A furcsa zajra, mely megütötte a fülem, csak a fejem forgattam. Folyamatosan hallottam a nevem az iskola udvara felől. Először azt hittem, megőrültem, aztán felismertem Ahira hangját. Nem teljesen értettem, mit akart tőlem, vagy egyáltalán mire számított. Eszem ágában sem lenne a szüleim ellen fordulni. Akkor inkább már a halál.

Amint jelezték, hogy leléphetünk, felpattantam a székről, és egyből a tanterem elé szaladtam, ahol a húgom írta a tesztet. Amikor kijött, megragadtam a kezét, és egyből a hátsóudvar felé kezdtem húzni.

– Hova megyünk, öcsikém? – érdeklődött türelmetlenül, így megtorpantam, majd szembe fordultam vele.

– Szerintem itt van Ahira – súgtam a szélnél is halkabban.

– Miből gondolod? – hajolt közelebb.

– A nevemet ismételgette legalább negyedórát át – csóváltam meg a fejem rosszallóan. – Az udvar felől hallottam a hangját.

– Nézzük meg! – jelentette ki Naylee, majd elrobogott mellettem, mint egy tank. Fújtatva kezdtem követni, nem akartam elhinni, hogy egy másodperc alatt a kezébe vette az ügyet, de tulajdonképpen meg sem kellett volna lepődnöm ezen. Az ikertestvérem mindig is ilyen volt.

A kijárathoz érve egyelőre még minden normálisnak tűnt. Naylee egészen a kültér leghátsó sarkáig menetelt, de többé nem éreztem a bizsergést sem.

– Hát ez zsákutca! – közöltem, miután beleszagoltam a levegőben. – De itt volt...

– Mit akar tőled? – pillantott rám a húgom.

– Hogy álljak mellé – fintorogtam.

– Ez hihetetlen – sóhajtott fel a húgom. – De... nem fontolgatod...

– Naylee! – kiáltottam rá a váratlanul jött bizalmatlansága végett. – Neked elment az eszed, kishúgom?

– Jó, csak mostanában elég sok minden történt. Megváltoztál, Nael. Mármint... mióta megölted Ardent, olyan más vagy. – A tekintetünk találkozott, viszont Naylee kék szeme ezúttal nem csillogott. Leginkább szomorúságot véltem belőle kiolvasni, és ez határozottan nem tetszett. Nem szerettem, ha a húgom bánatos. Én is az lettem tőle.

– Ez nem igaz – tiltakoztam egy fokkal halkabban, hátha megnyugtathatom. – Ugyanaz maradtam, Nay. Én... egyszerűen csak... nem tudom. Miért mondod ezt?

– Elhanyagolsz az utóbbi időben – lökte meg a vállam játékosan. – Az elmúlt két hétben még csak nem is beszélgettünk. Hiányzik, hogy az ömlengésed hallgassam, öcsikém!

– Sajnálom, Nay! – feleltem őszintén. – Kicsit összejöttek a dolgok, de ezt te is pontosan tudod.

– Mindegy, felejtsd el, amit mondtam! – paskolta meg a mellkasom, majd felsóhajtott. – Egyébként is Luxszal kell foglalkoznod. Tegnap dumáltam vele, miután hazajöttetek. Szegény nagyon fél.

– Miről beszélsz? – ráncoltam a homlokom.

– A próféciáról – hozta fel Naylee. – Valamiért biztosra veszi, hogy meg fog halni. Szerinte ez a sorsa, mert a családja is meghalt.

– Nekem nem említette – pislogtam nagyokat. Fájt, hogy a húgomtól kellett megtudnom, hogy a lány, akit szerettem, valójában így érez.

– Mert tudja, hogy te nem veszed komolyan. Vagyis... nem úgy – forgatta meg a szemét. – Te máshogy állsz hozzá, mert pasi vagy. Azt hiszed, megállíthatatlan vagy, közben meg nem. Biztosra veszed, hogy meg tudod védeni, de közben ez közel sem egyértelmű.

– Miért mondod ezt?

– Mert nem tudhatjuk, Nael. Azt sem, miről szól pontosan a jövendölés.

– Igen, de attól még alakulhat jól. – Őszintén reméltem, hogy így lesz. Egyet tudtam, én minden megteszek annak érdekében, hogy megvédjem őt.

– Nyilván – reflektált, majd ismét vett egy nagy levegőt. – Mindegy, menjünk haza! – Egyetértően bólintottam.

Miután letettük a házunk előtt a tegnap este makulátlanul visszaszerzett Chevroletet, egyenesen a pokolba teleportáltunk. Ott kétfelé indultunk. Én apához, hogy elmagyarázzam neki a helyzetet, míg Naylee azt hiszem, Novalie-hoz.

Az erkély mögötti folyosón átszelve bekanyarodtam a nagyterembe, majd odasomfordáltam a szüleim bársonyszéke mögé. Odalent Asmodeus szónokolt a foglyokról, míg apa rám sandított.

– Hogy sikerült? – fordította felém a fejét anya.

– Jól, viszont... majd szeretnék valamit mondani.

– Mit? – kíváncsiskodott anya, míg az apám elfintorodott.

– Mit csináltál már megint, fiam?

– Nathaniel, a démonok odakint már türelmetlenül várnak! – emelte meg lent a hangját Asmodeus. – Eleve havi egyszer hallgatjátok csak meg őket, így érthetően elégedetlenek! Ráadásul minden alkalommal, amikor megjelenik valaki, félbeszakítasz!

Apa felemelkedett a szenvtelen mondatokra, majd a korlát mellé lépett. Asmodeus tett hátrafelé egy lépést, elég hirtelen bizonytalanodott el.

– Hogy mondtad?

– Talán elragadtattam magam – mentegetőzött az ősdémon. – Sajnálom, Nathaniel. Nyugodtan, társalogj a fiaddal!

– Én is így gondoltam – felelte szigorúan apa, majd visszaült, és újra nekem szentelte a figyelmét.

– Annyira idegesítő – mormolta anya, majd ő is ismét rám emelte zöld íriszét. – Szóval mit is akartál mondani, kicsim?

– Szerintem Ahira készül valamire, mert a suliban beszélt hozzám – magyaráztam az aggodalmam.

– Nem értem – ráncolta a homlokát apa. – Leült melléd? Vagy megint dumáltatok?

– Nem – ráztam a fejem. – Csak hallottam a hangját, míg a teremben ültem. A nevem ismételgette.

– Ez nagyon fura – mondta anya. – Nagyon idegesít, hogy zaklat téged. Talán jobb lenne, ha nem mennél el innen, amíg meg nem oldódik ez a dolog.

– Szerintem is – helyeselt apa. – Nem akarom, hogy beszélgess vele! Majd felhívom McCoyt hétfőn, hogy rendkívüli... fontos családi vészhelyzet miatt nem mész iskolába egy ideig.

– És a többiek? – kérdeztem apám tekintetét állva. – Ha én nem vagyok elérhető, valószínűleg rászáll Naylee-ékre.

– Szerintem ne menjen senki! – dobta fel anya az ötletet. – Az lesz a legjobb, ha egy darabig mindenki itt marad. Ha megszűnt az Ahira probléma, majd újra mentek.

– Mégis mit mondjak, miért nem mennek? – háborgott apa.

– Szerintem egyelőre csak azt, hogy pár napig nem mennek – hozta fel anya. – Aztán ha újra járniuk kell majd, akkor beküldjük apát, és kilövi annak a szerencsétlennek az agyát. Gond letudva!

– Ez... egész jó – bólogatott elismerően apa, majd megfogta anya kezét. – Akkor legyen így!

– Király – vigyorodtam el. Felvidított, hogy egy ideig nem kell a gimnázium közelébe mennem.

– Ne örülj! – pirított rám az apám.

– Ki örül? – csatlakozott hozzánk hátulról Naylee, majd mellém helyezkedett.

– Én – feleltem továbbra is jókedvűen.

– De miért? – tudakolta a húgom.

– Nem kell iskolába járnunk, míg Ahira itt ólálkodik – magyaráztam a jó híreket.

– Hát ez borzalmas! – tört ki Nay. – Hogy találkozzak akkor Justinnal?

– Sehogy! – vágta rá apa habozás nélkül. – Egyébként sem hozzád való az a fiú, szépségem. Keress egy olyat, aki mondjuk...

– Nathan! – szólt közbe anya. – Ez nem a te döntésed! Ha Naylee-nek Justin tetszik és normális vele, akkor ne beszélj neki ilyeneket! Tudtommal neked sem jelölte ki az apád, hogy kivel lehetsz. Vagy talán tévedek?

– Mert én jól választottam – mosolyodott el apa huncutul, mire anya meglökte a vállát.

– Meg fogod szeretni Justint – állította Naylee apát szuggerálva. – Hidd el nekem!

– Nincs rá szükség – kuncogott fel apa. – Mire eljutnánk odáig, amúgy is meghal.

– Nathaniel! – húzta el anya döbbenten a nevét. – Hogy mondhatsz ilyet a kislányunknak?

– Csak vicceltem, Eleanor – forgatta a szemét.

– Gonosz vagy, apuci – görbítette le az ajkát Nay. – Nem szeretsz engem?

– Ugyanolyan mocskos érzelmi zsaroló vagy, Naylee, mint az anyukád – kelt fel apa a székből, majd megkerülte azt, és magához vonta a testvérem. Egy puszit nyomott a hajára, és ismét helyet foglalt.

– Anya – kapaszkodott Nay a bársonytrón háttámlájában. – Nem csinálsz nekem palacsintát?

– Mármint most azonnal? – kérdezett vissza anya, mire Naylee piciket kezdett bólogatni. Anya apára emelte a szemét, aki megrántotta a vállát.

– Menjél, gyönyörűm, csinálj a kislányunknak palacsintát! Asmodeus már amúgy is ideges odalent – biztatta apa őt.

– Te is kérsz? – érdeklődött anya unottan, míg zöld íriszét apára szegezte.

– Igen! – nevetett fel apa.

– Sejtettem, hogy hátsó szándékaid vannak – sóhajtott fel anya, majd felkelt, és rám rám nézett. – Te is velünk tartasz, igaz, drágám?

– Akár – egyeztem bele rögvest. Legalább Naylee is lenyugszik, ha töltök vele és anyánkkal némi időt.

A megbeszélés itt le is zárult, és átvonultunk az erkély mögötti folyosó végén elhelyezkedő konyhába, ahol nekiláttunk a tészta összekeverésének. Én nagyon lelkesen kiadagoltam a lisztet, majd tudatlanságra hivatkozva elsomfordáltam az asztalig, és leültem.

Miután anyáék elkészültek, Naylee is leroskadt mellém, míg anya nekilátott a sütögetéshez. A húgom felém fordult, majd hunyorogva rám pillantott.

– Mesélj, Nael, mi van most Luxszal?

– Igen! – lesett felém futólag anyu is. – Engem is érdekel!

– Együtt vagyunk – közöltem kicsit megilletődötten. Mi másról is lehetett volna szó, ha nem rólam?

– Igen, de engem nem ez a része érdekel! – csóválta meg a fejét Nay. – Hanem az, hogy szereted? Szerelmes vagy belé? – A kérdésre anya várakozón felénk fordult, még a palacsinta forgatót is a magasba tartotta, ahogy várta a válaszom.

– Igen – vallottam be a szemem lesütve. Nem értettem, miért, de zavarba jöttem.

– De cuki! – visított fel a húgom, majd beleborult a nyakamba, és szorosan magához ölelt.

– Jól van! – toltam el magamtól, míg anya csak kacagott Naylee erőszakos szeretgetésén. – Elég, Nay!

– Nagyon örülök neki, kicsikém – mosolygott rám anya, majd megfordított egy adagot.

– De ha már itt tartunk, elmondhatnád te is ugyanezt – emelgettem meg a szemöldököm, mire Naylee egy másodperc alatt lelombozódott.

– Nem tudom – motyogta. – Justin aranyos, de... azért nem nevezném szerelemnek. Apának amúgy igaza van, eltelik pár év, és én így maradok, míg ő megöregszik, meg ilyenek. Ráadásul titkolóznom kell előtte, ami tök gáz egy kapcsolatban.

– Ne aggódj egyelőre emiatt, édesem – bátorította anya. – Ha meg így érzel, akkor főleg ne.

– Tényleg! – kiáltottam fel, amikor eszembe ötlött valami. – Anya, mi van Gedeonnal és a terhes csajjal?

– Hát... Deon nem repes az örömtől – húzta el a száját. – Az apátok megmondta neki, hogy vállalja a következményeket. A lány meg nyilvánvalóan teljesen ki van borulva, amiért hazudott neki. Megértem.

– Ez gáz – reflektált Naylee. – Nem is értem, mi ütött Gedeonba! Teljesen meghülyült!

– Nem könnyű neki – kelt védelmébe anya. – Persze nem támogatom a random emberlányok teherbe ejtését, de valószínűleg nem szándékosan tette. Az Ardenes dolog meg... így alakult. Hibázunk, de az a lényeg, hogy tanuljunk belőle.

– Anya, mindig ezt mondod – támaszkodott a falapra Naylee. – De miért?

– Mert így van, kicsim – kuncogott anya. – A lényeg, hogy a saját lelkiismeretünkkel képesek legyünk elszámolni, a többi nem fontos. Aki szeret, az megbocsát.

– Mi volt életed legnagyobb hibája? – szegeztem anyának a kérdést, aki erre megfordult, majd elgondolkodva nekidőlt a pultnak.

– Nem is tudom – merengett egy darabig. – Sok meggondolatlanságot tettem, sokszor csak a saját fejem után mentem, de nem tudnék egy dolgot sem kiemelni, amit hibának fognék fel. Minden úgy lett, ahogy kellett neki. Ok, okozat – tárta szét a karját egy másodpercre, majd hagyta visszaesni a combja mellé. – De visszagondolva nem értékelek semmit hibaként. Akkor lehet annak tűnt, de az idő mindent megold.

– És bármi olyan dolog, amit megbántál? – folytatta a faggatózást Nay, míg anya kiszedte az elkészült édességeket egy tányérra.

– Az van – fordult vissza felénk anyu. – Talán azt, hogy nem szólaltam fel hevesebben, amikor sejtettem annak idején, hogy Arden nem jó szándékú. Akkor talán most nem négyen lennétek, hanem öten vagy hatan. Persze ez így nem feltétlen igaz, mert ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy, akkor valószínűleg most Michael nagyapátok sem lenne életben. Úgyhogy visszaszívom, így kellett lennie – bökött felénk a fakanállal, majd folytatta. – Akkor azt bánom a legjobban, hogy sosem voltam kellően szigorú veletek!

– Mert? – háborgott a húgom. – Miért mondod ezt, anyuci?

– Rosszak vagytok – mosolygott ránk. – Sokkal szigorúbbnak kellett volna lennünk veletek, de hát... én képtelen voltam rá, miután kihagytam majdnem két évet az életetekből – pillantott a padló felé.

– Anya, elárulom, hogy nem is emlékszünk rá – nyugtattam, hátha nem tűnik el az eddigi jobb hangulata.

– De akkor is! Látjátok? Ezt nagyon sajnálom és iszonyatosan bánom, hogy akkor nem tudtam megvédeni magam. Sőt, először el sem hittem, hogy a gyerekeim vagytok – rázta meg a fejét, majd a palacsintákat forgatva tovább beszélt. – Annyira hihetetlennek tűnt, és mégis igaz volt. Olyan édes kisbabák voltatok, és nagyon okosak. Na, meg borzasztóan féltékenyek. Amit te lerendeztél, kisfiam – mormolta az utolsó mondatot rosszallóan. – És persze Naylee is részt vett benne, mert miért is ne tette volna!

– Ez van – kacagott a testvérem.

– Na, igen – bólogatott anya, majd kivett két tányért, és elénk rakott néhány friss, forró finomságot.

– Köszi, anyuci – kezdett is bele Naylee a falatozásba. – Te vagy a legjobb!

Miután elfogyasztottunk pár darab ízletes palacsintát, én nyertem meg a feladatot, hogy szervírozzak az apámnak is belőle. Nem tiltakoztam, így megragadtam a tányért, és odavonultam vele az erkélyre. Levágódtam mellé az üres bársonyszékbe, és felé nyújtottam a tálat.

– Köszi – vette el tőlem, majd a lent álló piros szemű démonra emelte a szemét. – Folytasd csak, Bart, roppant érdekfeszítő eddig a mondandód!

Önkéntelenül kuncogtam fel, majd felhúztam a lábam, és elkényelmesedtem. Úgy döntöttem, folytatom a családi délutánt, ezúttal az apám oldalán.

– Nagyuram! – jajveszékelt tovább a sorban legelöl álló. – Tarthatatlan ez az állapot! A fiam fiának a feleségének a nagynénje már megint csak kötözködik velem!

– Sajnálom, Bart! – bólogatott apa teli szájjal. – Talán próbálj meg normálisan beszélgetni vele.

– Rendben, köszönöm, nagyuram! – hálálkodott, majd rögvest távozott.

A következő problémázó egy fél-ivadék volt. Fekete szemét egyenesen rám szegezte, majd összefonta a karját a mellkasán.

– Nagyuram! Nem vagyok hajlandó elmondani a gondot, amíg itt tartózkodik egy gyermek!

– Akkor kénytelen leszel egyedül megoldani – jött a kellemetlen válasz. – Nem fogom kiküldeni a fiam! Menj te! – A félig ember férfi felhúzta az orrát, majd sértődötten meglódult a kijárat felé.

– Szerintem megbántottad – súgtam apának, mire ő nemtörődöm módon vállat rántott.

– Majd megbékél, vagy nem. Nekem mindegy.

– Nagyuram! – lépett elő egy női, sárga szemű. – A tegnapi napon láttam egy betolakodót a palotában!

– Mesélj róla... Scillia? – tippelt apa a nevét illetően.

– Frilla vagyok!

– Bocs, néha összezavarodom, vagytok egy páran – grimaszolt apa. – Szóval?

– Egy leányt láttam! – jelentette ki izgatottan. – Még sosem találkoztam vele ezelőtt! Éppen a lelkek tornyánál végeztem a teendőim, amikor megjelent. Hibridnek tűnt, nagyuram! Fekete szeme és fekete szárnya volt – mutogatott vehemensem a kezével.

– És miért nem akkor jelentetted, Frilla? – kérte számon apa. Talán Ahira lehetett?

– Kegyelemért könyörgöm! – vált halálra a nő rusnya, beesett arca.

– Ne tedd, csak válaszolj a kérdésre! – harapott még egyet apa. Nagyon mulatságosnak ítéltem, ahogy bánt ezekkel a szerencsétlenekkel, akik általában teljesen értelmetlen dolgokat kérdeztek tőle.

– Azért, nagyuram, mert megjelent, körbenézett, majd el is tűnt! Nem értem volna időben a palotához!

– Értem, hát köszi, hogy jelezted! Menj, csinálj valami hasznosat, Frilla!

– Apa! – csapódott ki váratlanul odalent a nagyterem ajtaja, és berobogott középre az öcsém. – Rohadt nagy a baj, apa!

– Nolan... mi a baj? – kelt fel apa, hogy a korláthoz lépjen.

– Elmentünk Novával és Luxszal a plázába, mert vásárolni akartak, de... történt valami...

– Mi? – sürgette apa. – Gyere már fel, Nolan! Bármi is legyen az, szerinted a fél birodalomra tartozik?

– Nem! – kiabált a kistestvérem, majd egyszeriben eltűnt előlünk, és jobbról mellém lépett.

– Na? – érdeklődött apa. – Hol van a húgod és Lux?

– Elrabolták őket!

– Mi van? – tört ki belőlem rögvest. – Ki?

– Ahira! – meredt ránk kétségbeesetten. – Ahira vitte el őket!

►►◄◄

Sziasztok! Rossz hírrel érkeztem. Arra a döntésre jutottam, hogy a könyv lassan a végéhez fog érni. Azért alakul ez így, mert jelenleg úgy érzem, nincs több ebben a történetben. Így is sokszor azt éreztem, hogy csak kitöltöm a helyet értelmetlen jelenetekkel. :( 

Úgyhogy már csak pár fejezet van hátra. Kettő még biztosan lesz, aztán meglátjuk 30-ig meg tudom-e oldani. Köszönöm a megértést, és minden olvasásért elképesztően hálás vagyok nektek!♥