Oda rohanva hozzá szorosan megöleltem. Nem tudtam befejezni a folytonos megköszönést.
‒ Mi a baj Josephine? ‒ Legszívesebben üvölteni tudtam volna a lelki fájdalomtól.
‒ Teljesen átvert. Végig. Nincsenek valódi érzéseim iránta. Végig varázslat volt. Maradhatnék egy ideig magánál? ‒ Fejemet a vállára hajtottam.
‒ Persze, velem jössz akkor New Orleansba. ‒ Felemelte a fejemet és letörölte a könnycseppeket. ‒ Viszont arra megkérlek, hogy tegezz. ‒ Biztatóan rám mosolygott. Én csak bólintottam.
Erősen megfogta a kezemet és egyik percről a másikba máris New Orleansba voltunk. Egy hatalmas kúria-féleség előtt álltunk meg. Nagyon szép volt. Egy kis kerítés fogta körbe a területet. Az egész fehérre volt festve. Fáklyák lógtak az ajtó előtt és lámpások álltak a kerítésnél. Tetszett, egyszerűen csodásan festett.
‒ Ez itt az én Covenem. Természetesen addig, amíg a következő Legfőbb fel nem emelkedik.  ‒ Alig vártam ár, hogy beléphessek. ‒ Biztos ki fogsz jönni a többiekkel. Van egy, akivel nem hiszem, de vele nem is kell foglalkozni. ‒ Mosolygott rám bíztatóan. Tudta, hogy nem igazán vagyok jól a történtek óta és jól esett, hogy mellettem van. Egy kézmozdulattal kinyitotta a főkaput és mosolyogva mutatta, hogy menjek nyugodtan előre. Így is tettem. Belépve a bejáraton egy hosszú szőke hajú lányt láttam meg. Furcsán nézett rám, de mégis mosolygott és ellépve a többiektől hozzám sietett.
‒ Egy új tanítvány? ‒ Megsimogatta a vállamat.
‒ Nem. Én nem vagyok boszorkány. Csak Cordelia hozott ide, mivel itt találhatok menedéket és megnyugvást. ‒ A mondatom végére Cordelia be is lépett az ajtón és üdvözölte a szőke hajú lányt.
‒ Szia Zoe. Ő itt Josephine. Josephine Parker. Nem tudjuk még meddig, de velünk fog maradni egy ideig. ‒ Mosolygott rám bíztatás képpen. Zoe csak bólintott és megfogta a karom. Bevezetett egy kisebb terembe és kérdezgetni kezdett. Közben megjelentek többen és szintén leültek. Ahogy körbe néztem nem voltak túl sokan, akik tanítanak vagy bemutatnak gyakorlatokat.
‒ Ha nem vagy boszorkány mit keresel itt? ‒ Érkezett meg a társaságunkba egy másik szőke lány. Gondoltam ő az akiről Cordelia beszélt.
‒ Madison ha nem tudsz semmit a részletekről, akkor meg sem kell szólalnod. ‒ Mosolygott gúnyosan Queenie. Nekem már akkor ő nagyon szimpatikus volt, mert kimondta, amit gondolt. Bármi is volt a következmény.
‒ Szóval te vagy az akiről Cordelia beszélt. ‒ Álltam fel. Gondoltam nem fogom hagyni magamat. Érdeklődő tekintettel nézett rám. ‒ Sejthettem volna. Itt eddig mindenki barátságos volt, de te is az vagy csak próbálod a siránkozó és sajnáltató álcád mögé rejteni. Ami néha sikerül, néha pedig nem. ‒ Rántottam meg a vállam. A többiek tátott szájjal néztek hol rám, hol pedig Madisonra. Láttam, ahogy Madison dobog a lábával. Már kezdett ideges lenni, de inkább nem szólt semmit, csak megfordult és felszaladt a lépcsőn.
Mindenki nevetni kezdett vagy azt kántálták, hogy „Szép volt csajszi!". Mikor befejeztük a nevetést megérkezett egy másik lány is a körünkbe. Barna, göndör hajában arany hajdísz, hosszú fekete, tündérszerű megjelenésű egyberuhát viselt. Rám mosolyogva érkezett oda.
‒ Szia. Örülök, hogy találkoztunk Mallory vagyok. ‒ Karjait széttárva várta ölelésemet. Mosollyal az arcomon öleltem meg, viszont akkor hirtelen ellökött magától. Mindenki hirtelen felállt és Malloryhoz léptek.
‒ Mit láttál Mal? ‒ Kérdezte tőle Coco ijedten. Könnyes szemekkel nézett rám. Nem értettem mi a baja.
‒ Mintha a jövőt láttam volna. Lehetséges lenne, hogy Michael Langdonba vagy szerelmes Josephine? ‒ Mindenki tett egy lépést hátra, mintha megijedtek volna tőlem egy pillanatra. Cordelia hirtelen mellettem termett. Ő volt az, aki helyettem válaszolt. Nem akarta, hogy mégegyszer padlón legyek.
‒ Először mondd el, hogy mit is láttál Mallory. ‒ Szinte hallottam mindenkinek a szív dobogását. Nagyon féltek Michaeltől.
‒ A Covent láttam teljesen leégni és kézen fogva előbukkanni Michaelt és Josephinet. Mindketten mosolyogva. ‒ Egy hatalmasat nyeltem. Lehet ez lesz a jövőnk? De mégis mi által?
‒ Néha tévedhet a jövő is Mallory. Ez egy lehetséges kimenet, de bízzunk benne, hogy nem így fog történni. Mondjuk szerintem nem így lesz. Josephine mellettünk áll és akivel abban a lehetséges jövőben kézen fogva sétál, ebben a helyzetben ő elpusztítani segít nekünk. ‒ Mondta összekulcsolt kezekkel. Mindenki rettegett a jövőtől, még ő is. Nem volt hiába való a félelem.