- Nem tudom miről beszélsz? -mentegetőzött Emma, és kezdte megrémíteni, hogy mi ütött ebbe a lányba. Mindjárt neki ugrik, és leszúrja a késével.

- Ó, dehogyis NEM! -forgatta meg fegyverét a kezében, és olyan pozíciót vett fel, amiből könnyen mozgásba tudott lendülni- AKKOR MAJD MINDJÁRT AZ ESZEDBE JUTTATOM!

Ennyi kellett, hogy támadjon. Kezével suhintott egyet Emma felé, de szerencséjére még épp időben el tudott hajolni a penge elől. Ekkor újra lesuhintott, és megint kikerülte, de most hátrálni kényszerült. És megint, megint, megint. Egyetlen egy ütése sem ért találatba. De ekkor beverte a hátát a fürdő falába. A szőke lány rávicsorított és megint lecsapott. A szíve a nyakában vert, fülében zubogott a forró vér. Egyetlen egy dolgot csinálhatott. Fejét oldalra vetette, és a kés pont a füle mellett csapódott a csempébe. Apró fájdalom nyilallt a fülcimpájába, de nem is foglalkozott vele. Előre hajolt, és két kezével megfogta a csaj derekát.

De mire az feleszmélhetett volna, hogy mi is történik, már rég lent voltak a földön -a tócsában- és egymást püfölték. Emma volt felül és ki is használta helyzeti előnyét. Magasba emelte ökölbe szorított jobb kezét és belevert a támadója arcába, olyan erősen ahogyan csak tudott. Meg sem szólalt a csaj, csak tovább ficánkolt és próbálta magát kiszabadítani Emma alól. De erre a zöld szemű lány előre csúsztatta az egyik lábát és lefogta vele azt a csuklót, amiben a kés volt. Agyát kezdte elönteni az adrenalin bódító hatása, azt akarta, hogy szenvedjen. Ő volt előnyben, és ezt mind a ketten jól tudták. Aztán még egyet ütött az arcába, és még egyet. Addig nem hagyta abba, míg el nem kezdett vérezni az orra, és egy halk nyögés hagyta el a szőke csaj száját.

- Kinek képzeled magad?! -tette fel idegesen a kérdést Emma.

- És te? -jött a válasz. Látta, látta a szemében Emma, hogy csak játszik. Incselkedik vele.

Erre még jobban felhúzta magát. Kicsavarta kezéből a kést, és a nyakához emelte. Elöntötte a düh és a félelem is. Ha ez a lány tényleg tudja, hogy ki ő valójában, akkor... akkor vagy hagyja, hogy elmondja a többieknek is, hogy mit tett, és akkor a túlélésének is lőttek, vagy most itt megöli és akkor nem derül fény a titkára.

- Most csak hülyéskedsz. -pillantott le a nyakához szorított pengére- Ennyire nem lehetsz gyáva. -mosolyodott el újra.

- Fejezd be! -ordította le a fejét.

- Emma! -jött az ajtón kívülről egy hang- Minden rendben van?! -Lucas aggódó hangja volt.

- Mit tudsz rólam? -jobban odanyomta a kés pengéjét a szőke torkához, mire egy apró vércsepp buggyant ki- Halljam!

- Egy kis féreg vagy Emma Walker! -köpte ki a szavakat.

Csak egyetlen kis apró mozdulat, és keresztül metszi a nyaki ütőerét. Keze már remegett, hogy tegye meg, de magára parancsolt. Tekintetében ott tombolt a méreg, melyet ez iránt a lány után táplált. Most ásta el magát. Belemarkolt a hajába, egyetlen határozott mozdulattal felállt róla, és arrébb rángatta a fürdőben. Olyan sikolyok hagyták el a száját, mintha élve nyúznák, pedig ez még nem is a legrémesebb dolog volt. Csapkodott felverve a padlón elterülő vizet.

- ÁÚÚÚ! ENGEDJ EL! ÁÁÁ!

- Emma! -ordított odakint Lucas is, és dörömbölni kezdett az ajtón- Engedj be!

Nekilökte a falnak, és olyan tekintettel nézett le rá, melyet még soha azelőtt nem látott senki. Majd szétrobbant odabent Emma, annyira mérges volt erre a lányra, pedig nem is ismerte. Kezét kezdte el nézegetni, mely ismét véres lett, mint a fürdés előtt volt, csak most egy különbséggel. Nem az ő vére volt rajta. Ismét lenézett a szőke lányra, kinek orrából még mindig fojt a vér. A tócsába is csöpögött belőle, vörösre festve azt. Leguggolt mellé és újra a nyakához szegezte a kést.

- Nem kérdezem meg még egyszer. Mit tudsz rólam?!

- Hahaha... -kuncogott kínjában- Úgy tudtam, hogy az orvosok általában nyugodt lelkűek. De a kivétel csak erősíti a szabály.

Szemei tágra nyíltak, mikor kimondta azt az egy szót. Orvosok. - Mikor volt?!

- Micsoda?

- Ne hülyéskedj velem! -közelebb hajolt hozzá- Azt kérdezted, hol voltam akkor. Mikor?

- Emma! Azonnal engedj be! -ordított Lucas az ajtó túloldaláról.

- A műtőben kellett volna lenned... De elmentél... -mondta ki végül a szavakat a szőke lány- Otthagytál minden beteget...

- Ez mikor volt?! -Emma szemében könnyek gyűltek. Az emlékek fájó villanásként kezdenek újra a felszínre kerülni.

- Otthagytad őket... meghalni. Sorsára hagytad őket... -a lány szája sarkából is kifolyt egy kis vér, és tekintete kezdett tompulni. Ha így folytatja, el fog ájulni.

- Ez nem igaz... -préselte ki a szavakat Emma ajkai közt, nagy fájdalmat okozva magának. Mert tudta, hogy igaza van.

Az agya, mintha egyezséget kötött volna Luciferrel, úgy kívánta, hogy vessen véget ennek az egésznek. Hogy végre kicsinálhassa ezt a lányt, majd a hulláját a zombiknak dobja.
Egy pillanatra elgondolkodott. Mikor csinált ő ilyet? Mikor akarna bárkinek is valóban ártani? Majd elvette a kést nyakától, és kicsit eltávolodott tőle.

- Utoljára szólok! -üvöltette kint Lucas- Nyisd ki az ajtót Emma! Most!

- A kísérleted... Nem működött... Az injekció...

Tágra nyíltak a szemei. Kísérlet. Injekció. Ez a lány tényleg tudott valamit róla. De valahogy, mégsem állt össze a dolog. Minden még zavarosabb lett, mint eddig.

- Állj! A kórházban én nem végeztem semmiféle kísérletet. -agyában próbált rendet tenni, de nem találta az összefüggéseket- Honnan tudsz te a kísérletemről? Honnan tudtad, hogy ezzel foglalkoztam?

- Te küldted. Az injekciókat. A nővérek azt mondták, hogy mindenkinek beadják. Mert TE küldted. -a lány végre felpillantott Emmará, és tekintetében olyan harag és elszántság tükröződött, hogy néhány katona is megirigyelte volna.

- Hazudsz. -sziszegte válaszként.

- Mondja az, aki még az igazi nevét sem hajlandó elárulni.

Emmának az utolsó cseppnyi reménye is elpárolgott. A szőke csaj nem fog elájulni. Az előbb csak megjátszotta magát, hogy békén hagyja. Kezét újra ökölbe szorította úgy, hogy ujjai már elfehéredtek. A gondolat foszlányok, akár csak a villám, cikáztak a fejében. Viharos volt az elméje.

A kórház. Az álmatlan éjszakák a vizsgákra felkészülő tanulás miatt. A betegek az osztályon. A kedves kollégák. De mindig is ott volt benne az a félelem, mely megbénította. A múltja. Hogy ha nem teljesít tökéletesen, 110%-ot, akkor ott köt ki, ahonnan elkezdte. És oda soha többé nem akart visszajutni.

Könnyek csordultak ki a szeméből. Ám ezek nem a fájdalom könnyei voltak, mint azok, amelyek egy-egy seb miatt buggyannak ki az ember szeméből. Nem. Ezek a sós könnyek egy reményvesztett ember utolsó kínjai voltak.

Ekkor hirtelen nagy csattanással -és víz fröcskölődéssel- , betört a bejárati ajtó. Éppen hogy csak felnézett, és máris egy rettentően dühös tekintettel találkozott. Ám ez a szigorú arc gyorsan meglágyult, mikor meglátta az összetört lányt a fürdő padlóján.

Ott térdelt a tócsában, véres kézzel, könnyes arccal. Orrából csöpögött a világospiros színű folyadék, ahogyan a szájában is érezte fémes ízét. Agyában egyre csak hangosabbak lettek az emlékei, melyek már az őrületbe akarták kergetni. Lopva visszapillantott a szőke csajra, aki csak értelmetlenül bámult rá. Ő nem érthette, de Emma nagyon is jól tudta.

Az első szabálya, amit már kicsi korában megfogalmazott magában, hogy nem fog bántani más embereket. Nem lesz velük erőszakos, brutális, kegyetlen. Mert ő nem lesz olyan, mint... De ma megszegte. Itt, most, majdnem elvágta a torkát a lánynak, akit igazából lehet, hogy meg sem érdemli. Aki csak válaszokat keresett. Csak azért csinálta volna, hogy szenvedni lássa. Ez már nem teljesen ő.

A vírus kezdett elhatalmasodni...

Már régóta most először nem tudta, mi tévő legyen.

Ha elnyerte tetszésedet a rész, kattints a pici csillagocskára!⭐ Köszönöm, és jó szórakozást a következő részhez! 😊😉