Nagy erőkkel bámultam a plafont, miközben azon kattogtam, hogy mégis miért nem volt hajlandó apa visszaengedni Lux-hoz ma, miután anyával beszélgettek vele. Rohadtul zavart, amiért lényegében elzártak tőle, és beparancsoltak a szobámba, mint valami taknyos óvodást. Nem tudtam hova tenni ezt a hirtelen jött szigort az apám részéről. Biztos voltam benne, hogy valami volt a háttérben, amit velem szándékosan nem osztottak meg.

Oldalamra fordultam, majd magamra húztam a takarómat, és a kék falat kezdtem szuggerálni. Olyan durva módon zakatolt az agyam, hogy egy másodperc megnyugvásom sem lehetett.

Futólag az órámra pillantottam, ami hajnali negyed egyet mutatott, majd a szőnyegre, végül a párnámra.

Miután az elmúlt két órában tüzetesen átrágtam magamban a próféciát, immáron volt időm Luxon töprengeni. Bármennyire is meglepő volt, valamiért arra vágytam, hogy itt feküdjön mellettem, és szorosan magamhoz húzhassam. Félelmetes volt, hogy ilyen rövid idő alatt kerültünk egymáshoz vészesen közel, mégsem éreztem bűntudatot emiatt. Sosem taglózott le még ennyire lány, mint Lux. Ahogy magam elé képzeltem kerek arcát és aranyszín szemét, rögtön egy apró mosoly kúszott az arcomra. Aztán eszembe ötlött a formás feneke és hosszú combja, amitől a farkam önálló életre kelt odalent. Egy mély sóhaj keretében fordultam a hátamra, majd megcsóváltam a kobakom.

Aztán egyszeriben, mintha csak megidéztem volna, Lux lehuppant mellém a semmiből. Nagyokat pislogtam a lányra, aki egy szál pólóban érkezett mellém, majd fülig pirulva bebújt mellém a takaró alá.

– Szia – súgta. – Sajnálom, hogy ilyen bénán érkeztem, ezt a teleportálás dolgot még gyakorolnom kell.

– Pont rád gondoltam – karoltam át a nyakát, ahogy fejét ráhajtotta mellkasomra. – Örülök neked.

– Elég sokáig... hezitáltam, hogy... jöjjek-e – ismerte be mellkasomba motyogva. – Aztán... úgy döntöttem, hogy meglépem.

– Jól tetted – pusziltam bele cseresznye illatú hajába. – Hogy vagy, Lue?

– Megint kezded? – kuncogott fel édesen, majd tenyerét a nyakam oldalára simította. – Minden rendben, Eli.

– Elárulod, hogy miért zavart el az apám tőled? – tettem fel a lelkemet legjobban felzaklató kérdést.

– Elég hosszan beszélgettem a szüleiddel – válaszolta Lux kimért hangnemben. – Anyukád annyira kedves... – pillantott arcomra, majd nekinyomta orrát az államnak. – Apukád sokat kérdezősködött az iskoláról és rólad. Aztán megkért rá, hogy figyeljünk oda... amikor... együtt vagyunk.

– Hihetetlen – morgolódtam alig hallhatóan.

– Utána átbeszéltük ezt a próféciás dolgot, és arra jutottunk, hogy az lesz a legjobb, ha elkerüllek téged. – Szavaira rögtön ráncokba szaladt a homlokom.

– Mégis itt vagy – állapítottam meg butácskán.

– Igen, mert végül megmondtam a szüleidnek, hogy... veled szeretnék lenni, és vállalom a kockázatot. Ha ez az egész ahhoz vezet, hogy meghalok, legalább az utolsó hónapom vagy évem legyen némiképp más, mint a többi volt eddig.

– Hogy érted? – ráncoltam homlokom, miközben némi aggodalom kezdett körözni bennem.

– Egész életemben bujkáltam – suttogta elhalóan. – Végre úgy érzem, hogy élek. Ezért is... akartam veled szexelni aznap, amikor idejöttem. Talán önzőség, de úgy éreztem, ha akkor nem, akkor sohasem fog megtörténni.

– De Lux – simítottam néhány kósza lilásbarna fürtöt a füle mögé. – Nem vagy elkésve, sőt... fiatal vagy, előtted az élet. Nem kell félned, ígérem, hogy nem hagyom, hogy bántódásod essen.

– Ne mondj ilyeneket, Eli – motyogta.

– Miért ne, Lue?

– Mert... ilyenkor... - bizonytalanodott el egy másodpercre, majd alig hallhatóan folytatta. – Attól félek ilyenkor, hogy... beléd szerettem.

Olyan váratlanul dobogott fel a szívem, hogy élesen kellett beszívjam a levegőt, hogy életben bírjak maradni. Mi a franc?

– Miért félsz ettől? – kérdeztem vissza két nyelés után. Gombócot éreztem a torkomban, mert én korán sem voltam biztos az érzéseimben. Azt tudtam, hogy Lux-szal minden más, azt is, hogy vágyom rá testileg, de nem mertem volna kimondani neki őszintén, hogy szerelmes vagyok belé.

– Mert sosem voltam szerelmes – vallotta be csöndesen. – Nem tudom, mit kéne érezzek pontosan, és félek tőle, hogy csak azért érzek így, mert... te voltál az első, akivel... közelebb kerültünk egymáshoz. Te is ezt mondtad a parkolóban, és én... azóta ezen gondolkodom, Eli.

– Értem, Lue – mosolyogtam rá. – De ez nem feltétlen baj. Ha te is úgy szeretnéd, akkor megpróbálhatjuk, aztán lesz, ami lesz. Ettől függetlenül megvédelek, bármi történjen. Megígértem.

– Szeretném – emelkedett meg, hogy szemembe nézhessen.

– Nos, Lue, akkor mostantól a barátnőmnek hívhatlak? – kunkorodott felfelé szám, mire Lux felkuncogott, majd pírbe borult arca, és bólogatni kezdett.

– Igen, Eli – erősítette meg szégyenlősen. Elvigyorodtam, ahogy szépséges íriszét figyeltem, majd lágyan orcájára simítottam a tenyerem, és magamhoz húztam egy csókra.

– Mondd csak, Lue, mikor van a szülinapod? – vetettem fel, miután elhúzódtunk egymástól.

– Novemberben – válaszolta Lux. – Elsején.

– Akkor lényegében egy és fél hónappal vagyok csak idősebb nálad – adtam tudtára. – Belefér ez a nagy korkülönbség, vagy várjunk, amíg te is betöltöd a tizennyolcat?

– Nekem rendben van – nevetett fel visszafogottan. – Neked mikor van pontosan, Eli?

– Szeptember tizenkettő – közöltem vele a dátumot.

– Akkor nemrég nagy buli volt a pokolban? – tudakolta, mire egyből felkacagtam.

– Nem éppen – tiltakoztam hevesen. – Habár Lucifer nagyapám szeret nagy feneket keríteni a dolgoknak. De ezúttal csak összegyűlt a család, és úgy ünnepeltek meg engem és Nay-t.

– Kedvelem Naylee-t, Eli – feküdt vissza vállamra Lux, míg lábát ráhelyezte a combomra, így teljesen hozzám tudott simulni. – Sokat beszélgettem vele múlt héten, és most is, mielőtt idejöttem.

– Én örülök, ha jóban vagytok – cirógattam végig álla vonalát. – Naylee nagyon fontos nekem, ahogy a másik húgom is, Nova. Meg persze Nolan is, csak az öcsém egy másik világban él. Néha fel tudnám rúgni, amiért olyan teszetosza. Bár mostanában, mintha összeszedte volna magát.

– Novalie zárkózottabb?

– Talán – töprengtem. – Naylee hevesebb természetű, de Nova a legmakacsabb mindannyiunk közül.

– Miért van mind a négyeteknek "N" betűs neve? – kérdezte Lux.

– Mert a szüleim bolondok – kuncogtam fel. – Nem tudom, Lux. A Naylee apa elképzelése volt, míg az én nevem tulajdonképpen a nagybátyáméból alakult. Őt Nathanaelnek hívják. Tudom, elég beteges ez az egész, de Lucifer papa kezdte, miután azt hitte, hogy Nate halott, így elnevezte apát Nathanielnek. Aztán valahogy így alakult...

– Nekem tetszik – mondta Lux meglepően vidáman. – Különleges.

– Többnyire idegesítő – ellenkeztem szelíden, miközben igyekeztem úrrá lenni a farkam lágy lüktetésén. Eléggé elkalandozott a fantáziám, ahogy Lux lába az enyémen pihent.

– Nael! – csapódott ki váratlanul az ajtóm. Grimaszolva emeltem meg a fejem, miközben belenéztem az unokabátyám szemébe.

– Mit akarsz, Deon? – kértem számon várakozás nélkül, miközben ülésbe kecmeregtem.

– Bocs! – emelte maga elé tenyerét Deon, majd hátrasimította barna haját, és megforgatta ugyanolyan színű kék szemét, mint az enyém volt. – Nem tudtam, hogy éppen csajozol, kisöcsém. – Lux fülig pirult mellettem, ahogy Deon kiejtette a szavakat a száján.

– Nem mondanád a lényeget? – kérdeztem türelmetlenül, ugyanis az unokabátyám látványa igencsak lankasztó hatású volt.

– Szükségem van rád! – közölte Deon. – Találtam valamit, és csak te tudsz benne segíteni.

– Nem értelek – sóhajtottam fáradtan. – Mit akarsz már megint, Deon?

– Gyertek velem, és megmutatom! – villantott egy széles vigyort.

Fújtatva keltem ki az ágyból, és öltöttem magamra pár göncöt, végül várkozón az ott ragadt Luxra pillantottam.

– Én... - hebegte zavartan.

– Teleportálj vissza a szobába – segítettem ki. – Öltözz fel, addig odasétálunk ezzel az idiótával – böktem Deon felé.

– Jó – mosolygott rám szégyenlősen a lány, majd egyszerűen csak köddé vált.

– Cuki – lökte meg a vállam Deon, ahogy mellé értem. – Felszedted már?

– Fel – pillantottam rá igencsak lenézően, mire unokabátyám felkacagott. – Ne nevess, tényleg! Épp az imént!

– Ezt ő is tudja? – húzta tovább az agyam.

– Igen! – lódultam meg kifelé, hogy haladjunk, bármilyen agybajos koncencióval is tervezett Deon előállni.

– Jól van – sétált mellém.

– Egyébként meg bekaphatod! – támadtam neki várakozás nélkül, ahogy eszembe jutott, miket mondott a múltkor Luxnak. – Minek magyaráztál neki olyanokat, hogy barátnőm van, te fasz?

– Mert nem volt? – kérdezett vissza Deon, miközben haladtunk Lux szobája felé a folyosón.

– Nem!

– Oké, sajnálom – mormolta. – Én azt hittem, együtt vagy azzal a csajjal, csak nem mered elmondani, mert ember.

– Te teljesen hülye vagy, Gedeon! – sértegettem fennhangon. – Milyen óvodás felfogásod van neked?

– Te csak maradj csendben, Nael! – vágott vissza. – Hallottam, mit műveltél a kis hibrid csajjal!

– Mégis kitől?

– Naylee nem habozott a tudtomra adni – kuncogott fel. – Persze előtte természetesen nekem támadt .

– Hát persze – morgolódtam tovább.

Amikor Lux hálója elé értünk, a lány már ott várt ránk. Gondolkodás nélkül fogtam meg a kezét, majd összekulcsoltam a sajátommal. Lux félős mosolyt villantott felém, de nem húzódott el.

– Gyertek! – sietett előre Deon.

A pokol azon szintjére érkeztünk, ahol azok a különleges cellák helyezkedtek, amikből lehetetlen volt kijutni egy hibrid, angyal vagy démon számára, ugyanis az anyag, amiből készítették őket, blokkolta a képességeinket. Jelenleg a hely üresen tátongott, hiszen nem volt olyan fekete szemű démon, akit itt kellett volna bebörtönözni.

Deon leszaladt a csigalépcsőn, ami a kisebb pincehelyiségbe vezetett, míg mi Lux-szal követtük őt. Leérve szemem ezerszeresére tágult attól, amit ott találtam.

Gyertyák lettek kör alakban lepakolva a földre, míg középen egy aranykupa díszelgett. Unokatestvéremre néztem, majd vissza a pohárra. Összevontam szemöldököm, amikor feltűnt, hogy egy tőr is megtalálható volt a kör közepén.

– Mi ez? – eresztettem el Luxot. – Ez egy áldozati oltár, Gedeon?

– Dehogyis! – húzta a száját a fiú. – Oltárnak oltár, de nem fogunk feláldozni senkit.

– Teljesen megbolondultál? – szegeztem neki a kérdést. Határozottan nem tetszett, bármire készültünk is.

– Nem – rázta meg a fejét Deon, ahogy átsétált a kör túloldalára, majd leguggolt, és megigazította az egyik gyertyát. – Elég sokat beszélgettem Nate-tel azzal kapcsolatban, hogyan keltette őt életre Ahira.

– Deon...

– Hallgass meg, kérlek! – emelkedett fel, majd vett egy mély levegőt. – Nate szerint csak egy hibrid képes erre vagy Azrael. – Őszintén nem értettem, mit akart ebből kihozni Gedeon, de tartottam tőle, hogy a halál angyalával akart üzletelni.

– Ide akarod hívni Azraelt? – meredtem rá döbbenten. – Deon, ez...

– Dehogy akarom! – vágta rá unokabátyám. – Azt akarom, hogy keltsd életre az anyám, Nael.

– Én? – hüledeztem, miközben futólag Luxra pillantottam, aki ugyanolyan elhűlt arcot vágott, mint én.

– Igen! – bólintott Gedeon. – Én nem tudom megtenni, én kis mértékben, de ember is vagyok, Nael. Te viszont... minden ízben hibrid vagy.

– De Deon – szálltam vele vitába –, én megértem, miért szeretnéd ezt, de Alexis ember volt. Eltelik ötven év, és meghal.

– Tudom – motyogta Deon lelombozottan. – Mégis arra kérlek, hogy tedd meg. Csak egy esélyt szeretnék, hogy időt tölthessek az anyámmal! Fordított esetben te nem akarnál Lunával lenni?

– De, nyilván – fújtattam idegesen. Nem volt ínyemre ez az egész, mégis hajlottam afelé, hogy segítsek Deonon. – Mit kéne tennem?

– Nem tudom, pontosan – vallotta be Deon lesütött szemmel. – Nate szerint vér kell hozzá. A felkelteni kívánt személyhez legközelebbi rokon, azaz én, illetve azé, aki felkelti.

– Én ezt nem csinálom! – ráztam a fejem.

– Könyörgöm neked, kisöcsém! – lépett közelebb Deon. – Ennyit igazán megtehetnél értem, ha már... régen utáltál.

– Hagyd abba ezt az érzelmi zsarolást! – kiáltottam rá szigorúan. – Nem vagyok sötét Deon, tudom, mit csinálsz, és kurvára nem tetszik!

– Oké – emelte a magasba tekintetét. – Attól még megtehetnéd, értem.

– Ha valami szarul sül el – kezdtem bele fenyegetően –, te fogsz apámmal vitázni! Sőt, te fogod neki megmagyarázni ezt az egészet!

– Benne vagyok! – vigyorgott rám szélesen. – Ez azt jelenti, hogy...

– Azt, faszfej! – álltam be a kicseszett gyertyás körbe. – Mit csináljak?

Deon felkapta a tőrt, majd nemes egyszerűséggel megvágta a csuklóját, és hagyta, hogy belefollyon a vére a kupába. Meggyógyította a sebet, majd felém tartotta.

– Te jössz!

– Nael, szerintem... ezt nem kéne – kotyogott közbe Lux halk hangon.

– Ne aggódj! – mosolyogtam rá. – Remélhetőleg minden rendben lesz.

Lux oldalra húzta a száját, majd leült a lépcső legaljára, és megtámasztotta állát a tenyerében, míg térdére könyökölt.

Én is felhasítottam a bőröm, és hagytam, hogy belecsöpögjön a kupába. Úgy éreztem magam, mint valami elszánt sátánista, aki éppen ördögöt vagy démont akar idézni. De ahhoz nem lett volna szükség ilyesmire, bőven elég lenne elkiáltanom magam, hogy Lux terhes, és az egész család egybegyűlne egy másodperc alatt. Persze nem volt az, szerencsére.

– Jól van – helyezte el a díszes poharat középen Deon, majd egyedül hagyott a gyertyakoszorúban. – Gyújtsd meg őket!

Nem tiltakoztam, hagytam, hogy az erőm életre keljen bennem, így tüzet csiholtam a lényegében a semmiből. A gyertyák fellobbantak akaratomra, mire Lux hallatott egy halk „hű"-t. Más esetben felkuncogtam volna rajta, de most nem tudtam odakoncentrálni.

– És most? – pillantottam Deonra.

– Most koncentrálj, és keltsd fel őt! – adta ki az utasítást. Nem sokat segített vele, mert dunsztom sem volt, mit kellett volna tennem, így kiléptem a körből, majd szembe álltam a pohárral.

Csak arra tudtam alapozni, amit apa tanított, így igyekeztem elhinni, hogy megjelenik előttem Deon anyjának alakja. Lehunytam a szemem, miközben teljes hibrid formámba változtam, hátha segít valamit a helyzeten, habár nem tudtam, miben vihetnének előre a szárnyaim ebben a szituációban.

Minden fejben dől el – mantráztam magamban egy darabig, azonban nem hittem benne, hogy sikerülhet. Ezernyi kétely tört elő belőlem, ahogy uralkodni próbáltam a bennem nyughatatlanul cikázó energiákon.

Egyszeriben a vér felemelkedett a pohárból, cseppenként lebegett a magasban. Rémülten pislogtam felé, ahogy egy kurta csíkká alakulva összefonódott. Ismét lecsuktam a szemhéjam, majd vettem egy hatalmas levegőt, miközben minden bennem szunnyadó erőt előhívtam.

– Jézusom! – kiabált Lux. – Minden piros körülötte!

Nem maradt időm reagálni, mert éreztem, hogy a fenséges energia csak úgy csapkod bensőmben, kezdett felemészteni, így nemes egyszerűséggel kiengedtem. Reméltem, hogy nem okoztam pusztítást, de ahogy lihegve kinyitottam a szemem, döbbenetemben hátrálnom kellett egy lépést.

Úgy éreztem, most futottam le a maraton háromszor egymás után, mert a szívem hevesen vert, míg a halántékom lüktetett. Agyamban ősi káosz körözött.

A kör közepén két személy feküdt, azonban egyik sem tűnt Alexisnek...