Reggel szörnyen sajgó derékkal ébredek. Fel sem tünt, hogy a kanapé valójában mennyire kényelmetlen. Derekamra szorítva a kezem lépdelek el a konyháig, ahol a vidáman falatozó szüleimmel találom szemben magam.

- Jó reggelt - mondom.

- Neked is, drágám - mosolyog rám édesanyám. - Mégis miért aludtál a kanapén?

- Éjszaka szomjas voltam, aztán meg tévéztem egy kicsit, és mindenbizonnyal elaludtam - magyarázom. - De rohadtul fáj a derekam.

- Nagyon fáj a derekad - javít ki anya, mire legyintek.

- Fiam, ma lemosnád a kocsit? - fordul felém apa.

- Hát a srácokkal azt terveztük, hogy lemegyünk a partra.

- Néhány percet vesz igénybe az egész, utána tőlem odamész, ahova nem akarsz - vonja meg a vállát.

- Legyen - adom be a derekam, egy sóhaj kíséretében.

A reggeli után, a szobámba vánszorgok és belebújok az egyik kedvenc bandás pólómba, és a fekete shortomba. Lábaimat a papucsomba bújtatom, majd gyorsan dobok egy SMS-t Cameronnak, hogy dolgom van és később találkozzunk. Lerobogok a lépcsőn - már amennyire a fájós derekammal képes vagyok -, és neki vágok a kocsi tisztára csutakolásának. Pontosan akkor, amikor vízzel leöblítettem, Destiny jelenik meg a verandánkon. Ráemelem a tekintetem, de azonnal vissza is fordítom az autóra. Ezzel próbálom azt sugallni felé, hogy nem érdekel a jelenléte.

- Szia - szólal meg, de nem viszonzom gesztusát. - Figyelj Calum, szeretnék bocsánatot kérni Nate tegnapi viselkedéséért. Kicsit többet ivott a kelleténél - folytatja, de ismét nem reagálok semmit. - Most a hallgatásoddal büntetsz? - a szemébe nézek, ő pedig egyenesen az enyémbe. Nem kellett sok ahhoz, hogy rájöjjön; nem fogok beszélni hozzá. - Tudod mit? Menj a francba.

Azzal puffogva tovább állt. Elmosolyodtam a reakciója láttán. Igazán szórakoztató látványt nyújtott, hogy ilyen nagy mértékben feldühítette a szótlanságom. Annyira talán mégsem lehetek közömbös a számára.

***

A homokban fekve élvezem, ahogyan a meleg napsugarak cirógatják bőrömet. Már legalább egy órája a parton lógunk a srácokkal. Míg én a homokban sütkérezek, addig ők valahol a tengerben szórakoztatják egymást.

- Szerinted elaludt? - pillantom meg napszemüvegemen keresztül Cameron arcát, ahogy fölém hajol.

- Mindjárt meglátjuk - súgja oda Mikey, de még én is tökéletesen hallom.

Erre villám gyorsasággal felülök, még mielőtt áldozatul eshetnék, valamelyik gyerekes csínjének.

- Ha egész végig ébren voltál, miért nem válaszoltál? - ráncolja a homlokát, Cam.

- Csak... mert - vonok vállat.

- Srácok, nincs kedvetek elmenni inni valamit? - kérdezi Mikey, miközben a kezében lévő törölközővel szárítja vörös tincseit.

- De, rohadt szomjas vagyok - felelem.

- Én is.

Hárman indulunk meg a közeli bár felé, és mivel se én, se Mikey még nem töltöttük be a huszonegyet, csak egyedül Cameron, ő kéri ki az italokat. Kezünkben a saját sörünkkel telepedünk le az egyik szabad asztalhoz.

- Még mindig nem hiszem el, hogy Destiny lekoptatott, amikor te csak megakartad óvni - jelenti ki Cameron, majd meghúzza az üveg tartalmát. - Kezdem azt hinni, hogy ez a csaj nem százas.

- Biztos, hogy nem az - fűzi hozzá Michael.

Nem felelek semmit, mert nem tudom mégis mit kéne mondanom. Így csak némán meredek magam elé, miközben a kezemben lévő üveget forgatom. Mikor észbe kapok a srácok már rég másról beszélnek; a videójátékokról. Mindketten megszállottan rajonganak értük, de leginkább mégis Mikey az aki mániákusan szereti ezt az elfoglaltságot. Ami érthető, tekintettel arra, hogy a szülei játék programozók.

Barátaim teljesen belemerülve a témába társalognak, én pedig még csak meg sem próbálok közbe kotyogni. A következő pillanatban, két bikinis lány somfordál az asztalunkhoz.

- Sziasztok srácok, csatlakozhatunk? - rebegteti meg pilláit a szöszi.

- Persze, ez meg milyen kérdés? - nevet fel Cam, miközben a másik asztaltól elhúz két széket.

- Az én nevem Shelby, ő pedig a nővérem Clarie.

- Örvendek, Clarie és Shelby. Én Cameron vagyok, ők itt mellettem a legjobb haverjaim, Calum és Michael.

Üdvözlésképp némán intek a kezemmel. Miután a lányok elfoglalják a helyüket az asztalnál, mindenki vidám csevegésbe bocsájtkozik, kivéve engem. Ami meglehetősen szokatlan tőlem, ugyanis hármunk közül én vagyok a leginkább csajozós típus.

- Te ennyire kis csendes vagy? - húzodik szorosan mellém a székével Clarie.

- Miből vontad le ezt a következtetést? - kérdezem kíváncsian, és azúr kék íriszibe nézek.

- Hát még egyszer sem hallottalak beszélni mióta itt vagyunk.

- Csupán szar kedvem van - vonom meg a vállam.

- Ha gondolod segíthetek abban, hogy felvidulj - rakja tenyerét, meztelen mellkasomra és lassan végig húzza azt, bőrömön.

- Kecsegtető ajánlat, de nem élnék vele - mondom, majd felállok a székből. - Srácok én léptem, további jó szórakozást.

Meg sem várva válaszukat indultam meg a haza vezetőút irányába.