Halkan zihálva, és verejtékben úszva ülök fel az ágyon. Érzem, hogy a pulzusom az egekben van, de amint körbepillantok a szobában, az izmaim teljesen ellazulnak. Az álmomban látott sikátor hellyett, Destiny szobájában vagyok, ahol álomra hajtottam a fejem még az este. Megtörlöm arcomat, majd hajamba túrok és kifújom a bent rekedt levegőt.

- Minden rendben? - suttogja Destiny fél álomban, még a szemét sem nyitja ki.

- Igen, csak egy rossz álom - felelem, majd vissza bújok mellé.

Destiny azonnal mellkasomra fekszik, én pedig átölelem a derekát. - Szeretnél róla beszélni? - motyogja. - Azt hallottam valahol, hogy segít, ha kibeszéled magadból.

- Nem, inkább aludjunk tovább - simítok végig a karján.

Destiny könnyen bevágja a szundit, ellentétben velem. Nekem nem igazán akar álom jönni a szememre. A sötét plafont pásztázom, annak reményében, hogy sikerül elaludnom végre. Úgy hajnali három körül végre eluralkodik rajtam a fáradtság, olyannyira, hogy küzdeni sem tudnék az ellen, hogy lecsukódjanak szemhéjaim.

***

Reggel hangos nevetésre ébredek. Magamban hamar megállapítom, hogy a hang a konyhából szűrődik ki és azt is, hogy nem más az édes kacaj tulajdonosa, mint a barátnőm. Ledobom magamról a takarót, majd felkapom a pólómat és a nadrágomat, hiszen attól függetlenül, hogy immáron egy hete egy párt alkotok Destinyvel, még nem vagyok olyan kifogástalan viszonyban Karennel, hogy meztelenkedjek előtte. Meg aztán nem is úgy neveltek a szüleim.

Lecammogok a lépcsőn, egyenesen a konyhába. A helyiségben rátalálok Desre, és az anyjára. Valami igazán vicces témáról lehet szó, ugyanis a barátnőm megállás nélkül nevet.

- Jó reggelt! - köszönök illedelmesen, majd az imént említett lányhoz lépek és nyomok a hajába egy csókot.

- Neked is, Calum! - mosolyog rám kedvesen, Karen. - Hogy aludtál?

Leülök Destiny mellé, és az asztalra könyökölve válaszolok. - Jól, de sokkal jobban aludtam volna, ha Destiny nem horkol úgy, mint egy medve.

- Hé, nem is horkolok - csapott karomra a jobbomon helyet foglaló lány.

- Már pedig valaki horkolt, és tudtommal te feküdtél mellettem.

- Én valóban az ágyamban aludtam, de hogy aztán te hol aludtál fogalmam sincs. Talán alva jártál, vagy képzelődtél, tudom is én.

- Megesküszöm rá, hogy sehova nem mozdultam mellőled éjszaka - makacskodok tovább.

Destiny szólásra nyitja a száját, hogy visszavágjon, de Karen a szavába vág. - Édesek vagytok gyerekek, de ne viselkedjetek úgy, mint az óvodások. Destiny fogadd el, amit Calum mondott és kész.

- Na klassz - csap az asztalra Des. - Még csak egy hete vagyunk együtt, de lassan jobban hiszel neki, mint nekem. Mi lesz, ha netán össze házasodunk, rólam elfeledkezel?

- Na, na, na. Azért ne szaladjunk ennyire előre.

Félmosollyal az arcomon Destinyre pillantok. - Máris az esküvő jár a fejedben?

- Sose tudni, hogy mit hoz a jövő, nemdebár? - kérdezi, majd a villájára szúr egy epret és bekapja.

Bár nem mondtam, de belül igazat adtam neki. Hiszen ki a fene gondolta volna még egy évvel ezelőtt, hogy fenekestül felfordul majd az életem és beleszeretek a szomszédomba, akiről mindezidáig azt sem tudtam, hogy létezik. Az élet kiszámíthatatlan. És éppen ez a jó benne.

***

Délután haza ugrottam annyi időre, míg átöltöztem és tájékoztattam anyáékat, hogy ezúttal Destiny alszik nálunk. Természetesen kérdés nélkül beleegyeztek, főleg anyám, aki mióta megtudta, hogy én és Destiny együtt vagyunk, teljesen bezsongott és már azt tervezgeti, hogy ő bizony hamarosan nagymama lesz. Azt hiszem ez valamilyen ösztön nála, mint a többi anyánál. Biztos vagyok benne, hogy összetörne, ha aztán mégsem Destiny lenne a nagy Ő.

Busszal indulunk a mozi felé, ahol a többiekkel találkozunk. Cameron felvetette az ötletet, hogy nézzünk meg egy filmet, mivel az utóbbi időben elhanyagoltuk egymást, pláne Michaelt, akiről már nem is tudom mikor hallottam utoljára. És tekintettel arra, hogy én és Destiny járunk, neki is joga van velem tartani.

Miután nagy nehézkesen leszállunk a buszról - Destiny rögzítője miatt -, a pláza bejárata felé vesszük az irányt. Egészen a moziig menetelünk, ahol szinte azonnal kiszúrom Michael vörös haját.

- Nézzétek, itt az ifjú pár! - kiált fel Cameron, ahogy melléjük érünk.

Michael furán néz ránk, majd letekint kezünkre és szemei tágra nyílnak. - Ti együtt vagytok?

Éppen válaszolnák, amikor Destiny se szó, se beszéd, megcsókol. Mosolyogva viszonzom a gesztust, majd pár másodperc múlva elválunk.

- Szóval igen - nevet fel Michael.

A következő pillanatban Rachel andalog mellénk, miközben a táskájában túrkál valamiért. - Nem hiszem el, hogy otthon hagytam a telefonom.

- Szia, Rachel - intek neki, ezzel felhívva magamra a figyelmét.

- Oh, sziasztok - ölel meg mindkettőnket. - Hallottam mi történt a lábaddal Destiny. Igazán sajnálom.

- Történt, ami történt. Egyébként is gyógyulóban vagyok már.

- Ezt jó hallani. Remélem minnél előbb eldobhatod azt a rögzítőt, és mehetünk együtt bulizni - kiált fel, mire a nevetésünktől lesz hangos a társaság.

- Az még egy kicsit várat magára. De, ami késik, nem múlik - kacsint Destiny, a vele szemben álló lányra.

- Meg vannak a jegyek? - nézek felváltva a srácokra, akik bőszen bólogatni kezdenek. - Jó, akkor vegyünk kaját, és menjünk be.

Miután mindenki vett magának popcornt és kólát - vagy esetleg mást -, elfoglaljuk a helyünket a kettes teremben. A film kezdete előtt, még van legalább öt perc, ami a reklámokkal telik. Markolok egyet a kukoricából, és a számba tömöm. Mellettem Destiny hevesen nyomkodja a telefonját, majd dühösen a táskájába dobja.

- Minden rendben? - kérdezem, miközben megfogom az egyik kezét.

- Igen, persze - mosolyodik el halványan. Úgy teszek, mint aki elhiszi az elhangzottakat, és bólintok.

Kb a film közepénél Destiny fogja magát, és kibiceg a teremből. Éppen állnék fel, amikor Cameron megfogja a csuklómat és visszahúz a székbe.

- Ne menj utána. Lehet, hogy csak a mosdóba ment.

- Tudom, hogy nem oda ment - felelem, majd Destiny felkutatására indulok.

Szinte egy lépést sem kell tennem a kijáratnál tovább, mivel azonnal megpillantom a barátnőmet a bőrkanapén ülve. A cipőjét szugerálja, így észre sem vesz. Felé sétálok, és letelepedek mellé.

- Mi a baj? És ne mondd, hogy semmi, mert tudom, hogy van valami.

- Nate - sóhajt.

- Az a barom bántott téged? - kérdezem, ökölbe szorult kezekkel.

- Nem - rázza a fejét. - Csak üzenetekkel bombáz egyfolytában, amiben becsmérel és sajnos akármennyire is igyekszem, nem tudom figyelmenkívül hagyni őket. Mert úgy érzem igaza van. Mármint mi van, ha a kapcsolatunk tényleg megromlik miattam? Hiszen tényleg csináltam rengeteg baromságot, amire nem vagyok büszke, és félek, hogy ezek miatt akár bármikor meg is gondolhatod magad engem illetően. És én nem akarom, hogy szakíts velem, mert az elmúlt hét volt életem legjobb hete. Nem viccelek. Végre éreztem, hogy valaki törődik velem, és szeret engem. Több kedvességet kaptam tőled eddig, mint bármelyik fiútól, akivel jártam néhány hónap alatt - magyarázza elkeseredetten. - És én... csak nem tudom mit tegyek. Vagy is lehet, hogy jobb lenne neked nélkülem, mert úgy nem sérülsz, ha bármi hülyeséget teszek, amire azért engem ismerve nagy az esély. Őszintén mondom, hogy a legkevésbé sem akarok neked fájdalmat okozni - néz mélyen a szemembe.

- Figyelj, Destiny. Nate egy barom, akinek az egóba nem tudja elviselni, hogy te dobtad őt, nem pedig fordítva. Rengeteg ilyen ember va a világban. Hidd el nekem, hogy idővel majd megbékél - szorítom meg enyhén a térdét. - A másik pedig, hogy semmi pénzért nem szakítanék veled. Amúgy se egy robottal jöttem össze, hanem egy emberrel. És az emberek követnek el hibákat, hiszen senki sem tökéletes. Ráadásul úgy gondolom, hogy mindenki megtud változni, ha igazán akarja. Bár, én a legkevésbé sem szeretném, hogy megváltozz, mert téged szerettelek meg. A makacs, harcias, vakmerő és kissé hisztis, Destiny Rosst.

- Hé, nem is vagyok hisztis - nevet fel.

- Jól van, akkor nem. De csak azért mondom ezt, mert nincs kedvem veled veszekedni.

- Na! - csap a karomra.

Elakar húzódna, de megragadom a kezét és magamra rántom és megcsókolom. Ajkaink lassan, és szinkronban mozognak egymáson. Túlságosan is szenvedélyes csókcsatánk után, pihegve elválunk egymástól, majd kiböktem azt a gondolatot, ami legelőször a fejembe fészkelte magát.

- Ez volt életem legjobb csókja - jegyzem meg halál komolyan, de Destiny kuncogni kezd. - Na szép, én itt tök romantikus vagyok, te pedig kinevetsz.

- Nem rajtad nevettem, hanem azon, hogy én is pont ugyanerre gondoltam.

- Mindjárt más - mosolyodok el, és számat újra övéi ellen nyomom.