Az faajtó kitárult, és rögtön szemben találtuk magunkat Jayce-szel.

– Srácok! – virult fel az arca egy másodperc alatt, majd rögvest betessékelt minket. Belépve, minden szempár ránk szegeződött.

– Öcsikém! – Naylee volt a leggyorsabb, tulajdonképpen magához rántott.

– Örülök, hogy jól vagy, Nay! – viszonoztam az ölelését.

Amikor elengedett, a helyiség sarkában álló Luxra emeltem a pillantásom. Egy apró mosoly szaladt át az arcán. Nem is haboztam tovább, átszeltem a köztünk lévő távolságot, és magamhoz vontam a lányt. Amint a karomba zártam őt, a szívem feldobogott. Jesszus!

– Szia – motyogta a mellkasomba.

– Aggódtam érted, Lux – simogattam meg az arcát.

– Annyira cukik, nem? – hallottam meg Morgan suttogását. – Most nézd meg, Natalie!

Lux elhúzódott tőlem, majd rám emelte mézszín szemét. Nem bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg. Az sem érdekelt, hogy mindenki minket bámult. Rányomtam a szám az övére, és lágyan táncra hívtam ajkát.

– Két emelettel feljebb folytassátok – kuncogott fel Nolan, így sajnos el kellett szakadnom a lánytól. Egy mérges pillantással jutalmaztam öcsém megjegyzését, végül Lux mellé álltam.

– Na, és most mi van? – érdeklődtem a családom bámulva.

– Itt csövezünk két hete – grimaszolt nagyokat Naylee.

– Megöl az unalom – jelentette ki Johnny.

– Ez az Arden egy igazi faszfej! – zendített rá Natalie. – De legalább ti jól vagytok. Hol van Nathan és Luna?

– Valahol a palotában – válaszoltam egy vállrándítás kíséretében.

– Remek! – reflektált Jayce. – Akkor mindenki jól van?

– Hol van Michael papa? – kérdezte Naylee. – Ő is veletek volt, nem?

– De – bólogattam. – Azt mondta, körülnéz. Gondolom, majd jön.

– Elég kellemetlen ez a helyzet – Emma lesétált a szoba jobb sarkán kialakított csigalépcsőn.

– Te még itt vagy? – vonta fel a szemöldökét Naylee. – Azt hittük leléptél, ahogy említetted három napja.

– Szerintem meg pontosan tudtad, hogy itt vagyok – ült le a második lépcsőfokra. Naylee nem felelt, csak megforgatta a szemét, míg Jayce nekidőlt a falnak, Morgan pedig leült az egyik szabad székre Johnny mellé.

A szemem bejárta a kisebb, kör alakú helyiséget. Olyan sokan voltunk, így extrán zsúfoltnak tűnt. Nem értettem, miért nem mentek fel a többi emeletre. Persze nem a hídhoz, oda senki sem akart volna, érthetően, de attól még helyezkedett itt még pár emelet.

– Képzeljétek el! – lépett középre Novalie. – Nem fogjátok elhinni, hogy hol jártunk!

– Amúgy is kérdezni akartam – kotyogott közbe Morgan. – Merre voltatok, picike?

– 1953-ban!

– Mi van? – kerekedett el Jayce szeme. – Komolyan?

– Igen! – lelkesedett Nova, mintha ez akkora boldogság lett volna. – Találkoztunk Lucifer papával és Lilith-tel is!

– És? – tudakolta Nolan. – Milyenek voltak?

– Nem tudom – rántott vállat Novalie. – A papi úgy nézett ki, mint valami lezüllött szőke rocker – kuncogott fel.

– Kár, hogy nem láttam – húzta a száját Naylee.

Az ajtón egy kopogás csendült fel, mire Jayce kitárta azt.

– Te vagy a börtönőr, Jayce? – nevetett Novalie.

– Nagyon úgy tűnik – morgolódott, miközben beengedte anyát. Anya egyből kivirult, amikor meglátta Naylee-t és Nolant, majd mindkettőt szorosan átölelte.

– Hol van apa, anyuci? – kérdezte Naylee, miután elhúzódott tőle.

– Még a palotában a két nagyapáddal – válaszolta anya, majd futólag a lépcső felé lesett. – Viszont most dolgom van.

– Mégis mi? – tette fel a kérdést Nolan, ami engem is érdekelt.

– Felmegyek oda – bökött a sziklafal irányába, mely jól látszódott az ablakból. – Van egy ötletem, szóval értékelném, ha valamelyikőtök elkísérne. – Anya egyenesen rám emelte zöld íriszét, így sejtettem, hogy tőlem várta a támogatást.

– De mi dolgod van a lelkeknél? – értetlenkedett Jayce. – Luna, jobb lenne, ha nem mennél oda.

– Elmondom, ha végeztünk – vetette oda anya a szavakat, mit sem törődve Jayce óvá intésével. – Elkísérsz, Nael?

– Aha – egyeztem bele.

Anya elindult felfelé a csigalépcsőn, míg Emma odébb húzódott, de továbbra sem szólalt meg.

A torony legtetejére érve kiléptünk a hídra, ami egyenesen a lelkekhez vezetett.

– Mit is csinálunk itt? – tudakoltam, miközben átsiettünk a láva felett.

– Meg akarom nézni a nagylistán, hogy Alexis neve szerepel-e rajta – mondta anya, és kitárta a súlyos vasajtót.

– De minek? – léptem át a küszöböt, de anya csak rohant előre a sziklákkal szegélyezett barlangszerű folyosón. – Anyu!

– Nem érünk rá, kicsikém! – sietett anya tovább, majd jobbra fordult, amerre a folyosó is, a végén pedig megállt a piros szemű démonnal szemben. – Mutasd a listát, Reginald!

– Úrnőm! – hajtott fejet a piros, majd elgondolkodott egy másodpercre. – Van konkrét személy...

– Igen, Alexis a neve – vágta rá anya habozás nélkül, mire a démon előszedett a mögötte a falba ágyazott nyílásokból egy iszonyat vaskos könyvet, majd kinyitotta.

– Ötmillió négyszáztizenkétezer harminchárom Alexis nevű lélek tartózkodik itt, úrnőm – pillantott fel anyára.

– Add azt ide! – vette ki az alattvaló kezéből anya az olvasmányt, majd lapozgatni kezdte. Eltelt vele legalább tíz perc, mire felsóhajtott. Eközben én türelmetlenül várakoztam, hátha kiderül, miért annyira fontos egy olyan unalmas könyvet olvasgatni, amiben az emberek poklának összes lelke fel van sorolva.

– Na? – sürgettem egy nagy levegővétel kíséretében.

– Nincs benne – emelte rám zöld íriszét anya. – Tudod, mit jelent ez?

– A mennyekben van – csodálkoztam. – Nem értem, ez mégis hogy lehetséges.

– Beszélnünk kell Luciferrel – csapta be a kötetet anya, és visszaszolgáltatta a démonnak. Anya fintorogva körbefordult, majd még odaszólt a pirosnak. – Igazán kitakaríthatnál néha. Visszataszító, ami itt van. Csináld meg!

– De... úrnőm, ez a pokol...

– Szerinted érdekel engem? Attól még lehet tisztaság!

– Igenis... máris szerzek... mi... mivel is kell ta-takarítani? – hebegte a férfi megtörten. Anya rám emelte döbbent tekintetét, majd vissza a démonra. – Úrnőm, kérem, én még sosem takarítottam.

– Tudok valakit, aki nagyon tapasztalt ebben! – vigyorodott el anya. – Majd ő megtanít rá!

– Ugye nem én vagyok az? – kérdeztem szinte hadarva, mire anya felkuncogott.

– Édesem, örülök neki, ha te a minimumot megcsinálod – simogatta meg a karom. – Úgyhogy nem, nem te. Habár rád is férne némi büntetés – ráncolta a homlokát mérgesen. – Kezd megváltozni a véleményem, egyre morcosabb leszek óráról órára.

– Sajnálom, anyuci – vontam magamhoz, hátha megenyhül.

– Hagyd ezt abba, Nael! Ne ölelgess, mikor dühös vagyok! Ugyanolyan vagy, mint az apád! – fújtatott, mire halkan felnevettem.

– Jól van – léptem odébb. – Akkor, ha ugyanolyan vagyok, mint apa, most kezdjek veled veszekedni, anyuci?

– Nem, kisfiam! – lökte meg a vállam. – Inkább indulj innen kifelé, kicsim! Te pedig nem úszod meg a takarítást! – szúrt oda egyet szerencsétlen, megszeppent démonnak, majd nagy léptekkel meglódult a kijárat felé.

Anya csak úgy rohant a hídon, jóformán repült, annyira sietett, alig bírtam tartani az iramot, pedig szedtem a lábam rendesen. Kicsapta a torony ajtaját, és leviharzott a lépcsőn, majd megállt az azóta is az első fokon ülő Emmával szemben.

– Eleanor, én...

– Anya – vágott közbe. – Csak ne! Szeretnélek megkérni valamire.

– Mire? – csillant fel Emma szeme, és már talpon is volt. Értetlenkedve sétáltam Lux mellé, majd összepillantottunk.

– Van ott fent egy démon – bökött a sziklák felé anya. – Megtanítanád takarítani?

– Micsoda? – hűlt el Emma. – Mit kéne neki takarítani?

– Majd ő megmondja – felelte anya, majd egyszerűen elteleportált.

– Nael, mi történt ott fent? – tudakolta Jayce. – Luna teljesen meghülyült?

– Hát... koszos a folyosó...? – motyogtam vállat rántva. – Nem tudom...

– De... – kezdett volna bele Naylee, azonban megakadt, amikor anya megjelent egy seprűvel, egy lapáttal, egy felmosóval és még egy vödör vízzel.

Natalie felkuncogott, míg a többiek csak pislogtak.

– Megőrültél, Eleanor? – fintorgott nagyokat Jayce. – Mégis mit csinálsz? Szerinted erre van időnk?

– Ha jól tudom, nem nagyon van dolgotok – kötözködött anya, majd Nolanre nézett. – Gyere, drágám, segíts szépen felvinni ezeket. Sőt, segíthetsz is! Hárman gyorsabban haladtok!

– Én biztos, hogy nem! – tiltakozott Nolan. – Anya!

– Megvárhatjuk, amíg apád ideér, és akkor majd ő felküld, Nolan – támaszkodott meg anya a felmosóboton. – Nekem mindegy.

– Nem igazság, hogy vele fenyegetsz! – szállt vele vitába az öcsém.

– Mit kéne tennem, ha mindig nemet mondasz nekem?

– Elfogadni! – vigyorodott el Nolan.

– Rendben – bólintott anya. – Akkor várunk türelmesen.

– Jó – dőlt neki a falnak Nolan. Igyekeztem nem elnevetni magam, de az öcsém konoksága kimondottan viccesnek hatott. Tisztában volt vele, hogy esélye nem lesz apa ellen, mégis szembe szállt az anyánkkal.

– Mindig is jól ment neked a gyereknevelés, Lun – vihogott fel Morgan.

– Tudom, Morgan – meredt rá anya hunyorogva. – Nem látod, milyen jól nevelt mind? Leszámítva, hogy egyik sem fogad szót, hiába pofázok!

– Ez nem is igaz! – háborgott Naylee. – Egy szavad sem lehet ellenem!

– Ha jól emlékszem, múltkor külön kiemeltem, hogy ne éjszakázz annál a fiúnál, de reggel hűlt helyed találtam, Naylee! – vágott vissza anya. – Mivel magyarázod?

– Jó – forgatta kék szemét a húgom. – Az egy kivételes alkalom volt!

– Erről beszélek! – fakadt ki anya. – Nálatok minden alkalom kivételes! Nael életre kelti a holtakat, te Naylee, mást sem csinálsz, csak elszökdösöl ahhoz a fiúhoz, Nolan állandóan vitatkozik velem, és te Novalie meg folyton hisztizel! – járt körbe feldúlt tekintete. – Gedeonról pedig ne is beszéljünk! Mélyet csalódtam benne, hát erre neveltük?

– Anya, egy kicsit frusztráltnak tűnsz – mondta Nova.

– Tényleg? – mérgelődött tovább anya, majd Morganre pillantott. – Morgan, nem akarsz egy gyereket? Novalie-t már viheted is! Sőt, mindet!

– Miért adod el a gyerekeink? – nyitott be apa az ajtón, őt követte Lucifer és Michael papa.

– Végre! – sóhajtotta anya. – Nathan, mondd meg a fiadnak, hogy induljon takarítani!

– Rendben, de melyiknek? – kérdezett vissza apa, mire Morgan és Natalie felkacagott, Jonathan meg elmosolyodott.

– Annak ott! – mutogatott anya Nolan felé. – Na, gyerünk már!

– Nolan, menj és... takaríts – utasította apa, mire már én is felkuncogtam. – De mit kell takarítani, Eleanor?!

– Fent voltunk a lelkeknél – zendített rá anya. – Undorító, ami ott van azon a folyosón!

– Nem ér rá? – érdeklődött apa.

– Nem!

– Jól van – morgott apa. – Na, menjél, Nolan, tedd, amit az anyád akar, mert én nem fogom ezt hallgatni!

– De nem akarom, apa! – folytatta a veszekedést Nolan. – Nem fogok takarítani!

– Gyermek – szólalt fel Lucifer papa vészjósló hangon. – Azonnal indulj meg, nem fog senki még egyszer szólni. Elég közel van a láva, bűntudat nélkül fürdetlek meg benne!

– Persze – puffogott Nolan. – Úgy sem teszed meg!

– Nem-e? – vonta el Lucifer papa a szemöldökét, aztán egyszer csak Nolan lába alatt megnyílt egy portál. Nem kellett két másodperc, mindenki az ablakhoz sereglett, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy az öcsém életben van-e még. Nolan a láva fölött lebegett, nagyjából fél méter választotta el tőle a testét.

– Apám, örülnék neki, ha nem nyírnád ki a fiam – jegyezte meg apa.

– Én megmondtam neked, Nathaniel, ha te nem neveled meg a gyermekeid, majd megteszem én! – ejtette bele Nolant egy vörös csóvába, így egyenesen a hátunk mögött ért földet. – A kezembe kell vennem az ügyeket, mert kezdenek elfajulni a dolgok.

– Add ide! – tápászkodott fel Nolan, majd kitépte anya kezéből a felmosót, majd zaklatottan felemelte a vödröt. – Kibaszottul erőszakosak vagytok! – lódult meg a lépcsőn felfelé, míg egy puszta gondolatával maga után reptette a seprűt és a lapátot.

– Látjátok? – somolygott Lucifer papa. – Így kell gyermeket nevelni! Bánom, hogy nem alkalmaztam már korábban!

– Kiváló módszer rá, hogy megutáljon a fiú – tette hozzá Michael papa. – Esetleg megkérhettétek volna kedvesen is. Biztos nem mondott volna nemet – rázta a fejét rosszallóan. – Majd én beszélek vele! – lódult meg a lépcsőn felfelé.

– Akkor én nem kellek oda, ugye? – hozta fel Emma.

– De igen! – vágta rá anya. – Menj, békülj ki szépen apával! Jobb később, mint soha!

– Meglepően határozott lettél – állapította meg Emma, és megindult felfelé.

– Remek! – duzzogott tovább anya.

– Tényleg felküldted, hogy megöljék egymást? – háborgott Jayce.

– Igen, Jayce Theodore! – kiáltott rá anya.

– Jó, csak nyugi, Luna, nem kell ordítozni – emelte maga elé a tenyerét Jayce védekezően, majd apára nézett. – Nath, most mi a fene van? Meddig dekkoljunk még itt? Ennél szánalmasabb dolgot el sem tudok képzelni.

– A palota tiszta – válaszolta apa. – Nyilván odamegyünk, de jobb lenne, ha maradnátok, amíg el nem kapjuk őket.

– Csodálatos! Azt az óriási szobát akarom, amiben az a hatalmas ágy van! – ráncolta a szemöldökét Morgan.

– Felőlem – sóhajtotta apa.

– Megnézem, mit csinálnak – indult meg Jayce a lépcső felé, míg Natalie és Jonathan feltápászkodtak a földről.

Ez volt a végszó, így mind visszavonultunk a palotába. Az első dolgom volt lecsutakolni magam, míg Lux türelmesen várt rám az ágyon.

Miután elkészültem befeküdtünk az ágyba, és összebújtunk. A vállamra hajtotta a fejét, míg én magamhoz öleltem őt.

– Hiányoztál, Eli – motyogta, mire elmosolyodtam.

– Te is nekem, Lue – pusziltam meg a haját. – Aggódtam érted.

– Megijedtem, amikor eltűntél – vallotta be csöndesen. – Azt hittem, nem látlak többet, aztán Naylee némileg megnyugtatott, de... nyilván féltem.

– Aranyos vagy – cirógattam meg a karját. – Elmondod, mi történt itt?

– Hát... – kezdett bele Lux. – elég nagy káosz. Hazaértünk a suliból, de akkor ti már eltűntetek. Naylee a kezébe vette az ügyet, és megkerestük Lucifert, aki vörös szemekkel mászkált, annyira mérges volt. Natalie próbálta nyugtatni, de akkor megjelent Arden Deonnal az oldalán. Lucifer nekiesett Deonnak... mármint csak megszidta őt. Nagyon csúnyákat mondott neki, de azt hiszem, megérdemelte.

– Mit? – vágtam közbe, hiszen azért kíváncsivá tett.

– Azt, hogy ő megmondta, hogy ne fogadjátok be őt. Ott kellett volna hagyni kisgyerekként. Csak a gond volt vele mindig is... Valószínűleg csak nagyon haragszik rá...

– Igen – helyeseltem, mert Lux jól látta a helyzetet. A nagyapámnak mindig meglódult a nyelve, amikor roppant dühös volt.

– Aztán Arden megsebesítette Jonathant, így Nolan összeverekedett vele.

– Nolan? – tágult ki a szemem az információtól. – Az én öcsém?

– Igen – kuncogott Lux a megemelkedett hangnemem hallatán. – Lényegében legyőzte, de Arden elteleportált. Aztán Deon is eltűnt. Naylee pedig meggyógyította Jonathant. Ezután elvonultunk a lelkek tornyához, és idegeskedtünk.

– Szuper – nevettem fel a végszóra. – Akkor neked nem esett bajod?

– Nem – simította a tenyerét a mellkasomra, így megfogtam a kézfejét. Rámosolyogtam, majd odahajoltam, és táncra hívtam az ajkát, aztán felé gördültem, és lenyomtam a párnák közé. 

○•○•○

Egy napot késtem a résszel, ilyen sem fordult még elő, de megszültem! Szerencsére a következő már nem lesz ennyire nehézkes, mert konkrét tervem van. 

Ha hibát találtok, kérlek, szóljatok, mert ezúttal nem olvastam át, ami öreg hiba. Köszönöm! ♥