Phuu... Phuu... Phuu... Phuu...

Érezte, ahogy mellkasa lassan emelkedik és süllyed. Ahogy a levegő ki- és beáramlik tüdejébe, még akkor is ha köhögésre késztette. Lassan kinyitotta szemeit, homályosan látott a gyér megvilágítású szobában.

- Hol... Hol vagy? -suttogta maga elé- Áu! -kapott a fejéhez, de nem érte el.

Csikorgó lánc hangja csapta meg fülét. Reflexszerűen megrázta kezét. Feje hasogatott, de még így is ráeszmélt, hogy jobb kezét leláncolták.

- Mi a...! -akadt ki, és szétnézett a szobában- Fenébe! Fenébe!

Elkezdte rángatni a kezét, feszíteni a zárat, de hiába. Csuklója már vérzett, annyira kikezdte a rozsdás fém. Légzése egyre hisztérikusabbá vált. Egyedül van egy sötét szobába kiláncolva. Nincs sehol sem a táskája, sem a tegeze, se semmilyen cucca. Elvették tőle, és itt hagyták a francba.

- Ne! Ne! Ne! Kérlek Istenem, add hogy nem hagytak itt! -rángatta még jobban a kezét, míg fájdalmában fel nem ordított.

A lánc csikorgó hangja a lány csontjáig hatolt. Nem akart beletörődni, hogy ennyi lenne. Hogy tényleg meg fog halni. De ekkor fémes hang ütötte meg fülét, és egy kis fény jött be egy ajtó résen. Majd egy alak lépett be a sötét szobába.

⚛ ⚛ ⚛

- És most hogyan tovább? -tette fel idegesen a kérdést Dylan.

- Ki kéne kérdeznünk. -jött a válasz Bellától határozottan.

- Még magánál sincsen... -dörmögte bajusza alatt Andrew.

Négyen álltak a kis szobában, és mindenki az ablak túloldalán lévő, eszméletlen barna hajú lányt figyelte.
Dylan keresztbe fonta karját és lábával gyors ritmust vert a rozoga padlón. Mindig ezt csinálta, ha ideges volt. Rajta kívül még volt vele egy egykorú srác, Lucas. Egy kicsit fiatalabb lány, Isabella, és a rangidős vadász, Andrew.

- Szerintem az lenne a legjobb -kezdett neki a csaj- , ha addig kínoznánk, míg el nem mondja, hogy kicsoda is ő valójában.

- Bella! -szólt rá a vadász- Nem szoktunk embereket kínozni!

- De majdnem megölte Dylant! -akadt ki- Ezt nem hagyhatjuk annyiban.

- Ha az én testi épségem miatt aggódsz Bell, akkor köszönöm, de jól vagyok! -válaszolta Dylan szarkasztikusan. Nagyon nem volt kíváncsi a lány hisztijére, főleg most.

- Mi történt az irodában? -kérdezte Andrew a fiú felé fordulva.

- Pont mikor bejelentkeztem, abban a pillanatban a tarkómnak nyomta pisztolyát és elkezdett velem kiabálni.

- Mondom, hogy egy pszichopata! -csattant ki Isabella.

- Neked meg mi bajod van vele Bell?! -tárta szét karjait Dylan- Nem is ismered!

- Csak egyszerűen nem szimpi a csaj! -motyogta és visszafordult, hogy tovább nézze az üveg túloldalán ülő lányt.

- Folytasd kérlek. -mondta Andrew.

- Na szóval, utána egy gyors mozdulattal lefegyvereztem, de erre megkaptam a válaszreakcióját, az én puskámat is elvette. -folytatta Dylan, de direkt kihagyta a nyakláncot a történetből. Hallotta, ahogy Isabella halkan elkuncogja magát.- Majd egy kést rántott elő, szóval megpróbáltam megnyugtatni. Ami sikerült is, annyira hogy megtudtam róla azt, hogy Emmának hívják, és az ő nyomát követtük már hetek óta.

- Emma... -fogait csikorgatva ízlelgette a lány nevét Bella.

- És utána? Miért kezdtetek el verekedni, ha már beszélgettetek? -húzta fel szemöldökét a vadász.

- Teljesen elborult az agya, mikor megkérdeztem, hogy megsérült-e. -sütötte le a szemét Dylan- A tekintetében, mintha... mintha sötétség váltotta volna fel azt a lányt, akivel azelőtt beszélgettem. Utána pedig a nyakamnak ugrott.

- Na jó! Nekem ennyi elég volt ebből a kis storyból! Ha felébred, én megfojtom!

- Bella igazán lenyugodhatnál. -szólalt meg végre Lucas, meglepően higgadt hangon.

- Szerinted miért ment neki Dylannak? Azért mert megfertőződött. Ez nyilvánvaló. Hagyjuk a városba, a többi pajtásával együtt pusztulni!

- Nem, nem így lesz. -vitatkozott Andrew- Először legalább hallgassuk végig Dylan történetét.

- Lefogtam, de utána kiszabadult a kezeim közül és rám emelte íját. A többit meg tudjátok. -mondta Dylan. Nem fogja elmondani, hogy mi történt valójában, még akkor is ha ez hazugságba kerül barátai előtt. Ez az ő kettejük közös titka lesz, míg ki nem deríti, hogy mitől változott meg ilyen gyorsan Emma hangulata, azokban a bizonyos percekben. Jóvá akarta tenni, azt amit elrontott.

- Ennyi?

- Igen, ennyi.

- Biztos Dylan? -gyanakodott Andrew.

- Igen, biztosan csak ennyi történt. Miért? Nem hiszel nekem Andrew? -kérdezett vissza, hogy tényleg leplezze hazugságát.

- Nos, akkor jól van. De most azt kéne kitalálni, hogy mit csináljunk vele? -mutatott Emmára.

- Én már felvetettem egy ötletet. -emelte fel kezét Bella.

- Amit már el is vetettünk. -dörmögte az orra alatt Dylan.

- Tényleg? És van valami jobb ötleted, mert akkor hallgatlak! -torkolta le a fiút.

- Még nem tudunk semmit róla... egy esélyt adhatnánk neki. -fordult a srác Andrew felé, szemei tágra nyíltak.

- Nem is tudom... -simította meg borostáját a vadász- Igaz, hogy most le van láncolva, de ha a te szorításodból is kiszabadult, akkor nem hiszem, hogy ez nagy kihívás lenne neki...

- Nemár Andrew! Lehet, hogy nem fogsz benne bízni, de akkor legalább higgy bennem! Az a lány, akivel én beszélgettem, megér még egy esélyt.

- Hmm... -gondolkozott az öreg, miközben a fiú idegesen állt vele szemben- Hmm...

- Ha kódolt csatornán tud üzenetet küldeni, és egy egész csapat zombit egyedül elintézni, nem válhat kárunkra Andrew. -mondta Lucas, mire mindenki rá figyelt, hisz eddig szinte csöndben figyelte a történéseket- Dylan mellett állok. Szerintem kérdezzük ki, és utána lesz még időnk gondolkodni, hogy mit tegyünk vele.

- Hmm... -igazította meg őszes bajuszát- ... Legyen!

- És ki fog vele beszélni?! -kérdezte Bella.

- Hát biztos, hogy nem te -kezdte Dylan- , és nem is én... Lucas megfelelő erre a szerepre. Mindig is jól tudott beszélni, ilyen helyzetekből kijönni.

Mindenki egy emberként emelte tekintetét a fiúra. Kinézett az ablakon, ahol megpillantotta, hogy a lány már ébredezett. Tekintetében Dylan nem látott semmit, mégis úgy hitte, hogy Lucas már most tudja, mivel fogja rávenni a lányt a beszédre. Majd utána visszafordult barátai felé.

- Rendben. -szólalt meg- De akkor ígérjétek meg nekem, hogy nem jöttök be, bármi is legyen!

- És ha neked ugrik? -tette keresztbe karjait Bella.

- Nem! Akkor sem. Tudom mit csinálok, ne szóljatok bele a munkámba.

- Rendben, de akkor menj most már, mert már elég mozgékony! -mutott Emmára Andrew.

Egy szó nélkül kiment a megfigyelő teremből Lucas. Pár másodperc múlva már a szoba ajtaja előtt állt. Vett egy mély levegőt, és benyitott a sötétségbe, ahol Emmát tartották.

Ha elnyerte tetszésedet a rész, kattints a pici csillagocskára!⭐ Köszönöm, és jó szórakozást a következő részhez! 😊😉