Szigorúan figyeltem az előttem álló unokabátyám. Nem tudtam eldönteni, hihetek-e neki, és azt is teljességgel megértettem, miért mondta neki apa azt, hogy nem bízik benne többé. Egész könnyen megúszta, holott elárult minket. Ha nem lenne családtag, valószínűleg már valamelyik cellában sínylődne.

– Kérlek, Nael! – könyörgött tovább. – Nekem is fontos Novalie! Csak adj egy esélyt, hogy végre valami olyat tegyek, ami nem a család ellen van, hanem mellette!

Megpróbáltam nyugalmat erőszakolni magamra, de meglehetősen nehezen ment. Azt akartam, hogy Lux itt legyen mellettem, és helyeseljen, hogy jó döntést hozok. Hiányzott, ráadásul oly' mértékben aggódtam érte, hogy azt szavakkal el sem bírtam volna mondani. Ezen kétségbeesett gondolatok alapján hoztam meg talán egy csapnivaló elhatározást.

– Vigyél oda! Most!

Gedeon bólintott, majd tett felém egy lépést, és megragadta a csuklóm. A következő másodpercben pedig elteleportáltunk. Egy raktárhelyiség elé érkeztünk, melynek tetején egy húsfeldolgozó cég logója díszelgett.

– Itt többször is jártunk – súgta Gedeon. – Talán... itt lesznek. Voltak itt ilyen furcsa ketrecek bent...

– Hol vagyunk egyébként? – fordultam egyet magam körül, de nem ismertem a környéket. Külvárosi, elhagyatott résznek tűnt.

– Iowában – felelte Deon. – Jobbra van Mason City, olyan... húsz percre légvonalban.

– Csodás! – sóhajtottam. – Akkor én most bemegyek oda!

Nem vártam meg az unokatestvérem válaszát. Odasiettem a vasajtóhoz, és kitártam azt. Belépve egy húsfeldolgozó üzembe kerültem. Bármerre néztem, régi gépek sokasra fogadott. A hatalmas térben középen néhány fémasztalt toltak össze. Rajtuk gumikesztyűk hevertek és néhány bárd.

A szemöldököm ráncolva lépkedtem beljebb. Nem kapott el a furcsa érzés, mely eddig minden alkalommal, amikor Ahira a közelben tartózkodott, de azért folytattam a hely feltérképezését.

– Várj meg! – szólt utána Gedeon, majd az oldalamra szegődött.

– Ismered a helyet? – kérdeztem tőle halkan.

– Gyere! – vette át az irányítást, és átszelte a tágas területet.

A raktár hátuljához érve egy szűk folyosóra érkeztünk, melynek oldalán több ajtó nyílt. Túl nagynak ítéltem a csendet. Ha lett volna itt bárki, már hallanom kellett volna a lélegzetvételeit.

– Deon, nincs itt senki – közöltem vele a nyilvánvalót. Amint kimondtam, Gedeon kicsapott egy ajtót, ami két ketrecet rejtett. A szag idebent ismerősnek hatott, szinte biztos voltam benne, hogy a húgom járt itt, azonban Luxot nem éreztem. Idegességemben megráztam a fejem, és a nyitott ketrec mellé léptem. Az anyag tapintása ugyanaz volt, mint a pokolban lévő különleges ketrecekének. Ugyanúgy deumból készült, mint azok.

– Nagyon sajnálom, Nael – szólalt meg mögöttem Gedeon, mire automatikusan megpördültem, de mire feleszméltem, az unokabátyám berepített láthatatlan erejével a ketrecbe, és rám zárta azt.

Feldúltan kapaszkodtam meg a rácsokban, de az erőm, mintha kiveszett volna belőlem.

– Miért? – ordítottam rá. – Miért csinálod ezt, Gedeon? – Tudtam, a rohadt életbe is!

– Ahira megígérte, hogy visszahozza az életbe az anyám, amennyiben mellé állok – emelte meg az orrát, én meg fújtatni kezdtem. Ostoroztam magam, amiért nem hallgattam a megérzésemre.

– Gedeon, az anyád halott! Lehetetlen visszahozni az életbe, mert a mennyekben van!

– Hazudsz! – emelte meg a hangját. – Ahira és az apám megmondták!

– Te nem vagy normális – válaszoltam szinte már vicsorogva. – Hát nem látod, hogy csak átbasznak? Neked teljesen elszállt az agyad, Gedeon? Mégis miért nem volt elég az, amit tőlünk kaptál? A szüleim a sajátjukként neveltek fel, te idióta! Mégis mi a fasz bajod van neked?

– Az, hogy nekem nincs anyám! – üvöltötte torka szakadtából. – Ha aznap Nathan és Luna nem jönnek el hozzánk, az anyám élne, Nael!

– Nem tudhatod! – folytattam én is kiabálva. – És akkor most mi a terv? A többiek szeme láttára hívtál félre! Itt hagysz?

– Nagyon egyszerű – ráncolta a homlokát. – Megmondom, hogy elrabolt Ahira. Csak előtte idecsalom Naylee-t is – mosolygott rám bánatosan. – Aztán... sajnos végeznünk kell Luxszal. Ez nem személyeskedés, de nincs szükség rá. Így is több tisztavérű hibrid létezik, mint kellene.

– Megháborodtál – ráztam a fejem indulatosan. – Gedeon! Együtt nőttünk fel!

– Sajnálom, de sosem vágytam erre – fordított nekem hátat. – És ezt Nathannek is megmondom, mielőtt megölöm.

– Nem tudod megölni az apám – vágtam rá automatikusan. – Sokkal erősebb nálad.

– Ismerem a gyengeségeit, Nael – pillantott rám futólag a küszöbről –, ő nevelt fel.

– Lucifer papának igaza volt! – ordítottam. – Addig kellett volna megölni téged, amíg volt rá lehetőség, mert ugyanolyan utolsó, áruló szar vagy, mint az apád volt, Gedeon! Élvezettel öltem meg, te faszkalap! – Természetesen ez nem igaz, de feltett szándékomban állt megmondani neki a magamét, ha már bezárt egy kalitkába, ami az összes erőmtől megfosztott. Halállal fenyegette a családom, a szerelmem és az apám. Azt kívántam, bárcsak sose került volna hozzánk.

– Sajnálom, öcsém – súgta, majd távozott.

Dühtől tajtékozva tettem egy kört magam körül. Legszívesebben rombolnék, de nem tehettem. Elgyengültem, mintha kitépték volna egy részem. Ezer gondolat szaladt át az elmémen. Nem tudtam, hogyan jelezhetnék a családomnak, pedig tudniuk kellett, hogy Deon Ahira oldalát erősíti. Hogy a francba nem vettük észre? Túlságosan jóindulatúak vagyunk, ez a mi bajunk. Második esély, persze! Lucifer papára kellene hallgatnunk, ő legalább józanon szemlélte a helyzetet.

Az idő vészesen telt. A fehérre mázolt, kisebb szobában kattogott egy óra a falon. Talán egy negyvenöt perce lehetettem bezárva, amikor eldöntöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Letérdeltem a ketrec közepére, és lehunytam a szemem. Apa szerint minden fejben dől el, amit pedig elfojtott bennem ez a bizonyos anyag, melyből a zárkám készült, itt volt bennem. Csak elő kellett hívnom. Gedeon jól mondta, ízig vérig hibridnek születtem, nem hagyhattam, hogy kifogjon rajtam néhány rács.

Megtámaszkodtam a tenyeremen, és koncentrálni kezdtem. Leginkább hinni. Hinni abban, hogy bármire képes vagyok, csak akarnom kell. Pont úgy, ahogy az édesapám tanította, mert aki fejben erős, az mindenhol az.

Elég sokáig mantráztam magamban a mondatot, és akartam. Olyan betegesen és akaratosan, mint még ezelőtt soha semmit. A bennem lévő féktelen energiát szerettem volna. Visszakapni azt, ami a lényem részét képezte.

Elképzeltem, ahogy kiszakad a deum a helyéről, én pedig kiszabadulok a fogságból. A váz megremegett. Szinte éreztem, ahogy egy erő körbefonja a rácsokat. A torkom elszorult, a levegő megrekedt a tüdőmben. A kezem megremegett, míg a szemem felöltötte igazi színét: éjfeketén tündökölt. Ahogy az a féktelen energia kirobbant belőlem, felkiáltottam.

Lihegve egyenesedtem fel, majd sűrűn pislogva konstatáltam, hogy sikerült. Megtettem a lehetetlent. A rácsok szó szerint leolvadtak körülöttem, még a helyiség falai is megperzselődtek. Elképedve vettem tudomásul, hogy ezt bizony én tettem. Kiszabadultam.

Amint elért az agyamig, hogy sikerült, felugrottam, és felöltöttem hibrid mivoltomat. Még a fekete szárnyam is kitártam. Izzott bensőmben a méreg. Tudtam, amint szembe találom magam Gedeonnal, utolsó vérig tartó küzdelem veszi kezdetét.

Nem is húztam tovább az időt, egyenesen a tanácskozóba teleportáltam, ahol feldúltan körbefordultam, de az az anyukám találtam itt.

– Mit csinálsz, kicsikém? – szegezte nekem a kérdést. – Hogy nézel ki?

– Hogy? – tudakoltam, miközben megpróbáltam végignézni magamon, de nem láttam változást.

– A szemed – sietett elém, majd közelebb hajolt hozzám. – A sok kis piros csík helyett már csak egy van középen. Elég... ijesztő.

– Jó, anya, most nem érdekel! – vágtam rá azonnal. – Hol van apa és Naylee?

– Naylee Michael nagyapáddal ment fel a földre kutakodni, míg az apád elkísérte Gedeont a lelkek tornyához.

– A kurva életbe!

– Nael...

– Anya, Deon Ahirával van! – adtam tudtára hadarva. – Átvert, és elcsalt, hogy ketrecbe zárjon!

– Micsoda...?

– Igen! – kiáltottam. – Oda kell mennünk azonnal, ahol apa van, mert Deon meg akarja ölni!

– Mi van? – értetlenkedett tovább az anyukám. – Ez egészen biztos?

– Igen! Nem érünk rá erre! – kaptam el a kezét, majd habozás nélkül a lelkek tornyához teleportáltam. A hídra érkeztünk, mely a lávatenger felett szaladt át, és vezetett egyenesen az emberek poklába.

– Most...

– Hol lehetnek? – forgattam a fejem feldúltan. – Anya!

– Édesem, én nem tudom... ne-nem érzed az apád jelenlétét?

– Nem – közöltem zaklatottan. – Anya!

– Nael, hiába ismételgeted, hogy anya, nem tudom kitalálni, hogy hol lehetnek! Egyáltalán milyen ketrecről beszélsz? Milyen épület?

– Deum ketrecekről, anya! – folytattam sietve, miközben felröppentem a magasba, és onnan kezdtem körbepásztázni a környéket.

– Hogy jöttél ki egy olyanból? – érkezett fel mellém.

– Csak... kitörtem – válaszoltam zaklatottan. – Majd megbeszéljük! A lényeg, hogy Deon Ahirával van, és megpróbál minket egyesével kiiktatni a képből, hogy elősegítse Ahira tervét. Apát és Luxot ki akarja nyírni, Naylee-t ketrecbe akarja dugni!

– Értem, ez nem jó hír – mondta anya, majd rám emelte a szemét. – Rendben, én elmegyek Naylee-ért, addig te indulj, és keresd az apád!

– De miért nincs itt? – fújtattam kínomban. – Mást nem mondtak?

– Nem, drágám – nyúlt a kezemért, majd megszorította. – Nem lesz semmi gond, Gedeon nem tud mit kezdeni az apáddal, szívem. Hidd el nekem!

– Remélem, anya...

– Induljunk, kicsikém, itt szemmel láthatóan nincs senki!

– Körberepülöm itt a területet – motyogtam aggódva.

– Vigyázz magadra! – szólt parancsolóan, majd elengedett, és elteleportált.

Amint az édesanyám eltűnt, megiramodtam előre. Természetfeletti sebességgel szeltem át az eget, de a kihalt pusztákon kívül másra nem leltem. Végső elkeseredésemben a kastély felé szálltam, és ott is tettem egy nagyobb kört. Szemmel láthatóan rossz helyen keresgéltem, így berontottam a palotába, és átkutattam a folyosókat. A cellablokknál jártam, amikor hatalmába kerített egy ismerős érzés. Apa a közelben volt.

Megtorpantam az vasajtó előtt, ami egyenesen a börtönbe vezetett, és beléptem. Vér és hamu illata szállt a levegőben, míg a falak dohos szagot árasztottak. Gyalog indultam meg előre, a szárnyam becsuktam, hogy ne akadjak fent a rácsokban, és magabiztos léptekkel bemasíroztam a cellák közé. Néhány fogoly felmordult, amikor elhaladtam előttük, de senkivel sem törődve törtem előre az úti célomhoz. Egészen a helyiség legvégébe meneteltem, oda, ahol a cellablokkok körkörös formát vettek fel.

– Fejezd ezt be, Gedeon! – csendült fel apa határozott hangja. Amikor megpillantottam, egyből elöntött a nyugalom. Az unokabátyám a kövön feküdt, az apám egy méterre tőle állt, és képességével szegezte a földhöz. Futólag rám emelte a szemét, majd visszafordult a Deon felé.

– Nael? – csodálkozott el az áruló, amikor apa mellé értem, és összefontam a karom a mellkasomon. – Hogy a picsába jöttél ki onnan?

– Talán alábecsültél – rántottam vállat. – Bekaphatod, Gedeon!

– Mi történik? – nézett rám apa fekete íriszével.

– Deon szerint megállít engem egy deum ketrec – válaszoltam hetykén. – Rosszul gondoltad, te barom!

– Kijöttél egy magad egy deumból? – meredt rám apa meglepetten.

– Ki én! Elég motiváló, amikor a családom életét fenyegetik – vágtam oda a szavakat szarkasztikusan. – És annak mától te nem vagy a része, Gedeon!

– Megdöbbentettél, fiam – mormolta apa, majd megrázta a fejét hitetlenkedésében. Nem csodálkoztam, azt hiszem, előttem még senki sem jutott ki a különleges zárkákból egymaga.

– Gondolom már rájöttél, hogy Ahira csapatában játszik – intéztem apához a mondatot.

– Miután megpróbált ledöfni, igen – válaszolta apa, de még mindig a fejét csóválta. – Csak nem értem, miért. Mit tett érted Ahira, amit mi nem adtunk meg, Deon? A sajátunkként neveltünk. Miért nem volt elég?

– Ahira az anyámat ígérte! – kiáltotta felhevülten. – Miattatok halt meg!

– Oké, lehet így is, Gedeon! – jelentette ki apa, majd megemelte őt a képességével. – Beraklak az apád cellájába, képzeld oda magad mellé, ha már ennyire ragaszkodsz azokhoz, akik semmit sem tettek érted. Nem vagy a fiam többé... – A mondat, melyet sosem akarnék hallani, főleg nem az édesapámtól.

Deon arcáról nem tudtam érzelmet leolvasni, ugyanis nem tudott megmozdulni, de a szemében láttam a kimondatlan fájdalmat. Azt, ami az ember lelkének legmélyére hatolva fúrja be magát az gondolatok tengerébe.

– Hol van Lux és Nova? – szegeztem neki a kérdést.

– Valahol – felelte nemtörődöm módon.

– Ha elmondod, hol van Novalie és Lux, visszahozom az anyád – jelentette ki apa olyan meggyőződéssel, hogy azonnal rákaptam a pillantásom.

– Ha képes lennél rá, már megtehetted volna – vágott vissza Gedeon.

– Sosem kértél rá – jött a válasz. – Áll az alku?

Csak az édesapám tudtam bámulni, mert nem értettem, mire készül. Azt sem, hogyan tervezi kivitelezni ezt az egész koncepciót, mikor Alexis lelke a mennyekbe került. Sejtettem, hogy valami turpisság lesz a dologban.

– Át akarsz verni – közölte Gedeon. – Abban az esetben megyek ebbe bele, ha te is ott tartózkodsz a szobában, és Lucifer papa is! Tisztában vagyok vele, hogy képesek vagytok átváltozni.

– Rendben! – egyezett bele apa, mire felvontam a szemöldököm. Mégis mit forgatott a fejében?

– De... – kezdtem volna bele a körülbelül egymillió kérdésem feltételébe, de apa nem foglalkozott velem, egyszerűen nyitott egy portált, és eltűnt az unokatestvéremmel együtt.

Széttártam a karom, majd hagytam visszaesni a combom mellé. Végképp nem értettem, mi történik, de az aggodalmam azóta sem csillapodott.

Kínomban visszaváltoztam emberi alakomba, de nem mozdultam. Reméltem, hogy az apám visszajön hozzám, és tüzetesen kifejti, mi fogalmazódott meg benne, amiért badarságokat beszélt Gedeonnal.

– Na, fiam – érkezett vissza elém, majd megragadta a mindkét vállam –, eljött a te időd!

– Tessék? – vontam fel a szemöldököm.

– Gedeon megbolondult – hozta fel, miközben folyamatosan állta kérdő tekintetem. – Azért mondtam neki ezt, mert reméltem, hogy nem gondolkodik tisztán, de szemmel láthatóan még nem szállt el teljesen az agya, így valami más jutott eszembe.

– Bezártad?

– Igen – bólintott.

– Hogy tervezed ezt kivitelezni, ha azt akarja, hogy te is és a papa is a szobában legyetek? – tudakoltam kíváncsian. – Miért nem indulunk inkább a keresésükre, ahelyett, hogy Deonnal szórakozunk?

– Mert nincs nyomuk sehol – eresztett el, majd tett egy lépést hátrafelé. – A nagyapád két pokolkutyával indult el, de nem fognak szagot, ami két dolgot jelenthet. Vagy meghaltak, vagy Ahira elfedte a nyomokat. Az egyetlen opciónk az, ha Gedeonból kiszedjük a pontos helyet.

– Basszus – mormoltam, ugyanis ez valóban elég borzalmasan hangzott. A feszültség egyre csak nőtt a mellkasomban. – És akkor?

– Azt akarom, hogy megpróbálj átváltozni! – meredt rám apa.

– Mi van? – kérdeztem vissza, míg bambán meredtem rá a döbbenettől. – Mit akarsz te tőlem?