Csak közeledtek. Fogalmam sem volt mit tegyünk.
-Alfred! - mostmár Joshua is megborzongott. Lassan kezdte feldolgozni mi is fog most történni velük.
- Mi van?! - ordítottam. Verejték cseppek hullotak alá a homlokomról. Izzadtam rendesen, mindezek mellett remegtem a félelemtől. Ilyen is csak velem fordulhat elő...
- Nesze rohadék! - hozzávágtam a szelencét Joseph-hez.
Az megpattant a homlokán és a földre esett.
- Ez volt a legjobb ötleted? - rángatta meg a vállam Joshua.
-Mit kell.... - nem fejeztem be a mondatom. Villanások jelentek meg. A szelencse volt az.
"Még is mi a franc ez?" - amint hallottam ellenségünk mit sem tud ennek a tárgynak a létezéséről.
- Váááá - Joseph ordíítások közepette eltűnt. Elnyelte a tárgy. A többi árny sikított, vinnyogott. Aki tehette menekülni próbált, de egyet-kettőt így is elkapott közüllük. A nagy felfordulásban viszont nem láttam, hogy kiket.
- Hát... megmenekültünk.
Ekkor megjelent ő és a szelencséhez lépett, ami újra bezárva hevert a földön. Pont fel akarta emelni, amikor Joshua vetődött. Hamarabb kapta el. A démon agyon akarta taposni, de oldaról ellöktem.
-Futás! - nyújtottam kezet társamnak.
"Adjátok csak ide nekem! Az nem gyerek kezébe való!"
Éreztem ahogy közeleg felénk. Nem fogjuk tudni lehagyni.
- Gyerünk Alfred! - lihegett Joshua. Teljesen kimerült ő is. Átadta a szelencsét. - Menj! Majd én feltartom. Időt nyerek neked!
- Egyedül nem tudom végig csinálni. Ne add fel! Nem hagylak itt!
Megjelent. Kezében egy rövid kard jelent meg és Joshua felé rohant.
A penge éle majdnem elérte amikor valami falról visszapattant és a hátán landolt.
Mire mi is felnéztünk, egy fénylő alakot vettünk észre. Idős volt. Szinte aggastyán.
-Hagyd békén a fiamat!
- Apa?! - Joshua döbbenten meredt.
"Hát visszatértél..."

Írta: L.A.