- Elmondanád hol voltál ilyen sokáig? - von kérdőre anya, amint beteszem a lábam a konyhába.

- Ne haragudj, csak össze futottam a szomszéd csajjal.

- Lánnyal - javít ki, miközben átveszi tőlem a zacskókat.

- Ja, a szomszéd lánnyal - bólintok.

- És jól néz ki? - kapcsolódik be a beszélgetésbe Michael, aki az előtte pihenő tányérban lévő müzlit kanalazgatja.

- Nem olyan rossz - felelem őszintén. - Sőt, most, hogy jobban belegondolok, egészen gyönyörű - erre mindketten rám kapják a tekintetüket és fapofával bámulnak. - Mi van?

- Gyönyörű? - ismétel meg Mikey. - Te senkire sem mondod, hogy gyönyörű.

- A számból vetted ki a szót, Michael - fűzi hozzá anya.

- Tudom mit gondoltok, de most szólok, hogy azonnal verjétek ki a fejetekből - jelentem ki határozottan. - Nem tetszik, nem fogunk randizni, sem járni.

- Nem tudhatod mit hoz a jövő, Cal.

- Imádom amikor ilyen bölcs vagy, Clifford.

- Akármennyire is furcsa ezt mondanom, de most az egyszer Michaelnek igaza van - mondja anya.

- Köszönöm - Mikey, mint aki meg sem hallotta a mondat első felét, bicent anya irányába.

- Hagyjuk ezt, éhes vagyok - dobom le magam, vöröshajú haverom mellé.

- Müzli?

- Jöhet!

***

Délután ahogy megbeszéltük Michaelel, elindulunk Cameron lakása felé. Nem lakik messze, mindössze két utca választ el minket egymástól, így a gyaloglás mellett döntünk. Útközben a vöröske mindenféle baromságot hord össze, amit egy idő után már követni sem tudok, így csak bólogatok és helyeslek, akármilyen szemétségnek is számít ez.

Cameron házához érve fellélegzek, ugyanis már nagyon idegesít Michael állandó fecsegése. Amilyen gyorsan csak lehet becsengetek, majd epekedve várom, hogy ajtót nyisson. Amikor ez megtörténik a barna hajú srác nyakába borulok, és jó szorosan átölelem.

- Oké, haver, de ez már kezd kicsit buzis lenni - nevet fel Cam, mire elengedem, ő pedig lepacsizik a jobbomon álló vöröskével. - Na és mizu srácok? - érdeklődik, miközben a nappaliba indul.

- Gondoltuk beugrunk hozzád - rántok vállat, majd letelepedek az egyik fotelba.

- Jó, hogy itt vagytok - dől hátra Cameron a kanapén. - Mit szólnátok hozzá, ha elmennénk a gördeszka parkba? Mióta leléptél innen, nem igazán jártunk arra.

- Nekem oké - feleli Michael.

- Felőlem - válaszolom lazán, de valójában tömény izgatottság kerít hatalmába a közös helyünk hallatán.

Már egészen kilenc éves korom óta ismerem a parkot, és annak minden egyes szegletét. Nagyon közel áll a szívemhez, hiszen számtalan emlék fűz hozzá. Például ott ismerkedtem meg ezzel a két jó madárral, akiket mára már a legjobb barátaimnak nevezhetek, ott csókolóztam először és törtem el a lábam. Bár az utóbbi nem igazán tartozik a jó emlékek közé.

Miután Cameron rendbe szedte magát, mindannyian bepattanunk az autójába. Ezért is jó, ha van egy olyan haverod, aki már megszerezte a jogsit; nem kell buszoznod, sem gyalogolnod. Cam beindítja a kocsit, majd bekapcsolja a rádiót és gázt ad.

- Na és Calum, hogy állsz a csajokkal? - szegezi nekem a kérdést, a sofőr.

- Szerelmes a szomszédjába - vágja rá helyettem Michael, mire bosszúsan felé fordulok.

- Komolyan?

- Dehogyis! - cáfolom meg az imént elhangzott állítást. - Nem is ismerem, csak a nevét tudom.

- Jó, nem szerelmes belé, de bejön neki - kotyog közbe a vöröske.

- Esküszöm még ma beverek neked egyet Piroska, ha nem fogod be! - lövelek felé néhány fenyegető pillantást, mire védekezésképp felemeli mindkét kezét.

- Ha valóban nincs valóság alapja annak, amit Michael mondott, miért kaptad fel ennyire a vizet?

- Mert feldühít, ennyi - fordulok az ablak felé.

Egyikük sem reagál semmit, de talán jobb is. Némán autókázunk Sydney utcáin, csak a rádióból kiszűrődő zene tölti meg a teret. A parkhoz érve, nagy nehézségek árán találunk el egy szabad helyet, ahol Cameron leparkol.

- Mindig amikor ide jövök, eszembe jut hogyan lettünk barátok - nevet fel, Cam. - Hihetetlen, hogy egy lány miatt verekedtünk össze.

- Cindy Cambell nem csak egy lány volt - fűzi hozzá, Michael. - Ő volt a legjobb csaj az oviban a nagycsoportosok közül.

- Jogos - értek egyet vele. - De akkor is nagy szemétség volt tőle, hogy mindhármunknak azt mondta, hogy szerelmes belénk.

- Mindenki tudja, hogy nektek csak kamuzott, és valójában engem szeretett - jelenti ki Cameron nagyképűen.

- Furcsa, egyszer sem hallottam, hogy azt mondta volna neked, hogy szép a szemed - gondolkodik el, Mikey.

- Vagy azt, hogy cuki orrod van - jelentem ki.

- Srácok, nem akarom megismételni a múltat és laposra verni titeket - röhög Cameron, majd kiszáll, mi pedig követjük a példáját.

A vállammal meglököm őt, miközben hangosan nevetek. Immáron mindhárman hahotázva indulunk meg a bejárat felé, és vesszük célba a gördeszka pályát. A téren rengeteg tinédzser lézeng, többnyire csoportokba verődve. Mikor az egyik ilyen csoport mellett haladunk el, az egyik lány - aki eddig nekem háttal állt -, hirtelen megfordul és belém ütközik.

- Jaj ne már. Nem hiszem el, hogy ilyen... - ekkor fel néz, és ugyanazzal a zöldszempárral találom szembe magam, mint reggel. - Calum?

- Destiny?