Halálfélelem fogott el akkor. Egyre nagyobb késztetést éreztem arra, hogy sírjak, hogy anya után kiabáljak.

"Érzem, hogy félsz. Ez tetszik."

Ha nem szólalt volna meg, lehet, hogy annyiban hagyom az egészet és elmerülök a sötétben, de hála annak a mocsoknak, elöntött a düh és az adrenalin. Póbáltam haladni, de nem sikerült így végül elengedtem magam, és a mélybe süllyedtem.

- Alfred! Merre vagy! - Joshua tudott a víz alatt kommunikálni, hiszen szellem volt. Alfredet nem találta, de mást igen.

- Rég találkoztunk. - nevetett a démon, árnyalakot öltve.

- Jobban örültem volna ha soha többet nem látjuk egymást.

- Ha nem lettél volna, akkor gyáva, ez most így is lenne. De hát... megesik az ilyen. - körözött Joshua körül, mint egy keselyű aki csak arra vár, hogy az eledele meghaljon.

- Hol van?! - nem tört meg. Nem engedhette meg.

- Még is kicsoda Joshua?

- Tudod te azt nagyon jól.

- A srác?

Johusa összeráncolta a homlokát. - Vagy a lány? - tette hozzá nevetve a démon.

- A francba! - Már késő volt. Mire a felszínre ért, a lány eltűnt.

- Most már őket is hagytad meghalni. Csupa csalódás vagy. De tudod mit, nem végzek veled még most sem. Hagyom, hogy lásd hány embert fogok még elemészteni a te hibádból. Mi ez ha nem egy fasza kis büntetés? - nevetett telitorokból.

- Elég! - a szerzetes gyerek lendített egyet és be is ütött egy jobbost. - Te aljas féreg! - csak püfölte és püfölte.

"Nézd csak meg jobban, hogy kit csapkodsz!" - immáron csak egy hang volt. A testet öltött árnyék eltűnt, és helyette Alfred feküdt ott.

- Úristen! Mit tettem!

"Az utolsó reményed is elszállt..."

- Alfred ne! Kellj fel hallod! - még lélegzett, de már csak gyengén. Teste kezdett kihűlni, és elborították az imént okozott zúzódások. - Valamit ki kell találnom. El kell vinnem egy melegebb helyre. - Joshua próbálta átkarolni, de már nem ment neki. Újra szellem volt. Nem tudott mit tenni.

Írta: L.A.