Kimért mozdulatokkal foglaltam helyet Lucifer papával szemben, kinek szeméből szó szoros értelmében lángok csaptak elő, ahogy megtámasztotta alkarját a kőlapon, s felém hajolt.

 – Adj számot róla, hogy csináltad!

 – Nagyon mérges vagy? – szorítottam össze a szám egy másodpercre.

 – Mit gondolsz, fiam? – emelte meg a hangját. – Szerinted értékelhető dolog a meggondolatlanság?

 – Nem tudom, papa – ráncoltam a homlokom. – Nem így terveztem.

 – A kérdésre felelj, Nael!

 – Deon letett egy körben gyertyákat – kezdtem bele a kicsit sem örömteli történetbe. – Aztán valami kupába öntöttük a vérünket, utána meg... őszintén, papa. Nem tudom, én csak azt akartam, hogy Alexis életre keljen, de helyette jött Arden és Emma.

 – Megdöbbentő – változott a szeme egyszeriben a megszokott kékké, majd hátradőlt a széken, s összefonta karját mellkasán. – Azt akarom, fiú, hogy soha többé ne csinálj ekkora botorságot!

 – Nem fogok, papa! – szabadkoztam. – Sajnálom, nem ezt akartam...

 – Mégis megtetted – világított rá. – Rosszabbul is elsülhetett volna. Akár elszabadulhatott volna Arden a palotában, ami elég sok tragédiát eredményezne. Belegondoltál, hogy az áruló gyermekem miféle bűnt akart elkövetni az édesanyád felé?

 – Tudom, mit tett – mormoltam kedvszegetten. – Azért raktuk be őket rögtön a ketrecbe, papa!

– Legalább ennyi eszetek volt, buta gyermekek! – kiáltott rám felháborodottan. – Miért teszed ki ekkora veszélynek a családunkat, fiú? Tán elégedetlen vagy a szüleiddel és a testvéreiddel?

– Semmi ilyesmiről nincs szó! – védekeztem fennhangon. – Csak hibáztam!

 – Értem – felelte kimérten. – Rendben, fiú.

 – Ennyi?

 – Nem, gyermek, nem ennyi! – rázta fejét elégedetlenkedve. – Amit elkövettél, beláthatatlan következményeket von maga után. Nem szolgál örömömre, de tartok tőle, hogy nekem kell eltakarítanom utánad.

 – Miről beszélsz?

 – Arról, értetlen fiú, hogy Arden nem maradhat életben! – ordított rám zabolátlanul. – Legszívesebben azt mondanám, hogy menj, és oldd meg a problémát, de ilyet mégsem tehetek, igaz?

 – Mármint... öljem meg? – pislogtam rá elképedve.

 – Hm – rántott vállat nemtörődöm módon. – Megtennéd?

 – Nem tudom – ejtettem ölembe az eddig szorosan a karfához szegezett kezem. – Nem hiszem, hogy képes lennék rá.

 – Helyes válasz! – dörrent ismét legkeményebb hangja. – Nem akarom, hogy gyilkolássz, gyermek!

 – Akkor minek kérdezted?

 – Kíváncsi voltam, mit felelsz.

 – Oké – mormoltam kitágult szemmel, majd felsóhajtottam, ahogy eszembe ötlött Deon elkeseredett arca. – Nem hiszem, hogy meg kéne ölni Ardent.

 – Miért mondod ezt?

 – Deon miatt – néztem nagyapám íriszébe. – Így is veszített már eleget. Nem hinném, hogy belenyugodna, ha újra meghalna egy közeli családtagja. Mégis az apjáról van szó, bármit tett is.

 – Majd megvitatjuk – válaszolta hűvösen.

 – Mikor?

 – Mindjárt – pillantott az ajtó felé, ami fél percen belül kitárult, majd belépett rajta apa és anya.

Csodálkozva vettem tudomásul, hogy sikerült lerázniuk a testvéreimet, azonban azt nem értettem, hogy Deon hova lett. Őt is érintette volna ez a dolog, sőt, leginkább őt.

 Apa és anya is leereszkedtek az asztal mellé, majd Lucifer papára néztek.

 – Mit bámultok, mihasznák? – esett nekik Lucifer papa. – Tán tőlem várjátok a megoldást?

 – Neked van a legnagyobb szád általában – jegyezte meg apa. – Egyébként meg jelenleg ötletem sincs, mit kéne tennünk.

 – Eleanor, te miként viszonyulsz édesanyádhoz? – szegezte a kérdést anyához Lucifer.

 – Jó kérdés – húzta a száját anya. – Még nem döntöttem el. Egyrészt zavar, hogy itt van, másrészről viszont az anyám. Talán... megérdemelne egy második esélyt.

 – Maria életét vette! – csapott a kőlapra nagyapám.

 – Apám, te is sok életét elvettél, mégsem végeztek ki érte – világította rá apa, mire Lucifer az égnek emelte a szemét. – Talán Lunának igaza van.

 – Jayce sem örülne, ha újra át kellene élnie a halálát – tette hozzá anya. – Ők... elég közel álltak egymáshoz, még, ha én nem is.

 – Oké, tehát az áruló leánya életben marad – csóválta fejét Lucifer papa rosszallóan. – Legyen. De ne csodálkozzatok, ha Jonathan életét veszi puszta mókából.

 – Jonathan nem olyan! – csattant fel anya. – Majd én beszélek vele!

 – Nem is Emma a lényeg – folytatta apa. – Arden a probléma forrása. Túl veszélyes.

 – Legidősebb gyermeketek az áruló fivéred pártját erősíti – fordult ellenem Lucifer papa, mire fújtattam egyet. Ez azért enyhe túlzás volt, mindössze Deon érdekeit próbáltam szem előtt tartani, de természetesen ki kellett forgatni a szavaim.

 – Miért is? – meredt rám apa vádlón. – Elmondanád, kisfiam?

 – Én csak azt mondtam, hogy Deon nehezen viselné, ha újra elveszítene valakit, aki közel áll hozzá – ismételtem önmagam. – Nem azt, hogy Ardennek bármiben igaza lenne.

 – Nem hinném, hogy érzelmi szálak fűznék Ardenhez – hozta fel apa.

 – Mégiscsak az apja – rántottam vállat.

 – Mintha számítana! – idegeskedett tovább apa. – Én komolyan nem értem ezt!

 – Nem mindenki gondolkodik úgy, ahogy te, Nathan – szállt vele vitába anya. – Vannak olyanok, akiknek számít, hogy kik a felmenőik.

 – Akkor? – emelte meg a hangját apa. – Te is életben hagynád, miután majdnem megölt téged, és még el is vetéltél miatta?

 – Nem tudom! – vágta rá anya. – Nem gondoltam át rendesen, de azt látom, hogy Arden úgy érzi, hogy kiutálták innen. Érthető a sértettsége, csak...

 – Hát ez döbbenetes! – háborodott fel apa anya szavába vágva. – Komolyan képes vagy mellette beszélni a történtek után?

 – Csak igyekszem logikusan szemlélni a helyzetet – reflektált anya, majd hozzátette. – Örülnék neki, ha lenyugodnál, Nathan. Nem szükséges kiabálni.

 – Roppant mód dühítő ez az egész! – kelt ki magából apa anya figyelmeztetése ellenére is. – Nael, menj ki innen! Kezdj magaddal valamit, mert akárhányszor rád nézek, legszívesebben a holdig hajítanálak. Olyan dühös vagyok rád, mint még életemben nem! – kiabált velem sajnos jogosan. Éjfekete szemét rám szegezte, miközben felállt, és az ajtó felé mutatott. – Takarodj kifelé!

Egy óriási sóhaj keretében emelkedtem fel, és ellenkezés nélkül távoztam a tanácskozóból. Lux szobája felé vettem az irányt, miközben azon morfondíroztam, hogy ezúttal tényleg nagyon elcsesztem. A szándék, ami vezérelt nem volt gonosz, mindössze Deonnak akartam segíteni, hogy visszakapja az édesanyját. Természetesen nem jött össze. Megértettem, miért haragudott rám apa ennyire mélyen. Valószínűleg én is így reagáltam volna az ő helyében.

Lux hálójához érve benyitottam, de a lány nem volt ott, így homlokom ráncolva indultam vissza a saját szobám irányába.

 A küszöböt átlépve egyből elmosolyodtam, amikor megláttam az ágyam közepén kuporgó Luxot.

 – Szia – sóhajtottam, ahogy becsuktam az ajtót a hátam mögött.

 – Jól vagy, Eli? – kérdezte aggódóan.

 – Nem igazán, Lue – battyogtam mellé, majd lerogytam a matrac szélére. – Apám ki van akadva.

 – Tényleg meg akarta ölni anyukád az apád ikertestvére? – meredt rám csodálkozva.

 – Igen – bólogattam, majd magamhoz vontam. Jól esett közelsége, az ölelése határozottan pozitív ingereket keltett bennem, jelenleg nem szexuális értelemben.

 – Ez durva – simogatta meg a hátam. – És a másik akkor a nagymamád?

 – Nagyon úgy tűnik – motyogtam továbbra is lehangoltam. – Nem tudom, hogy fogjuk ezt megoldani.

 – Apukád biztos kitalál valamit – biztatott, de sajnos hiába. Apa világosan elmondta, hogy egyelőre gőze sincs róla, mi a megoldás erre.

 – Kiderül – merengtem a kék fal felé pislogva, végül Luxra emeltem pillantásom. – Hol van Deon, Lue?

 – Nolannel mentek valamerre, Novalie is velük tartott – húzódott picit arrébb.

 – Gyere, keressük meg őket! – ugrottam talpra. – Hátha ki tudunk találni valamit erre a szarságra.

 Lux vállat rántott, majd hagyta, hogy megfogjam a kezét. Gyors léptekkel szeltük át a folyosót, majd várakozás nélkül Nolan lakrészéhez siettünk. Odabent nem találtunk senkit, így Novalie-hoz vettük az irányt.

Odaérve kopogás nélkül rontottunk be. Novalie, Deon, Nolan és még Naylee is – aki nem tudom, mikor került ide – felénk kapták a fejüket.

– Hogy lehet így bejönni? – kért számon várakozás nélkül legkisebb húgom.

– Így – rántottam vállat, miközben becsuktam magunk mögött az ajtót.

– Hallom, megint jól megcsináltad! – esett nekem Naylee. Homlokát ráncolva méregetett.

Csatlakoztunk testvéreimhez, így egy igen csinos kis kört alkottunk az ágyon. Lux elég szégyenlősen meredt a takaró felé. Naylee engem figyelt, miközben óriási grimaszokat vágott. Nova a telefonjával volt elfoglalva, míg Nolan az ágy háttámlájának vetett háttal, unottan várakozott. Deon is csak a lepedőt fixírozta, nem tűnt jókedvűnek ő sem.

– Na? – dobta a mobilt Novalie az éjjeliszekrényre. – Ti miért jöttetek?

– Talán zavarunk? – kérdeztem vissza.

– Engem nem – sóhajtott Novalie. – De szerintem Naylee mindjárt leszedi a fejed.

– Persze, mivel mostanában teljesen megbolondult ez az idióta! – háborgott Naylee fennhangon. – Nem is értem, mi ütött beléd, öcsikém!

– Srácok! – szólalt fel Deon. – Mi lenne, ha a problémára koncentrálnánk?

– Mármint a gyilkos apádra? – vonta fel a szemöldökét Nolan.

– Igen, Nolan, és a gyilkos nagyanyátokra!

– Én úgy vettem ki anyáék szavaiból, hogy Emma életben marad – osztottam meg a többiekkel a nemrég megszerzett információt. – Azonban Arden...

– Megölik, igaz? – pislogott rám Gedeon bánatosan. – Bassza meg, tudtam, hogy valami el fog baszódni!

– Mivel idióták vagytok! – szúrt oda Naylee ismét.

– Az rendben van – forgattam a szemem némileg sértődötten. Néha Naylee úgy nekem tudott esni, hogy csak kapkodtam a fejem a temperamentumán. –, de van esetleg valami ötletetek?

– Nem sok opció van – emelte meg a kezét Nolan egy másodpercre. – Vagy kinyírjuk vagy ott rohad meg a ketrecben.

– Ki kéne deríteni, milyen szándékai vannak – vetette fel Novalie.

– Gyilkos, élve elégetős? – fonta össze karját Naylee. – Novalie, az az ember meg akarta ölni az anyánkat!

– Én nem értem, miért – sóhajtott fel Gedeon. – Ezt az egészet nem értem – pillantott körbe.

– De amúgy ti tudtok erről bármit? – érdeklődött Novalie. – Mármint tényeket tudunk, de indokokat nem.

– Te most komolyan Arden mellett kampányolsz, Novalie? – fordult felé Nolan. – Te meghülyültél?

– Mi lenne, ha megkérdeznénk? – hozta fel Lux bátortalanul.

– Ha apa ott talál minket, szerintem berak inkább a szabad ketrecekbe – húzta a száját Naylee. – Viszont... ha jól csináljuk... – húzódott egy ördögi vigyorra a szája.

– Mire gondolsz? – hajoltam előre, és megtámaszkodtam a térdemen.

– Dolgozzunk ki egy tervet! – lelkesedett máris. – Kell valaki, aki eltereli a figyelmüket. Négy csoportra kell bomlanunk. Az első odamegy Ardenhez, a második lefoglalja apát, a harmadik anyát, míg a negyedik Lucifer papát. A második és negyedik csoportnak van a legnehezebb dolga. Anyával könnyebb.

– Aha... - mormoltam hitetlenül. – Remek terv, Nay.

– Szerintem megoldható – mondta Nolan. – De kelleni fog hozzá Johnny.

– Minek? Komolyan mi közöljük vele, hogy az anyja gyilkosa lent van a pincében? – hőbörögtem.

– Az nem is pince – motyogta Novalie.

– Nem mindegy? – csattantam fel.

– Nolannek igaza van! – állt ki mellette Naylee. – És... egyértelműen Deon megy Ardenhez. Nael, te pedig elkíséred!

– Miért én? – tágult ki a szemem. – Így is vérvörös szemekkel esett nekem Lucifer papa!

– Talán gyáva vagy, öcsikém? – döntötte oldalra a fejét Naylee.

– Nem, de te viszont rohadt idegesítő vagy, Nay – sóhajtoztam mérgemben.

– Nem érdekelsz, Nael – vetette oda a szavakat. – Nova, te menj apához, és rebegd el neki, mennyire megrázott a Ronalddal való szakítás, Lux majd odatámogat. – Futólag Luxra néztem, aki összeszorított szájjal ült mellettem. Nevére rémülten felkapta a fejét, s húgomra emelte aranyszín szemét.

– Én mit csináljak? – kérdezte halkan.

– Csak vigasztald Novalie-t, aki roppant mód szomorú lesz. Szerintem menni fog – villantott egy széles mosolyt rá Naylee.

– Amúgy... bocs, hogy beleszólok, de most akkor ti jártok? – mutogatott rám és Luxra Nolan.

– Igen, de hogy is jött ez ide? – emeltem meg a szemöldököm. – Még csak témába se vág, Nolan!

– Kussoljatok már! – kiáltotta Naylee. – Hihetetlen!

– Akkor én megyek veled, Nay? – pislogott rá Nolan. – Anyához?

– Nem, egyedül mész anyához – válaszolta Naylee. – Én Johnny-val megyek a papihoz. Valakinek a kezében kell tartania a dolgokat!

– Oké – grimaszolt Nolan. – Nekem úgy is jó!

– De miből gondoljátok, hogy szétválnak? – vetettem fel a logikus kérdést. – Épp a tanácskozóban vannak, és mindenki elég mérges. Apa különösen, még ordított is velem. Sőt, még anyával is!

– Ó, baszki – emelte égnek a tekintetét Naylee.

– Mi lenne, ha most odamennétek? – pillantott rám és Deonra Novalie. – Addig valaki figyeli a tanácskozót, és jelez nektek, ha kijönnek.

Deonnal összenéztünk, majd megrántottam a vállam. Nekem tulajdonképpen mindegy már. Így is eléggé a szüleim bögyében voltam.

– Menjetek, Nael! – tápászkodott fel Nolan. – Én odamegyek Naylee-vel a tanácskozóhoz.

– Én meg akkor odaállok Lux-szal a lépcső tetejéhez! – ugrott talpra Novalie.

– Csodás – fintorogtam, majd unokabátyámra emeltem a tekintetem, aki elég furcsa arcot vágott. Talán nem volt ínyére az apjával beszélgetni, de egyelőre nem volt más opciónk, mint kideríteni, mi történt annak idején.

A kis csapatunk az ajtóban két felé oszlott. Deon elég megtörten sétált mellettem a folyosón, kizárólag a kőpadlót szuggerálta mindaddig, amíg el nem értünk a csigalépcsőig, ami a ketrecekhez vezetett.

Novalie és Lux fent őrt álltak, míg mi ketten levonultunk oda, ahonnan alig háromnegyed órával ezelőtt kizavartak minket.

Jöttünkre Arden és Emma is felénk kapta íriszét. Deon egy mély levegővétel kíséretében lépett apja kalitkája elé, majd elég megrogyottan álldogált ott talán egy teljes percig, végül megemelte a fejét, hogy szembenézzen Ardennel. Én a háttérbe húzódva vártam, hogy Deon megoldja a feladatot.

Arden érdeklődve mérte végig az előtte toporgó fiát. Arcáról nem bírtam érzelmet leolvasni, de továbbra is rémisztőnek éreztem, hogy pont úgy festett, mint az édesapám.

– Ha jól vettem ki a szavaidból, Gedeon, az ő pártjukat fogod – szólalt meg Arden. Némi sértettséget hallottam ki szavaiból.

– Szeretném megtudni, hogy miért tetted azt, amit – húzta ki magát az unokabátyám.

– Miért? Hisz' elmondtam, Deon – ragadta meg Arden a ketrec rácsát. – Mindent elvettek tőlem, már abban a percben, amikor megszülettem, pusztán azért, mert nem én voltam a kiválasztott, hanem Nathaniel.

– Kétlem, hogy erről ő döntött – kelt apa védelmébe Deon. – Ő mindig jó volt hozzám. Ez nem számít semmit?

– Nem tudom – rántott vállat Arden. – Nem teljesen értem, miért vettek magukhoz.

– Én meg azt nem értem, hogy mit tudott ajánlani ez az Ahira, amiért meg akartad ölni Lunát.

– Ahira mindig is egy kicsit őrültnek számított – közölte Arden, mire a szemöldököm felszaladt. – Azonban a végletekig hűséges az anyánkhoz.

– Ez elég furcsa fordulat – válaszolta Deon. – Eddig az volt a bajod, hogy Lilith eldobott, most meg mégis támogatod.

– Ez ennél összetettebb, Deon – rázta a fejét Arden. – Engem nem a pokol megszerzése érdekelt, még csak az sem, hogy mi lesz a földdel. Sokkal inkább az, hogy bosszút álljak azokon, akiknek nem kellettem.

– Ez elég kicsinyes – sértegette Deon. – Miért nem hallgattad meg a másik oldalt is?

– Ugyan már, Gedeon! – csattant fel Arden. – Ahira mellettem állt és támogatott!

– Nem lehet, hogy csak kihasznált? – tudakolta Deon. – És ha csak addig kellettél volna neki, amíg szembe szállsz Nathannel és Lunával?

– Kétlem – komorodott el Arden arca, majd lesütötte szemét egy másodpercre. – Lehet.

– Ahira... milyen volt? – sétáltam Gedeon mellé. – Nem mesélnél róla?

Arden rám emelte kék szemét, mire majdnem hátrahőköltem. Pont úgy bámult, ahogy az apám szokott.

– Nem! – jelentette ki.

– Légyszi? – próbálkozott be Deon, mire Emma felkuncogott a másik ketrecben.

– Aranyosak vagytok – mosolygott rám. – Hihetetlen, hogy vannak unokáim!

– Aha – reflektáltam. Nem tudtam hova tenni a kimondottan kedves megnyilvánulását.

– Na, kérlek! – erősködött Gedeon. – Hadd tudjuk már meg!

Arden egy óriásit sóhajtott, majd egy kicsit gondolkodott.

– A születésed előtt találkoztam Ahirával – kezdett bele Arden, szavait Deonhoz intézte. – Nagyjából két héttel előtte. Elmondta, mi zajlik a hátam mögött, én meg egy darab szarnak éreztem magam, amikor kiderül ez az egész. Nekem Jadis semmit sem mondott, egyedül Ahira volt őszinte velem.

– Vagy éppen hangolt az apád ellen – tette hozzá Deon, mire Arden megforgatta a szemét.

– Én értem, nem tudta, hogy létezem, ez rendben van – felelte Arden. – De amikor eljött hozzám Nathaniel és Eleanor, és rájött, az első húsz mondata sértésekből állt.

– Ő mindenkivel ilyen! – keltem Lucifer papa védelmébe.

– De miért? Hiszen ugyanannyira a gyereke vagyok, mint Nathaniel, sőt... még ugyanúgy is festünk!

– Úgy beszél, mint egy sértett gyerek – szólalt meg halkan Emma.

– Mert az – fonta össze a karját Deon.

– Mit mondtál? – háborgott Arden. – Hogy mersz így beszélni velem? Az apád vagyok!

– Az apám, aki leragadt egy tízéves szintjén!

– Nael! – sikoltott odafent Novalie.

– Nael Jones! – üvöltötte az apám a nevem, mire bennem megfagyott a vér.