Elhittem, hogy legalább az utolsó nap nyugisan fog telni, elvégre ma megyünk végre haza. Sőt, nem is egy egész napról beszélünk, mert legkésőbb délután kettőkor el kell indulnunk a vonatállomás felé, ha el akarjuk érni a vonatot, ami bevisz a központba. Azt hittem, hogy a tegnapi nap után minden rendben lesz, de rá kellett jöjjek arra, hogy eléggé nagyot tévedtem. 

Éppen azzal voltam elfoglalva, hogy a cuccaimat pakoltam össze, bár szinte alig tartózkodtam a sátramban, így nem kellett olyan sok mindent rendbe tegyek, amikor is megjelent mögöttem Sojung és vett egy mély levegőt. Kérdőn pillantottam rá, mert tegnap egyetlen szót sem váltottunk egymással, így nem értettem, hogy most mégis mit akar.

– Jungkook és közted tényleg van valami? – kérdezte, mire megráztam a fejem, mert megbeszéltük Jungkookkal, hogy egyelőre senkinek nem mondunk semmit a köztünk történő dolgokról, amit nem is tudom, hogy hogyan kellene nevezni. – Értem. Tudod, tegnap sokat beszélgettünk a többiekkel és tényleg eléggé közel kerültetek egymáshoz az elmúlt napokban, plusz az a szívásfolt a nyakadon, ki más csinálhatta volna, ha nem Jungkook?

– Miért érdekel ez téged ennyire? – ráncoltam össze a szemöldökeimet, mire zavartan oldalra pillantott és pár másodpercig azon agyalt, hogy őszinte legyen-e hozzám, vagy hazudjon.

– Mert tetszel, Jimin – sóhajtott fel, én pedig nagyokat pislogva bámultam rá, mert igazából abba reménykedtem, hogy elneveti magát és közli velem, hogy csak szívat. – Próbáltam jeleket adni, de nem vetted a lapot, szóval ja, gondoltam konkrétan kimondom a dolgokat, aztán majd lesz, ami lesz.

– Sajnálom, de nekem már más tetszik – mondtam és utána kicsit bunkónak éreztem magam, mert lehet, hogy kedvesebben is közölhettem volna vele az érzéseimet.

– Értem – erőltetett magára egy apró mosolyt. – Igazából sejtettem, de azt hittem, hogy nem fogod letagadni előttem, mert elvileg barátok vagyunk.

– Mégis mit?

– Hogy te is Jungkook... tudod, kavartok – halkított hangján, hiszen ezek szerint nem szerette volna, hogy a többiek is meghallják, hogy miről beszélünk.

– Ebből a társaságból egyetlen emberre sem tekintek barátként – fordítottam neki hátat és tovább pakoltam a holmijaimat, nem törődve többé vele.

Ez az egyes hetes kis pihenés sikeresen ráébresztett arra, hogy ezek az emberek nem a barátaim és mindenki csak saját magával törődik. Ilyen barátokra nincsen szükségem, inkább leszek egyedül, minthogy mindenki hazudjon, kibeszéljen és kihasználjon. Nem értettem, hogy Sojung mit is várt tőlem. Azt hitte, hogy majd megbocsátok neki, amikor még tegnap reggel ő is azt mondogatta, hogy mennyire undorító, hogy Jungkook és én együtt aludtunk. Ez amúgy is a mi dolgunk, szóval semmi közük hozzá.

– Na, hogy állsz? – dugta be a fejét a sátramba Jungkook, mire közöltem vele, hogy hamarosan elkészülök. – Kell segítség?

– Nem, boldogulok egyedül, de azért köszi – mosolyodtam el, majd felvettem a földről a háló zsákomat és azt kezdtem összehajtani. 

Rácsapott a seggemre, mert elképzelhető, hogy szándékosan a fenekemet kitolva hajoltam le, mire muszáj volt elmosolyodjak, mert számítottam arra, hogy megint mennyire kanos.

– Tudod, ha most nem indulnánk haza, akkor tuti rád támadnék és megismételném a tegnap történteket – lépett teljesen mögém, majd nyomott egy puszit a fülemhez. 

Beleborzongtam, ugyanis meleg lehelete is megcsapta a bőrömet, plusz a tegnap történtek megemlítése sem volt jó hatással rám. Elalvás előtt csak is arra tudtam gondolni, hogy mennyire jó volt és csak reménykedni tudok abban, hogy attól, mert nem leszünk úgymond összezárva, attól még nem lesz mindennek vége, mert nagyon jól érzem magam mellette.

– Eléggé adnám – döntötte hátamat a mellkasának, mire ő átkarolta a derekamat és hasamnál kulcsolta össze az ujjait.

– Igen?

– Aha, miért, te nem? – kérdeztem tőle, mire azonnal rávágta, hogy dehogyisnem. – Akkor jó.

– Mi van most közöttünk? – suttogta, miközben jobbra-balra kezdte ringatni a csípőjét.

– Szerinted mi van?

– Én szeretném, ha a barátom lennél és egy párt alkotnánk. Nem akarom, hogyha innen hazamegyünk, akkor megint olyan legyen minden, mint régen. – mondta, mire elmosolyodtam és bólintottam egy aprót, mert én is pontosan ezt gondoltam. – Szóval, mit gondolsz? Szerinted megpróbálhatjuk együtt?

– Igen, szerintem meg – fordultam szembe vele, hogy szemeibe tudjak nézni, amik izgatottan csillogtak.

– Ez az egy hetes utazás volt életem legjobb időszaka, csak is miattad – nyomott egy puszit a számra, viszont mielőtt elhajolt volna tőlem, én utána hajoltam és elmélyítettem a csókunkat.

A földre dobtam a hálózsákomat, hogy össze tudjam kulcsolni az ujjaimat a tarkójánál, ahogyan azt általában szoktam, ő pedig a derekamnál fogva húzott közelebb magához. Ajkaink hamar felvették a közös mozgást, a szívem heves dobogásba kezdett és soha nem gondoltam volna, hogy én valaha Jungkookkal fogok csókolózni. Nem azt mondom, hogy soha nem gondolkodtam el azon, hogy vajon mi lett volna, ha hagyom magam tavaly, de szerintem sokkal jobb, hogy vártunk egy kicsit, mert így egyértelművé vált, hogy mindketten mit akarunk. Jungkook engem akart, én pedig őt, ez ennyire egyszerű.

– Mi a fasz? – hallottuk meg Sunwoo hangját, mire azonnal elhajoltunk egymástól és mindketten a hang felé fordultunk. – És akkor én még azt hittem, hogy a többiek képzelik be ezt az egészet, de ezek szerint nem.

– Ez rohadtul nem tartozik rátok – förmedt a félig sátorban állóra Jungkook, mire a tetkós nagyokat pislogva összefonta karjait a mellkasa előtt.

– Talán nem vagyok a haverotok, vagy mi? – kérdezte gúnyosan.

– Jimin azt mondta, hogy innen senkire sem tekint haverjaként – jelent meg a semmiből Sojung, aki Sunwoo mellé állt.

– Szerintem érhető, hogy miért nem – állt az oldalamra Jungkook, ami megmelengette a szívemet. – Ez az egész kis társaság úgy el van baszva, ahogy csak lehet.

– Na, ebben egyetértünk – kapcsolódott be a beszélgetésbe Jiae is.

– Nem lenne kényelmesebb, ha nem egy sátorban beszélnénk meg a dolgokat, hanem kint? – vetette fel az ötletet Wonbin, aki Jiaevel egyszerre jelent meg.

Egy hatalmas sóhajtás kíséretében mentünk ki a szabad levegőre, bár nekem egyáltalán nem volt kedvem a többiekkel beszélni. Össze akartam pakolni és minél hamarabb hazamenni, hogy utána még csak beszélnem sem kelljen velük. Néma csendben álltunk egy körben, amikor viszont megjelent Hami is, aki mit sem sejtett arról, hogy megint vita lesz, Jiae szólalt meg – mint mindig – elsőnek.

– Szóval, ha jól értelmezem, akkor ti kavartok egymással és azt szépen le is tagadtátok előttünk – mutatott Jungkookra és rám.

– Még mindig nem értem, hogy ez miért ekkora probléma nektek – sóhajtottam fel, mire Jiae olyan felháborodottan válaszolt, hogy azt hittem leharapja a fejemet.

– Mert talán Hami odavan Jungkookért, Sojung meg érted?!

– És? Hami meg odavolt Wonbinért, te meg dugtál vele titokban. – vágott vissza Jungkook a fekete hajúnak, aki összeszorította a szemeit és vett egy hatalmas levegőt.

– Ti is dugtatok, szóval szerintem témánál vagyunk – mondta Sunwoo, mire mindenki rápillantott.

– Mi van? – kérdezte nagyjából az összes lány egyszerre.

– Tegnap visszajöttem a fényképezőgépemért, amikor elmentünk sétálni és akkor hallottam, hogy Jungkook és Jimin bizony valamit csinálnak. Aztán az előbb meg erről beszéltek a sátorban, szóval nem kell úgy feltüntetni, mintha ti angyalok lennétek.

– Ebben a társaságban mindenki egy idióta faszfej – mondta Hami, azzal sarkon fordult és a sátrába rohant, majd be is cipzározta azt.

– Mi lenne, ha végre a saját dolgaitokkal törődnétek? – kiáltotta el magát Jungkook, látszólag rendesen felhúzta magát Sunwoon, amit teljesen meg tudok érteni. – A fasz kivan mindenkivel – rúgott bele idegesen az egyik farönkbe, amin pár napja még békésen ücsörögtünk és beszélgettünk.

Ő is visszament a sátrába, én pedig szó nélkül követtem őt, mert nem akartam, hogy ilyen idegesen egyedül legyen, plusz nem akartam ott maradni a többiekkel, mert tuti beszóltak volna valamit és már én sem tudtam volna magamban tartani a gondolataimat, pedig igyekeztem nem beleszólni a vitába, de úgy tűnt, hogy az értetlenség nagy úr, szóval lehet ideje lenne végre nekem is kinyitni a számat. 

– Nem is értem, hogy hogyan nevezhettem ilyen embereket a barátaimnak – mondta, amikor bementem utána a sátrába.

– Én is pontosan ezt érzem és én sem tudom – sóhajtottam fel, majd közelebb léptem hozzá és megöleltem. Szépen lassan elkezdett megnyugodni és már nem akart szétverni mindent, ami a kezei közé került. Én is megnyugodtam egy kicsit, mert illata és ölelése elérte ezt a hatást. 

Ezután mindketten ismét pakolni kezdtünk, de a csend, ami kialakult a társaságunk között, idegőrlő volt. Senki nem szólt egy szót sem, mondjuk lehet jobb is volt, mintha mindenki kiabálni kezdett volna ismét egymással. Sunwoo közölte kettőkor, hogy ideje indulni, mi pedig néma csendben hagytuk el a helyet, ahol az elmúlt hetet töltöttük. Hát, Jungkook szempontjából nem bántam meg, hogy eljöttem, de a többiek miatt már a második napon hazamentem volna. Egyszerűen undorító mindenki és ijesztő, hogy tényleg csak magukkal tudnak törődni, pedig elvileg haverok vagyunk. Szerencsére nem késtük le a vonatot és rohannunk sem kellett, mert akkor tuti, hogy ismét lett volna egy vita, amiben mindenki a másikat hibáztatta volna, amiért nem értünk a vonatállomásra időben. Csodáltam, hogy legalább egy kabinban foglaltunk helyet, mert simán kinéztem volna a többiekből, hogy a vonat másik felén foglalnak helyet. Idefele valahogyan idillibb volt a hangulat. Mindenki fülében ott volt a fülhallgató és az ablakon bámult ki, egyedül Jungkook és én ültünk egymás mellett.

– Nem vagy éhes? Maradt még nálam csipsz, ha szeretnél. – kérdezte, mire megráztam a fejem, bár ma még egy falatot sem ettem.

A vállára hajtottam a fejemet és próbáltam kizárni Jiae és a többiek undorodó tekintetét. Zavarta őket, hogy Jungkook és én boldogak voltunk együtt. Oké, sajnálom Hamit és Sojungot is, de nem tehetek róla, hogy nekem nem jön be a vörös hajú, Jungkook pedig lekoppintotta a szőke hajút már a harmadik napon. A barátoknak örülniük kellene a másik örömének, de ehelyett ők undorodnak tőlünk és szemükben mi vagyunk a rosszak. Hát, pontosan ezért nem tekintek rájuk a barátaimként, mert nem érdemlik meg, hogy azok legyenek.

A kabinunkban kínos csend volt egész úton, csak az újonnan felszállok voltak élettel teliek és vidáma, a mi kis hét tagú társaságunk nem. Jiae szerintem Sunwoon kívül mindenkire haragudott, hiszen ő volt az egyetlen, aki nem szólt be neki. Hami szerintem utálta jelenleg Jiaet, Wonbin, Jungkookot és engem is, amiért ezek a kavarások történtek. Sojung utált engem, Jungkookot és Jiaet, bár én nem tettem ellene semmit, de mindegy. Sunwoo szerintem Jungkookot és engem utált csak, de kölcsönös volt az érzés, mert a mai napon sikerült elásnia magát a szemeimben. Wonbinnak szerintem elege lett a lányok hisztijéből, plusz tuti, hogy Jungkookra és rám is besértődött, amiért kavarni mertünk egymással. Jungkook és én pedig kijelenthetem, hogy mind az öt "barátunkat" utáltuk, mert ez az egy hét elég volt ahhoz, hogy ráébresszen arra, hogy mennyire is mérgező volt a hetünk barátsága. 

A vonat megállt, Wonbin pedig olyan gyorsan szállt re róla, hogyha akartam volna, akkor sem tudtam volna elköszönni tőle. Még ekkor sem szólt senki egyetlen szót sem és mindenki egymagában indult meg a parkoló felé, ahol gondolom mindenkire várt már valaki. Jungkook mellett mentem egész végig szorosan, mert azt akartam, hogy legalább mi ketten maradjunk együtt. Eleresztettem felé egy szomorú mosolyt, amikor leszálltunk a vonatról és a társaságunk tagjai már sehol sem voltak. Ennyit az örökké tartó barátságokról...

– Vigyelek haza? – kérdezte, mire bólintottam egy aprót, mert semmi kedvem nem volt még ezek után is emberek között lenni és a tömegközlekedést használni.

Rossz volt a kedvem, egyszerűen sírni volt kedvem, amiért így ért véget ez az egy hét, ami akár felejthetetlen és élménydús is lehetett volna, de hát úgy tűnik, hogy nem ezt szánták nekünk, ezért a legjobban ide illő szó a borzasztó volt. Jungkook bepakolta a bőröndjeinket a csomagtartóba, majd mindketten beültünk a kocsijába, viszont mielőtt még elindultunk volna, felém fordult és vett egy mély levegőt.

– Nem szeretném, hogy ezek a gyökerek miatt rosszul érezd magad – mondta, viszont amikor szólásra nyitottam a számat, hogy azt mondjam, nem érzem rosszul magam miattuk folytatta. – Ne tagadd, mert látszik rajtad, hogy rendesen megérintettek a napokban történtek. De emlékszel, hogy mit mondtam erről a retek világról? 

– Hogy meg akarsz védeni tőle? – kérdeztem, mire bólintott egy aprót és összekulcsolta az ujjainkat.

– És pontosan ezt fogom tenni, Jimin. Meg foglak menteni ettől az átkozott világtól. – szorította meg gyengéden mindkét kezemet, mire egy könnycsepp végigfolyt az arcomon, miközben azon voltam, hogy Jungkook szavait sose felejtsem el. 

Vége

◇ ♡ ◇

Sziasztok!
Nos, ennyi lett volna ez a kis hét részes Jikook történet. A végét direkt ilyenre terveztem, de azért a Jikook szálat nem szerettem volna tönkre tenni, ha már a többit megtettem! 😈

Remélem nem okoztam csalódást vele, bár nem teljesen vagyok vele megelégedve, de mindegy...

A későbbiekben is számíthattok ilyesfajta rövidebb sztorikra (természetesen Jikookban), mert nagyon tetszenek az ilyen hét napos "mini könyvek".

Ui: Lessetek bele a "Stolen Heart" könyvembe, mert már kint van a prológus és az első rész is!

Köszönöm, hogy velem tartottatok, puszi mindenkinek! 💛💙

2019.10.31.