- Szerintem nem bízhatunk benne... -motyogta orra alatt Bella.

- Csitt, már! -szólt rá Dylan- Nem hallom őket...

- ... Már kifelé jön! -kapta fel tekintetét Andrew.

A fiú kinyitotta az ajtót, de még egyszer visszanézett a kiláncolt lányra. Pillantásában volt valami sajnáló, de egyben gyanakvó is. Elkapta tekintetét, majd magára hagyta a kivilágított szobában.

- Na! Mit tudtál meg?! -támadta le azonnal Andrew az éppen, hogy csak belépett fiút.

- Megállapodtam vele. -válaszolta Lucas elégedett hangon.

- És ugyan miben? -kérdezett vissza sejtelmesen Dylan.

- Segít nekünk, ha mi is neki. -nézett rá Emmára az ablakon keresztül, aki még mindig feszengve ült a falnak támasztva hátát.

- Ugyan minek kéne neki segítség?! -fonta keresztbe karját Bella- Úgy láttam, nélkülünk is jól boldogul. Meg amúgy is, nem kell nekünk a segítsége!

- Orvos... vagyis annak tanult. Már a negyedik évében járt, szóval igazán hasznunkra válna. -mondta komoly hangon Lucas a többiekre nézve, mintha meg sem hallotta volna Bella hozzászólását- Andrew, mióta meghalt a Doki, nincs ki ellássa a sebeinket. Nem tudjuk, hogy kell gyógyszert adagolni, műteni. Ő viszont odabent -mutatott a lányra- , csak ő tudja. Lehetne az ideiglenes orvosunk...

- És mit kért érte cserébe? -kérdezett vissza azonnal a vadász.

- Hogy eljuttassuk a menedékbe.

⚛ ⚛ ⚛

Már egy jó ideje, hogy Lucas kiment. Emmának azon kattogott az agya, hogy vajon mi történik most odakint, és egyáltalán hol van? Kezei már sajogtak, de nem tudott velük mit kezdeni. Hátat a falnak döntve merült bele gondolataiba. -Miért fogadta el a fiú ajánlatát végül? Mert ezt találta a legjobb megoldásnak, vagy az egyetlennek? Ugyan mit vár ezektől az emberektől? Hogy befogadják, hogy megtartsák ígéretüket? De ahhoz először neki is ezt kellene tennie.- Már gondolkodni sem akart ezen. Egyszerűen ki akart innen szabadulni. De most nem a szobából értette. Hanem a városból. Ebből a borzalmas világból... Hirtelen nyílt a fém ajtó. Azonnal felkapta fejét, és egy ismerős alakot pillantott meg.

- Jó hírt hoztam. -mosolyodott el a srác- Meg tudtunk egyezni anélkül, hogy bármelyikünk fejét is vegyék.

- És mi lenne az? -hangjában hallatszott az idegesség, de az izgalom is.

- Ha velünk akarsz maradni, akkor követned kell a szabályainkat. -nézett bele a lány szemeibe Lucas, miközben a bilincsét nyitotta ki- Te leszel az új Doki. Az orvos, ki ellátja a sérülteket. Cserébe pedig velünk jöhetsz.

A bilincs kinyílt és csuklói ólomnehezékként hullottak ölébe. De egyszerűen nem tudott a pirosló bőrfelülettel foglalkozni, mert csak egy valami érdekelte. Hogy ki lakozik e gyönyörű szürkés kék szempárok mögött... Biztos, hogy egy angyal. Hisz épeszű ember nem adna neki reményt, egy újabb esélyt. Mélyen egymásba néztek, nem tudták elengedni a másik tekintetét.

Emmában újra felerősödött egy rég elfeledett érzés. A pillangók ébredezni kezdtek gyomrában...

⚛⚛⚛

- Megbízhatok benned? -tette fel a kérdést a srác, miközben talpra segítette Emmát.

- Miért kérded?

- El fogsz futni, vagy sem? -húzta mosolyra száját, de egyben komolyan is kérdezte.

- Hm... Attól függ hová viszel. -nézett bele szemébe a lány, miközben egy ravasz mosoly suhant át az arcán.

- Gondolom nem bánnád, ha lefürödhetnél. Vagyis én a te helyedben, most csak egy pihentető mosdásra vágynék. -nevetett fel Lucas.

- Akkor nem fogok. -válaszolta óvatosan Emma.

- Akkor ez sem kell. -ebben a pillanatban elengedte a háta mögött tartott tárgyat, mely hangos csörömpöléssel a földre esett. Egy bilincs volt, és a lány nem is vette észre, hogy nála van, pedig az ilyenek soha nem kerülik el tekintetét.

Már egy hosszú folyosón sétáltak, és ráfordultak még egyre és még egyre és még sok másikra. Hatalmas volt ez az épület belülről, folyosói akár a labirintus, de valahogy mégis ismerősnek találta őket Emma. A képek a falon, a színek, az egész hangulata. Csak nem jutott eszébe, hogy honnan. Ha talán kileshetne az egyik ablakon...

- Megjöttünk! -állt meg hirtelen Lucas- Sajnos új ruhát nem tudunk adni, be kell érned azzal amid van. De törölközőt találsz majd odabent, meg szappant is. -mutatott a mellettük lévő ajtóra- Megvárlak idekint, nem kell sietned.

- Köszönöm... -suttogta a lány. Nem tudta volna megmondani, hogy ezt vajon kinek is szánta volna. Lucasnak vagy csak az angyalnak, aki vigyázott rá odafönt?

- Nincs mit megköszönnöd. -mosolyogott rá a srác Emmára- Mindenki megérdemel egy újrakezdést.

Erre nem tudott mit válaszolni. Inkább nem is tette, csak viszonozta a gesztust és szó nélkül bement a fürdőbe. Több zuhanyt is talált egymás mellett. Nem a legjobbak voltak, de nem is luxust akart maga körül látni. Gyorsan levetkőzött, ruháit összehajtogatta és egy helyre rakta. Majd utána beállt a zuhanyrózsa alá és megnyitotta a csapot. A hideg víz miatt egy picit felsikoltott, de utána már jól esett neki a felfrissülés. A víz végre lemosott róla minden koszt és bánatot. Sebeiből vékony vércsíkok folytak a padlóra, de nem érdekelte. Ahogy az sem, hogy csípte a szappan, mert végre lefürödhetett. A vállán lévő harapáshoz nem nyúlt, azt később akarta elintézni, mikor biztosra tudta, hogy egyedül van.

A hűvös víz mintha újraélesztett volna elfáradt testét, és lelkének is egy új löketet adott volna. Nem is tudta megszámolni a napokat, hogy mikor fürdött le utoljára. Gyorsan a haját is megmosta, kiszállt a zuhany alól, és törölközőbe tekerte magát. Vizes hajából még csöpögött a víz, mikor a tükör elé állt. Egy jó pár másodpercig vacillált vele, hogy meg merje-e nézni magát vagy sem, de végül úgy döntött, hogy ennél már úgy sem lehet rosszabb. Jobb szembesülni  a valósággal. Homloka tetején volt egy apró karcolás, szemei vörösek voltak, és a karikák alatta az álmatlan éjszakákra emlékeztették. Jobb arccsontja felett volt egy nagyobb horzsolás, de nem ez volt az egyetlen a testén. Tele volt mindenhol véraláfutásokkal, zúzódásokkal. Olyan színes volt az arca, mintha csak egy modern műalkotás lett volna. Szája felszakadt, de gyógyuló félben volt. Már rég nem az az Emma volt, aki fehér köpenyében járta a labort és próbált rájönni, hogy még milyen alkotó rész hiányzik a projektéből. Ő már teljesen más volt. Az Utolsó Napok tényleg mindent megváltoztattak...

Valami nesz hallott az egyik zuhanyzóból, hirtelen abba az irányba kapta a fejét. De nem látott semmit, csak a nyitott ablakot. Túlságosan aggódó, de talán nem is baj ezekben az időkben. Megtörölközött és elkezdett visszaöltözni. Már vissza vette fekete topját, nadrágját és a bakancs cipőfűzőjét kötötte össze, mikor megint hallotta. Mintha mozgolódna az egyik zuhany függönye. De nincs nála egyik fegyvere sem, még az a kés sem, ami a bakancsába volt elrejtve. Szuper! Fújtatott egyet, hogy kiengedje a félelemet és a kételyeket. Csak a fortyogó düh maradt benne, mely már nagyon régóta ki akart törni. Ledobta az egyik székre a kockás ingét és az egyetlen eszközhöz folyamodott, a fehér, véres törölközőhöz. Gyorsan, de annál halkabban próbálta szedni a lábát, de ez nem volt olyan egyszerű a vizes padlón. Alázúduló víz hangja csapta meg a fülét, de egyáltalán nem emlékezett volna arra, hogy nyitva hagyta a csapot. Elhúzta az első függönyt, nem talált senkit és semmit mögötte. Folyamatosan fülelt, hátha meghallja, ki is van itt rajta kívül. Vagy senki -ezt még nem tudta eldönteni. A következőt is elhúzta, de szintén semmi.

Egyre közelebbről hallotta a víz csobogását. Megfogta a piszkos fehér zuhanyfüggönyt, és arrébb rántotta. Kezét készenlétben tartotta, bármi is történjen. De nem történt semmi. Nem talált ebben sem semmit. Csak a zuhanyrózsából alázúduló vizet -a tócsa forrását- amiből mostanra akkor keletkezett, hogy már majdnem elért a bejárati ajtóig. 

- Kezdek paranoiás lenni! -suttogta maga elé Emma.

Éppen visszafordult, hogy felvegye az ingét és kimenjen Lucashoz, mikor valami hatalmas erővel a falnak lökte. Nagy puffanással érte, mire a szuszt is kiszorította belőle az ütközés. Hastájékon találták el, érezte ahogy izmai összegörnyednek. Megpróbált egy nagy levegőt venni, de nem nagyon sikerült. Felpillantott, de a hirtelen támadástól megrészegülve csak szőke tincseket látott, és egy kés pengéjét érezte, mely túlságosan is közel volt a torkához.

- Pofa be! -szólalt meg a támadója, meglepően magas, dallamos hangon- Akkor most elbeszélgetünk!

Ha elnyerte tetszésedet a rész, kattints a pici csillagocskára!⭐ Köszönöm, és jó szórakozást a következő részhez! 😊😉