt, hogy én is elvesztettem minden reményem azzal kapcsolatban, hogy ráleljünk a lányokra? Ezt mégsem jelenthettem ki, így inkább a szőnyeget kezdtem szuggerálni. Ki kell találnom valamit...

Nem adhattam fel. Nem is terveztem, de a tanácstalanság teljesen rám telepedett. Az aggodalom táncot járt a bensőmben. Azon tűnődtem, hogyan varázsolhatnám oda magam, ahol Lux van. Még sosem próbálkoztam hasonlóval, így talán egy próbát megért volna. Azzal tisztában voltam, hogy a szüleim képesek odateleportálni, ahol a másikuk van, de nem ismertem ennek az okát. Vajon én is megtehetném, hogy egyszerűen csak megjelenek Lux mellett?

– Nolan! – ugrottam fel, ahogy átgondoltam a helyzetet. – Meg akarok próbálni valamit!

– Micsodát? – emelte meg a fejét, majd rám vezette kék pillantását.

– Arra gondoltam, hogy megpróbálnék odateleportálni, ahol Lux és Nova van, ha egyáltalán egy helyen vannak. Nem tudom, sikerülhet-e, de örülnék, ha velem tartanál.

– Minek, Nael? Elpáholt egy lány, nem vagyok én jó semmire.

– Fejezd már be! – löktem meg a vállát. – Szerinted kérném, ha nem hinnék benned?

– Nem tudom – rántotta meg a vállát nemtörődöm módon.

– Gyere már, kisöcsém, ha mondom! – kaptam el a csuklóját, majd felrántottam a matracról. A szeme nagyra tágult az erőszakosságomtól, mormolt valamit, amit nem értettem, de nem tett egyéb megjegyzést.

Nem engedtem el a karját, mert mindenképpen magammal akartam vinni. Szükségem lesz a segítségére, már, ha egyáltalán kilyukadunk valahol.

Lehunytam a szemem, és a mai napon már sokadjára koncentrálni kezdtem. Lélekben már teljesen leamortizálódtam, de tartanom kellett magam, így folytattam a tevékenységet. Az erőm cikázott a mellkasomban, csodálkoztam is rajta, mert ma bőven feszegettem a saját határaim.

Elhatároztam, hogy történjék bármi, én most odamegyek, ahol Lux van. Elég erősnek kellett lennie a köztünk lévő kapocsnak ahhoz, hogy sikerüljön. Ezt tartottam az utolsó lehetőségnek, így minden beleadtam.

A legnagyobb meglepetésemre egyszer csak eltűntünk. Amikor legközelebb kinyitottam a szemem, zavartan pislogtam körbe. A hely, ahova érkeztünk, túlontúl ismerősnek hatott.

– Nael – motyogta az öcsém. – Ez a pokol...

– Igen – fordultam egyet magam körül, de határozottan nem jártam még itt. Messze lehettünk a palotától, mert a vörös köd, ami jellemezte az egész területet, itt még durvábban elfedett mindent. Alig láttam valamit, pedig a látásom kimondottan élesnek bizonyult. Egy domb tetején toporogtunk, és bármennyire is akartam, nem értettem, miért ide kerültem.

Aztán végre megláttam: nagyjából húsz méterre tőlünk egy kőből épített ház helyezkedett. A szemöldököm ráncolva tettem felé egy lépést.

– Mi a fene... – mondta Nolan, amikor neki is feltűnt a picike kunyhószerű építmény.

– Odamegyünk! – jelentettem ki ellenmondást nem tűrő hangon, mire Nolan helyeslően bólogatni kezdett.

Nem is tétlenkedtünk tovább. Egymás mellett haladva, magabiztosan közelítettük meg a kicsiny házat. Amikor elé értünk, megálltunk. Ablaka nem volt, azonban egy fából készült ajtó hívogatóan pislogott ránk a jobb oldaláról.

Odaszökkentem elé, és kitártam. Hátrahőköltem, amikor a talpam besüppedt a homokba, míg a nap fékezhetetlenül sütötte fehér bőrömet.

– Az oázis? – nyögte az öcsém, miután becsukta maga mögött a fatákolmányt.

– Jó sokáig tartott! – csendült fel balról egy ismerős hang.