10. Kicsi Nathan
- Apa! – kiabáltam szinte vékony hangon, ahogy végigrohantam Luxot magam után cibálva a pokol virágokkal szegélyezett folyosóján.
Berontottam anyáék szobájába, azonban üresen tátongott, így egyből a nagyterem felé vettem az irányt. Hátulról közelítettem meg, miközben néha hátra-hátralestem, hogy Lux se essen orra a heves tempótól, ahogy szinte végigrontottam az alvilágon. Nagy volt a baj, méghozzá hatalmas.
A nagyterem erkélyére lépve megtorpantam, amikor megláttam a karosszékben terpeszkedő apámat, míg mellette anya ült, és feltűnően unatkozott.
- Apa – eresztettem el Luxot, majd mögé léptem. Felpillantott rám, majd vissza a lent térdelő foglyokra.
- Nael, nem látod, hogy éppen...
- Nem érdekel! – vágtam a szavába feszülten. – Kurva nagy baj van!
- Micsoda? – fordult felém a székben, miközben várakozón rám nézett.
- Találkoztunk Rafaellel – pillantottam futólag Lux felé, mire apám szeme kitágult.
Egy nagy sóhaj keretében fordult vissza a bűnösök felé, majd fejét rázva Abaddonra nézett, az ősdémonra, aki némi rokonságban állt a családunkkal, ugyanis papíron az anyukám dédapja volt. Nem, mintha valaha szóba jött volna ez a csekély kötelék.
- Vidd őket a börtönbe – kérte tőle apa, mire Abaddon bólintott, majd kiadta az utasítást a foglyok mögött sorakozó piros démonoknak, akik lakosztályukba kísérték a vétkezőket.
- Jól vagy, kicsikém? – sétált mellém anya, majd megragadta a kezem.
- Nem! – ráztam meg a fejem a feltörő idegességtől, amit Rafael vészjósló szavai váltottak ki belőlem.
- Mi történt, Nael? – emelkedett fel apa is, majd beállt közvetlen elém, miközben a boltív alatt ragadt Luxra pillantott. – Luxot akarta?
- Nem – tiltakoztam hevesen csóválva a kobakom.
- Akkor? – türelmetlenkedett apa. – Mi annyira sürgős, ami nem várhatott volna két percet, kisfiam?
- Valamilyen próféciáról hablatyolt – motyogtam anya arcát kémlelve, aki a hír hallatára egy hatalmasat sóhajtott, de nem eresztett azóta sem.
- Kezd az elejéről – utasított apa. – Milyen prófécia?
- Odajött hozzánk – magyaráztam hadarva. – Aztán dumált egy sort baromságokról, majd közölte, hogy van ez a megjövendölés.
- Nael, szívem, a lényeget? – szorongatta anya a kezem. – Hogy szól?
- Így szóljon a prófécia, mi kétes istenek gyermekeire szálljon; a sötétség fia légyen a fény leányának keresztje vagy megmentője – pislogtam felváltva szüleimre, akik nem voltak túlzottan elkápráztatva mondandómtól. Apa idegesen a hajába túrt, majd egy mély levegővétel keretében megtámaszkodott a széken, és anyára nézett.
- Ez elég... fura – állapította meg anya apámat figyelve. – Nem lehetne csak úgy kitekerni Rafael nyakát?
- Legszívesebben megtenném – reflektált apa szemét forgatva. – Ennyit mondott csak?
- Megkérdeztem, hogy mire utal ezzel – motyogtam a kőpadlót szuggerálva.
- És? – engedett el anya. – Mit mondott?
- Hogy nyissam ki a szemem, és ne csak nézzek, hanem lássak is – grimaszoltam, ahogy belegondoltam, hogy pontosan mit is akart ez jelenteni.
- Ezt a barmot – elégedetlenkedett anya, majd Luxra emelte zöld íriszét. – Te jól vagy, drágám?
- Én... igen – sétált hozzánk közelebb a lány, majd ajkát rágcsálva rám pillantott.
- Oké, szóval feltételezem, hogy rólatok szól ez a dolog – kezdett bele apa elgondolkodva. – De nem értem... ez egy mennyei prófécia? Mármint ennek nincs igazán így semmi konkrét jelentése.
- De – tette csípőre a kezét anya. – Lényegében Lux haláláról szól.
- De én... - suttogta Lux. – Meg fogok halni?
- Ne ess kétségbe – nyugtatta apa. – Nem annyira vészes a halál, tulajdonképpen egész elviselhető...
- Nathan – csapta meg anya a hasát. – Megtennéd, hogy nem ijesztgeted szegény lányt?
- Te kezdted, Eleanor! – szállt vele vitába apa.
- Tényeket közöltem – vált anya hangja egyre feszültebbé. – Jól van – fújtatott. – Hol van apád?
- Valahol itt – válaszolta apa. – Keressük meg! Ti addig kezdjetek magatokkal valamit – legyintett apa felém, majd megragadta anya kezét, és egy portálon keresztül távoztak köreinkből.
Magam elé pislogva rogytam le apám bársonyszékébe, majd a karfába kapaszkodva igyekeztem nagy levegőket venni, hogy ne ájuljak el a rám törő pániktól. Nem is értettem, hogy mégis mi ütött belém, mikor sosem voltam egy nebáncsvirág. Most pedig a szívem hevesen lüktett, úgy éreztem, hogy mentem felrobbanok a forróságtól, ami bennem cikázott, és égetett, mint a legforróbb parázs. Nem akartam próféciákban részt venni, és legkevésbé szerettem volna, hogy Luxnak még egy gond a nyakába zuhanjon. Bőven elég volt feldolgozni a gyászát a családja elvesztése után.
- Jól vagy? – érintette meg Lux bátortalanul a vállam, mire ráemeltem szemem. Ajkát összeszorította, ahogy lenézett ülő alakomra, szeméből nem tudtam kiolvasni, hogy mi zajlott le éppen benne.
- Nael? – csendült fel odalentől Asmodeus hangja. – Gyermek, merre van az apád?
- Ne hívj gyermeknek, nem vagyok ötéves! – szóltam vissza morcosan. Sosem ápoltunk felhőtlen kapcsolatot az ősdémonnal, aki folyton folyvást elégedetlenkedett, mióta apa került a „trónra".
- Nem akartam a becsületedbe gázolni, gyermek – vigyorgott rám szélesen a testes démon. Legalább két méter magas volt, és akkora izmok helyezkedtek karján, mint egy testépítőnek, aki évek óta szteroidokon élt. Emellé hosszú, nyakig érő szőke haja állandóan előreesett, ahogy döntögette a fejét jobbra és balra, mint valami kényszerbeteg. Pont úgy festett, mint egy negyvenes évei elején járó, hormontúltengésben szenvedő, elvált, kétgyermekes apuka.
Előredőltem ültömben, majd egy puszta gondolatommal emeltem a magasba Asmodeust, kinek arcáról egy másodperc alatt fagyott le az eddig kaján vigyor, ahogy közvetlen magam elé húztam.
- Rohadtul idegesítesz – közöltem vele markánsan. – Legszívesebben megölnélek.
- Csak humorizáltam, Nael – meredt rám kitágult, fekete szemével. – Azt hittem, érted a viccet.
- Persze, hogy értem – eresztettem el, és hagytam lezuhanni. Valami megreccsent, amikor földet ért, még fel is nyögött a nyüzüge, majd feltápászkodott, és fintorogva kisompolygott a teremből.
- Tényleg... megölnéd? – érdeklődött Lux halk hangon balomról.
- Meg én – álltam fel, majd megragadtam Lux kezét, és összekulcsoltam a sajátommal. – Ezek nem értenek a szép szóból, Lux. Máshogy nem lehet velünk bánni, csak így, különben elszenvtelenednek. Hajlamosak azt hinni, hogy ők diktálnak, közben nem.
- Ki diktál? – fordította felém a fejét Lux, mire felkuncogtam.
- Apa, úgy általában – húztam magam után a folyosón. – Ha meg nem ő, akkor anya. Ha ő sincs itt, akkor Lucifer nagyapám.
- De miért apukád a főnök? – folytatta a kérdezősködést, amit úgy alapjában véve most nem bántam. Legalább elterelte a gondolataim erről az indokolatlan próféciáról.
- Ez egy nagyon kusza sztori – mosolyogtam rá, miközben bevezettem a szobájába, majd magunkra csuktam az ajtót. – Lényegében miattam és Naylee miatt alakult így. A cél az volt, hogy elkerüljük a világ pusztulását, így apa lett a pokol ura, míg Lucifer papa a háttérbe húzódott, de nyilván az ő szava is bőven mérvadó.
- És a te szavad? – foglaltunk helyet egymás mellett ágyon.
- Nekem nincs szavam – rántottam meg a vállam. – De nem bánom – tettem hozzá. – Látom, mit össze idegeskedik az apám emiatt az egész miatt, amit tulajdonképpen sosem akart magáénak.
- Nagyon szerethet titeket, ha miattatok csinálja ezt az egészet – állapította meg Lux félős hangon. – Sokszor fel sem fogjuk, mennyit tesznek értünk a szüleink, amíg kicsik vagyunk. Én is tizennégy éves korom körül döbbentem rá, amikor anyát elvonszolták.
- Igen, igazad van – simogattam meg a hátát. – Ha bármikor szeretnél anyukádról beszélni, nyugodtan – mosolyogtam rá.
- Jó – viszonozta gesztusom, majd vállamra hajtotta a fejét.
- Sajnálom, hogy tragédiába fulladt ez a ma este – sóhajtottam gondterhelten. – Nem így terveztem.
- Nem a te hibád – ragadta meg a kezem. – Nem tehetsz róla, hogy odafent állandóan kitalálnak valamit.
- Nem, de aggódom – ismertem be csöndesen. – Nem szeretném, ha miattam esne bajod, Lux.
- Nem fog – rántotta meg a vállát semlegesen. – Ha meg igen, akkor is mindegy, mert nem fogok hiányozni senkinek. Egyedül vagyok, tehát feláldozható is egyben.
- Dehogyis! – húzódtam el tőle. – Ne beszélj butaságokat! Már idetartozol, közénk. Megvédünk.
- Nem hiszek a csodákban, Nael – motyogta a szőnyeget szuggerálva. – Nagy valószínűséggel meghalok.
- Nem hagyom – karoltam át a vállát. – Ne félj ettől, nem engedem, hogy bármi bajod essen.
- Nem hiszem, hogy ez rajtad fog múlni – sóhajtotta szomorúan.
- De mindent megteszek, hogy jól alakuljanak a dolgok! – bizonygattam szinte már erőszakosan. – Ezt megígérhetem!
- Köszönöm – mosolygott rám.
- Úgyhogy nyugodj meg, Lue – vigyorogtam rá, mire Lux szeme kitágult, szinte villámokat szórt felém a megnevezésre.
- Nael, úgy nézek ki, mint egy kutya? – háborgott, de én csak nevettem reakcióján. Gondoltam, borzolom kicsit a kedélyeket, hogy ne csak búslakodjunk, míg várakozunk apáékra.
- Nem – fordultam felé teljes testtel. – Inkább, mint egy kis őzike.
Lux álla leesett a válaszomtól, majd sértődötten felmászott az ágyra, így tökéletes rálátásom nyílt kerek popsijára. Nem hagyhattam ezt ennyiben, így rögtön követtem őt, majd elkaptam a csípőjét, és magamhoz vontam.
- Megsértődtél? – érdeklődtem, amikor duzzogva elfordította fejét ölelésemben.
- Lehet – motyogta, mire megragadtam az állát, és magam felé fordítottam. Ahogy tekintetünk találkozott arcát ellepte a pír, majd felsóhajtott. – Nem vagy igazságos...
- Miért? – esett pillantásom telt ajkára, majd visszanéztem mézszínben pompázó íriszébe.
- Mert nem tudok rád haragudni – görbítette le a száját.
- Nem is kell – simítottam meg a pofiját. – Nem bántásból mondtam, de olyan kis félénk vagy, mint egy őzike, ráadásul a hajad is ilyen különleges, mintha foltos lenne. Illik rád ez a becenév.
- Ne hívj többet Lue-nak – duzzogott tovább, mire kitört belőlem egy halk kuncogás.
- Rendben – húzódott félmosolyra a szám, majd megköszörültem a torkom. – Lue.
- Nael – csapta meg a mellkasom felbátorodva. – Én is hívjalak Elinek?
- Eli? – pislogtam rá nagyokat. – Kislánynak tűnök, Lue?
- Én meg kutyának? – kérdezett vissza markánsan. Meglehetősen tetszett, hogy végre kinyílt nekem, és vevő volt egy kis szórakozásra. Ezt a játékos oldalát még sosem mutatta meg, de még ezt is elkápráztatónak tartottam.
- Nem, Lue – csipkelődtem tovább, míg Lux fújtatni kezdett. – Mondtam már, hogy egy csinos őzike vagy.
- Te pedig idegesítő, Eli! – forgatta szemét, majd sértődötten nekidőlt a párnájának.
- Tudod, Lue – feküdtem le mellé oldalamra, majd arca fölé hajoltam –, cuki vagy, amikor morcos vagy.
- Nem érdekel! – kapta fel a vizet, de nem hagyhattam, hogy átforduljon a gyerekes élcelődésünk egy komoly hisztibe, így óvatosan arcára simítottam a tenyerem, majd lágyan rányomtam a szám az övére. Lux nem tiltakozott, hagyta, hogy kutató nyelvem végigsimítson alsó ajkán, majd felfedezőútra induljon a szájában. Ujjai hajamba szaladtak, és közelebb húzott magához, hogy még hevesebben folytathassuk csókunkat. Kezem levándorolt az oldalán keresztül a combjára, majd megtapogattam formás lábát.
Azonban mielőtt bármi izgalmasba belelendülhettünk volna, az ajtón egy tompa kopogás csendült fel. Úgy ugrottam le a lányról, ahogy egy csincsilla menekül a ragadozó elől. Előre tudtam, bárki állt odakint, nem lesz türelemmel, és várakozásaim be is igazolódtak, amikor a szüleim berontottak a helyiségbe.
Szerencsére időben mozdultam, így immáron már Lux mellett ültem, mint egy jól faragott szobor.
- Kifelé, fiam! – bökött apa a folyosó felé. – Beszélni akarok Lux-szal!
- Jól van – mormoltam elégedetlenül, majd futólag anyára sandítottam, ahogy elhaladtam mellettük.
- Kicsikém – szólt utánam anya, mire a küszöbről visszafordultam. – Menj, beszélgess addig Morgannel!
- Mert itt van? – ráncoltam a homlokom. Anya bólintott, mire inkább kifordultam a szobából.
- A tanácskozóban! – kiáltotta utánam, majd az ajtó bevágódott mögöttem.
Jelenleg nem volt hangulatom Morganhez, ugyanis iszonyat fárasztó volt, persze ennek ellenére szerettem őt, de eléggé leszedált a mai nap ahhoz, hogy csak egy nagy alvásra vágyjak, illetve Lux közelségére. Komolyan ezt gondoltam?
Nem akartam megtudni, hogy ez mégis honnan jött, de féltem a következményeitől. Nem akartam sosem megtapasztalni, milyen úgy igazán szerelmesnek lenni, és attól tartottam, hogy a Lux-szal való kapcsolatom kizárólag ehhez vezetett.
Szívesen töltöttem vele az időmet, és ez a tevékenység nem korlátozódott le a szexuális együttlétekre. Többet akartam belőle. Azt szerettem volna, hogy mellettem legyen, és védelmezhessem attól, ami következett.
Még az események gyorsasága sem tántorított el mellőle. Hittem benne, hogy okkal találkoztunk össze.
- Kicsi Nathan! – sikoltotta Morgan, amint beléptem a tanácskozóba. Morgan szinte nekem vetődött, ahogy két karjával szorosan magához húzott. Egy szemforgatásra futotta, ahogy megpaskoltam a hátát, majd Jayce-re, anya öccsére pillantottam, aki csak a fejét rázta Morgan túlbuzgóságán.
- Sziasztok – motyogtam, miután Morgan végre eleresztett, és hagyta, hogy Jayce-t is üdvözöljem.
- Igazán befejezhetnéd az éles hangon való ordítozást, leány – vetette oda Lucifer papa a kőasztal mellől, ahol a karfára támaszkodva ült.
- Hogyhogy itt vagytok? – pislogtam várakozón Jayce-re, miközben leereszkedtem én is az egyik szabad helyre.
Morgan szinte átvetődött az asztalon, ahogy levágta elém a kezét, majd vigyorogva várta a reakciómat. Pillantásom az ujján lévő csillogó gyűrűre esett, majd barna íriszébe néztem.
- Összeházasodtok? – csodálkoztam rendíthetetlenül. Nem értettem, hogy mi ez a hirtelen fordulat, mikor Morgan évekig ecsetelte, hogy ő bizony sosem megy férjhez.
- Döbbenetes, igaz, gyermekem? – reflektált nagyapám, majd unottan nagybátyámra emelte kék szemét. – Mikor tartjuk a szertartást?
- Novemberben – válaszolta Jayce. – Legalábbis Morgan úgy szeretné.
- Akkor azért vagy ennyire izgatott? – mosolyogtam Morganre, aki heves bólogatásba kezdett, majd a hátam mögé sétálva átkarolta a nyakam, majd megpuszilta az arcom.
- Hogy vagy, kicsi Nathan?
- Borzalmasan! – vágtam rá gondolkodás nélkül.
- A prófécia miatt, amit apád említett? – ereszkedett le Jayce is egy székre.
- Igen – helyeseltem, majd Morganre emeltem tekintetem, aki szüntelenül a nyakamban csüngött. – Nem akartok csinálni egy gyereket is?
- Nem! – válaszolta Morgan. – Nekem bőven elég, hogy itt vagytok ti – csipkedte meg az arcom, majd levágódott mellém. – Tudod, kicsi Nathan, nem való nekem az anyaság.
- Hát persze, pár hónapja még házasodni sem akartál – böktem az ujja felé, mire megforgatta barna szemét, majd a válla mögé dobta hosszú, barna haját.
- Idegesítőek vagytok! Te és a Csillagszemű apád is!
- Mert? – fontam össze karom a mellkasomon, majd hátradőltem a székben.
- Nathaniel is hasonlókat kérdezett – világosított fel Lucifer papa.
- Na, de Nael – kezdett bele Jayce az asztalra könyökölve –, úgy hallottam, hogy felszedtél egy csajt.
- Az túlzás – motyogtam halkan.
- Akkor mi volt? – hajolt felém Morgan. – Mindent el kell mesélned!
- Csak együtt háltak az első napon, amikor a leány betette ide a lábát – kotyogott közbe a nagyapám szokásához híven. – Aztán tegnapelőtt Nael úgy gondolta, hogy megfelelő a védszer nélküli szexuális lét folytatása, így megpróbálkozott a gyermeknemzéssel.
- Ezt nem hiszem el – morgolódtam a kőlapot kémlelve. – Igen, együtt voltunk, és?
- De most akkor jártok azzal a hibrid lánnyal? – kérdezte Jayce őszintén érdeklődve. Jayce-szel általában szerettem beszélgetni. Mindig is megvolt a megfelelő humora a dolgokhoz, így könnyed csevej alakulhatott ki kettőnk között. Ezenkívül szerette elpoénkodni a dolgokat, ami igencsak megkönnyítette a társalgás menetét. Nem vette annyira véresen a témákat, mint a családom nagy része. Egyszer sem ugrott a torkomnak, ha valami gáz helyzetről kezdtem neki makogni, így sajnáltam, amikor három évvel ezelőtt leléptek Colonie-ból, és Los Angelesbe költöztek Morgannel. Morgan ragaszkodott hozzá, hogy ott folytassa az életét, ugyanis tíz éve ügyvéd lett belőle, és úgy vélte, hogy egy nagyvárosban több lehetősége volt normális állást szerezni.
- Nem tudom – rántottam meg a vállam, majd Lucifer papára pillantottam, aki egy ideje engem vizslatott vádló tekintetével.
- Jó lenne, ha eldöntenéd, fiú – dorgált várakozás nélkül. – Nem illendő játszani a leányok érzéseivel.
- Senki sem játszik! – grimaszoltam nagyokat.
- Dehogynem! – vágódott ki a kétszárnyú ajtó, majd csatlakozott hozzánk Naylee. Vigyorogva rontott oda Morganhez, majd szorosan magához ölelte. Utána Jayce következett, akinek egy hatalmas puszit nyomott az arcára, majd oldalára ereszkedett le.
- Már csak te hiányoztál – szúrtam oda húgomnak, mire felvonta barna szemöldökét.
- Bunkó vagy, Nael! – duzzogott látványosan. – Egyébként meg a papának igaza van! Csak húzod szegény Lux agyát, ahelyett, hogy végre összejönnétek.
- Elvittem ma randizni – hoztam fel védekezésül. – Aztán meglepett minket Rafael.
- Az mit jelent pontosan, öcsikém? – gúnyolódott tovább Naylee. – Megdugtad egy bokorban?
- Hülye vagy? – kérdeztem vissza idegesen. – Neked mi bajod van, Nay?
- Zavar, hogy szórakozol szerencsétlen lánnyal – esett nekem könyörtelenül. – Nem is értem, hogy miért csinálod ezt, Nael! Pedig a csaj teljesen odavan érted!
- Jól van, Naylee – emeltem meg a hangom. – Ideje lenne, ha befognád!
- Fejezzétek be, neveletlen gyermekek! – dörrent Lucifer hangja a levegőben. – Naylee, kisleányom, hagyd kibontakozni a bátyádat. Biztos vagyok benne, hogy helyes döntést fog hozni a másik leány érdekében – fordult először Naylee felé, majd végül rám emelte szemét. – Te pedig, fiam, térj észhez, és legyél udvarias a leánnyal, különben lávába mártogatom a fejed, értetted?
- Igen – sóhajtottam gondterhelten.
- Mindig élmény itt lenni – jegyezte meg Jayce az orra alatt. – Szóval, Nael, akkor nem a barátnőd, csak kavartok?
- Nem tudom – vonakodtam egyenes választ adni, mert lényegében én sem tudtam, hogy hányadán álltunk Lux-szal. Reméltem, hogy ma este hivatalosan is megkérdezhetem tőle, hogy lesz-e a barátnőm, de Rafael keresztülhúzta a számításaimat, így ez elmaradt.
Naylee csak fújtatott, mint egy dühös bika. A szemével már vagy háromszor meggyilkolt, az elmúlt három perc leforgása alatt. Nem értettem, hogy miért volt rám ennyire kiakadva, mikor az utóbbi két napban minden jó volt köztünk Lux-szal. Tegnap este még csak nem is szeretkeztünk, inkább beszélgettünk helyette.
- De miért nem? – döntötte oldalra a kobakját Morgan. – Ennyire komplikált?
- Nem annyira – feleltem elgondolkodva. – Majd megbeszélem vele, és holnap válaszolok, úgy jó?
- Mert te összejönnél vele? – tudakolta Jayce izgatottan.
- Azt hiszem, igen – vallottam be kétkedve. Nem Lux miatt, leginkább a díszes egybegyűltek zavartak. Egyszerűbb lett volna Jayce-szel négyszemközt dumálni.
- Tán érzéseket kezdtél táplálni irányába? – hunyorgott rám a nagyapám.
- Kedvelem – bólogattam.
- Végre! – dühöngött tovább Naylee. – Nem hiszem el, hogy eddig tartott bevallani magadnak. Biztos véletlenül bújtatok össze egy óra leforgása alatt.
- Akadj már le erről, Naylee! – kiáltottam immáron feldúltan. – Mit foglalkozol te azzal, hogy én kivel fekszem le? Inkább számolj be Justinról, ha ennyire beszédes kedvedben vagy!
- Justin? – kapta rá pillantását Jayce. – Ki az a Justin, Naylee?
- A pasija – emelte húgom felé a tenyerem. – Igaz, húgocskám?
- Kapd be, Nael! – sziszegte felém Naylee.
- Nevetségesen gyerekesek vagytok! – jelentette ki Lucifer papa.
- Szóval Justin? – mosolygott Morgan Naylee-re. – Milyen a srác?
- Roppant idegesítő – közöltem a nyilvánvalót.
- Kedves, törődő és nyitott – magyarázta Naylee feszültségtől éles hangon. – Teljesen normális!
- Mikor találkozhatok vele? – ragyogott fel Morgan arca egy másodperc leforgása alatt. – Meg akarom ismerni!
- Nem tudom – felelte Naylee kimérten. – Egyelőre próbálom elkerülni, hogy apa megismerkedjen vele.
- Valóban, leányom? – emelte meg szemöldökét nagyapánk. – Mégis miért? Tán titkolnivalója van a fiúnak? Így már én is szívesen megismerkednék vele!
- Hagyd már abba, papa! – fakadt ki Naylee ismét. – Justinnal nincs semmi baj! Ti vagytok ilyen őrültek csak, hogy mindenkiben a rosszat keresitek!
- Elég vádló hozzáállás ez, kisleányom – szidta rögtön Lucifer. – Jobb megbizonyosodni a kérőd szándékairól, mielőtt gondunk akadna belőle. Én és az apád is csak a javadat akarjuk.
- Tudom, papa – mormolta Naylee, majd mérgesen hátradőlt, és a kezét kezdte szuggerálni. – De attól még sokszor indokolatlanul erőszakosak vagytok.
- Ugyan már, kisleányom! – forgatta szemét Lucifer papa. – Bármit teszünk, az a ti érdeketeket szolgálja. Senki sincs rossz szándékkal felétek.
- Mindegy – mormolta Naylee, majd vett egy mély levegőt. – A lényeg, hogy nem könnyű veletek, mert mind makacsak vagytok.
- Mondod te – bámultam húgomra, aki erre csak rám nyújtotta a nyelvét.
- Elég ebből az értelmetlen csevejből! – emelkedett fel Lucifer papa a székéről, majd megindult a kijárat felé. – Indulj, Nael, tedd magad hasznossá valahol. Te is, Naylee! Iparkodjatok!
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top