– Nael! – csendült fel anya hangja. – Kicsikém! – ragadta meg a törött karom, mire felszisszentem.

– A kurva életbe, anyuci! – tört ki belőlem, miközben az ég felé pislogtam, majd egy mély levegővétel kíséretében hagytam, hogy átjárjon a gyógyító erőm. Ülésbe húztam magam, és megmozgattam a kezem, de úgy tűnt, minden rendben van. A fájdalom semmivé lett.

– Jól vagy, kicsim? – tapogatta meg az arcom, de nem feleltem, mert teljesen elterelte a figyelmem a hely, ahova kerültünk. Anya maga felé fordította a fejem. – Nael, beszélj hozzám! Fáj valamid, kicsikém?

– Nem – mosolyogtam rá. – Minden rendben.

– Nem is értem, mit képzeltél! – esett nekem aggódóan. – Az én dolgom, hogy megvédjelek!

– Nem – fejtettem le a kezét magamról. – Ne aggódj, anya! – tápászkodtam fel a földről, majd fordultam egyet magam körül.

A pokol nagytermébe kerültünk, azonban sokkal másabb volt, mint ahogy én ismertem. Néhány fáklya kókadozott a falon, míg a szag... olyan furcsa volt. Teljesen más, mint amit megszoktam.

– Nael – karolt belém anya, miután ő is talpra kecmergett. – Valami itt nincs rendben.

– Látom – pislogtam az erkély felé. – Öhm... – motyogtam, ahogy megéreztem a nagyapám jelenlétét.

Lucifer papa egyenesen a felettünk húzódó erkély korlátjához sétált, szemöldöke felszaladt, ahogy lepillantott ránk. Őszinte meglepettséget olvastam le az arcáról. Azonban egyáltalán nem úgy festett, ahogy én ismertem. Tisztában voltam vele, hogy úgy néz ki, ahogy akar, de nem gondoltam volna, hogy ennyire megrázóan máshogy tetszelgett... régebben? Nem tudtam eldönteni, mi történt, de sejtettem, hogy hasonló, mint amit Novalie tett velünk hetekkel ezelőtt.

Lucifer papa szinte áthajolt a korláton. Szőke haja előreesett a mozdulattól, míg vérvörös szeme minket fürkészett.

Anya szorítása erősödött a karomon, rájöhetett, kivel álltunk szemben.

– Te ott! – bámult rám vérfagyasztó módon. – Ki vagy te?

– Senki – nyögtem ki két sokk között. Nem elégítette ki a válaszom, mert egy másodperc alatt előttünk termett, s belehajolt az arcomba. – Egy kis távolságot... ha lehetne – tettem hátrébb egy lépést anyát magam után húzva.

Lucifer anyára emelte vörös íriszét, majd felhúzta az orrát.

– És te, leány?

– Mi most megyünk – mosolygott rá anya, de mielőtt bármit tehettünk volna a testünk megmerevedett. Összekapaszkodva emelkedtünk a magasba. Átéltem már párszor hasonlót, a testvéreim nem egyszer szórakoztak az erővel, amit mind örököltünk, azonban ez más volt. Sokkal durvább.

– Nem mentek sehova – emelte meg vészjóslóan a hangját. – A véred szaga... – meredt rám elgondolkodva – talán... közöd van hozzám, gyermek?

– Nincs? – kérdeztem vissza. – Nem tennél le? És akkor dumálgatunk...

– Mocskos a szád – közölte kimérten, majd újra anyára emelte a szemét. – És te, leány? Visszataszító a szagod!

– Kösz, Lucifer – válaszolta anya. – Ez igazán kedves tőled.

– Szóval ismersz engem? – csodálkozott el. – Miért szorongatod azt a gyermeket? Tán közöd van hozzá?

– Ha letennél, meg tudnánk vitatni – javasolta anya.

– Nem bízom benned, Michael leánya. Ők küldtek? Talán nincsenek megelégedve a munkámmal?

– Édes faszom – sóhajtotta anya. – Nem küldött senki. A jövőből érkeztünk.

– A jövőből? – engedett le közvetlen maga elé, majd újra végigmért engem. – Tán a jövőben... születik egy gyermekem?

– Kiderül – kontráztam rá. – Hát nem izgalmas?

– Neveletlen vagy, fiú – ragadta meg az állam. – De érzem rajtad, hogy az én vérem vagy. De ha ez igaz, mégis miért szorongatod Michael leányát? Mégis mi közöd hozzá? Tán lázadsz a jövőben? Esetleg... összeszűrted vele a levet?

– Mi van? – grimaszolni akartam, de sajnos nem bírtam mozdulni. – Ő az anyám, baszki!

– Nem fognád be, kicsikém? – szidott anya. – Nem tudhat meg semmit!

– Mármint mire célzol, Michael leánya? – lépett elé Lucifer papa. – Mi közöd neked a véremhez?

– Nem mondok semmit, amíg nem teszel le! – kezdett alkudozásba anya. – Egyáltalán milyen évet írunk?

– 1953 van, leány.

– Ó, a kurva élet – motyogta anya. – Ez nagyon nagy baj! Csak jussak vissza, hogy kitekerjem annak a kibaszott rohadéknak a nyakát!

– Mily' szavakat mersz használni? – förmedt rá Lucifer. – Egyáltalán hogy mersz megszólalni, amíg nem adok engedélyt rá? Tudod, mi jár a pokolban a lázadóknak és betolakodóknak?

– Halál – nyögte anya. – Letennél, ha nagyon szépen kérlek?

– Tán lehet róla szó, de ha megfutamodtok, üldözőbe veszlek benneteket! A kutyáimnak pont megfelelő vacsora lennétek.

– Mármint Bolonak? – szaladt ki a számon, mire Lucifer elég hirtelen kapta rám piros szemét.

– Szóval tényleg a vérem vagy – kunkorodott felfelé az ajka. – De... letesztelhetjük.

– Hogy érted? Genetikai tesztre...

– Csitulj el, fiú! Csak a szád jár! – mordult rám, majd végre leeresztett a lábunkra. Anyára néztem, aki idegesen rázta a fejét, ahogy átmozgatta a végtagjait. – Bolo! – kiáltotta el magát Lucifer.

Kínomban felsóhajtottam, majd anyára pillantottam, aki összefonta karját a mellkasán. Ő sem szívlelte különösebben a helyzetet.

A pokolkutya hamar megjelent. Lucifer papa mellé sétált, majd leült mellé. Úgy tűnt, ez a Bolo igencsak bundásnak tetszelgett. Igaz, mára már a mi időnkbelinek is egész hosszú bundája nőtt, de volt idő, amikor szegény teljesen kopaszon mászkált.

– Nem félsz tőle? – bökött a kutyára Lucifer anyát kémlelve.

– De, nagyon – mormolta anya a szemét forgatva.

– Hm – hümmögte Lucifer, majd Bolora emelte szemét. – Bolo, szagold őket körbe!

Bolo rám emelte vörös szemét, majd tüzetesen körbejárt engem. Egy vékonyka nyüszítés hagyta el a torkát, aztán leült velem szembe, és telibe végignyalta az arcom.

– Ezt nem hiszem el – sóhajtottam. – Utálom, amikor ezt csinálod – törölgettem a pofám. Bolo nem törődött ellenkezésemmel, felszusszant, majd újra megcirógatta a nyelvével az arcom. Mély levegőt vettem, de inkább már nem szóltam semmit.

Bolo anyára emelte pillantását, majd komótosan odalépett hozzá. A nyakához dugta az orrát, míg én feszülten vártam, mi fog történni. Tulajdonképpen bármelyik percben készen álltam rátámadni a kutyára, amennyiben úgy ítélném, hogy bántani akarná őt.

De Bolo nem tűnt erőszakosnak. Lágyan mordult fel, végül kérdőn rám emelte a tekintetét, majd leült anya elé, és csóválni kezdte a farkát.

– Bolo! – hördült fel Lucifer. – Áruló lettél?

– Most, hogy Bolo szemmel láthatóan nem fog megzabálni minket, akár mi mennénk is – ragadta meg a kezem anya.

– Nem, nem! – ellenkezett azonnal Lucifer papa. – Áruld el a neved! – nézett rám. – Mi közöd van hozzám?

– Légy türelmes! – villantottam felé egy bátor vigyort.

– Mit mertél mondani, gyermek? – lépett közvetlen elém, és megragadta a pólóm.

– Komolyan? – pillantottam le a kezére. – Eressz már el! Nem kell erőszakosnak lenni!

– Gyermek, itt én diktálok! – emelte meg a hangját.

– Akkor kihívlak! – jelentettem ki magabiztosan. – Ha én nyerek, hagysz elmenni minket. Ha te, akkor az lesz, amit te szeretnél.

– Nem! – kiáltotta anya. – Neked teljesen elment az eszed, édesem?

– Nyugodj már meg, anya – pillantottam rá futólag. – Nyilván tisztában van a saját maga által szabott szabályokkal. A küzdelem első vérig tart.

– Megrémisztesz, gyermek – eresztett el hirtelen. – Legyen hát! Habár elég nagyképűnek kell lenned ahhoz, hogy ilyesmire vetemedj. Miből gondolod, hogy van bármi esélyed, fiú?

– Csak tudom – igazgattam meg a pólóm.

– Nael! – folytatta anya az aggodalmaskodást.

– Nael? – kérdezett vissza Lucifer papa. – Ez a neved?

– Nem – legyintettem. – Rosszul hallottad.

– Ismertek engem közelről, igaz? – ráncolta homlokát Lucifer papa. – Azért mertek ennyit megengedni magatoknak.

– Ez mind lényegtelen – kapaszkodott belém anya. – Nem akarom, hogy megküzdjetek!

– Késő bánat, leány – somolygott Lucifer papa. – A gyermek kihívott. Máris összehívom a birodalmat!

– Hogy mi? – tágult ki a szemem. – Nem! Nem kell közönség.

– Már miért ne kéne? – értetlenkedett Lucifer papa. – Mindenkinek látnia kell, ahogy földbe döngölöm a betolakodót, aki valami furcsa véletlen folytán a vérem.

– Nekem mindegy – csóváltam a fejem lemondóan. – Akkor haladhatnánk?

– Micsoda türelmetlen fiú – fintorgott Lucifer papa. Én is szüntelenül csak azt tudtam volna, elnézve ezt az ízléstelen szőke hajat, meg a vörös szemekkel való menőzést . – Ez esetben, ejtsük meg itt és most! – hátrált a terem túlvégébe, majd a pokolkutyára nézett. – Bolo, menj haza!

Bolo meghajolt előtte, ránk nézett, és egyszerűen köddé vált.

– Nael, ha bármi bajod esik... – majrézott anya.

– Nem fog – nyugtattam. – Ne izgulj, van egy tervem! – halkítottam le a hangom.

– Komolyan az őrületbe kergettek mindannyian – hátrált a nagyterem széle felé, az oldalán húzódó lelátó alá.

Felálltam Luciferrel szemben, majd határozottan elvigyorodtam. Nem telt két másodpercbe sem felölteni hibrid formám. Megráztam vörösesfekete tollaim, majd megemelt szemöldökkel belenéztem a vörös szempárba.

– Még feladhatod! – vetettem oda a szavakat szenvtelenül.

– Mi vagy te? – döntötte oldalra a fejét. – Csak nem... egy... az lehetetlen! Évezredek óta nem járta hibrid a földet, de te... te az vagy – állapította meg.

– Stírölsz még, vagy csináljuk? – kérdeztem már-már idegesen. Igaz, megvolt a fejemben a terv, mégis kicsit féltem. Az életben nem sikerült még felülkerekednem az apámon, azonban Lucifer papa sosem volt hajlandó megküzdeni velem. Így titkon mindig is érdekelt, vajon melyikünk lehet az erősebb. Ma kiderül.

– Legszívesebben lávába fojtanálak – morgott az öreg, majd végre felöltötte igazi valóját. Talán kisgyermekként láttam utoljára a sátánként a nagyapámat, az utóbbi években nem szívesen mutogatta igazi formáját, de sosem indokolta meg miért.

A két vörös denevérszárny kicsapott a hátából, míg a bőre vörösesbarnás árnyalatot vett fel. Testét végig sebhelyek borították, míg a szeme vérvörösen izzott.

– Leány – emelte tekintetét anyára. – Légy a bíránk!

– Oké! – mérgelődött anya. – Akkor kezdhetitek! De ha bántani mered a fiam magam esem neked, Lucifer!

– Nem túlzottan emlékeztetsz Michaelre – jegyezte meg Lucifer papa, majd figyelme újra rám terelődött.

– Gyerünk már! – dühöngött az anyám. Rápillantottam, a szeme már neki is feketében tündökölt.

Úgy döntöttem nem tétlenkedem tovább. Egy másodperc alatt teleportáltam Lucifer papa háta mögé, majd egy egyszerű mozdulattal felé kaptam, azonban elhajolt előlem. Hátrébb röppent, majd elvigyorodott. Körülöttem egy tökéletes gyűrűben tűz csapott fel. Felnevettem a szánalmas próbálkozásra, majd viszonoztam a felebaráti szívességet.

– Mi a... – fogott egyet Lucifer papa a lángok között. – Hogy csináltad?

– Valahogy így! – oltottam el magam körül a tűzgyűrűt, aztán úgy döntöttem, hogy a fer küzdelemnek vége. Egy gondolatomba került őt a magasba emelni. Nyugodt léptekkel közelítettem meg őt, majd végigszántottam éjfekete körmömmel a karját.

– Nem lehet! – ordította. – Hogy lehetséges?

– Elég kellemetlen, mi? – hagytam lezuhanni a földre. – Most, hogy nyertem, mi távoznánk is.

– Nem mentek ti sehova! – ugrott talpra, majd anya mögé kerülve a torkához szegezte a karmát. – Azonnal áruld el, hogy ki vagy te, vagy megölöm ezt a leányt.

– Komolyan? – kiáltottam rá. – Normális vagy?

– Mekkora egy seggfej tudsz lenni! – Anya átváltozott. Lényegében a szárnyával suhintotta odébb Lucifer papát. Mellém hátrált, majd megfogta a kezem. – Nael, el kell tűnnünk innen! Múltkor hogy jutottatok haza?

– Csak sikerült – rántottam vállat, míg Lucifer papa feltápászkodott.

– Mindketten hibridek vagytok – bámult ránk szinte leesett állal. – Hogy lehetséges ez?

Anya szólásra nyitotta a száját, de nem tudott válaszolni, mert a hátunk mögött egy hatalmas puffanás csendült fel. Döbbenten fordultunk meg mindketten.

– A kurva életbe bele! – káromkodott Novalie fennhangon, majd ránk kapta a pillantását. – Anya! Nael! – tápászkodott fel. – Hát itt vagytok? De hol az az itt? – fordult egyet körbe.

A következő másodpercben egy újabb koppanás zavarta meg a beállt döbbent csendet.

Michael papa fintorogva kelt fel a földről.

– Eleanor? Nael? – pislogott felénk, majd összevont szemöldökkel átpillantott a hátunk felett. – Lucifer?

– Papi? – nyújtózkodott Novalie is.

– Csak fogjátok be! – adta ki az utasítást anya, de épp, hogy kimondta, megérkezett a családunk következő tagja, méghozzá apám személyében.

– A kibaszott nyakát fogom... mi a fasz? – emelte felénk a fejét. – Remek! Aggódtam értetek!

– Elnézést, hogy megzavarom ezt a megható összetalálkozást, de mégis ki engedte meg, hogy belépjetek a birodalmamba? – sétált közelebb Lucifer papa immáron szőke hajú emberi alakjában.

– Te meg hogy nézel ki? – mérte végig apa grimaszolva. – Borzalmas ez a valami...

– Te úgy festesz ki, mint az a másik ott – bökött rám.

– Nem! – vágta rá apa. – Ő néz ki úgy, mint én. Külön kikérem magamnak!

– Michael? – tátotta a száját Lucifer papa. – Te... olyan más vagy. Ráadásul ki engedett ide be?

– Hol vagyunk? – kérdezte Novalie, miközben apa mellé sétálva belekarolt.

Úgy éreztem, most már biztonságban vagyunk, talán a bennem lévő kisfiú gondolhatta így apám érkezése után, így visszaváltoztam. Anya rám emelte fekete szemét, majd ő megtette ugyanezt, de a kezem nem engedte el.

– A pokolban, arra a másik leányra hasonlító kisebb leány...leányka.

– Nem erre gondoltam – forgatta meg a szemét Novalie. – Miért nézel ki úgy, mint egy lezüllött szőke rocker, papa?

– Miért hívsz... papának? – sétált egyenesen elé Lucifer, majd jól megnézte magának Novalie-t, aztán a szorosan mellette álló apámat is. – Te pedig...

– Jól van, nem kell belemászni a képembe – hátrált egyet apa. – Inkább mondd meg, hol vagyunk. Milyen évbe küldött minket Arden?

– Hogy küldött titeket is ide? – szólt közbe anya.

– Meglepetésként ért a szabadulása – felelte apa, majd a továbbra is előtte álló Lucifer papára emelte a tekintetét. – Nem hagynád abba a bámulást? Elég zavaró.

– 1953 van – ismételte el Lucifer, majd futólag végigpillantott a megható kis csoportunkon, végül újra apát kezdte szuggerálni. – Te... hogy hívnak?

– 1953? – kérdezett vissza apa. – Az gond! Menjünk innen!

– Nem mész te sehova! – ragadta meg ugyanúgy az apám pólóját, ahogy nemrég az enyémet is.

Apa egy másodpercig sem gondolkodott: egy gondolatával repítette Lucifert a falhoz, aki meglepettségében inkább ott maradt, ahova az imént esett. Mindössze talpra állt, majd csípőre tette a kezét, de nem mozdult, csak bámult ránk.

– Hogy tudunk visszamenni? – hozta fel Michael papa.

– Mind kellünk hozzá – mondta apa, majd lefejtette magáról Novalie-t, és megfogta a kezét. – De előbb üsd ki az agyát – intézte szavait Michael papához. – Nem emlékezhet erre, még a végén valami meggondolatlanságot tesz – vigyorgott apa Lucifer papára.

– Ki vagy te? – lódult meg felénk feldúltan. – Áruld el!

– Nathan, mondd már el neki! – kelt ki magából anya. – Ha úgyis elfelejti, nem mindegy? Legalább megnyugszik két percre! Így is már összeverekedett Naellel, aztán még nekiállt fenyegetőzni!

– A fiú hívott ki – védekezett Lucifer papa.

– És? – érdeklődött apa. – Nyertél, fiam?

– Igen – vigyorogtam rá.

– Tényleg? – csodálkozott el. – Mondanám, hogy büszke vagyok rád, de ez jelenleg hazugság lenne, ugyanis kizárólag te és Deon vagytok az okai annak, hogy itt kell állnom 1953-ban!

– Tudom, apa – sóhajtottam. – Sajnálom!

– Szóval a gyermeked az a fiú ott? – folytatta Lucifer papa az informálódást. – Te pedig... az én gyermekem lennél?

– Vág az eszed, papa – kuncogott fel Nova. – De nagyon vicces, ahogy kinézel!

– Kisleány, tisztában vagy vele, mi jár annak, aki megsért engem?

– Kilencven percig latinul kell olvasson a virágültetés különböző formáiról? – fintorgott nagyokat Novalie, mire halkan felnevettem. A leghumorosabb az egészben az volt, hogy ez tényleg megtörtént, miután Novalie csípősebb szavakat használt a kelleténél tavalyelőtt egy vita alkalmával.

– Miről beszélsz, kisleány? – háborgott Lucifer papa. – Egyértelműen halál jár!

– Csak nem ölnél már meg, papi – mosolygott rá kedvesen.

– Elég ebből! – unta meg apa a szócsatát. – Nova, csak fejezd be! Te is! – meredt Lucifer papára. – A lényeg, hogy neked el kell felejtsd ezt az egészet! Ha nem így lesz, megváltozhat a jövő, ezt meg nem akarjuk. Vagy akarjuk? – pislogott körbe. – Luna, kell nekünk ennyi gyerek?

– Apa! – zendített rá Nova. – Komolyan?

– Csak vicceltem, Novalie! – húzta magához apa a húgom, majd megpuszilta a haját.

– Remélem is – morgolódott mellettem anya, miközben átkarolta a derekam, és közelebb vont magához. – Nem adom a kisfiam!

– Elhányom magam tőletek! – közölte fintorogva Lucifer papa. – Ez mind visszataszító!

– Szerintem zárjuk ezt le – szólalt fel Michael papa feltűnően hidegen. – Ideje lenne hazatérni. Ki tudja, mi zajlik ez idő alatt a palota falain belül. Senki sem tudja, hogy Arden elszabadult. Arról nem is beszélve, hogy a többi gyermek is veszélyben lehet.

– Michaelnek igaza van – állt mellé apa. – Úgyhogy, apám, most kitöröljük az agyad. Mit szólsz hozzá? – fordult Lucifer papa felé.

– Az apádnak szólítottál?

– Igen, hiszen az vagy! – fújtatott apa. – Megtennéd, hogy egyszer az életben nem ellenkezel, hanem mondjuk hallgatsz rám?

– Egy feltétellel! – makacskodott Lucifer papa, mire Michael, anya és apa egyszerre sóhajtottak fel. Nekem leginkább nevetni támadt kedvem.

– Mi lenne az? – sürgette őt apa. – Tényleg nem érünk rá!

– Mi tegyek, hogy ez így történjen? – nézett végig rajtunk egyesével. – Áruljátok el, és belemegyek!

– Végtelenül egyszerű! – horkant fel Michael papa. – Mindössze elegendő lesz eltitkolnod a fiad létezését a világ elől, hogy aztán elrabolhassa magával a lányom és magáévá tehesse!

– Apa, te ma teljesen megőrültél? – kiáltott rá anya. – Komolyan nem érted, hogy Nathan sosem rabolt el?

– Ki hogy nevezi – duzzogott Michael papa.

– Mindent el kell felejts! – válaszolt végre a kérdésre apa. – Onnantól szerintem minden sínen lesz.

– Akkor tegyétek meg – bólintott Lucifer papa. – Habár nem bízom benned, Michael.

– Nincs okod az aggodalomra – rázta a fejét rosszallóan Michael papa. – Nekem nem áll szándékomban elvenni a lányom és az unokáim boldogságát, így sajnos kénytelen vagyok hagyni, hogy az események maguktól történjenek. Még akkor is, ha nem szívleltem sosem a dolgok kezdetét.

– Nagyuram! – Az erkély felől egy női hang csendült fel, mire mind odakaptuk a tekintetünk. A nő a korláthoz lépett, majd fejét oldalra döntve végigmért bennünket. Fűzöld szeme kitágult, ahogy folyamatosan minket pásztázott.

– Hát, ezt biztos nem! – csattant fel apa. A következő másodpercben már előttem és anya előtt állt, míg Novalie-t a háta mögé tuszkolta.

– Mi bajod? – értetlenkedett Lucifer papa, majd visszaemelte vörös szemét az erkélyen toporgó barna hajú démonnőre. – Tán ismered valahonnan Lilithet?

○•○•○

Na, sziasztok!
Némi gyorstalpaló. Ez az az év, amikor Lucifer kikiáltja az első könyvben(Beginning of the end I.) lévő próféciát. Azt egyelőre nem árulom el, hogy mennyire van közel ez az esemény, de talán így világos lehet, hol is vagyunk pontosan :) Amennyiben kérdés van, ne habozzatok! 

Köszönöm mindenkinek, aki még itt van velem! Sokat jelent! ♥