- Hát te meg, hogy kerülsz ide? - néz rám továbbra is elképedve.

- Ezt én is kérdezhetném - nevetek fel.

- Ő kicsoda, Calum? - kérdezi Cameron, miközben fejével a lány felé bök.

- Ő itt Destiny, a szomszédom - mutatom be a két srácnak. - Destiny, ők a haverjaim, Michael és Cameron.

- Már értem, Calum - veregeti meg a vállam Mikey. Ha a pillantásommal ölni tudnák, ő már rég halott lenne.

- Mit is? - érdeklődik mosolyogva a lány.

- Semmit - vágom rá, a kelleténél talán kicsit gyorsabban.

- Destiny! - kiált fel mögüle egy nálam is magasabb srác, mire az említett személy megpördül a tengelye körül. - Mi a fenét csinálsz? - sétál felénk.

- Én csak köszöntem Calumnak és a haverjainak - magyarázza, a fiú pedig átveti izmos karját a vállán. - Ő az új szomszédom. Calum, ő pedig itt a barátom, Nate.

Némán biccentek felé, amit viszonoz, de továbbra is fenyegetően méreget. Nem tudom miért, de Nate már most unszimpatikus nekem, hiába nem ismerem.

- Bocsi srácok, de nekünk most vissza kell mennünk a barátainkhoz - közli Nate, majd húzni kezdi Destinyt a zajos banda felé.

- Sziasztok! Majd találkozunk, Calum - int nekem mosolyogva a szomszédom, és nem tudom nem észrevenni, hogy milyen szép a mosolya.

- Csak szerintem nem stimmel valami ezzel a sráccal? - súgja nekem oda Michael.

- Nem csak szerinted. Rossz érzésem van vele kapcsolatban - magyarázom.

- Netán féltékeny vagy? - húzogatja a szemöldökét Cameron, mire könyökömmel megbököm az oldalát. - Calum szerelmes, Calum szerelmes, Calum szerelmes - kántálja egyfolytában és amint meglátja arcomat, futásnak iramodik én pedig pillanatok alatt üldözőbe veszem.

***

Az éjszaka közepén arra ébredek fel, hogy vattát köpök annyira kivagyok száradva, így a konyhába indulok, hogy csillapítsam szomjamat. A házban csend és hullaszag honol, én pedig igyekszek nem felébreszteni anyáékat. A csaphoz lépek és az egyik poharat megtöltöm vízzel, majd nagyokat kortyolok belőle. Amint kiittam az utolsó cseppet is, kézfejemmel megtörlöm a szám szélét. Tekintettel arra, hogy minden álom kiment a szememből, a nappalit veszem célba és beüzemelem a tévét. Egymás után kapcsolgatom a csatornákat, egészen addig, amíg meghallom a Jó barátok főcimdalát. Magam mellé rakom a távírányítót, és kényelembe helyezem magam, ám mégsem élvezhetem felhőtlenül a kedvenc sorozatom nézését, ugyanis odakintről egy erélyes hang csendül fel. Kíváncsiságomnak köszönhetően az ajtóhoz indulok és kikukkantok rajta. Ekkor megpillantom Destinyt és Natet, amint a házuk előtt vitatkoznak. Belül sokáig vívódok azon, hogy közbe avatkozzak vagy sem, de abban a pillanatban, ahogy Nate megindul Destiny felé már nem kérdés, hogy mit teszek.

- Hé! - kiáltok oda, miközben a pázsiton keresztül feléjük sétálok. - Mi folyik itt?

- Mégis mi közöd van hozzá, seggarc? - Nate szájszaga csak úgy bűzlik az alkoholtól.

- Minden rendben, Destiny? - fordulok a kisírt szemű lány felé.

- Kérdeztem valamit - Nate hatalmas kezeivel taszít egyet mellkasomon, ami miatt kicsit hátra tántorodok.

- Nem ajánlom, hogy ezt még egyszer megmerd ismételni - szólalok meg nyugodt hangon.

- Miért, mit teszel? Megversz? Jaj úgy félek - imitál ijedt hangot.

- Szerintem jobb lesz, ha elhúzól, mielőtt nem hívom a zsarukat.

- Majd elmegyek, ha Destiny azt kéri - karolja át az említett lány vállát.

- Destiny? - nézek smaragd zöld íriszeibe.

- Menj el, Calum - feleli halkan, aminek hallatán az állam a földet súrolja.

- De, hisz'...

- Süket vagy netalantán? Kopj le! - kiált rám Nate.

- Csak, hogy tudd - hajolok közelebb hozzá. - Nem azért megyek el, mert te kéred, hanem azért, mert Destiny azt mondta.

Egy puszit küld nekem, ezzel megpróbálva ingerelni engem. Valójában egész jól halad vele, küzdenem kell azellen, hogy ne mossak be neki egy nagyot. Végül ellazítom az öklömet és egy mosolyt villantok felé, majd ellépek tőle és vissza térek a házunkba.