Az elmúlt két hét az előzőekhez képest eseménytelenül telt. Egyedül Lux születésnapját ünnepeltük meg, amit a lány óriási csodálkozással fogadott. Szegény teljesen elérzékenyült, még el is pityeredett, amikor anya megjelent egy hatalmas tortával, ami akár egy hadseregnek is elegendő volna. Aztán természetesen ajándékokkal halmoztuk el, míg szegény megilletődötten ült. Elmondása szerint még sosem volt része hasonlóban, így szívmelengetően hatott, hogy némi örömet okoztunk neki.

Emellett a gyilkosságom után két nappal visszamentünk az iskolába. Aznap apa elkísért minket, és előadta McCoynak a nagymamánk drasztikus halálát, illetve azt, hogy ez mennyire megrázta a családunkat. Mondjuk Emma remekül érezte magát, igencsak messze volt a temetőtől, sőt, még a pokoltól is, ugyanis egy hete lelépett Jayce és Morgan oldalán.

Egyedül Gedeon maradt megrogyott állapotban. Lucifer papa minden erőszakos megnyilvánulása ellenére, apa nem zárta börtönbe. Hagyta, hogy a bűntudata dolgozzon, azt hiszem. Habár így is történt, hiszen egy ideje bezárkózott a szobájába, hogy magasabb szinte emelje az önmarcangolást.

Mondhatni minden visszatért a normál kerékvágásba, ami bizonyos mértékben elrettentőnek tűnt. Nem akartam gimnáziumba járni, végtelenül untam minden egyes percét, hiába tartott velem Lux.

Már csak egy kellemetlen dolog lebegett a szemünk előtt, méghozzá a Rafael által elmondott prófécia, mely egyelőre láthatatlanul, de ott volt.

A mai nap határozottan kiborítónak ígérkezett. Csak meredtem magam elé, miközben az angol tanár hevesen magyarázott valamiféle családfakutatásól, amiben nem különösebben akartam részt venni. Nem éreztem rá ingerenciát, hiszen a mi családunkban nem sok rejtély bújt meg.

Futólag Luxra pillantottam, aki hasonlóan csak pislogott a férfi felé, úgy láttam, neki sem különösebben tetszett az ötlet, miszerint mindenki beszélgessen a nagyszüleivel, és hozzon egy megható történetet a régmúltból. Minden bizonnyal megdöbbennének, ha tudnák, az én nagyapáimnak a múltja igencsak régre visszanyúlik.

Naylee hátranézett rám az első padból, egy huncut mosoly körvonalazódott az arcán, amitől én is halkan felkuncogtam. Valószínűleg ugyanarra gondoltunk.

– Ez egy baromság – mormolta Lux, mire bólogatni kezdtem. Én is így vélekedtem róla.

– Holnapra várom a beszámolókat! – zárta le a tanár a hosszadalmas monológját, nem sokkal ezután pedig ki is csengettek.

A folyosóra kiérve Naylee már várt ránk. Vigyorogva figyelt engem, amit csak egy fintorral jutalmaztam.

– Enyém Michael papa! – nevetett fel halkan.

– De miért? – sóhajtoztam kínomban. Nekem abszolút nem volt ingerenciám Lucifer papával társalogni a régi idők drámájáról. Két opció tűnt logikusnak: vagy egy kérdésre sem válaszol vagy három órán át beszél róla.

– Azért, öcsikém, mert Micheal papának egyértelműen sokkal izgalmasabb történetei vannak – karolt belém balról, míg a jobb oldalamon Lux fogta a kezem. Így haladtunk az ebédlő irányába.

– Jól van, nekem mindegy – morgolódtam az orrom alatt. – Nem is érdekel ez az egész!

– Szerintem tök jó! – lelkesedett a húgom.

– Aha, nagyon – forgattam a szemem. – Minden vágyam Lucifer papával szenvedni, Nay. Szinte már most fáj!

– Ne bántsd a papikám, Nael! – szidott a testvérem. – Ha szépen kéred, biztos válaszolni fog egy-két kérdésre.

– Minden bizonnyal így lesz! – fújtam ki a levegőt, miközben befordultunk a kajáldába, és elfoglaltuk a szokásos helyünket. Nolan és Novalie egyelőre még nem érkeztek meg, így hárman ültük körbe az asztalt.

– Merre van Justin? – érdeklődött Lux Naylee-re pillantva.

– Nemsokára jön – felelte a húgom. – Viszont képzeljétek el, elhívott a télváró bálra!

– Mire? – kérdeztem vissza.

– Bál lesz – grimaszolt Naylee. – Talán megvakultál, hogy nem látod azokat az óriás plakátokat, amivel telepakolták a folyosót, öcsikém?

– Nem figyeltem – ráncoltam a homlokom, majd Luxra emeltem a tekintetem. Látszólag semlegesnek tűnt, de biztos voltam benne, hogy szívesen részt venne egy ilyen eseményen, így a későbbiekben mindenképpen elő akartam rukkolni vele. Még annak ellenére is, hogy engem nem hozott lázba a dolog.

– Jones! – csendült fel egy srác hangja a bal oldalamról.

Felé fordítottam fejem, ugyanúgy, ahogy Naylee és Lux is. Jeremy állt ott, a srác, akinek kitörtem a kezét több, mint egy hónapja, amiért Novalie-t fogdosta.

– Te hozzám beszélsz? – tudakoltam kimérten.

– Igen! – emelgette meg a szemöldökét.

– Oké – zártam rövidre ezt a társalgást, majd magam elé pillantottam.

– Komolyan? – háborgott mögöttem a fiú. – Ennyire vagy képes? Eltörted a kezem! Legalább elnézést kérhetnél!

– Legközelebb nem fogdosod illetlen helyeken a lányokat, Jeremy! – válaszoltam a kelleténél hevesebben. – Nem takarodnál el innen? Vagy szeretnéd, hogy a másikat is kicsavarjam a helyéről?

– Egy erőszakos idióta vagy, Jones! – vágta hozzám a szavakat, ezzel hátat fordított, és elsétált. Így a legjobb, apa örülni fog, hogy nem kell újra az igazgatóval egy légtérben tartózkodnia.

– Ő volt az a srác, akiről még régebben meséltél? – kérdezte Lux, mire csak bólintottam.

– Egy igazi pöcs – minősítette Naylee, és jogosan.

– Na, csá! – vágódott le Nolan velem szemben, míg mellette Novalie foglalt helyet. Arca gondterheltnek tűnt.

– Neked mi bajod? – szegezte neki rögtön a kérdést Naylee. Akkor jól sejtettem, ha ő is észrevette.

– Semmi – duzzogott a legkisebb húgom. – Elegem van ebből az egészből!

– Reggel még nem volt semmi bajod – közölte vele Naylee.

– Igen, csak azóta találkoztam Ronalddal – hisztériázott Novalie. – Az a faszfej egész nap követett!

– Vigyük le a pokolba! – hoztam fel a javaslatot. – Csak pár napra!

– Persze! – támaszkodott az asztalra Nolan. – Szerinted anyáék nem akadnának ki?

– Szerintem nem – rántottam vállan semlegesen. – Nem kell nekik szólni, egyébként sem sűrűn járnak a börtönben mostanság.

– Te honnan veszed ezt? – emelte meg a szemöldökét Naylee.

– Nem tudom, csak gondolom – feleltem nemtörődöm módon. – De mindegy.

– Én támogatom! – csapta le a kezét Nova a műanyaglapra. – Vigyük, Nael! – Hevességén felkuncogtam, ugyanis nagyon vicces látvány volt, ahogy fújtatva bámult rám.

– Hívd át suli után! – nevettem tovább. – Vagy vidd be egy szertárba, és teleportálj vele le – hozakodtam elő a jobbnál jobb ötletekkel.

– Hagyd már abba! – lökött meg Naylee. – Tudod, hogy tényleg megcsinálja!

– Igen, és tetszene! – jelentettem ki magabiztosan. – Sőt, segítek is neki!

– Annyira idióta vagy! – sértegetett az öcsém fennhangon. – Miért nem tudsz két percig nyugton ülni, Nael? Nem tűnt fel, hogy csak gondot okozol?

– Nolan, ideje lesz befogni! – figyelmeztettem vészjóslóan.

– Nem fogom, Nael! – sziszegte az öcsém. – Vedd észre magad!

– Nem értelek! – hajoltam felé. – Neked is bajod lett hirtelen?

– Igen, te vagy a bajom – suttogta feszülten. – Az elmúlt időben csak bajt hozol ránk!

– Szerinted most van itt az ideje ezt megvitatni, kisöcsém? – döntöttem oldalra a fejem.

– Igen – meredt rám dühösen. – Pont most, mert megint valami szarságra bátorítasz valakit, akit nem kéne!

– Megint? – tudakoltam csodálkozva. Nem teljesen értettem.

– Igen, múltkor is miattad alakult olyan szarul minden! Rohadt idegesítő, hogy neked mindent elnéznek, míg a másikat halálra csesztetik!

– Te féltékeny vagy? – vontam le a következtetést, mire Nolan elvigyorodott, a következő másodpercben pedig leborultam a padról. Lux döbbenten bámult rám, Naylee csak vihogott, míg Nolan elégedettem somolygott. Nova inkább az égnek emelte a pillantását.

Hamar haragra gerjedtem, miután feltápászkodtam. Odasiettem az öcsém mellé, és megragadtam a karját. Nolan rám emelte kék szemét, majd vissza az övét szorongató kezemre.

– Most mi a terv? – kérdezte homlokát ráncolva. – Talán engem is megölsz? – Szóval innen fújt a szél.

– Hagyjátok abba, kérlek! – szólalt meg hosszú hallgatás után Lux. – Nael, nincs szükség erre!

– Ő kezdte! – mondtam nyugalmat erőszakolva magamra, de bensőmben forrongott a düh. ¬– Gyere, Nolan! – rántottam meg a karját. – Na, gyere, ha nem vagy gyáva!

– Hova, baszki? – emelkedett fel vegzálásomra. Nem haboztam, rögtön magam után kezdtem vonszolni a folyosóra, majd az első emeleten az egyik szertárba nyitottam be, és belöktem őt. Hallottam, hogy a lányok utánunk indultak, de nem foglalkoztam vele. Portálon keresztül érkeztünk a pokol palotája elé. Nolan akkorát esett, mint akit kidobtak a tizedikről. Felnyögött a fájdalomra, majd hamar felugrott.

– Te nem vagy normális! – kiáltott rám haragosan. – Most mit akarsz?

– Meg foglak verni! – ordítottam vissza, majd felöltöttem a hibrid formám. Nolan vett egy nagy levegőt, de nem tűnt rémültnek. Úgy láttam, felveszi a kesztyűt, és ez nyilvánvalóvá is vált, amikor ő is átváltozott. Meglengette fekete szárnyát, míg írisze is ugyanolyan sötétséget öltött, akárcsak az enyém.

A kezem ökölbe szorult, és a meglepetés erejével mögé teleportáltam. Kirúgtam alóla a lábát, mire az öcsém taknyolt egy hatalmasat. Nem került sokba felugrania, rögtön rám vetette magát, és belekarmolt az arcomba. A vérem kiserkent, így hamar lerúgtam magamról, és ezúttal én kerekedtem felül rajta. Egy pillanat alatt teleportált ki alólam, ami határozottan váratlanul ért, főleg azért, mert elkapta a szárnyam, és fellendített a magasba. Mikor jött bele ennyire Nolan ebbe?

Amint megtaláltam az egyensúlyom, lendületből felé repültem. Esélye sem volt kitérni előlem, mert számítottam rá, így korrigáltam a mozdulatot. Elkaptam a torkát, és levágtam őt a földre. Szerencsétlen megnyikkant, kereste a kiutat, de nem találta, így a képességet használta fel, amin mindketten osztoztunk, hogy eltaszítson magától. Egy gondolatába került ellöknie, méghozzá oly módon, hogy csúsztam vagy tíz métert a talajon.

Nolan hirtelen termett felettem. Ezúttal ő kapta el az én torkom, és nekiszegezett a kemény, poros talajnak. Nem titok, fuldokoltam a szorításától. Kíváncsi voltam, meddig megy el, így hagytam elernyedni a testem.

– Hé! – csendült fel apa hangja. – Nolan, mit csináltok?

– Jézusom, Nolan! – kiabált Novalie. – Most kinyírod?

Az öcsém elengedett, de előtte odavágott még kétszer a földhöz. Azt hiszem, ezúttal ő nyert, de nem bántam. A harctól kicsit kitisztultak a gondolataim, stresszlevezetésnek mindig tökéletes volt.

– Elment az eszed? – termett mellettünk apa, és megragadta Nolan felkarját. – Mit csinálsz?

– Természetesen, most is őt véded, mint mindig! – fakadt ki a kisöcsém. ¬– Gondolom elképzelhetetlen, hogy ő kezdte, igaz, apa?

– Nem, nem az, kisfiam! Ha nem tűnt volna fel, arra érkeztem, hogy a bátyád fojtogatod!

– Előtte ő tette velem! – üvöltözött tovább. – De nyilván minden alkalommal őt kell előrehelyeznetek!

– Nem értem, Nolan – tárta szét a karját apa. – Miről beszélsz?

– Arról, hogy kivételeztek vele, és minden szart eltűrtök neki! – mutogatott a továbbra is a földön csücsülő alakom felé az öcsém. – Engem meg anya elküld takarítani, mint egy csicskát! Őt pedig megdicséritek, miután kinyírta Ardent! Szerinted ez normális, apa?

– Szerintem nyugodjunk le egy kicsit! – pillantott körbe apa. A háta mögött már ott sorakoztak a húgaim és Lux is. Egyértelműen ők riasztották apát. – Oké, ti menjetek vissza az iskolába Naylee, gyerünk! Vidd a húgod és Luxot is, addig én beszélgetek a testvéreiddel.

– De engem is érdekel – motyogta Novalie.

– Novalie! – váltott apa szigorú hangnemre. – Menj vissza az iskolába! Szépen kértem, nem?

– Engem nem érdekel, apa! – állt elő húgom is a sérelmeivel. – Ha hallani akarom, hát fogom! Nem küldhetsz állandóan el! Nem vagyok tízéves!

– Ilyenkor mindig azon gondolkodom, hogy milyen lenne, ha nem lenne négy agyatlan, szenvtelen gyerekem! – tört ki apa is. – Nem fejeznétek be ezt a viselkedést? Mégis mi a franc ütött belétek? Mi nem felel meg? Az a ti bajotok, hogy minden a seggetek alá lett pakolva, mióta megszülettetek!

– Nathan! – sietett ki a kastély kapuján anya, már messziről kiáltozott. – Miért üvöltözöl ilyen csúnyán a kicsikéimmel?

– Azért, Eleanor – folytatta apa némileg visszafogottabban –, mert a két fiunk éppen fojtogatta egymást, amikor ideértem, míg Novalie már megint csak makacskodik! Mit tegyek, mi? Verjem el őket?

– Azt inkább ne! – reflektált anya, amint mellénk ért. – Mi történik?

– Most mondtam el – sóhajtott egy mélyet apa. – Nolan azt gondolja, hogy kivételezünk Naellel, míg Novalie ki van éhezve egy veszekedésre.

– Ez nem igaz... – kezdett volna bele legkisebb húgom. Én azóta is a porban hemperegtem, így lassan visszaváltoztam, majd feltápászkodtam onnan.

– Csend! – szólt rá apa. – Nova, egyszer az életben, nem tennéd meg, amire kérlek?

– Nem!

– De mire kérted? – fordult felé anya.

– Hogy menjen vissza az iskolába, amíg elsimítjuk a konfliktust, de képtelen rá!

– Jó! – nézett anya Novára. – Tényleg menj vissza a suliba, szívem. Megígérem, hogy majd elmesélem, mi a helyzet. Sőt, megmutatom, jó?

– Jól van – forgatta kék szemét a kisebbik húgom, majd futólag Naylee-re, aztán Luxra pillantott. – Haladjunk akkor, na!

Lux halványan rám mosolygott, mielőtt eltűntek, de Naylee morcos arca is feltűnt. Nem fogom megköszönni, amit tőle kapok, úgy érzem.

– Na, és akkor... – emelte ránk zöld íriszét anya. – Veletek mi van?

– Nolan haragszik rám – feleltem a kérdésre.

– De okkal! – kontrázott rá Nolan.

– Oké! Fejezzétek be, kicsikéim! – szólalt meg anya már-már mérgesen. – Nael, te menj iskolába! Most! Te pedig velem jössz! – ragadta meg az öcsém csuklóját, és nagy elánnal a palota felé kezdte cibálni.

– Nael, miért haragszik rád az öcséd? – érdeklődött apa immáron nyugodtabban.

– Felhoztam, miután Novalie elsírta, hogy Ronald zaklatta őt, hogy hozzuk le a srácot egy hétvégére ide – magyaráztam, miközben lesöpörtem a ruhámról a port. – Nolan pedig nekem esett, hogy mindig rosszra ösztönzök másokat. Aztán felhozta Ardent, meg ilyenek, de mindegy, apa. Menj, és nyugtasd meg, és mondd meg neki, hogy ne legyen ekkora nyomorék!

– Nael, ne hívd nyomoréknak az öcséd, mert nem az.

– Akkor ne álljon belém indokolatlanul!

– Ezúttal igaza volt, kisfiam – emelte meg apa a szemöldökét. – Nem cipelünk le embereket a pokolba!

– Miért nem? Szerintem simán lehetne!

– Nael, kérlek... – szívta be a levegőt. – Csak... húzzál vissza az iskolába!

– Rendben – rántottam meg a vállam. – De még nem végeztem ám!

– Ó, dehogynem, kisfiam! Talán tényleg ideje lenne lenyugodnod!

– Leszarom, apa! – kiáltottam feldúltan, majd várakozás nélkül visszateleportáltam az iskolába. A szertárban felrúgtam pár vödröt, majd kicaplattam a folyosóra. Zaklatottan közelítettem meg a tornatermet, de előtte még el kellett jutnom a szekrényemig, hogy előszedjem a megfelelő öltözetet belőle. Sebtében átöltöztem, majd besunnyogtam a terembe, ahol már nagyban röplabdáztak a többiek. Mr. Rogg rám emelte barna szemét, majd mogorván a jobb csapat felé bökött, ahol Lux is jelen volt.

Beálltam mellé, majd felsóhajtottam, mire megsimogatta a karom.

– Minden rendben? – kérdezte halkan.

– Ja – morgolódtam. – Nolan megbolondult.

– Biztos megbeszélitek – fordította felém a fejét, és rám mosolygott. Legszívesebben magamhoz rántottam volna, hogy megcsókoljam íves ajkát, de sajnos ennyi ember előtt, egy tanóra kellős közepén nem tehettem. Így megmaradt nekem a látványa.

– Gondolom – motyogtam száján elidőzve, végül beléptem elé, és egy nagyon gyors, pici csókot nyomtam elnyílt ajkára.

– Nael Jones! – Majdnem összerezzentem McCoy hangjára. Abszolút nem számítottam rá, hogy felbukkan, hiszen ma nem vertem meg senkit.

– Igen? – pislogtam felé, miután váltottam egy jelentőségteljes pillantást Luxszal.

– Kövessen! – Sarkon fordult, és nagy léptekkel meglódult a kijárat felé. Kínomban az égnek emeltem a tekintetem. Nem akartam elhinni, hogy már megint történt valami. De ezúttal ötletem sem volt, hogy mégis mit tettem.