Kezdtem már, akkor megijedni a gondolattól, hogy találkozni fogok vele megint, de valahogy, mégis vonzott az egész. Úgy éreztem lehet, jobban teszem, ha beszélek vele. Mondjuk, nem mindig lehet igaza, az embernek.

***

Már elment mindenki a kávézóból. Pár perc volt vissza zárásig. A gyomrom görcsben volt, és nagyon remegtem. Igen, rettegtem. Vettem egy mély levegőt és akkor ismét meghallottam a kis csengő hangját. Már szinte reflexből fordultam meg. Igen ő volt az. Nem mosolyogtam rá, nem akartam, hogy azt higgye, egyáltalán nem vagyok dühös vagy bármi. Érzelemmentes fejjel ültem le elé.

‒ Akkor azt hiszem, el kell neked magyaráznom mindent. Mondjuk nem hittem, hogy ez ilyen hamar meg fog történni. ‒ próbált normálisan nevetni, de tudtam én is és ő is, hogy ez nem megy ilyen könnyen. Karba tett kézzel nagyot sóhajtottam.

‒ Neki is állhatnál. ‒ Szerencsére vette a lapot, hogy nem vagyok, vicces kedvemben.

‒ Michael Langdon vagyok. 2012-ben születtem. Ne lepődj, meg igen tudom, 1997 van, és már most nem hiszel nekem. Pedig muszáj. Los Angeles legismertebb kísértetházában születtem. Anyám, Vivien Harmon meghalt, miközben engem hozott, erre a mocskos világra. Az apám pedig... ‒ Itt megakadt, lefele nézett és ujjait kezdte tördelni. Az asztalon keresztül, hajoltam oda és megfogva az állát, arra kényszerítettem, hogy rám nézzen.

‒ Ki az apád Michael? ‒ Rá mosolyogtam, hátha ezzel erőt adok neki. Esküszöm mindent elhittem neki, amit mondott. Nekem, már csak, az volt a legfontosabb, hogy mégis, hogyan történhetett akkor az, hogy 1997-ben találkozunk egymással.

‒ Ha, úgy nézzük, két apám van. Az egyik, Tate Langdon, aki halott volt már mikor ő és az anyám lefeküdtek. Anyám nem tudta, hogy Tate az, azt hitte, hogy a férje, Ben Harmon, ez pedig, azért, volt, mivel az arcát, nem látta. Az apám egy latex ruhát viselt‒ Nem gondoltam volna, akkor, hogy ilyen megtörténhet, hogy egy halott, és egy élő ember, gyereket tud csinálni.

‒ Ki a másik apád Michael? ‒ Megint lehajtotta a fejét. Ki lehet, az apja, akit ennyire szégyell?

‒ Kérlek, ne ijedj meg. A másik apám, akit az igazinak gondolok én is, és még páran, akik engem ismernek. Ő maga, a Sátán, Josephine. Én vagyok, a Sátán fia. ‒ Mondta ki a valóságot, én pedig megszólalni sem tudtam. Egy hatalmasat nyeltem, nem nagyon tudtam felfogni.

‒ Szóval, te vagy, az Antikrisztus, és vannak, bizonyos képességeid. Amit ott, a boltban is használtál, gondolom. Már csak, egy dolgot nem értek. Hogy függ össze az, hogy, te 2012-ben születtél, és, mégis itt vagy 1997-ben?

‒ Már megválaszoltad. Én vagyok az Antikrisztus. ‒ Mondta, nekem pedig, kihagyott a szívem egy ütemet.

‒ Szóval, a Sátán fia, az időben is tud utazni, értem. ‒ Kicsit sem éreztem, ezt viccesnek, mégis nevetnem kellett.

‒ Mondhatjuk így is, igen, hogy időutazó vagyok. ‒ Velem együtt nevetett. ‒ Egyáltalán nem vagy kiakadva? ‒ Kérdezte. Nagyon sóhajtottam.

‒ De igen, ki vagyok akadva. Nagyon is. Te nem lennél?  ‒ Nevettem fel zavartan. Bólintott. ‒ Akkor, azt hiszem, végeztünk is. Ideje haza menned. ‒ Álltam fel a székről és éppen indultam hátra, amikor megfogta a karomat.

‒ Kérlek Josephine. Ne tedd ezt velem. Mit szólnál, ha együtt eltűnnénk innen? ‒ Láttam, hogy könnyesedik a szeme. Nem tűnt úgy, mintha, ő lenne, az Antikrisztus. Egyáltalán nem. Teljesen emberi volt. Ezt nem tehettem meg. Nem lehetek, az élete része. Így, főleg nem. Kezemet kirántottam a szorításából.

‒ Sajnálom Michael, de ezt nem tehetem. Nem hagyhatok itt mindent, csak úgy. ‒ Úgy gondolta, hogy valami romantikus filmben van. Pedig nem. Éreztetnem kellett vele, hogy, ez a valóság. ‒ Menj haza, neked is pihenned kell, a mai nap után főleg, vagy mivel, te vagy a Sátán fia, arra sincsen szükséged? ‒ Nevettem fel.

‒ Muszáj emlékeztetni, erre folyton? Szerinted, én akartam ezt? Arra a sorsra jutottam, hogy nekem kell, az egész világot elpusztítani. Nem tudok ellene mit tenni. ‒ Teljesen kifakadt. Egy sérült kisfiút láttam a szemem előtt. A földre rogyott, én pedig lehajoltam hozzá, és átöleltem. Rendesen zokogott a vállamon. Nagyon sajnáltam, de nem tehetem meg akkor sem azt, amire kért.