„Két kezet látok, összekulcsolva
Sikoltásokat hallok, mindenhonnan
Fáj a fülemnek, ez a hangoskodás
Mégis mi lehet itt?"

Amikor felébredtem, nehezen kaptam levegőt. Egy rémálom volt, az oka. Ilyen, még soha nem történt velem. Szerettem volna megtudni mi lehetett ez. Nagyon gyorsan felöltöztem, közben végig, az álom járt a fejemben. Nem egy átlagos álomnak tűnt. Olyan érzésem volt, mintha elfelejtettem volna valami fontosat
Nagy zsivaj volt a boszorkányokkal teli házban. Mindenki a reggelihez készülődött. Tudtam, hogy nem tartozom, igazán a „családhoz", de kötelességemnek éreztem, hogy én is lemenjek hozzájuk. Gyorsan lófarokba kötöttem a hajamat, és egy kevés parfümöt is fújtam magamra, amit a szobába találtam. Mikor indultam volna lefele, láttam, hogy Mallory áll az ajtóban. Mosolyogva nézett rám.
‒ Rosszat álmodtál? ‒ Jött beljebb a szobába. Nem is csodálkoztam már, hogy ilyeneket tudnak rólam. Kezdtem megszokni a helyzetet.
‒ Igen, mondhatjuk, de sajnos nagyon kevésre emlékszem belőle. Nem mindennapos álomnak tűnt. ‒ Rántottam meg a vállam.
‒ Elkészültél? Mert, akkor mehetnénk is. ‒ Kérdésére bólintottam, és vele együtt mentem le, az étkezőbe. Különleges lány volt a szemembe. Nem mindennapi boszorkány, ahogy Cordelia is mondta. Olyan boldognak tűnt mindig. Mindenkivel kedves és segítőkész volt. Úgy gondoltam, hogy mi nagyon jóba leszünk.
‒ Elmeséled nekem, hogy mit álmodtál? Hidd e, megbízhatsz bennem.‒ Mondta mosolyogva. Meglepődtem, mert azt hittem, hogy már el is felejtette.
‒ Két kezet láttam összekulcsolva, és sikításokat is hallottam, ami fájt a fülemnek. Nem tudom, hogy ez mit jelenthet. ‒ Idegesen szorongattam a lépcső korlátját, kíváncsi voltam, mit tud mondani.
‒ Gondolkodtál, azon, hogy a jövőt láthattad? ‒ Eléggé meglepődtem, ezen a kérdésén. Még mindig úgy gondolta, hogy az lesz a jövőnk, amit látott. Segítek Michaelnek elpusztítani a világot.
‒ Nem gondoltam még erre. ‒ Ráztam meg a fejem. Kezdtem, egy kicsit mérges lenni a semmiből. Vettem egy nagy levegőt, és tovább mentem a lépcsőn. Mallory szélsebesen utánam. Nem mondott semmit. Rám hagyta, az egészet.

***

Az asztalnál, kicsit feszengve éreztem magam, a boszorkányok miatt. Mondhatjuk, hogy mindenki mosolygott rám, kivéve Madison. Látszott rajta, hogy nagyon nem örül, az ittlétemnek, de nem nagyon izgatott. Mindenki nevetgélt, igazi család voltak. Összetartottak, megbíztak a másikban.
‒ Láttam, itt járt a herceged, királylány. ‒ Nevetett gúnyosan, Madison. A vér megállt bennem. Mégis honnan? Erről nem szabadna tudnia senkinek.
‒ Mégis, kire gondolsz? ‒ Kérdeztem, az utolsó falatot rágcsálva. Mindenki furcsán nézett, hol rám, hol pedig Madisonra. Cordelia is kíváncsian méregetett. Mit mondhattam volna? Hogy itt járt, az a személy, akit éppen elpusztítani készülnek?
‒ A becses Michael Langdonra, vagy nem vele csókolóztál, a fürdőben? ‒ Lazán hátra dőlt a széken és engem vizslatott. Mindenki kitárt szemekkel bámult rám.
A tenyereim izzadni kezdtek, és nagyon mérges voltam. Körmeimet erősen, a lábaimba mélyesztettem, és éreztem, ahogy kicsordul a vér. Feleszmélve, elengedtem a lábam, és mérgesen néztem rá.
‒ Ha, így is történt, már meg ne haragudj, de neked mi az Isten közöd van hozzá? ‒ Emeltem fel a hangomat. Mindenki meglepődött, hiszen, még nem láttak tőlem ilyet. Egy „Köszönöm, a reggelit" megszólalással felsiettem a szobámba. Ahogy elindultam, máris beszélni kezdtek a dologról, és jól leszúrták Madisont, hogy mit hazudozik. Pedig igazat mondott, csak jobb lett volna, ha ezt magába tartja, vagy úgy tesz, mintha nem látott, volna semmit.

***

Gyorsan lemostam a lábamat, mert rá száradt a vér, és elég mély sebet is csináltam magamnak. Nem igazán értettem magamat, hiszen soha, nem szoktam ilyet csinálni. Amikor végeztem, lefeküdtem, az ágyamra. Már majdnem álomba merültem, amikor hirtelen kinyílt az ajtó, és Cordelia, Zoe és Mallory léptek be. Fáradt fejjel néztem rájuk, és már tudtam miről lesz szó.
‒ Nincs, mit mondanom.‒ Fejemet a másik oldalra fordítottam. Tudom, hogy mérgesek voltak rám, hiszen ők részben elhitték, azt, amit Madison mondott. Valamennyire, már én is kiismertem, ha alig beszéltem is vele. Pasi ügyekről sosem füllentett. Viszont ők hárman e nélkül is át tudtak látni rajtam.
‒ Egy kérésünk lenne hozzád. Nem kérdezünk, erről, amit Madison mondott, hiszen sejtettük, hogy ilyesmi meg fog történni, és nem hibáztatunk.‒ Mondta Cordelia, én pedig teljesen ledöbbentem. Azt gondoltam, hogy kiabálni fognak velem. Nagyot sóhajtva, feléjük fordultam és fel is ültem. Észrevették a lábaimon a sebeket, amiket okoztam magamnak, és a fejüket kezdték rázni. Nem szóltak rá semmit.
‒ Mi lenne a kérés? ‒ Kíváncsin fürkésztem őket.
‒ Ne ijedj meg, kérlek. ‒ Ült le mellém, Cordelia. ‒ Bízz meg bennünk, vigyázni fogunk rád. ‒ Szemöldökömet összeráncolva, bólintottam.
‒ Én bízom bennetek. ‒ Nevettem fel. Gondoltam biztos, hogy nem ennyi, ez a bizonyos kérés.
‒ Szeretnénk tesztelni, Michael-t, és ehhez természetesen te is kellenél. ‒ Szomorú mosollyal néztek rám. Nem értettem, hogy mit, akarhatnak.
‒ Hajlandó lennél feláldozni magadat, értünk? ‒ Kérdezte félve Zoe. Kikerekedett szemekkel bámultam hármukra.
‒ Mit akartok tőlem? Ne játszadozzatok, hanem mondjátok ki, amit akartok. ‒ Mondtam, már kicsit idegesen.
‒ Érdekelne minket, hogy valójában szeret e téged. Tehát, arra kérnénk meg, hogy először is, bízz meg bennünk, teljes mértékben. Nem fogunk varázslatok alá vetni, ez a te döntésed lesz. ‒ Mondta Zoe, és Mallory-val együtt, szintén leültek, az ágyamra.
‒ A halálba kellene vetned magadat. Saját magad és a mi érdekünkben, hogy megvédhessük, az embereket. Van egy hatalmas szikla a város szélén, és ott kéne leugranod. Tudjuk ijesztő, az egész szituáció, de itt a csavar. Michael tudomást szerez erről, mivel ismeri a gondolataidat, a tetteidet, mindent, és ő fel tud téged támasztani, ha annyira szeret téged. Viszont, ha nem teszi, mi ott leszünk melletted, és mi leszünk azok, akik visszahoznak az életbe. Ha megteszi, biztosan fogjuk már tudni, hogy te vagy a gyengepontja. ‒ Alig tudtam mondani valamit, annyira sokkolt, az egész. Kicsit magamba szálltam és elgondolkodtam. Valójában bármi is történik, csak jól végződhet, a történet. Nekem volt egy olyan érzésem, hogy Michael szeret engem annyira, hogy ennyit megtegyen értem.
‒ Benne vagyok, csináljuk. ‒ Mondtam ki hirtelen. Mosolyogva megsimogatták a hátamat. Úgy gondoltam nem lehet semmi baj, hiszen családtagként tekintenek rám. Nem akartak volna elveszíteni. Igen, így gondoltam.