Arden úgy bámult minket, mint egy tigris, aki bármikor becserkészheti az áldozatát. Mögötte Gedeon vesztegelt, nem mert a szemünkbe nézni. Nem voltam meglepve, a helyében én is annyira mélyen szégyelltem volna magam, hogy inkább választanám a biztos halált, mint a családom előtt való megszégyenülést. Amit Deon tett megbocsátható ugyan, mégis roppant mód dühítő. Mivel érdemelte ki az anyám és az apám azt, hogy ellenük forduljon?

Legszívesebben magam esnék neki az unokabátyámnak, de úgy tűnt, hogy egyelőre csak farkasszemet nézünk Ardennel, és nem lendülünk akcióba.

Arden apa válaszára várt, miután alkut ajánlott neki, de apa csak a fejét rázta nemtetszésében.

– Milyen alkut? – kérdezett vissza végre. Eközben megragadta a karom, és mint egy védelmező apuka behúzott maga mögé.

– Nem teszem tönkre az életetek, cserébe átadjátok Alexis lelkét – hozta fel Arden, mire elhúztam a szám oldalra. Alexis már nem tartózkodott a pokolban, így ez elég nehezen kivitelezhetőnek tűnt.

– Alexis lelke nincs a pokolban – mondta ki hangosan anya azt, amit az imént én is átpörgettem magamban. – Felment – bökött jelentőségteljesen a plafon felé.

– Micsoda? – kapta fel a fejét Gedeon. – Nincs... a pokolban?

– Nincs! – erősítette meg apa.

– Hazudtál! – kiáltott fel Deon, mérges démon szemét egyenesen az apjára szegezte. – Hazudtál nekem!

– Fejezd be, Gedeon! – parancsolt rá Arden, de Deon nem hátrált meg. Tett egy lépést az apja felé, a keze ökölbe szorult.

– Azt mondtad, ha segítek, visszahozod őt!

– Nem látod, hogy próbálkozom? – szállt vele vitába Arden.

– Ne legyél már buta, Gedeon! – tört ki anyából. – Nem hiszem ezt el! Hogy hozhatná vissza, hm? Naelnek sem sikerült! Akkor neki – bökött Arden felé lenézően. – mégis hogy menne? Teljesen elment az eszed? Kifordultál önmagadból?

– Sajnálom! – pillantott rá Deon, majd visszaszegezte tekintetét az apjára. – Mindenkinek igaza volt, nem vagy te más, csak egy hazug szar!

Arden arca megfeszült a sértésre, Gedeon pedig nekirepült a falnak. Apára pillantottam, de egyelőre nem mozdult.

A bűntudat újfent belém marta éles fogait. Ismét tudatosult bennem, hogy ezt az egész galibát én okoztam. Egy furcsa gondolat fúrta be magát az elmémbe. Talán véget kéne vetnem ennek?

Arden egyenesen Gedeont fixírozta, miközben a falnak szegezte. Aztán egyszeriben megemelte a kezét, ugyanolyan módon, ahogy minket repített vissza 1953-ba. Nem agyaltam tovább. Egy aprócska gondolat volt mindössze, Arden teste összecsuklott. Gedeon a padlóra zuhant.

Megöltem. Én. Én tettem.

Egy kicsit hátratántorodtam, ahogy a leszakadt feje oldalra gurult. A szőnyeget vér terítette be.

A szüleim egyszerre fordultak felém. Tekintetükből csak úgy sugárzott a döbbenet. Csalódást okoztam volna? Nem tudtam, de tartottam tőle. A helyiségre néma csend telepedett, legalább két percig mindenki engem bámult.

– Nael? – szólalt meg csöndesen anya. – Mi-miért csináltad ezt?

– Én... hoztam vissza – adtam meg a választ, ami alapján meghoztam ezt a súlyos döntést. – Gondoltam, eltakarítok magam után.

– Ugye... nem azért tetted, mert reggel azt mondtam...? – meredt rám apa meglepetten.

– Nem – ráztam meg a fejem. – Nem azért.

Egy halk sírás törte meg a megilletődött másodperceket. Gedeonra emeltem íriszem, aki arcát tenyerébe temetve ült a fal mentén. Nem tudtam eldönteni, hogy az apját siratja, esetleg a helyzetet vagy... engem szán.

– Deon? – sietett hozzá oda anya, majd leguggolt elé, míg apa folyamatosan engem szuggerált. Nos, határozottan csalódottság szagát éreztem a levegőben. Én sem voltam büszke magamra, se arra, amit tettem, de a probléma megszűnt. Innentől már az én keresztem, én cipelem magammal, amíg élek.

– Luna, annyira sajnálom! – hüppögött Gedeon. Megrendítő látványt nyújtott, ahogy ott görnyedt a földön. – Könyörgöm, bocsássatok meg nekem! Én elhittem neki... elhittem, hogy visszaadja az anyukám!

– Ne sírj, drágám – vonta az ölelésébe anya. – Mind követünk el hibákat.

– Megértem, ha inkább engem is kinyírtok – sírt tovább, míg én megrökönyödve álltam. A lábam földbe gyökerezett. Bevallom, egy kicsit megzavarodtam, és egyben fel is zaklattam magam. A tettem immáron visszavonhatatlan volt, ahogy Gedeoné is. Azt hiszem, önmagamra jobban haragudtam, mint rá. Ő csak az anyját akarta, míg én visszahoztam egy olyan embert az életbe, aki kizárólag elvett a családunktól, hogy utána megöljem. Meggyilkoltam.

– Jól vagy? – tette a vállamra apa a kezét, de nem jött szó a számra. Csak meredtem a hullára és a vértócsára. – Nael? – Egy aprót bólintottam. – Biztos, fiam? – folytatta az aggodalmaskodást, miközben megemelte az állam, hogy a szemébe nézzek. Nyeltem egy nagyot, de továbbra sem feleltem. Teljes káosz uralkodott bennem.

– Most... – nyögtem, de nem bírtam folytatni. Az érzéseim csapongtak, a fejem zsibongott. A bűntudat, mintha darabkákat vájt volna ki belőlem. Talán elhamarkodottan cselekedtem, s erre Gedeon keserves zokogása sem segített rá.

– Nael! – szólított újra apa, de nem ment. A szavak belém ragadtak. Lesokkoltam, de szó szerint. Sosem gyilkoltam szándékosan. Tisztában voltam vele, hogy kisbabaként történt egy incidens, amire személy szerint nem is emlékeztem, mert körülbelül másfél éves lehettem, de a mostani fejemmel egyszerűen nem bírtam feldolgozni a pillanat hevében a saját döntésem súlyát. Elvettem egy életét, és ez oly mértékben megrázott, hogy teljesen lefagytam. Magam sem tudtam, hogy ennyire gyenge volnék, de ezek szerint így volt. Nem számoltam a tettem érzelmi következményeivel.

– Csinálj már valamit vele, Nathan! – zökkentett ki anya zaklatott hangja.

– Gyere! – ragadta meg apa a karom, majd elhúzott a kanapéig, ahova lenyomott. Leguggolt elém, majd felpillantott rám. – Beszélj hozzám, kisfiam!

– Én... nem tudok – suttogtam elhalóan.

– Most mi történik? – faggatott tovább. – Mi a baj? Mire gondolsz?

– Csalódtál bennem, igaz? – meredtem apa kék szemébe, mire ő felkuncogott, majd leült mellém, és egyszerűen magához ölelt.

– Nem – szorongatott meg, mint egy kisfiút. – Ne várd el, kérlek, hogy megdicsérjelek, amiért gyilkolászol, de nem. Inkább aggódom.

– Itt meg mégis mi folyik? – Lucifer papa a semmiből jelent meg. Amilyen szétzilált állapotban vergődtem, még össze is rezzentem, akár csak egy kislány tette volna. – Nathaniel?

– Arden halott – válaszolta neki apa, miközben elengedett.

– Azt látom, de miért tutujgatod azt a fiút, Nathaniel? Tán óvodás? – fintorgott a nagyapám, miután szemügyre vette Arden holttestét.

– Azért, mert a fiam – mondta apa némileg felháborodva.

– Az a másik ott meg miért rí? – folytatta a pofák vágását. – Hát kisleányokat neveltünk? Eleanor, te pedig miért csüngsz a nyakában annak a szenvtelen, áruló fiúnak, mi? Tán megérdemli a szereteted, miután felneveltük, ő pedig a családunk ellen fordult?

– Hagyd őket! – szidta őt anya. – Mindenki hibázik, Lucifer!

– Az a fiú ott igenis büntetést érdemel! – kötötte Lucifer papa az ebet a karóhoz, s közben hevesen Gedeon felé mutogatott.

– Szerintem elég büntetés neki, amit tett – vitatkozott anya. – És most nézte végig az apja halálát, úgyhogy fejezd be!

– Leányom, kezdesz kihozni a sodromból! Számoljon a tettei következményével!

– Apám, tényleg fejezd be! – avatkozott bele a drámába már apa is. – Rohadtul nincs most szükség az okoskodásodra!

– Nem érdekel, Nathaniel! – emelte meg a hangját Lucifer papa. – Takarítsátok el innen ezt a hullát, ha már idetettétek! Aztán kezdjetek valamit az áruló gyermekkel! Nem érdekel, mennyire sajnáljátok! Ideje megtanulnia a leckét, ha már lázadozni volt kedve! Akkor viselje a büntetését is!

– Papa – emeltem rá a tekintetem, mire felvonta a szemöldökét. – Ez az egész az én hibám. Én hoztam őt vissza, kizárólag ezért tudta befolyásolni Deont. Azonban... helyre hoztam – emeltem a kezem Arden kettévált teste felé, majd hagytam visszaesni a kanapéra.

– Te vetted életét? – csodálkozott el a nagyapám, mire bólintottam egyet.

– Azért ez így nem teljesen igaz – vágott közbe apa. – Gedeon rángatott bele téged ebbe az egészbe. Tehát kettőn állt a vásár, Nael. Ne vedd magadra más terheit, előbb birkózz meg a sajátoddal!

– Jól van – motyogtam, de nem hittem neki. Nemet mondhattam volna Deonnak, mégsem tettem.

– Gyere velem, gyermek! –¬ intézte hozzám szavait a nagyapám. Nem makacskodtam, úgyhogy csak felálltam, s ránéztem. Nem szólt többet, portált nyitott alattunk, amin keresztül a tanácskozóba vitt minket. Nem tudtam, mit akar, így lerogytam az egyik üres székre. Lucifer papa helyet foglalt velem szemben, majd rám emelte kék szemét.

– Most... nekem fogsz esni? – érdeklődtem halkan. Tekintetem a kőlapra siklott, szégyelltem magam.

– Nem, fiú – felelte szokatlanul nyugodtan. – Érdekelne, hogy mi van most benned.

– Nem tudom – hazudtam.

– Gyermekem, látom rajtad, hogy összezuhantál. Nézz rám, fiú! – Egy mély sóhaj kíséretében emeltem rá az íriszem, majd hátradőltem. – Mondd el, mi van benned!

– Szégyen – mondtam ki hangosan is.

– Hm – hümmögött egyet. – Nem teljesen értem, miért te vetted az életét.

– Én döntöttem így – mormoltam. – De nem számítottam rá, hogy kiborulok tőle.

– Érthető – reflektált a nagyapám. – Akkor, ha jól értem bűntudatot kelt benned, amiért kivégezted az árulót?

– Ja – hajtottam le újra a fejem.

– Helyes! – jött a szigorú válasz. – Nem leljük örömünket a gyilkolászásban!

– Úgy nézek ki, mint aki örül, papa? – mérgelődtem.

– Nem, fiú, és ez némi elégedettséggel tölt el.

– Akkor most mi van? – pislogtam immáron felé.

– Semmi, gyermekem, érdekelt, hogyan viszonyulsz ehhez a dologhoz, de szemmel láthatóan bánt eléggé ahhoz, hogy ne kelljen sokáig társalognunk róla. Menj, kezdj valamit magaddal, fiam!

Nem tétlenkedtem sokáig, eltoltam magam a kőasztaltól, majd kisomfordáltam a tanácskozóból. Csigalassúsággal araszoltam vissza a lakrészekhez. Minden egyes lépésnél felrémlett előttem, mit tettem. Tisztában voltam vele, hogy egy részről a cselekedet helyes, hiszen egy gyilkostól szabadítottam meg a világot, de a másik fele a történetnek nem tetszett, hiszen én tettem meg. Nem számoltam vele, hogy ennyire kizökkent a dolog az eleve nyugodt állapotomból. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire fájdalmas dolog elvenni valaki életét. Tudni, hogy igen, vele én végeztem.

Megtorpantam Lux szobája előtt, majd egy mély sóhaj kíséretében benyitottam hozzá. El sem mertem képzelni, mit fog gondolni rólam, miután megtudja, mit tettem. Miért akarna egy gyilkossal lenni?

– Nael! – csillant fel a szeme, amikor megpillantott.

– Szia! – közöltem halkan, majd felültem mellé, és átkaroltam a vállát. Mézszín íriszét rám emelte, és elmosolyodott. Még nem tudta, mit tettem.

– Baj van? – fogta meg a másik karom, és kedvesen megsimogatta.

– Lux, én... én inkább megyek – keltem fel mellőle sebtében, s menekülőre fogtam. Szánalom.

Az érzés oly' mértékben csúcsosodott ki bennem, hogy nem bírtam tovább itt maradni. Egyszerűen nem tudtam ennek a tiszta lánynak a szemébe nézni. Úgy tűnt, megbolondultam, teljesen kifordultam önmagamból.

Átszeltem a folyosót, majd bezárkóztam a saját hálómba. Járkáltam egy kicsit fel-alá, de a gondolataimban csak Arden hullája cikázott. Folyamatosan felrémlett előttem az az arc, amin apám és Arden osztoztak.

Kínomban lerogytam a matrac szélére. Eluralkodott rajtam a pánik, mert képtelen voltam egyedül megbirkózni a bennem kavargó érzelmi káosszal. Mi a franc történt?

◄◄►►

Sziasztok! 
Gondoltam elmesélem, hogy nagyjából a könyv felénél járunk. Ezzel a 20. fejezettel kereken 55.000 szónál tart a történet, amit ugyanúgy 100.000 szó terjedelműre tervezek, mint  nagytestvéreit. A Beginning of the end könyvek mind 100.000 - 120.000 szó között vannak, ettől csak a From hell with love tér el a maga 124.000 szavával. Oké, ez senkit sem érdekelt, de mindegy.

A lényeg, hogy igyekszem sűrűn hozni a részeket, de bevallom nőiesen, hogy kicsit válságba kerültem itt. Nehéz úgy mesélni egy történetet, hogy közben azt sem tudod, hogy mit akarsz belőle kihozni. Ciki vagy nem ciki, de nincs vázlatom, úgyhogy elnézést kérek, ha néhol kicsapongó vagy érthetetlen. Ebben az esetben szóljatok, szívesen veszem a kritikát, hogy tudjak rajta javítani! 

Ettől függetlenül mindenkinek hálás vagyok, aki itt van velem, és olvassa ezt, mert el sem tudjátok képzelni, mennyit jelent ez számomra! :) Amikor belekezdtem ebbe a világba, nem gondoltam volna, hogy lesz bárki, akit ez ennyire hosszan érdekel, és mégis így van, úgyhogy köszönöm szépen! ♥

Ja, és olvassátok nagy erőkkel a Sweet true liest is, mert valami őrültség jár a fejemben... Még az is lehet, hogy ez a két könyv ugyanabban a világban játszódik... Ki tudja? Hiszen Colonie nincs messze Roessville-től. :D De erről majd később, előbb végezzünk ezzel és kalandozzunk a vérfarkasok és vámpírok földjére  Don't let me downban, mert elhihetitek, hogy az a könyv jó lesz! És az fixen nem ebben a világban van:D 

Befejeztem, úgysem érdekel senkit a rizsám.:DD Ha mégis elolvastad, egy Isten vagy! Köszönöm!♥