Nem tudom mennyi ideje ülhettünk és bámulhattunk a semmibe, de ebből elég volt. Beesteledett megint. Ez biztos annak az agyagedénynek a kis játéka. Kezd elegem lenni belőle.
- Felállni! - parancsoltam.
- Még is mit képzelsz milyen hangnemben beszélsz velem?
- Igazad van de ezt most nem változtat azon a tényen, hogy igyekeznünk kell vagy a barátainkkal együtt halunk meg. Ki kell menekíteni őket!
- Egyetlen kérdésem lenne... - csipőre tett kezekkel szólt hozzám.
- Halljam.. - kérdően meredtem rá.
- Hogyan? - szinte fizikailag lehetett érezni a gúnyolódás erejét, de mégis igaza volt. Elgondolkodtam, majd egy egyszerű választ adtam: - Nem tudom.
Tátott szájjal nézett rám, majd mosolyra húzta az ajkait. - Ez igen öcsém. Te tudsz valamit! - tapsolt.
- Haladjunk mielőtt mi is itt pusztulunk.
Elindultunk fogalmunk se volt merre, de tudtuk előbb vagy utúbb úgy is találunk valamit, vagy valami úgy is megtalál minket.
- Ha nem sikerül megmenteni a többieket vagy akár magunkat akkor mi lesz? - hangján hallatszott a nyugtalanság, de nem mutathattam ki az aggodalmat. Most nem!
- Ne légy ilyen negatív! Sikerülni fog. Ha kell magam szállok szembe ezzel a démoni valamivel.
"- Démoni valami?!" - a hang ijesztően tűnt fel fizikai jelenlét nélkül.
- Úristen! - Jamie megszorította a karomat ijedtében.
"- Nem én a másik oldalról származom....onnan alulról..." - nevetett.
- Mi a faszt hallgatózol? - már ideges voltam. - Ha velem baszakodsz akkor állj ki szemtől szembe! - magamon is meglepődtem.
Előttem jelent meg a gonosz arca míg testét egy ideig fekete füst borította, majd végül öltöny.
- Ez az igazi alakod? - kérdeztem teljesen higgadtan.
- Nem tetszik? - úriember módjára hajolt meg előttünk.
- De nagyon elegáns. - Jamie is kezdett feloldódni. Rájöhetett ha meg akar minket ölni ez a dög, akkor megfog.
- Köszönöm hölgyem! - kuncogott. - Mutatok valamit!
Ekezdtünk zuhanni, mire én is és társam is felordítottunk, majd hirtelen megint a talajon álltunk, valahol máshol.
- Ez a tábor! - Jamie fellelkesedett.
- Egykoron az volt... - sóhajtottam. Minden olyan sötét volt. Mint egy elhagyatott romos város. Hideg volt és ridegség. Nem akartam itt maradni.
- Üdvözöljétek a barátotokat Carment és Wesleyt!
- Nem a barátaink... - mondta Jamie. - Srácok! Jól vagytok?
- Ilyen ostobaságot kérdezni... remekül vannak...
- Fogd be!
- Ne beszélj velem így kisasszony. Ideje megnevelni egy kicsit! - csettintett mire a 2 ismerősünk tőrt vett elő.
- Azzal meg mit akartok? - vettem fel támadó állást.
Válaszolni nem válaszoltak, de nekünk estek. Csaptak jobbról - balrról, nehéz volt kikerülni a támadásokat.
Jamie felsikított. Megvágták és a földre került. - Segíts! - mér majdnem a torkánál volt a kés, nem tudom megmenteni. Újabb csettintés majd a két támadónk füstté vált.
- Szánalmasok vagytok. Így akarjátok megmenteni őket?
- Te féreg! - Jamie könnyekkel küszködve rontott rá, de át esett rajta és füstöt húzott magaután. Mintha valami kormos kéménybe esett volna.
- Ez csak illúzió szíveim amit én teremtettem egy kis teszt erejéig. Ideje visszamenni a valóságba és komolyan játszani. Gondoltam segítek rájönni milyen kis nyomorékok vagytok.
Megint zuhantunk és visszakerültünk ezek szerint a valós világba. Döbbenetemre a folyó partra ahol a sátor is volt. Miféle játék ez? Körbenéztem és a fickó eltűnt.
- Mi lesz most? - hallottam a vékony hangot magam mögül.
Megfordultam és le is döbbentem. - Jamie mögötted!
Hátranézett, majd sikítás töltötte meg az erdőt.

Írta: L.A.