– Foglaljon helyet, Jones! – bökött az asztalával szemben elhelyezkedő székre McCoy. Nem volt ugyan ínyemre a dolog, de leereszkedtem vele szemben, és rászegeztem a pillantásom. A férfi megigazította az orrán csüngő szemüvegét, majd könyökét forgószékének karfájára támasztva, összefonta maga előtt az ujjait.

– Ezúttal mit csináltam? – érdeklődtem, miközben én is elkényelmesedtem a túlontúl ismerős ülőhelyen. Annyira sokszor foglaltam már itt helyet, hogy szinte a nevem is rávarrhatták volna.

– Semmit – felelte az igazgató, mire a szemöldököm automatikusan felszaladt. Akkor mégis mi a fenéért rángatott ide? Egyébként sem volt túl jó kedvem, de nem ígérkezett túl kellemesnek ez a társalgás.

– Akkor...

– Nael, észrevételeztem, hogy a csapnivaló magatartása ellenére, a jegyei átlagon felüliek. Elárulná nekem, hogy mégis mi a titka?

– Nem vagyok hülye – rántottam vállat. Egyébként nem számított nehéz dolognak az iskola, tekintve, hogy sokkal gyorsabban fogtam fel a dolgokat, mint az emberek. Számomra elegendőnek tűnt elolvasni egy szöveget egyszer ahhoz, hogy megjegyezzem a tartalmát. Na, meg ott volt nekem és a testvéreimnek Lucifer papa, aki nagy elánnal vetette bele magát az oktatásunkba. Szerinte kínos dolog bugyutának lenni, és ezzel apa is egyetértett, így mosolyogva nézte végig, ahogy megkínoz minket a tudással.

– Értem – rázta meg rosszallóan a fejét Mr.McCoy. – Ezen felbuzdulva, visszakerestem az apja érettségi eredményeit, és döbbenten vettem tudomásul, hogy egyedüliként az évfolyamban, szín jelesre vizsgázott.

– Jó neki – reflektáltam, de egyelőre nem tudtam, hova akar kilyukadni.

– Úgy érzem, maga és a húga tökéletes alany lenne arra, hogy részt vegyen egy versenyen, ahova az iskolák a legkiválóbb tanulóikat küldik.

– Bocsánat – szakadt ki belőlem a nevetés. Szürreálisnak éreztem a helyzetet. – Ez most valami vicc? Szinte hetente felfüggeszt, most meg azt kéri, hogy induljak valami nevetséges versenyen az iskola nevében? És azért én, mert az apámnak jó lett az érettségije?

– Az anyja száz százalékra teljesítette a történelmet! – hozta fel. – Egyébként elváltak a szülei? Sosem látom Eleanort, pedig annak idején szeretett a középpontban lenni. Talán ez megváltozott?

– Nem tudom, mi köze van hozzá – morgolódtam. Ez tűnt a legjobb taktikának. Mégsem rukkolhattam elő azzal, hogy az anyukám leginkább úgy néz ki, mint egy húszéves, ezért csak az apám tud bejönni, amikor rossz fát teszünk a tűzre.

– Igaza van – bólintott McCoy. – Valóban. Nem is igazán érdekel. Az jobban foglalkoztat, hogy vállalja-e vagy sem.

– Átgondolom!

– Amennyiben elmegy, megnyeri, és elhozza az iskolánknak a serleget, eltekintek a magatartásától, egészen addig, amíg nem öl meg senkit ebben az iskolában. Az sajnálatos módon a rendőrség hatásköre, és csodálkozom, hogy eddig nem történt még meg a maga családja miatt.

– Nem értem, mi baja van velünk – fontam össze a karom a mellkasomon. – Már feltűnhetett volna, hogy a legtöbb verekedést kiprovokálják.

– Ez nem egy kupleráj! Ide tanulni járnak az emberek! – McCoy szeme szikrákat szórt felém, így úgy döntöttem, ezúttal feladom.

– Rendben – rántottam vállat. – És hol is lesz ez a valami?

– Holnap, itt, a mi iskolánkban. Ezért is lenne fontos, hogy mi nyerjük el a címet ezen az állami versenyen.

– Oké, megcsinálom – egyeztem bele a békesség kedvéért. – Naylee-nek is részt kell vennie rajta?

– Igen, megyek, és beszélek vele is! Ugyanis a lányok és a fiúk külön kategóriába tartoznak – emelkedett fel a székről. – Érjen ide időben, Nael! Délelőtt tíz órára!

– Rendben – sóhajtottam lemondóan, majd én is felálltam. – Remélem értékeli, hogy magára pazarlom a hétvégém.

– Remélem, maga is, Jones, hogy még nem tanácsoltam el! – felelte pökhendin, majd az ajtó felé intett. – Menjen vissza a tanórára!

Inkább nem szóltam semmit, csak úgy tettem, ahogy kérte tőlem. Habár, ha jól emlékeztem, egyszer már eltanácsolt, csak nem emlékezett rá Michael papa jóvoltából.

A tornaterembe visszaérve csatlakoztam Luxhoz, aki rögtön arról érdeklődött, hogy mégis mit akart tőlem McCoy. Meglepődött, amikor elmeséltem neki, ahogy jómagam is, amint meghallottam.

Az iskolából hazaérve Naylee-nek első dolga volt elújságolni a szüleinknek, hogy miféle megtiszteltetés ért bennünket. Én nem így vélekedtem volna róla, de inkább nem firtattam. Jobban érdekelt, hogy Nolan megnyugodott-e már, és ha igen, akkor merre van. Novalie magával rángatta Luxot valamiféle lányos tevékenységre, így jutott időm az öcsém keresésére indulni.

Kényelmes léptekkel átszeltem a folyosót, majd benyitottam Nolan szobájába. Amikor meglátott, rám kapta a szemét, majd az égnek emelte.

– Megbeszéljük? – vágódtam le az ágyának végébe.

– Nem érdekelsz – duzzogott látványosan.

– Nolan, úgy viselkedsz, mint egy kislány! – vágtam hozzá gondolkodás nélkül, de rögtön megbántam, hiszen ez nem minősült célravezetőnek. – Tulajdonképpen mi a bajod?

– Az, Nael, hogy veled mindig mindenki kivételezik! Tök mindegy, mit csinálsz!

– Ez nem igaz! – válaszoltam habozás nélkül. – Tudod jól, hogy apa állandóan csak cseszeget! Pontosan ugyanannyira, ahogy akármelyikünket! De teszteljük le, ha szeretnéd!

– Mire gondolsz? – érdeklődött.

– Eszembe jutott valami vicces hazafelé – hoztam fel a gondolatot, ami a Chevroletben fogalmazódott meg bennem. Nolan pedig általában benne volt az őrültségekben, így nem féltem megosztani vele.

– Kinyögöd még ma? – szívta be a levegőt, láthatóan haragudott rám.

– Szerinted ment már végig valaki valaha a poklon kocsival? – vigyorogtam rá szélesen, mire Nolan oldalra döntötte a fejét, és felkuncogott.

– Lucifer papa őrjöngeni fog – felelte nevetve. – De... csináljuk!

– Tényleg, kisöcsém? – kacagtam vele. – De te viszed el a balhét! Amúgy is figyelemre vágysz!

– Oké! – ment bele azonnal. – Menjünk... de, mégis hogy hozzuk le ide az autót?

– Szerintem simán leteleportálunk vele – rántottam vállam nemtörődöm módon. – Megoldjuk! Gyere!

Nolan megcsóválta a fejét, majd felpattant az ágyról. Én is így tettem, majd portált is nyitottam a lábunk alatt. A Colonie-ban helyezkedő házunkba érkeztünk, ahol az öcsém felmarkolta a nemrégiben az előszobaszerényre helyezett kulcsot, majd meglódult kifelé.

Beálltunk a gépjárművel a garázsba, gondosan lecsuktuk a helyiség bejáratát – nehogy bárkinek is feltűnjön, hogy random köddé válik egy egész autó –, majd beültünk egymás mellé. Nolan foglalta el a volánt, míg én az anyósülésen terpeszkedtem.

– Mit tegyünk? – pillantott felém.

– Szerintem mindössze ennyit – ragadtam meg jobb oldalt a műbőrrel bevont műanyagburkolatot, és a velem szemben elhelyezkedő műszerfalat. Lehunytam a szemem, és koncentrálni kezdtem. Nem került sok erőfeszítésbe a művelet. Egy percen belül lezuhant a Chevy az alvilág kőkemény talajára. A palota elé sikerült érkezni, nagy ricsajjal, ugyanis négy kerékre esett anya kedvenc csotrogánya.

– Ez azért menő volt! – jegyezte meg az öcsém. – Mehetünk?

– Aha – eresztettem le az ablakot, Nolan pedig gázt adott. A kerekek pörögni kezdtek a poros földön, de végül csak sikerült kilőnünk. Legalább három kört tettünk a kastély körül, amikor eszembe jutott egy újabb őrültség. Azonban mielőtt megszólalhattam volna, az öcsém tette meg:

– Fel akarok állni a tetejére!

– Mármint...

– A kocsi tetejére, miközben te mész vele!

– Legyen így! – kacagtam fel vakmerőségén, de közben tudtam, nem eshetett baja. Mégiscsak hibridek voltunk.

Megálltunk a kocsival, Nolan pedig felmászott a tetőre, míg én behelyezkedtem a vezetőülésbe.

– Gyerünk! – csapkodta meg a tetőt.

Nem haboztam, rögtön gázt adtam. Nolan felkiáltott, míg én felkuncogtam. Úgy hallottam, különösen tetszett neki a kis kalandunk, mert hiába gyorsultam százra, ő még mindig izgatottan ordított. Reméltem, hogy ezzel a kis csínytevéssel sikerült elsimítanunk a testvérvitát, ugyanis én alapvetően nem haragudtam az öcsémre. Mindig is közel álltunk egymáshoz, és anyáék is mindig arra neveltek, hogy bármi történjék is, tartsunk ki egymás mellett. Persze gyermeteg összetűzések mindig akadtak, de ettől megmaradtunk ugyanolyan jó testvéreknek.

– Baszki, Nael! – üvöltötte az öcsém, de mire felocsúdtam, már teljesen mindegy volt. Egy másodpercre mélyedtem a gondolataimba, mindössze csak elmerengtem, így nem vettem észre a kisebb dombot, ami valahogyan elénk került. Akkorát ugrattunk, hogy Nolan lezuhant a tetőről, míg én két kézzel kapaszkodtam a kormányba, és igyekeztem megmenteni az anyukám kedvenc autóját. A képességemmel tartottam meg magam a levegőben, így tulajdonképpen egy lebegő kocsiban ültem. A szürreális helyzetre kiszakadt belőlem a féktelen nevetés. Eddig nem is tudtam, hogy képes vagyok ilyesmire.

– Ne szivass már! – röppent elém az öcsém. – Ez eddig miért nem jutott eszünkbe?

– Ülj be! – kacagtam vidáman. – Repüljünk Lucifer papa ablakához! Minden bizonnyal értékelni fogja!

– Igazad van – repült a túloldalra Nolan, majd szárnyát becsukva, becsusszant mellém az ablakon keresztül az anyósülésre.

Erősen koncentráltam, hogy ne dobjam le magunkat. A művelet, amit végrehajtottam, nagyon humorosnak tűnt, egészen addig, amíg el nem értünk a tanácskozó ablakához. Amikor a megfelelő magasságba emeltem az autót, hogy beintegethessünk az ablakon, mindössze döbbent tekintetekkel találtuk szembe magunkat. Lucifer papa szeme kitágult, amíg az apánk szemöldöke felszaladt. A háttérben Jonathan nyújtogatta a nyakát, és amint konstatálta, mi zajlik, egy vigyor szaladt át az arcán.

– Nathaniel! – hallatszott idáig Lucifer papa feldúlt kiáltása. – Már egymilliószor elmondtam, hogy neveld meg a szenvtelen, szerencsétlen gyermekeid! Mit keres egy gépjármű a birodalomban? Egyáltalán hogy hozták ide? Tégy valamit, fiú, mielőtt lávába repítem őket!

Apa ránk szegezte pillantását, majd jelentőségteljesen a talaj felé bökött.

– Lefelé!

Nolannel egyszerre tört ki belőlünk a vihogás a heves reakciókra. Valamire ilyesmire számíthattunk mindketten. Azonban ezúttal nem makacskodtam. Szép lassan leengedtem az autót a négy kerekére, egyenesen a palota nagykapuja elé.

– Szerinted hány folyosón kell tisztára mosnom? – hozta fel az öcsém, miután kiszálltunk a gépjárműből. Nos, nem kellett sok idő, hogy megkapja a választ, ugyanis apa elég hamar megjelent. Megállt előttünk, majd összefonta a karját a mellkasán.

– Nolan, Nael – kezdett bele egy mély sóhaj kíséretében. – Mit csináltok?

– Csak... jól érezzük magunkat! – válaszolta Nolan bólogatva.

– Mit keres itt a Chevy? – szegezte nekünk szigorúan a kérdést.

– Idehoztuk – rántottam meg a vállam.

– Apa – tett felé egy lépést a kistestvérem. – Mentél már végig a poklon kocsival?

– Nem igazán – válaszolta fejét rázva.

– És más ment már végig rajta?

– Nem!

– Akkor gyere! – vigyorgott rá Nolan.

– Komolyan, fiam? – kérdezett vissza apa, de nem tűnt haragosnak.

– Igen, menjünk egy kört! – csábította tovább az öcsém. – Aztán visszavisszük Colonie-ba.

Apa méregetett minket egy darabig, látszólag döntésképtelennek tűnt, végül legnagyobb meglepetésemre megindult felénk, majd elfoglalta a volánt. Az öcsémmel összepillantottunk, majd én bevágódtam hátra, míg Nolan az anyósülésre.

– Egy kör! – jelentette ki apa, majd felbőgette a motort, és kilőttünk. – Ez azt jelenti, hogy kibékültetek?

– Azt hiszem – felelte kimérten az öcsém.

– Nael?

– Szerintem igen – hajoltam előre a két ülés között.

– Remek! – vágta rá apa, majd a következő másodpercben rántott egy hatalmasat a kormányon. A váratlan fordulattól szó szerint beestem az anyósülés mögé.

– Megőrültél? – mormoltam, miközben feltápászkodtam.

– Néha úgy érzem – jött a felelet, majd újra drifteltünk egyet a Chevrolettel, de ezúttal már felkészülten vártam, így megkapaszkodtam a háttámlákban.

– Nathaniel! – Az ordítás, ami felhangzott, jóformán visszaverődött a környező kisebb dombokról. Lucifer papa a nagykapunál állt, vérvörös írisze minket figyelt. Apa felé kormányozta a kocsit, azonban ahelyett, hogy lelassított volna, gáz adott, így megdöbbentően nagy sebességgel haladtunk a nagyapám felé, kinek szeme sem rebbent, amikor egy centire tőle lefékezett az apám.

– Legalább úgy csinálhattál volna, mint aki megijed – szállt ki apa. Mi is követtük őt a testvéremmel, majd megtorpantunk Lucifer papa előtt.

– Nathaniel, fiú – morogta Lucifer papa. – Szerinted megrémiszt ez a masina? A legrosszabb esetben is csak megpöccint, estem én már nagyobbat is!

– Papa, ha már így felhoztad – csaptam le azonnal a felkínálkozó lehetőségre. –, nem mesélnél valamit még a múltról nekem?

– Mármint én? – mutatott magára tettetett csodálkozással. – Miért nem vonulsz el Michaellel, ahogy a szégyenteled húgod tette fél órával ezelőtt?

– Mert... én téged választottalak! – hoztam fel az első dolgot, ami eszembe ötlött, habár ez nem számított igaznak. – Megmondtam Naylee-nek, hogy mindenképpen veled beszélgetnék!

– Ez hazugság, gyermek – változtatta vissza a szemét kékké. – De eltekintek tőle ez egyszer. Már megtanultam, hogy engem sosem választanak, úgyhogy akár mehetünk is – fejezte be a gyászos monológot, majd apa felé fordította a fejét. – Nathaniel, vigyétek innen ezt a csotrogányt!

– Gyere, Nolan! – szólította őt apa.

– Te pedig velem, fiú – mért végig Lucifer papa. – Már, ha komolyan gondoltad, hogy társalognál velem.

– Igen!

A nagyapám hátat fordított nekem, és öles léptekkel meglódult a kastély irányába. Futólag apára pillantottam, aki felé bökött az állával, így felsóhajtottam, majd követni kezdtem. A tanácskozóig meneteltünk, ahol elhelyezkedtünk egymással szemben a kőasztal mentén.

– Mire vagy kíváncsi, gyermekem?

– Mesélj arról, mit csináltál, mielőtt apa megszületett – dobtam fel egy témát, amit némiképp érdekesnek találtam.

– Közvetlen előtte? Vagy tán kíváncsi vagy a hosszú évezredek történetére is? Mert, ha igen, akkor javaslom hozzál magadnak némi táplálékot, hetekig itt fogunk ülni.

– Közvetlen... előtte – nyögtem ki, mielőtt hosszadalmasan firtatná a jelentéktelen eseményeket is.

– Nem sok hasznosat – vigyorgott rám. – Következő kérdés?

– Komolyan, papa? – tártam ki a karom értetlenkedve.

– Igen, fiú. Az 1950-es év végén vásároltam meg a házat, mely Mason City-ben helyezkedik – felelte, majd összevonta a szemöldökét. – 1990 körül újíttattam fel. Előtte igencsak romos volt. Ez elegendő információ?

– Nem éppen – nevettem fel –, és unalmas is! Mondj valami izgalmasat!

– Nem tudok, fiú – dőlt hátra, és összefonta karját maga előtt. – Az életem egy unalom.

– Ezt te sem gondoltad komolyan!

– Talán nem – döntötte oldalra a fejét somolyogva. – Találd meg a módját, hogy legyen elég indokom felelni a kérdéseidre.

– Az nem elég, hogy az unokád vagyok?

– Nem igazán – fintorodott el. – Elég sok unokám van, gyermek. Több, mint amire számítottam.

– Csak öt – grimaszoltam már én is. – Az öt sok?

– A neveletlenségeteket elnézve, igen! – vágta rá keményen. – Ha csak te lennél, fiam, az is sok lenne!

– És akkor gondolj bele abba, mi lesz, amikor Natalie-nak is esetleg gyereke lesz vagy ott van Jonathan – hoztam fel, hogy felcukkoljam egy kicsit. – Akár tíz unokád is lehet! Vagy tizenöt, húsz!

– Gyermek, a jóindulatom véges. Jó szándékkal vagyok felétek, de ne ess túlzásokba, fiú! Nem fér bele több gyermek a szívembe. Így is néha úgy érzem, hogy többet aggódom, mint kellene. Nézz rám, mi lett velem! Tufa gyermekek miatt aggódom, ahelyett, hogy lelkeket kínoznék, és megölném az ellenszegülőket!

– Biztos megöregedtél – kuncogtam fel.

– Csak feszegeted a húrt állandóan, mint az apád, fiú! – rázta meg a fejét. – Fejezd be, és mondd, mire vagy kíváncsi!

– Például elmesélhetnéd, hogy milyen volt elbukni. – A tekintetünk találkozott, de Lucifer papa nem felelt, csak bámult rám, mintha valami igazán kínosat kérdeztem volna.

– Milyen? – pillantott le az asztalra. – Egyértelműen fájdalmas, gyermek. Én voltam az első arkangyal, aki elbukott. Hosszú évezredekig tartott megbarátkozni a gondolattal, hogy nem kellettem. Ez idő alatt sok bűnt követtem el, falvakat égettem fel, embereket kísértettem rosszra, de egy idő után beleuntam. Beletörődtem, hogy ezt a helyet kaptam büntetésül, így kénytelen voltam megkedvelni. Ha más nem, ez az enyém, most pedig már a családunké.

– És amikor Lilith és Belzebub fordult ellened?

– Nos, eléggé feldühítettek, hasonló érzések keringtek bennem, fiú. Ismét nem kellettem. Már másodjára. Elvették azt, amit nekem szántak. Elorozták a birodalmam! – emelte meg a hangját. – Bosszúra vágytam, de akkor még nem tudtam, hogy ezzel mekkora lavinát indítok el. De nem bánom, vannak dolgok, amit máshogy tennék, de összességében jól alakult, hiszen itt vagy te és a másik három akaratos, szenvtelen, mihaszna testvéred. Nem igaz?

– De – bólogattam. – És hogy voltál képes lefeküdni Lilithtel?

– Szorosan behunytam a szemem, fiam – felelte, mire kiszakadt belőlem a röhögés.

– Ugyan már, papa! Biztos nem így történt!

– Gyermek, azt szeretnéd elmesélni a tanórán, hogyan született meg az édesapád? Vagy tán valami furcsa fétised van, Nael?

– Nem, papa! Csak érdekelt volna – rántottam meg a vállam. – De mindegy, mesélj akkor valami másról. Mondjuk arról... – A szavam elakadt, amikor az ajtó kicsapódott, és berontott rajta az anyukám. Rám szegezte mérges, éjfekete tekintetét, majd a kijárat felé bökött.

– Gyerünk, Nael! Kifelé innen! – kiáltott rám, azonban nem teljesen értettem a hirtelen jött anyai szigort.

– Mi a baj? – keltem fel a karosszékből.

– Indulj, kisfiam!

– Tán rossz fát tett a tűzre? – szólt közbe Lucifer papa.

– Igen! – üvöltött az anyám. – Áll Colonie-ban egy lány a verandán, és azt állítja, hogy gyermeket vár tőled!

– Mi van? – kaptam fel a fejem.

– Én is ezt akarom megtudni! – folytatta anya fennhangon. – Indulj, kisfiam, mielőtt magam rángatlak oda!

– De mégis miből gondolod, hogy igazat mond? – lódultam meg kifelé, hátha nem tépi le a karom, ugyanis elég erősen rászorított, amikor mellé értem.

– Eszembe jutott, hogy aznap, amikor Lux megérkezett, első dolgod volt megfektetni! – ordított rám, miközben erőszakosan megtaszított a kétszárnyú ajtó felé.

– Hogyhogy nem apa jött? – érdeklődtem, miután elhagytuk a tanácskozót.

– Magamra vállaltam ezt a hálátlan feladatot! – harsogta, majd rákulcsolta a tenyerét a csuklómra, és rögvest elteleportáltunk. Colonie-ba érve, egyből a bejárathoz léptem, azonban a lányt, aki ott állt, még életemben nem láttam.

○•○•○


Sziasztok! Itt a huszonharmadik fejezet! A cím, ha valaki nem értené, milyen baromsággal álltam elő megint: Chevrolet - Hellrolet :D